Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)

1933-06-07 / 127. szám

Szerda, 1933, junius 7. Keietiüjskg % Tizenhét halott és százhuszonhét sebesült a nantesl borzal­mas vasúti katasztrófánál Csak, a véletlen mentette meg Franciaországot egy másik nagyméretű vasúti szerencsétlenségtől (Paris, junius 6.) Nantes közelében a pün­kösdi kirándulókkal zsúfolt párisi gyorsvonat a javítás miatt a pótsinen haladt. A vonat akadály nélkül jutott át a pótsineken, de a mozdonyvezető későn vette észre, hogy 80 km sebességgel nem szabad haladnia, lassítani akart, zavartságában az összes fékeket egy szerre működésbe hozta, aminek következ­tében a mozdony kisiklott s a szerelvény lefordult a sínekről. Négy személykocsi rom­jai alól tizenhét halottat és több mint száz se­besültet emeltek ki. Igen sok sebesült életve­szélyes állapotban került kórházba. A kocsik roncsait még nem sikerült teljesen átkutatni, úgyhogy a halottak száma valamivel még nö­vekedhetik. A mozdonyvezető a vonat késését akarta behozni s ezért adott a vonatnak kilenc- vennél is nagyobb sebességet, A forgalmat egyelőre más vasútvonalra terelték át. (Paris, junius 6.) Ma délben Páris—Mar­seilles között könnyen tragikus végű vasúti katasztrófa történhetett volna. Egy személy- vonat fűtőjének ruhája tüzet fogott és a moz­donyvezető ruhája, aki társa segítségére sietett, szintén meggyulladt. A mozdonyvezető kínjában leugrott a vonatról és szörnyethalt. A fűtőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy meg- ! rántsa a vészféket és megmentse a vonatot a katasztrófától, de ő maga tehetetlenül szénné égett. Hogy kerültek az albán király kofferei Konstancába? Egy színésznő garderobjával cserélték fel Achmed Zogu poggyászát, a konstancai szállítmány igazi tulajdonosa egy bécsi színésznő (Bukarest, junius 6.) Pár nappal ezelőtt a konstaneai kikötőbe érkezett három gazdátlan koffer, amelyekről semmi egyebet nem lebe- , tett megállapitani, minthogy az olaszországi Bari kikötőben adták fel. A tulajdonos egyre csak nem jelentkezett, hiába várták, végre is a kikötői hivatalnál egy határoztak, hogy mint gazdátlan holmit elárverezik. Amikor hozzá­kezdtek a tüzetesebb vizsgálathoz és a jegyző­könyv felvételhez, meglepetéssel vették észre, hogy az albán király, Achmed Zogu névjegye van rajtuk. De már a jegyzőkönyvet fel kellő ft venni, Inába voltak királyi kofferek és egy kicsit na­gyobb izgalommal kezdték feszegetni, hogy mit rejtegethetnek magukban, ügy érezték, hogy most egy kis titkot ludnak meg egy ki­rály belső életéből. Amint tovább vizsgálód­tak, meglepetést! t egyre növekedett, mert n**ra várt dolgok kerültek napvilágra. Két koffer női szoknyákkal volt tele a leg­különbözőbb anyagból és minden elképzelhető szabás szerint. Párisi kreációk, a legújabb mo­dellek. szobacica jelmez, estélyi ruha, ve­gyesen. — Albániában szoknyában járnak? Még ha a skótok királyának névjegye lenne rára­gasztva, akkor talátn... Alig végeztek a szoknyákkal, a másik kof­fer még váratlanabb titkokat tárt fel. Finom kenőcsökkel és elsőrangú minőségű puderdo- bozokkal volt megtömve­— Talán meg akarták mérgezni őfelségét — merült fel a gyanú. És már vitték is a lefoglalt dobozokat egy vegy laboratóriumba, ahol alapos kémiai vizs­gálatnak vetették alá- A jelentés azonban le­hangoló volt, mert - a diagnózis azt mondta, hogy semmi egyébre; mint arcfestésre, nem alkalmas. — De minek akkor a sok finom színár­nyalatú púder? Itt az utóbbinál már helyben is voltak- Ugyanis jelentkezett nemsokára a prima­donna. Bécsből irt levelet, hogy küldjenek mindent utána, mert útközben elvesztett há­rom koffert és valószinüleg ezek lesznek azok. Időközben a kofferek körül eloszlott a ho­mály. Kiderült, hogy félreértés történt, Bari kikötőben egyszerre szállott hajóra az albán király és a színésznő, a poggyászokon pedig három cédula felcserélődött. Ezek után elküldték a számlát a bécsi szí­nésznőnek, a vámdijakról. Ez az alkalmatlan­kodás nagyon kellemetlenül érintette a mű­vésznőt, aki nem is titkolta felháborodását, amit meg is lehet érteni. STEA Cluj, Meg. Ferdânand 9.-«■ .b.A' s áraink e hétre I s sis® uMinir ÁRAINK: Mintás voile .............. 15 — Mintás szád a ............. 24 — M © sódelén, divatszi­oekbeu ................. 25-­Zefir, ingre és ruhára 13 — Cérna zefir ................ 21 — Panama, ingre és ru­hára ..................... 29 ­Mosóseiyem, mintás.. 35 ­Crene de Chine ......... 85 — Crepe de Chine, min­tás ............................ 98 — Paplan, gloth, fehér háttal ..................... 280 ­Mosott vászon ......... 13­Budapest Svábhegyi Szanatórium Speciális kezelések, speciális berendezések asthma, migrén, sxénalázas betegek részére. A szép királyi koffereket hazaviszik, ami annyira felbőszítette a művésznőt, hogy kije­lentette, ínem váltja ki a Konstancába tévedt dolgait- De egyesek azt mondják, azért nem teszi, mert nem birja a vámdijakat kifizetni. Tény az, hogy a kofferekre árverést tűz­tek ki és talán akad egy bőzsebü gavallér, aki magához veszi a romantikus bonyodalmat, okozó pogg5'ászt­A kolozsvári kongresszuson megalakították a íüdővészelleni küzdelem romániai ligáját (Kolozsvár, junius 6.) Lapunk előbbi szá­mában beszámoltunk arról, hogy szombaton délelőtt nyitották meg a prefektura épületé­ben második országos tüdővészelleni kon­gresszust. Vasárnap a Pasteur intézetben foly­tatták az előadásokat, ahol L. Daniclo tartotta meg igen érdekes és értékes előadását a tüdő- betegségek fellépéséről és diagnózisáról a fel­nőtteknél, majd Georgescu professzor beszélt a radiológiai vizsgálatok eredményéről. Zam­fir orvos-őrnagy a lappangó tuberkulózisról tartott előadást, mely, mint kifejtette, elsősor­ban - a hadseregnek kérlelhetetlen ellensége. Orvosi beavatkozással azonban igen szép ered­ményt lehet elérni, mert amint a statisztikai adatok mutatják az esetek 80 százaléka gyó­gyítható. Megalakították a Tüdővész Leküzdésének Nemzeti Ligáját, amelynek tagjai orvosok, polgári és katonai személyek. Már anyagi alappal is rendelkezik az egyesület, mert a kongresszus első napján Ioaniţescu miniszter beszédének hatása alatt adakozást kezdtek a tüdőbetegségek leküzdése érdekében. Ioani- tescu miniszter az egyesület céljára a minisz­térium részéről 100.000 lejt ajánlott fel, példá­ját követték Iván és Hosu püspökök, Prodan hadtestparancsnok és így rövid idő alatt több mint 200.000 lej gyűlt össze. Az utolsó ülésen Iacobovits professzor be­szélt a tuberkolózis kezelési módjáról, majd Haţieganu Gyula bezárta a kongresszust, az­zal a reménnyel, hogy nemsokára a iaşi-i kon-, gresszuson ismét viszontlátják egymást és to­vább folytatják a harcot a társadalom és az emberiség érdekében. A kongresszus résztvevői meglátogatták a klinikát, a Cosmuta-szanatóriumot, majd a .ongresszus bezárása után kiutaztak Gyaluba a Ro’ckefellcr-intézet megtekintésére és Torda- zentlászlóra, ahol a mintakórházat látogatták meg, azután pedig valamennyien hazautaztak. * A legújabb konverziótörvény (mezőgaz­dasági és városi tartozások rendezése, megje­lent a 88/93. sz. Mon. Of-ban) magyar fordí­tása kapható dr. Mandel Fordító Iroda Cluj Memorandului 24. Ára 20, vidékre 30 lej, bó yegben előre beküidve. DR. REX: KÍSÉRLET! CHEMIA Legalaposabb, legjobb szakkönyo. A lexikon- alakú hatalmas kő et 900 olda1, harmadik r tdolgozott kiadásban a régi 1088'— lej cr helyett 540'— lej LEvAGL.-nál Kolozsvár- — Postán utánvéttel, portómentesen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom