Keleti Ujság, 1933. május (16. évfolyam, 100-122. szám)
1933-05-14 / 109. szám
Vasárnap, 1933. május ii. k'ELETlUjSm 'CmAiózí ú\ráq\Ífaioi nyűit OJL uj' ELIDArohd Pesti levél Magyar író halála 1933-ban (BUDAPEST, május lí.) Krúdy Gyula. Hogy ki volt, arra jeUemzö, hogy a pesti ucca pökhendi és szemtelen, gúnyolódó és csípős a viccelődő, a blazirt pesti ucca, pénteken reggel döbbenten megállót! egy pillanatra. Igen, ez nem túlzás, nem újságíró patron, nem nek- rologérzelgösség: a pesti ucca lüktetése meghatva állott meg egy pillanatra és tudomásul vette, hogy Krúdy Gyula meghalt. Kissé reszketett a telefonos kisasszony — egy napilap redukciójában, ahol először hallottam — a kifu- iófiu az ajtófélfának támaszkodott és azt mondotta: á: — mint, aki nem hiszi. A lépcsőhá zig már megkerült a hir s a liftes fiú kérdezte is a portást: igazi... Valami ládákkal bajlódó munkások is mondták a kapu előtt és a rikkancs, akitől a délutáni lapot vettem, amelyben benne volt az első híradás s a trafikban a szomszéd borbély beszélte és az uccán emberek — ügynökök és mások — körúti lótófutók és mindenki, igen, a pesti ucca megállóit egy pillanatra. És ez nagy szó. A pesti ucca telte ezt, amely már réges-régen nem figyel fel egy Írónak se halálára — se életére. Keményebb szenzációk sem fütik már be az idegeiket s ha mégis, hát akkor az a kérdés, hogy volt-e terror a Heidelberg bankárék vallatásán vagy nem volt? Fantasztikus sibolásolc, vaduzi holdingok, Mű- tábor és Cordilera, bankáröngyilkosság és egyebek állítják meg egy-egy pillanatra s moziplakátok, amelyek „még soha nem látott borzalmakat“ ígérnek, pár fülei éri a tizenhatéven felüli közönségnek, Mister X, a fehér kannibál, például. S ez az ucca most csendes gyász- szol áldozott egy pillanatig Krúdy Gyula, emlékének, — a. nyár után való futtában — az esőre hajló ég alatt. 1927 telén egy fasori szanatórium, halijában ezt mondta Krúdy Gyula: — Erdélybe szeretnék menni fiam... hatalmas vállán összehúzta a panyókára vetett köpenyt s álmodó, nagy barna szeme elnézett maga elé, csendesen ismételte, — szeretnék eljutni Erdélybe... De nem vasúton, dehogyis! Kocsin, két jó lóval, kellemes utitárssal, igen... nagyon szeretnék. Ilyen volt. Egy Krúdy Gyula novellán keresztül látta ezt a felfordult világot, amely már régen nem az ö világa volt. S úgy beszélt, mintha valamelyik Írásából lépett volna ki egyenesen. Mintha ő irta volna meg saját magát, úgy beszélt s lehet, hogy cl kissé talán póz volt tőle, de nem hiszem. S akkor is: a vérében volt s jó, úgy ahogy volt. Szabó Dezső irta Adyról, hogy: zseni volt és néha zseniskedett, Ady volt és adysko- dott, játszotta önmagát. Istenem-., megbocsájt- ható dolgok ezek, hiszen Szabó Dezső is Szabó Dezső és néha megengedi magának azt, hogy szabódezsősködjön. Így Krúdy is, akkor régen, ott a szanatórium halijában, ahogy csendesen eregette a szavakat erdélyi álmairól s egyszerre csak kizökkenve ebből az álomhangulatból, előrehajolt. — Fiam! Igaz, hogy Hunyady Sándornak jól megy Kolozsváron? Azt hallottam valakitől, hogy hat rend ruhája van. Igaz1 Éppen jöttem Kolozsvárról. — Jól megy neki, — mondtam, — Hunyady akkor Kolozsváron ujságiroskodott, — hogy hány rend ruhája van, azt nem tudom. — Na hál Istennek, derűt gyerek az, — percig maga elé nézett s visszabujt egyszerre álmodozásaiba és Erdélyről kezdett beszélni megint, mint egy nagy gyerek, álmodozó óriás- gyerek. Most elment közülünk, Erdélyt sose látta meg persze, ami kár, mert ki tudhatja milyen színeket hozott volna magával. Nagyon csendesen ment el, békebelien ment el, úgy ment, el — valahogy hü maradva önmagához — Kru- dysan. Ezt lehet mondani. A szive ölte meg, egy óbudai házban — Templom-ucca, milyen szép... a szekrényén könyv, cigaretta, csonkig égett gyertyaszál, kint bolondos május — bent a halott Krúdy -- egyedül. Hogy anyagi gondok őrölték? Hiszen mindenki tudja, aki egyszer beszélt vele, hogy a pénzt nem ismerte. Megírta az Álmok hősét, Szmdbádot, a Tegnapok ködlovagjait, — s hát teljesen értelmetlenül állott a pénz értéke és csodája előtt. Két-három esztendővel a szanatóriumi beszélgetés után — most Szegedről jövet — találkoztam vele s megkérdezte, hogy van Juhász Gyula? Mondom. — Miből él? — Iláát... a, Baumgarten-alapitványból kapja még a háromszáz vagy nem tudom hány pengőt... — Na, jójó — vágott bele türelmetlenül — azt mondod, hogy háromszáz pengő. De miből él? Ez volt elképzelése a pénzről. Vagyont tehát nem gyűjthetett magának az aprópénzre váltott álmokból az biztos. De.-, mert van egy de! amely meggondolkoztatja az embert. Ez a naiv és gyönyörűeket álmodó óriás, egy kis gyertya pislákoló fénye mellett olvasgatott ezen az éjszakáéi, amely után nem jött több. Reggelre kelve utolsót lobbant az a szál gyertya és utolsót dobbant az óriás szive■ Kinnt a hegyekben szárnyaikat próbálgatták a vásott kis májusi szélek, s a Templom ucca 15. szám alatt kihunyt egy pislogó gyertyaszál és — Krúdy GyulaÉs ezt, nem Krudyskodásból tette! Nem volt ez kis jóleső póz, édes romcintika! Roppant egyszerű és prózai oka van ennek: Krúdy Gyula lakásán kikapcsoltatta a villanyt a Társaság. Miért? Mert nem tudott fizetni■ S ehhez már nincs köze se a májusi szeleknek, se a színes álmoknak. Mert túl a Vörös postakocsin, Szindbádon s a Vig ember bus meséin is túl és minden májusokofi túl, létezik Villany tár saság és villanyszámla és még sok minden egyéb s egy szigorú táskás ember, aki bezárja a villanyórát és leólmozza. Az óriásgyerek rosszul viselte magát és csúnya bácsik elvették tőle a világosságot, álmodni sötétben is lehet. Krúdy Gyula, három-négy hónappal ezelőtt egy nagy napilap szerkesztőségébép előszobázott. Előleget kért uj és utolsó regényére, amely most ott fekszik az asztalfiókban. Valószínűleg végigjárt még egy néhány helyet, ahonnan pénzt remélhetett s aztán lefeküdt ott Óbudán a Templom uccábapi, a sötét házban, gyertyát gyújtott és elolvasta az utolsó betűket, amelyeket szomjas szeme beihatott. Egy kiadótól hallottam mostanában, hogy az anyagi jólét rendesen szárnyát szegi az irói munkásságnak■ Ezt úgyis lehet értelmezni, hogy az iró tehát csak nyomorogjon szorgalmasun, majd aktnál szebbeket fog írni. Krúdy Gyula megtette a magáét. Úgy járt-kelt közöttünk, mint aki nem idevalósi s úgy ment el, mint aki nagyon is idevaló. A siberpörök izgalmas riportjaiból milliós számoszlopók ordítanak s a mozisztárok unalomon tűiig reklámozott heti fizetését, dollárban, csak csillagászati számításokkal és megvadult fantáziával lehet követni. S ezalatt egy óbudai kis házban, csonkig égett gyertyaszál mellett, behunyja szemét a Szindbád költője. Magyar iró halála, 1933-ban, Budapesten. Török Sándor. aemaammmmmmmmmammmaaamammmammmm — Lecsendesitették a papjak ellen fellázadt bodolai románokat. Brassóból jelentik: Megírta a Keleti Újság, hogy a bodolai románok mozgalmat indítottak Curcubata görögkatolikus pap ellen s nem engedték meg, hogy megtartsa vasárnapi istentiszteletét. Az ügyben kiszállott Bodolára Cuteanu György vármegyei prefektus, a brassói csendörparancs- nokság vezetőjével és sikerült nekik a népet leesendesiteniük, úgyhogy Curcubata vasárnap megtarthatja az istentiszteletet. A pap ellen egyébként felettesei fegyelmi vizsgálatot vezettek be.
