Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-12 / 35. szám
Yifivvl pel Öház BUDAPEST V. CJnf-Kolox aw ár. 1933. február 12 * Vasárnap . ‘Előfizetés belföldön: faw 600, félévre tóü, negyedévre 200, egy hóra 701. _____. Egyes szám ára 4 lei. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőségi és kiadóhlvatall telefon: Ö08, XVI. ÉVFOLYAM 35. SZÁM. Előfizetés Magyarartxégem» * Boţ ftne 58 pengő, félévre 25 pen** Rctm szám ára 28 fillte Az udvariasság szép erény. Az udvarias ember derűt áraszt maga körül és megérősiti a intet, hogy van némi alapja az emberi méltóság- erzesnek. Az udvarias ember többre megy, mint ^ udvariatlan, de nálunk, ahol a létharcában le,őrlődött, kiégett kesernyéssé vált emberek állanak szemben egymással, még társadalmi vonatkozásban is fehér holló az udvarias ember. Hat még amikor intézmények állanak szemben a polgárral. Intézmények, hivatalok, hatósági közegek löszéről még kevésbé vagyunk elkényeztetve udvariasság tekintetében. A bürokrácia — eltekintve kevésszámú kivételtől, mert hiszen vannak kivételek, ezt el kell ismernünk — különösen a kisebbségek számára nem óhajtja gyakorlatilag alkalmazni a Knidge-kodex hagyományos szabályait. De tulajdonképpen nem is erről van most szó. Egészen másról. Olvassuk, hogy egy Jancsó Árpád nevű temesvári ^pékmester, akinek a csendőrség hosszú idő óta 78.000 lejével tartozik, kérte a,pénzét szeliden és udvariasan. Pénzt ugyan nem ka pott, de ami ritka, kapott egy udvarias levelet magától a minisztertől, amelyben a miniszte* közli, hogy legyen türelemmel, szives elnézést kér, de a kincstár nem fizethet, matt nine? pénze. Jancsó Árpádnak sovány elégtételt nyuji a miniszter áltat irt sajátkezű levél, ám mindenesetre jobban járt, mint egy másik temesvári pék-kollégája, Österreicher Ignác, akinek az állam kerek egymillió lejjel tartozik, de még eddig a minisztérium nem is válaszolt a levelére. Lehetne elmélkedni, hogy miért tesz különbséget a minisztérium Jancsó Árpád és Öster reicher Ignác között, de ez az elmélkedés fölösleges és céltalan. Aminthogy fölösleges és cél-- talan az elmélkedés magáról az udvariasságról' is, akkor amikor arról van szó, hogy „adós fizess“. A suszteremnek, vagy a szabómnak megmondhatom egyszer, vagy kétszer, hogy legyen tekintettel a rossz viszonyokra és adjon határnapot, amikor fizetésemet teljesíthetem. Udvariasan megírhatom, vagy megmondhatom neki, hogy mi fekszik a szivemen és ő is udvariasan belémehet a halogatásba. A vége azonban az, hogy fizetnem kell. Bókokkal, hizelkedéssel, morikálásokkal nem lehet törleszteni, amortizálni, adósságot leróni. Az állam azonban úgy tesz, mintha a szegény temesvári pékeknek elég. ha udvarigskodik velük szemben, abban a hi- azemben, hogy ezek majd a nagy gyönyörűségtől ki fognak ugrani a bőrükből. _ Jó, hiszen a minisztérium udvariasságáért is hálás az ember, de ez az udvariasság kicsit későn jön. Ha pár nappal azután, hogy Jancsó Árpád leszállítja a profuntot és nem kap pénzt, jön ilyen levél, ez az udvariasság egészen máskép fest, de nem négy vagy öt eszten: dővel azután. Nem akkor, amikor az állami szállítók már tönkrementek, megfeketedtek, a nagy várakozásban. Nem a végén kelj kezdeni az udvariassággal, hanem egészen az elején: a végén már fizetni kell. Az udvariasságok korszaka lejárt. Inkább gorombáskodjék a miniszter, de fizessen. Lejárt, végeredményesen lejárt, megfellebbezhetetlenül. Es ezt legjobban tudja a kormányzat maga is, amely sohasem nyugszik bele abba, hogy az adóhátralékot udvarias gesztussal prolongálhassák a szegény adófizetők, amikor az állam maga sem fogad el semmi alibit a tartozások elhalasztásánál. Az állam ki nem fizetett adósságai talán nem mentették meg az államot, de a hitelezőket biznyosan tönkretették. Ilány és hány összeomlott exisztenciát tudnánk fölsorakoztatni, amelyek csak azért véréztek el, mert nem jutottak hozzá a kincstárnál lévő künnlevőségeikhez. Szép dolog hát az udvariasság. százszorszép, ha a hatalom oldaláról jelentkezik, de azért ilyen anakronizmust, mint amilyen a miniszternek emlitett levele, már rég nem pipáltunk. A Magyar Párt a tisztviselői létminimumért Laár Ferenc parlamenti beszéde a fizetéscsökkentések ellen — A francia kormány segítségétől Tárják a párisi megegyezést (Bukarest, február 11.) A félbeszakított párisi tárgyalások elhúzódása miatt nem tudják még a költségvetés nagy vonalait is összeállítani. Nem tudják, hogy milyen megtakaritá- sokkal számolhatnak milliárdokban, a mora- tóriumok révén. De egészen uj, költségvetési munka lenne szükséges akkor, ha az egyezmény nem jönne létre. A legnagyobb nehézség azonban amiatt van. hogy a genfi egyezmény értelmében teljesen egyensúlyozott költségvetést kell keresztülvinni i igy deficitről már eleve nem lehet szó. Hogy miképpen lehetséges-ezt sirálni, arra ki-' vfRucsi lehet a közvélemény. Laár Ferenc a tisztviselőfizetésekről. A kamara tegnapi ülésén Laár Ferenc ma- -yaTPlí.rtl képviselő mondta el beszédét a tisztviselő hzetesek leszállításának javaslatáról és a párt nevében ezeket adta elő: — A Magyar Párt mély részvéttel gondol az állam alkalmazottaira, kik eddig is csak a legnagyobb nehézségek árán tudták családjuk létfenntartását biztosítani. El sem tudjuk képzelni, hogy léteznék egyáltalában kormány, amely az állami alkalmazottak megnyomoritá- sának ódiumát magára venné, ha azt az állam létérdeke okvetlen meg nem követelné. Ha ezek ellenére sem vagyunk képesek a benyújtott javaslatot megszavazni, ezt nem azért tesszük, hogy a választóinknak kedveskedni akarnánk, hanem azért, mert a javaslat szerencsétlen kézzel és igazságtalanul iparkodik ezt a szomorú munkát, a fizetések leszállítását végrehajtana. A létminimumot figyelembe kell venni s a progresszivitás szerintünk feltétlenül respektálandó volna. A javaslat antiszociális és krompomittálja éppen azokat az elveket, amelyeket a kormány és pártja állandóan hangoztattak. Ezekben leszögeztem a magyar parlamenti csoport álláspontját a tisztviselők fizetésének leszáll itása kérdésében. A kisebbségi lelkészekért 7~ Engednek meg képviselő urak, hog’ néhány rövid szóval felhívjam a figyelmet i Kisebbségi lelkészek katasztrofális helyzetére Elvitathatatlan, hc>gy az ország ma súlyos pénz u^"i lis gazdasági krízissel küzd, E krízisnél a csökkentese az ország minden polgárának kö teiessege, mégis kötelességemnek érzem, hogi az önök jóindulatára hivatkozzam és feltárjan a kisebbségi lelkészeknek a súlyos helyzetét, kil altalanosságban havonkint 800—200Ó lej szub véneiét kapnak. Ebből a maximális összegből a 2000 lejt véve alapul, ha alkalmaznak 12 szá zalékos redukciót, tehát levonnak 250 lejt, ezen kívül nyugdíjalapra 10 százalékot, egyéb levő nások cimén mé£ 5 százalékot, úgyhogy a kisebbségi lelkészek havonta 1450— 1520 leje marad. Tisztelettel kérdem, fenntarthatja-e ezen összeg- ből_ a kisebbségi lelkész családját és neveltetheti-e belőle gyermekeit. Néhány szomorú gyakorlati példával is szolgálhatok. Az elmúlt napokban levelet kaptam egy református lelkész társamtól — bizonyára tudják önök, hogy én is református lelkész vagyok —, melyben el panaszolja, hogy négy gyermeke van, kik összesen csak két pár cipővel rendelkeznek és igy minden héten csak két gyermek járhat iskolába. Egy másik panaszos,,levél azt#közli velem, hogy egyetlen inge van és ha most njabb fizetésleszállitást foganatosítanak, ugv ezt az. egy. inget ki kell fordítania. — Nem akarom a képviselő urakat ezekkel a szomorú példákkal megindítani, de felhívom figyelmüket, hogy Ítéljék meg a helyzetet olyan komolysággal, amilyen az a maga való szomorúságában. Minket nem vádolhatnak azzal, hogy az istentiszteletért valami különleges tisz- teietdijat kapnánk, miután nekünk sem a, keresztelés, sem a házasságkötés, sem pedig a temetés után senki sem fizet semmit. Közbekiáltások a többségi oldalról: nagyon szép. — Amit, mi egvházi adó cimen a híveinktől kapunk, az jelentéktelen összeg. Az adóvallomásunkban ez alig 15.000 lejjel szerepel, melyhez hozzáadva az állam részéről élvezett segélyeket, összesen évi 25.000 lej jövedelmünk van. Ez az összeg, önök is beláthatják, hogy nem elegendő ahhoz, hogy az a kisebbségi lelkész családját fenntarthassa belőle, gyermekeit neveltesse, iskoláztassa. Éppen ezért kérem a képviselőházat, hogy állapítsa meg azt a minimumot, a kisebbségi lelkészek fizetésére és általában az összes aliami köztisztviselőkre, mely minimum mentes legyen mindennemű levonás alól. Végül engedjék, hogy egy kérdést megvilágítsak önök előtt. Állandóan hallom innen a parlament szószékéről, hogy az idegen tisztviselőket távolítsák el az állam szolgálatából. Kérdem, kik ezek az idegen tisztviselők? Mi kisebbségiek? Közbekiáltások a többségi oldalról: Nem irról van szó. . Laár Ferenc: Vannak nekünk állami tisztviselőink? A legtöbb kisebbségi tisztviselőt már 1 távolították az állami szolgálatból. _ Madgearui Engedjen meg képviselő ur, a isebbségi tisztviselőket nem bocsátottuk el az llam szolgálatából. . , ,. ... Hegedűs Nándor: De igen, meg pedig tömegesen bocsátották el. , . , Laár Ferenc: A román államvasutaktól zúzával dobták ki őket. Madgearu: Mi csak azokat távolitotÉuk el, ikik nem akarták letenni az esküt. Heaédüs Nándor: Különböző ürügyek alatt lobálták ki állásukból- Legtöbbször azonban zon a cimen. hogy a létszámot csökkentem leli. Az igy elbocsátott kisebbségi tisztviselők ..AL« orrfán nvnmliQn rmriánnTrflt, np,VP,7itPK kiAlaptalan indokokkal. Laár Ferenc Madgearu feléj Téved miniszter ur. Bizonyítékokkal tudom igazolni és ezek alapján akár önt is megtudom győzni, hogy alaptalan indokokkal, mint például az állami nyelv nemtudása indokolásával távolitották el a kisebbségi tisztviselőket. Ne űzzék ki a magyar tisztviselőket. Madgearu: Érmek a kérdésnek nincsen
