Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-24 / 45. szám
XVI. ÉVF. 45. SZÁM. Keletiüjsäg s LEGÚJABB Heves támadások kereszttüzében Mirto közlekedésügyi miniszter a rádió-difuzió szerződés miatt Ez nem rádió-difuzió, hanem rádió-konfúzió! — Miért csak a zsidó üzleteket rombolták szét? Littkéné bünpörében Ítélet csak holnapra várható (Tudósításunk eleje a második oldalon.) (Budapest, február 23.) Tanúkihallgatás után az ügyész a bizonyítás kiegészítéseképpen újabb tanuk kihallgatását ter jesztette elő. A védelem céltalannak minősítette az újabb kihallgatásokat, amelyeket tehát a törvényszék elutasított. A bizonytási eljárást befejezettnek nyilvánították. Holnap délelőtt lesznek a perbeszédek, ítélet délutánra várható. Párbaj — parlamenti incidensből (Budapest, február 23.) Dinich Ödön kisgazdapárti képviselő provokáltatta Lukács Béla és Fáy István kormánypárti képviselőket, a tegnapi interpellációja után az utóbbiak részéről történt sértő kifejezések miatt. Csak egy harmada vonható le t tisztviselők fizetésének (Bukarest, február 23.) A pénzügyminiszter rendeletet adott ki, mely szerint az állami tisztviselők tizszázalékos fizetésredukcióján és állami adókon kivül az összes levonások összege nem haladhatja meg a havi nettó fizetés egy harmadának összegét. A talpfaolaj panama-ügyben újabb letartóztatás történt (Budapest, február 23.) A talpíaolaj- panama ügyében a rendőrség őrizetbe vette az imperial egyik vezetőjét. Az olaj-botrány nyomozásában egyébként újabb események várhatok. A rendőrségen és az ügyészségen egész nap tartanak a kibaiigatások. A magyar iparosok és kisgazdák csak a Magyar Párt köré csoportosulnak Megkezdődött a választási propaganda (Kolozsvár, február 23.) A közelgő községi választásokra való tekintettel, Kolozsváron is megkezdődött a válaszási propaganda. Csütörtökön délután 4 órakor a Magyar uccai Bene- kertben tartott a párt gyűlést. Török Bálint elnökölt és a gyűlésen nagyon sok földműves és kisiparos jelent meg. A szónokok ismertették a választási kartellt s városi programjukat. A kerületi gyűlésen egyhangú leikedés és bizalom nyilvánult meg a Magyar Párt mellett. Úgy a kisiparosok, valamint a földműveseknek az a csoportja is, amely a legutóbbi választáskor az iparos kartellhez és a Simon-párthoz tévelygett, most hangoztatták, hogy a magyarpárti, illetve a karell-listára fog szavazni. Szombaton délután 4 órakor a Nádas-fürdő melletti vendéglőben, hétfőn délután 4 órakor az Iris-teleppel szemben lévő Orosz-féle vendéglőben és szerdán délután hat órakor pedig a III. kerületi választópolgárok részére a Magyar Párt helyi tagozatának Főtér 9. szám alatti helyiségében lesznek gyűlések. A gyűlések iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Miközben a villamosra vártak, összedőlt a tető a fejük fölött (Bukarest, február 23.) Mint már megírtuk, súlyos szerencsétlenség történt Bukarestben a Dudesti utón. A villamosmegálló közelében egy rozoga í'aszin volt, amely alá a nagy havazásban többéin behúzódtak és itt vártak a villamosra. Az egyik pillanatban azonban a rozoga tető nem bírván el a rárakódott friss hónak a sulyát, nagy reccsenéssel az altatta ál dogál ók fejére szakadt s ugyaniakkor az egész díiledezö szín összeomlott. A várakozók közül négyen a romok alá kerültek, ahol súlyos sérüléseket szenvedtek. Csak nagy nehézségekkel tudták őket kihúzni a rájuk dőlt szín alól. A sebesülteket aztán egy autóval beszállították a kórházba. Az egyik áldozat a lábát törte el, mások a hátúkéin sérültek meg. Köztük egy magyar is van. Székely Ferenc, aki Mbán és hátán szenvedett sérüléseket. (Bukarest, február 23.) A kamara csütörtöki ülésén Papacostea gheorgbista válaszol D Pi. Ioanitescu munkaügyi miniszternek a munkaügyi és egészségügyi minisztérium költségvetésének ügyében elhangzott szavaira. Ezután Mirto közlekedésügyi miniszter válaszol Bratianu Dinu és Leon interpellációira, a rádió-difuzió társaságnak a Marconi vállalattal kötött szerződése tárgyában. Kijelenti, hogy a szerződéshez nem volt szükséges a közlekedés- ügyi minisztérium jóváhagyása, hanem a minisztertanács aprobálása. Szükség van egy erős állomásra, amely éjjel-nappal működjönDinu Bratianu: Miért kell folytonosan működnie? A külföldön számos állomás csak a nap bizonyos óráiban dolgozik? Mirto hangsúlyozza ezután, hogy szükség van hosszuhuilámhosszal biró leadóra. Ami a szerződés állítólagos szabálytalanságait illeti, ismerteti annak feltételeit, amelyek teljesen ki- elégitőek. Ismétli, hogy meg kell építeni a hosszuhuilámhosszal biró leadót és lehetőleg a vidéken is több kisebb Icádét kell beállítani. Megjegyzi, hogy a szerződést a rádió-difuziós társaság kötötte, amelynek vezetői között több liberális van. Dinu Bratianu kijelenti, hogy nem fogja kímélni még saját barátait sem, ha az államra nézve káros szerződést kötöttek. Leon lupista erős támadást intéz Mirto ellen, mert ez a szerződés súlyosan megkárositja az államot. Ugyanilyen káros az a szerződés is, amit Mirto kötött a Via útépítő társasággal. Mirto: Ha ezt bebizonyitja, lemondok mandátumomról! Ismétlem, hogy a szerződés kielégítő az államra. Xeni felé: Mit mosolyog? Xeni: Csak eszembe jutott, hogy ez nem rádió-difuzió, hanem rádió-konfúzió! Ezután dr. Fischer József meginterpellálja az igazságügyminisztert az ügyvédek helyzetéről. Landau rámutat arra, hogy a grivitai műhelyben történt zavargások alkalmával a Calea Grivitein számos üzlethelyiségben romboltak és raboltak. Különös, hogy csak zsidókkal történt ez, a keresztény kereskedők üzleteit kikerülték a rombolók és a rablók, ez arra enged következtetni, hogy az illetők bizonyos politikai mentalitáshoz tartoztak. Ezzel kapcsolatban rámutat arra is, hogy a szomorú grivitai események felelősségét is bizonyos elemek a zsidóságra akarták hárítani. Hogy a kormánynak ne okozzanak nehézséget, vártak ezzel a felszólalással, de miután nem történt még semmi, kérdezi a belii gyminisztert, milyen szankciókat léptettek életbe a rombolókkal és fosztogatókkal szemben és milyen kártérítésben részesülnek a kárvallott kereskedők. Az uj nemzetvédelmi törvényjavaslat elkészült (Bukarest, ,február 23.) Elkészült az uj nemzetvédelmi törvényjavaslat, melyet az ősz- szes katonai természetű törvényjavaslatok közül elsőnek fogják beterjeszteni a parlament mostani ülésszakában. A törvényjavaslat háború esetére a különböző katonai és polgári egyének együttműködését szabályozza. A leszerelési konferencián a fegyvergyártás államosítása körül éles konfliktus támadt A bizottsági ülést elhalasztották (Genf, február 23.) A leszerelési konferencia szükebb albizottságában a tárgyalások során nézeteltérések merültek fel és ezért az ülést félbeszakították. Franciaország, Belgium és Jugoszlávia kivételeket kértek megállapítani javukra a locarnói szerződésben, amelyet egyesek nem akartak megadni. A vita végén abban egyeztek meg, hogy előbb az öt locarnói hatalom: ág! a, Gluszorsz- g, Franciaország Bek gium és Németország egymásközött állapodjanak meg a vitás kérdésben. Az értekezlet elhatározta, hogy a bizottságban a fegyvergyártás államosítása ellen foglal állást. A fegyvergyártás államosítását Francia- ország, Lengyelország és Törökország követeli. Ellene nyilatkozott Németország, Olaszország, Amerika, Japán és Belgium. Katonák fogják őrizni a CFR fontosabb pontjait (Bukarest, február 23.) A vasúti munkások legutóbbi sztrájkja alkalmával felvetődött a vasút militarizálásának a gondolata. Ebben az irányban tárgyalások indultak meg Samsono- vici tábornok, hadiig;, miniszter és Mereuta Cézár vezérigazgató között. A legújabb jelentések szerint a két álláspontot sikerült közös nevezőre hozni és megállapították azoknak a katonáknak a számát, akiket a vasút igénybe fog venni. 1933 április elsejétől 1934 március 31-ig a vasul fontosabb pontjait katonák fogják őrizni. Ezenkívül a Komán—Buchăesşti, Bârlad—Galaţi, Bucureşti—Est—Olteniţa és Brassó—Fogaras—Nagyszeben vonalakon katonák fognak dolgozni. A vasút rendelkezésére bocsátott katonák száma: 139Ü ember, akik a fontosabb pontokat őrzik. Négyszázan vonalakon dolgoznak és tizen a vasutigazgatóság mellett teljesítenek szolgálatot. A szóbanforgó vonala kon a katonák minder vonatkozásban helyettesíthetik a polgári ele meket. A vasút napi ütvén lejt fizet egy embei után és a katonák ingyen utaznak a harmadik osztályon. felhívás A kolozsvári Iparosegylet elnöksége pályázatot hirdet a Menház (Rudolf ut 22. sz.) nyári és téli helyiségeinek bérletére, kapcsolatban az ellátottak élelmezésével, f. évi március hó 15-ikétől kezdődően bárom évre. Részletes feltételek megtekinthetők az egylet elnöki irodájában (Főtér 23. sz., emelet) délelőtt 10—12, délután 1—(j óra között. Pályázati batáridő 1033. évi március hó 4-, déli 12 óra.