Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-24 / 45. szám
4 KumUjsXG XVI. ÉVF. 45. SZÁM. Erdély egyik legszebb közegészségügyi intézménye lesz a kolozsvári ref. kórház A kórházpalota átalakítási munkálatai befejezés előtt állanak — Séta a kórházépületben (Kolozsvár, február 23.) Minden tekintetben figyelemreméltó munka az, amelyet az erdélyi református egyházkerület, élén dr. Makkul Sándor püspökkel, a mai nehéz gazdasági viszonyok között végez. Makkai püspök nemcsak szellemi irányitója egyházának, rendkívüli elme és alkotó művész, hanem gyakorlati gondolkozást!, aktív ember is, aki nagy szeretettel és agilitással építtette fel a leánygimnáziumot, a belvárosi parochiát, restauráltatta a püspöki rezidenciát és most valósítja meg a református kórházat. A Kálvin-ucca 2. szám alatt hónapok óta folynak az átalakító munkálatok s rövidesen megnyílik a teljesen modern berendezkedésű és felszerelésű kórház, mely a magyar altruizmus fellegvára és a közegészségügy ideális hajléka lesz. Ismeretes, hogy a református kórház sorsiegy-akciója, amelynek támogatásáért a különböző nőszövetségek, sőt az egész magyar társadalom megmozdult, kétmillió ötszázezer lej tiszta haszonnal zárult. Ezt az ösz- szeget Makkai püspök a református kórház felállítására fordította és az építő és átalakító munkálatok már olyan előhaladott stádiumban vannak, hogy minden valószínűség szerint május hó elején, esetleg még április hónapban megnyílik az uj kórház. hátsó részébe» vannak a tágas és világos rendelő, a röntgen-szoba, továbbá az orvostecnikai gépek elhelyezésére szolgáló termek. Az első emeleten nyolc világos, tágas, szellős betegszobát helyeztek el egyelőre huszonkét ágy részére, de ha szükség van rá, kényelmesen elfér huszonnyolc ágy is. Ugyancsak itt helyezkedik el a tágas, naposoldalra néző hall, ahol az üdülőbetegek és a vendégek tartózkodhatnak. Mondanunk sem kell, hogy minden egyes szoba hideg és meleg vízzel lesz ellátva. Ugyancsak az első emeleten épül fel az udvarra kiugró tágas terrasz, az üdülőbetegek pihenője és napfürdője. Rendkívül ötletesen oldja meg a házitelefo- nálást, az ápolószemélyzet beszélitásának kérdését a felszerelés alatt álló elmés fényjelzőkészii- lék, amely feleslegessé teszi a zajos csengőket. A fényjelzőbereindezés lényege abban áll, hogy bármelyik emeleten a beteg a kezeiigyébe épített jelzőkészüléket megnyomja, erre az első emeleten az inspekciós diakonissza állandó tartózkodási helye mellett lévő fényje'lzőkészülék kigyullad, jelzi a szobaszámot s mindaddig nem alszik ki, amig az orvos vagy a diakonissza meg nem jelenik a betegnél és a betegszobában kumulátoirral, arra az esetre, ha a városban villanyzavarok fordulnának elő. Tudjuk mit jelent az, ha nehéz operáció közben a villany elalszik. Katasztrófákat akadályozhat meg a.z elmés szerkezet, mert ha a városban _a villany elalszik, a mütőszoba lámpái akkor is tovább égnek és az operációt végző orvos még tudomást sem szerezhet arról, hogy künn villanyzavarok voltak. Itt ismerkedünk meg Hegedűs építőmesterrel is, aki nagy szaktudással segédkezik az építő- és átalakító-munkálatoknál Kovács főmérnöknek. Mikor az összes helyiségeken végigmentünk és a szakszerű magyarázatokat megkaptuk, örömmel állapítottuk meg, hogy az uj református kórház valóban típusa a legszebb és a legmodernebb magánkórházaknak, a jövőben hiányt fog pótolni és a magyar közegészségügyi intézményeknek mintaszerű alkotása lesz. Az átalakítási munkálatok csaknem hárommillió lejbe kerültek és ugyancsak hatalmas költséget jelent a modern higiénikus kórházi berendezkedés is. Nemcsak a koncepció nagyvonalúsága, hohem annak ötletes, szerencsés és praktikus kivitele is frappirozott. A református sorsjegyakció és a magyar áldozatkészség valóban dicsé- retreméltó és szükséges intézményt teremtett az uj kórház felállitásával. Ma még csak kőművesek és szakmunkások dolgoznak az uj kórházban, de nemsokára kiváló orvosok operálnak és gyógyítanak itt és adják vissza a szenvedő emberelőinek azt, ami a legdrágább: az egészséget... (— s.) Bocskay-sapkás magyar katona a törvényszék folyosóján (Kolozsvár, február 23.)' Nagy feltűnést keltett csütörtökön a Kolozsvári törvényszék folyosóin egy magyar katona. Piros-fehér-zöld kokárda rajta, Bocs- kay sapka a tején, jellegzetes magyar katonakabátja s mögötte egy szuronyos román baka. A folyósó közönségé erdekion essei nezte az errefelé nem igen látftatö uniformist s mindjárt találgatni kezdték hogyan került Komaniaba s szurony elé a fiatal, jóképű magyar közlegény. > a magyar katonát az ügyészségi fogházba szállították. Az a bűne, hogy átszökött a határon. Kozoen ossze-vissza vezetik a letartóztatott vitézt a törvényszéki folyósókon, mert az őrnek kirendelt katona nem igen van tisztában azzal, merre Is van a bejárata az ügyészségi rognaznak. Nagynéhezen megtalálják az utat az ügyészségi fogház irodájába. Az itteni kolléga átadja határontull társat s miután megkapja az átvételi elismervényt, eltávozik. — iiogy nívjak? — Kérdezi meg a fogházi titkár a katonát. — Szoboszlay Lászlónak. — ivieiyik ezredDen szoigaitr — A debreceni magyar királyi telefon és táviró- osztagDan, — vagja naptakóa magat előírás szerint a megszökött telefonista. — Miért szökött meg Magyarországról? n,rre egy zavaros meset ad le, amelyDol azt lenet sejteni, hogy visszaéléseket követett el. hămeseli ezután, nogy Debrecenből gyalog Jutott el Ermihályfalváig, ahol átlépte a határt. Nem sokáig élKeftős célja van az uj intézménynek. Az egyik maga a kórház, amely teljesen modern felszerelésével, berendezkedésével és nagyszerű helyiségeivel a magyar egészségügy szolgálatában áll. a másik szintén nagyon fontos cél pedig, a református diakonisszakéozés, mely a múltban nagy nehézségekkel küzdött. A magyar közvéleményt bizonyára érdekelni fogja, milyen az uj kórház, milyenek lesznek a helyiségei, felszerelése, berendezése, s az egész uj intézmény belső karaktere. Kétemeletes kórházpalota. A Ferdinand király-ut és a Kálvin ucca sarkát* áll a kórház pompás kétemeletes palotája, amelynek átalakító munkálatait Kovács Gyula főmérnök irányítja és vezeti. Az ő szives kalauzolása mellett néztük meg az előhaladott állapotban lévő munkálatokat. Első pillantásra meg lehet állapítani, hogy a szerencsésem megoldott s teljesen modern szellemben véghezvitt újjáépítés tökéletesen higiénikus és modern berendezkedésű kórházzá varázsolta a díszes palotát, amely szellős, világos, napsütéses, egészség- ügyi szempontokból a legkifogástalanabb. A szuterón helyiségben, ahol nagy átalakítások történtek, a kórháznak az úgynevezett gazdasági részét helyezték el. Mindenekelőtt hatalmas szélfogó szárnyas ajtót építettek s már a szuterénből lift vezet fel az emeleti helyiségekbe. A betegeket ugyanis liftefci szállítják föl a betegszobákba. A szuterénben vaunak a konyhák, mosódák, itt van a gépház és innen indítják el az ételhordó liftet is. A magas földszinten van a betegfelvételi iroda. Mindjárt mellette a gyógyszer- és kötszerraktár. Az iroda mellett helyezték el az inspekciós orvos szobáját, a fürdőt és a bakteriológiai laboratóriumot. A magasföldszint el nem zárja a készüléket. így ez a szerkezet nemcsak tolmácsolja a beteg kívánságát, hanem egyúttal ellenőrzi azt is, hogy az orvos vágy a diakonissza a beteg kívánságát telj esi tette-e? Diakonissza-otthon, mütőszobák. A második emeleten talált elhelyezést a diakonisszák otthona. Ez az épület első szárnyán van elhelyezve és nyolc helyiségből áll: a ídnöknő szobájából, a tanteremből, hálószobákból, éttermekből. Az éuület hátsó szárnyán vannak az operációs helyiségek, a mütőszobák. Ezek teljesen modern, sterilizációs helyiségek, csempézett falakkal és padlózattal. Az uccára hármas nagy ablak nyílik, amely nemcsak tökéletesen világítja meg a termeket, hanem a szellőztetés kérdését is pompásan oldja meg. Kiküszöbölték a villanyzavart. A műtők plafonján van elhelyezve a villany- lámpa, amely összeköttetésben áll egy házi akvezte azonoan a szaóaasagoi Komamaóan, mert alighogy román földre jutott, találkozott egy granicsár őrjárattal, amely mindjárt le is tartóztatta. Máramaros- 3Zigeten van egy nagynénje s arra gondolt, hogy felkeresi azt s megpróbál valami munkát találni, amit köny- nyen elememnek nitt, tekintve, hogy kiképzett elektro- tecnnikus. A natarorok azért küldtek Kolozsvárra, nogy a hadbiróság Ítélkezzék, mint tiltott határátlépő felett. A hadbíróság! ítélet után, amely bizonyára nehány hónapi nyugalmat fog biztosítani a megszökött katonának, szabadlábra nelyezlk, mivel Kománia és Magyar- ország között nincs olyan egyezmény, amely a katona- szokevenyek kiadásáról intézkednék. Félrevezetik, ha „OLLA“ helyett silány utánzatot ajánlanak. Kolozsvári mozgó színházak műsora: CORSO Előadások 3,5, 7 és9-ko? DACIA (Színkör) Előadások 3, 5, 7 és 9-kor EDISON Előadások 3, 6 és 9-kor ROYAL Előadások 3, 5. 7 éi j-kor Péntek Minden csak komédia. Operett világsláger. Lee Parry, Betty Aman, Adele Sandrock, Harald Paulsen, Paul Hörbiger, Otto Waliburg. Napsugár az égen. Ábrahám Pál Iegsizebb muzsikáju film operettje. Főszereplők: Eggerth Mártha, Hermann Thimig, Verebes Ernő Műsor előtt Világhiradó. Slnk’SInk (A szerelmes ördög) Fősz.: Dita Parlo. Heinrich George.— A darab Dantera emlékeztető vízió az amerikai börtönök poklaiból. Bécsi szerelem Lehár operett, „Quick» Ufa sláger-operett. Lilian Harvey, Hans Albers. Vasárnap d. e. 11-kor matiné: Szeretlek, szeretsz, szeret... 10 és 15 tejes heiyárak.