Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-22 / 43. szám
XVI. ÉVF. 43. SZÁM. KuetiUjsxg 3 Megkezdették a rendtörvény gyors kiegészítésének tárgyalását Titulescu megint lemondással fenyegetőzött LEGÚJABB Egy delegátus is képviselheti a Jövőben a kisantant állam- szövetséget (Budapest, február 21.) Az Est megbízható helyről értesül, hogy a kisantaut államok között kötött szerződés bevezető részből és tizenkét pontból áll. A bevezető rész közli azokat az '’kokat, amelyek a bizonytalan középeurópai i.eiyzet miatt szükségessé tették a jelenlegi kapcsolatok megszilárdítását. Az első pont tartalmazza, hogy a kisantant állandó bizottságot létesít, a második pont, hogy évente háromszor a kisantant államok összeülnek a három kisantant fővárosban, a harmadik pont az ülések szabályzatát tartalmazza, a negyedik pont kimondja, hogy a tagállamok egyenlő és egyenrangúak, az ötödik pont, hogy szükség esetén a három államot egy delegátus is képviselheti, a hatodik pont, hogy az államszövetség akármelyik tagja csupán a többi másik két állam egyhangú beleegyezésével köthet nemzetközi, politikai és kereskedelmi szerződéseket, a hetedik pont állandó gazdasági bizottság felállítását tartalmazza, a nyolcadak pont szerint az állandó bizottság fel van hatalmazva különleges kérdések tárgyalására és bizottságok kiküldésére, a kilencedik pont szerint Genfben titkárságot állítanak fel, a tizedik pont kimondja, hogy a kisantant-szerződés a nemzetközi szerződéseken alapul és összhangban van az alapokmány szellemével, a tizenegyedik pont kimondja, hogy későbbi időpontban meg kell hosszabbítani a szerződést, a tizenkettedik pont pedig, hogy e megegyezést a nyár előtt mind a három állam ratifikáltatja. ______ (Bukarest, február 21.) Mirto miniszternek a párisi Le Journal cimü lapban megjelent interjúja, a kormány köreiben nagyobb hullámokat vert fel, amiket ugylátszik sikerült elsimítani. Mirto a megnemtámadási szerződés elmaradásáról is nyilatkozott s Titulescu emiatt telefonon lemondással fenyegetőzött- Vaida miniszterelnöknek, hir szerint sikerült Titulescut lecsillapítania. Mirto kiadott egy nyilatkozatot, melyben állítja, hogy csak a párisi lap adta azokat a kijelentéseket az ő szájába, de ő azokat egyáltalában nem tette meg. Titulescu pedig hirtelen hazautazási szándékától elállott s a kormány futárt küldött hozzá azokkal az adatokkal s okmányokkal, amiknek az elküldését a külügyminiszter kérte. Titulescu egy párisi lapban nyilatkozott a kisantant-szerződésről, dicsérve annak céljait. A szerződés ratifikálását akkorra halasztották, amikor a külügyminiszter hazajön. Az adótörvények ellen. A kamara kedd délutáni ülésén folytatták az 'egyenes adóról szóló törvény vitáját. Stelescu vasgárdista szerint a kereskedők és iparosak, valamint általában a városi elemek adóját fel kell emelni. Dinu Bratianu liberális kritizálja a törvényjavaslatot és rámutat annak hátrányaira. Ott emelnek adót, ahol nem kellene és ott szállítják le, ahol nincs arra szükség. A javaslatot nem szavazza meg. Mironescu belügyminiszter beterjeszti a Márzescu-féle törvény, továbbá a tisztviselői statumok bizonyos szakaszainak módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezután folytatták az adótörvény vitáját. Misu Weissmann bírálja a törvény ama intézkedését. amely az uj házak adómentességét elkobozza. Megállapítja, hogy nagyon mostohán bánnak el a kereskedő- és iparososztállyal. Gheorghiu jorgista. szintén a javaslat ellen beszél. Miután Madaearu pénzügyminiszter beteg, a vitát nem folytatták és megkezdték a Márzescu-féle rendtörvény vitáját, A javaslat kimondja, hogy a középületek és kultúrintézmények, színházak és templomok rombolása igen súlyos büntetéssel járó deliktumot fog képezni. Ezután Lázár Illés interpellál a külügyminiszterhez a máramarosi vasúti közlekedés tárgyában. A máramarosi lakosságnak óriási kerülővel lehet csak Bukovinába utaznia, pedig egész rövid idő alatt megtehetné az utat. ha megnyitnák a Csehszlovákián. Lengyelországon át vezető vonalat- Kéri a minisztert, tegye.meg a diplomáciai lépéseket, hogy a három állam vegyes bizottsága sürgősen összeüljön és a peage-vonal megnyitását elhatározza. Mindenkinek legyen igazolványa Nemcsak a választási alkalomra, hanem magánjogi okokból is, mindenkinek szüksége van az. arcképes személyazonossági igazolványra, A választáshoz elengedhetetlenül szükséges, mert most, ez szolgál a választói igazolványul. A választás előtt most könnyen beszerezheti, aki fénykép nélkül váltotta ki, a fényképet pótolhatja, aki a mult évben szerezte be, az erre az évre érvényesíttetheti Mindehhez a magyar polgárokat hozzásegíti a Magyar Párt tagozati irodája: Főtér 9„ első emeletA városházán nagy apparátussal dolgoznak, délelőtt 9—1-ig és délidán 4—6-ig, a 20. számú szobában. <#*•*»» - » Csak a „választópolgár lehet teljesjogu polgár s e polgárságot a személyazonossági igazol• vánnyal lehet igazolni. Szavazni is csak ezzel ‘lehetMegszűnt a képesl forgalom az egész országban Monopol-törvény, amely születése pillanatában halt meg — Kultur- bélyeggel ölték meg a képeslapok kedves szokását s ezzel nemcsak a fotóipart nyomorították meg, hanem az idegenforgalomnak is ártottak Feltűnő szép kémnő az elfogott szovjetkurirok között Leszerelték a bukaresti szirénákat (Bukarest, február 21.) A grivitai munkás- mozgalomból kifolyólag letartóztatott munkások közül újabban ötvenötöt ismét szabadon bocsátottak, százhuszonnégyet pedig súlyos vádakkal terhelve a katonai fogháznak adtak át. A katonai főügyészség az összes gyárakból leszereltette a szirénákat, hogy ha mégegyszer sor kerülne sztrájkra, ne izgassák ezek bugatá- sávaj^ a közönséget. Konstancában letartóztattak egy tizenki- lencéves galaci illetőségű, feltűnően szép leányt, akinek Albertina Koch a neve. Pár évvel ezelőtt eltávozott az országból, a szovjet kémiskoláját járta ki s most hazaktildték súlyos megbízatásokkal. Chiffre-levelet és a kémirodától kapott utasításokat találták meg nála. A Népszövetség megbélyegezte Japán magatartását (Genf, február 21.) Szokatlan izgalom előzte meg a japán konfliktus ügyében összehívott rendkívüli népszövetségi ülést. Hymans belga külügyminiszter megnyitó beszédében kijelentette, hogy Japán állásfoglalása nemcsak Kina részéről, hanem a Népszövetség részéről is elfogadhatatlan. Egy éve kísérleteznek a bél« létrehozásán, de ez Japán ellenállásán meghiúsult. Japán nem teljesítette a Népszövetséggel szemben vállalt kötelezettségeket, sőt kihivó magatartást tanúsított. A hatalmaknak behatóan kell íoglalkozniok most a kérdéssel, indítványozta, hogy az ülés folytatását péntekre halásszák. Indítványát elfogadták. — Tisztviselők és nyugdíjasok vasúti kedvezménye. Bukarestből jelentik: A OFR igazgatósága uj személytarifájának március 1-én való életbeléptetésével egyidejűleg az összes «állami tisztviselőknek és hozzátartozóiknak, valamint a polgári és katonai nyugdíjasoknak 50 százalékos kedvezményt engedélyezett. — Szikíaomlás nyolc halottal. Milaresből jelentik: Szikíaomlás következtében nagyszá mu munkás a romok alá került. Eddig nyolc halottat húztak ki a romok alól. — Kizárták a győri textilüzemek nyolc- százötven munkását. Győrből jelentik: Az ottani textilüzemek 850 munkása a Bedoud-rend- szer bevezetése miatt napok óta sztrájkol. A gyárüzem vezetősége ma a 850 munkást kizárta. A fényűzés! és forgalmi adótörvény magyar fordítása a táblázatokkal kapható Dr. Mandel" Forditó Irodában Clui-Kolozsvár, Str. Memorandului 24. o.ra 60, vidékre 70 lej (Kolozsvár, február 21.) Érdekes és egyben szomorú jelenség, hogy Romániában a képes- levelezőlap kipusztulófélben van, Nem küld és nem ad fel senki képeslevelezőlapot, mert olyan sok bélyeget kell rá tenni, hogy a mai viszonyok között iuxusszámba megy a valamikor oly kedves képeslevelezőlapokon való üdvözlés és levelezés. Másrélesztendeje. hogy minden előkészítés nélkül, váratlanul megszavazták a képviselő- házban a képeslevelezőlapokról szóló monopol- törvényt, amely a képeslapok gyártását a magánosok kezéből kiveszi és állami monopóliummá teszi. A törvény megjelent, rendkívül sok kisegzisztenciát sújtott s különösen a fényképezőiparnak jelentékeny károkat okozott, viszont az állami monopolium csak papíron maradt, mert több mint egy év leforgása alatt nem szerezték be a szükséges gépeket, levelezőlapokra viszont szükség volt, tehát egy miniszteri rendelettel úgy segítettek a dolgon, hogy a kormány megengedte a képeslevelezőlapok használatát és gyártását, de viszont kötelezővé tette, hogy a rendes postai és repülőbélyegeken kívül a feladónak minden képeslevelezőlapra még külön 2 lejes bélyeget kell ragasztani. Erre aztán a képeslevelezőlapok lassanként eltűntek, senki sem használja, mert csakhamar nyilvánvalóvá vált. hogv ez a legdrágább levelezési forma az egész országban. A képeslapok ellen kiadott halálos Ítélet nemcsak az államnak okozott hatalmas anyagi és sok tekintetben erkölcsi kárt, hanem a fotóiparnak is, a fényképészeknek, akik a múltban szebbnél-szebb képeslevelezöiapokat gyártottak és hoztak forgalomba. Kétségtelen, hogy csak a szabadverseny fejleszthette ki a képesíevelező- lap-gyártást Romániában is. Főleg Erdély természeti szépségei elevenedtek meg a művészi kivitelű képeslevelezőlapokon s ezek a képeslevelezőlapok mindenütt a világon propagandát csináltak Romániának és az idegenforgalom fellendítésének az ügyét is szolgálták. A fegyver, amelyet törvényhozás a foto-ipar ellen emelt, visszafelé sült el s pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit a kincstár maga elé tűzött. Sérelmes az uj törvény és az azt követő rendelet különösen a kisiparra, a fényképészekre, akik jövedelmük nagyrészét a kópeslevelezőla- pokból szerezték meg és most a tönk szélén állanak, nem tudják az adókat fizetni és nagyon sokan visszadták az iparengedélyüket. De igazságtalan volt a törvény azért is, mert a fényképészek drága gépekkel voltak felszerelve a képeslevelezőlapok gyártására, ezek a gépek most rozsdásodnak és az állam ellenszolgáltatás fejében semmiféle megváltási összeget nem fizetett. Nem törődik itt senki a kisegzisztenciákkal, nem törődik az adófizetőkkel, sőt úgy látszik az állam önmagával sem törődik. Nyilvánvaló, hogy a monopol-törvényt kellő tanulmányozás nélkül szavazták meg, annak sem erkölcsi, sem anyagi alapja nem volt és a rendelet, amit utóbb bocsátottak ki és a törvény hibáit akarták jóvátenni, mindezt betetőzte, mert ma már a képeslevelezőlap-forgalom teljesen megszűnt az országban. Arról értesültünk, hogy a kisiparosok országos szövetsége fényképészeti szakosztályának intervenciójára memorandumot küld a kormányhoz, amelyben vagy a törvény módosítását, vagy a kulturbélyegek törlését fogja kérni.