Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-15 / 12. szám
KtltTlUjSXG 3 XE TlEEff. 32. ‘SZftlL : ...................- ---------- -------- iii irHETI GLOSSZÁR HM Nem térnénk vissza arra a beszédre, amelyet Manlu Gyula immár volt miniszterelnök tartott a Koch-szobor leleplezésen, hogyha olyan bonyodalmak nem keletkeztek volna, amelyek valósággal kikényszerítik ebben az ügyben a tényállás tisztázatát. Ez a szoborleleplezés egy szanatórium udvarán meglehetősen zárt területen folyt le, Maniun és Vaidán kívül az erdélyi román közélet több ismert vezető egyénisége vett részt rajta, Kolozsvár magyar társadalma azonban annál kevésbé lehetett ott, mert erre hivatalos meghívást nem is kapott. Azt Lehet mondani, hogy a szobor leleplezése inkább a románság házi-ünnepe volt. Kötelessége azonban a magyar újságírót is oda szólította. Már csak azért is. mert ml éppúgy örülünk rajta, mint Kolozsvár románjai, hogy a kolozsvári egészségi intézmények száma olyan szép intézménnyel bővült, mint amilyen a Cosmuiza szanatórium, amely azzal is elismerésünket érdemelte ki, hogy a tüdővész elleni harc nagy apostolának. Koch professzornak, emlékművet állított. Hogyan juthatott volna eszünkbe, hogy ezen az ünnepségen a politika is szót kér magának. Pedig ez történt. A leleplezhet követő banketten felszólalt Maniu miniszterelnök is és_ a következő kijelentést tette: . — Meg kell állapitanom, hogy a legutóbbi tizei mégy év alatt többet haladt Erdély egész-' ségiigye, mint az előző uralom száz éve alatt. Nem, akarunk ismétlésekbe bocsátkozni és újból kimutatni, mit alkotott a magyar uralom ezen a téren Kolozsvárt és hova jutottunk el tizennégy év alatt. Éppen csak arra utalunk, hogy az egyetemi klinikák világítása és fűtése állandóan azon a ponton van. hogy átmenet nélkül megszűnik és ugyanezeket a jelenségeket alapíthatjuk meg a magyar uralom alatt épült egészségügyi intézményeknek majdnem mindenikében. Ezt különben megállapítottuk nyomban akkor, amikor Maniu szavait idéz- tük. Ekörül a beszéd körül azonban valami furcsa misztifikáció keletkezett. Honnan, ki indította el. sehogysem tudtuk megállapítani, a tény azonban az, hogy az egyik országos erdélyi lapban egy olyan tudósítás jelent meg, amely pont az ellenkezőjét adta Maniu szájába annak, amit mondott. Érthető'ilyenformán, ha azok, akik egyidejűleg elolvasták a Keleti Újság és egyik laptársunk cikkét, sehogysem tudtak eligazodni azon. hogy voltaképpen mi is történt a szanatórium bankettjén? Sőt, ha őszinték akarunk lenni, bevalljuk. hoov bennünket is izgatott a kérdés. Azt kérdeztük magunktól. hogy vájjon nem a mi fülünk csalt, nem velünk esett meg az a malőr, hogy rosszul értelmeztük a miniszterelnök szavait? Azt is eláruljuk, hogy valóságos nyomozó eljárást indítottunk a kérdésben s többek között koronatanúnak szemeltük ki Vaida miniszterelnököt is, aki nemcsak jelen volt az ünnepségen. hanem együtt érkezett és együtt távozott miniszterelnök-kollégájával. Amikor Vaidái fölkerestük, előrebocsátottuk, hogy nem nyilatkozatot kérünk tőle, csupán bizalmas közlést magánhasználatra. Mikor azonban Vaida megtudta, hogy miről van szó. ezt mondta: — Miért ne nyilatkoznék? En a nyilvánosság előtt is megmondom, hogy amit a Keleti Újság irt, az szóról-szóra igaz, sőt. ha akarják az urak, arra is hajlandó vagyok, hogy a dologról elmondjam a véleményemet, amely szó r ól-szóra megegyezik a Man inéval. Ilyen körülmények között hallgattunk, pedig a mi igazságunk derült ki és most is hallgatnánk, hogyha kezünkbe vem kerül egy nagyváradi laptársunk, amely a lap vezető helyén mea cülpázik, hogy „téves inform idők alapján“ reflexiókat fűzött a Maniu-beszédhez és azzal végzi, hogy örömmel és jóleső érzéssel tartja kötelességének a helyreigazítást. Mi volnánk a legboldogabbak, hogyha csatlakozhatnánk ehhez a helyréigazitási akcióhoz, csak hogy sajnos, mi a tények ismerete mellett nem vagy útik abban a helyzetben, hogy azt meg tehetnők. Utóirat akar lenni ez a pár sor a fatális toronyai akasz tófák immár minden oldalról megvilágított ügyéhez. Az az érzésünk, hogy az Universul hevenyészett cikkével szemben egy kissé mintha túlméretezte volna a magyar sajtó ellenérveit. Túlméretezte azért, mert olyan állítással vitázott, amelynek abszurditását nyomban az első pillanatban dokumentum nélkül is meg lehetett állapítani. Az a véleményünk azonban, hogy haszontalan munkát mégsem végeztünk. Ezt az akasztóia-affért prúbapörnek tekintjük, amelyben szavahihetőségünk, objektivitásunk és őszinte igazságkeresésünk az egész vonalon meg nyerte a csatát. A vesztes a rosszhiszeműség, a gyűlölködésnek politikai fegyverként való beállítása és az a lelkiismeretlen sajtó-tendencia, amely nem tud politikai kampányt elképzelni anélkül, hogy koholt szenzációkkal fel ne szítsa az amúgy is könnyen megmozdítható tömegszen vedélyt. Mi amikor állítunk valamit és a közvélemény szégyenpadjára igyekszünk helyezni a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló elfő gultságot, az államhatalom érdekeit brutalitásokkal, gyanúsításokkal, a másnyelvüek egzisztenciája ellen intézett rohamokkal „megvédeni“ akaró irányzatot: minden esetben bizonyító erejű dokumentumokkal támasztjuk alá mondanivalóinkat. És hiába bizonyítunk, hiába állítjuk oda tanúinkat vallomástételre, egyetlen szóval szeretnék elvenni akcióink élét: irredentizmus. Van aztán a román sajtónak egy válfaja, amely minden megmozdulásunkat már ab odo rosszindulattal szemléli, amely ha irodalmi estélyt tartunk, ha iskoláink védelmében szót emelünk, ha egyáltalában életjelt adunk magunkról, anélkül, hogy adatokat, dokumentumokat keresne, kimondja ránk a szentenciát, hogy az állam ellenségei vagyunk, revizionisták, menjünk Magyarországra. Ezt a metódust pedig úgy szokták nevezni, hogy: emelkedett hazafiasság. Ez a célját tévesztett, ártó „hazafiasság“ ásta ki a múltból a forradalmi kilengéseket, irt róluk vérbemártott tollal röpiratolcat, cicomázta fel fényképekkel anélkül, hogy utánajárt volna, mit ábrázolnak a felvételek. így került rá a toronyai akasztás alá a magyarázó felírás: románok kivégzése a ko lozsvári Fellegvárban 1914-ben. Nos, ennek a hadviselésnek a méregfogát — hisszük — egy- szersmindenkorra sikerült kivennünk. Többé nem lehet bizonyító eljárásnak elismerni a gyűlölet indító okát. Az ok, elhisszük, ha el nem is fogadjuk, hogy fennáll, de ezentúl mindig elővehetjük a tarsolyunkból a fellegvárt akasztófákat, amelyek mint tudjuk, nem román mártírok utolsó óráinak tanúi, hanem orosz kémekének, akiknek háborús bűnét a véletlen különös játékából kifolyólag éppen egy román nemzetiségű főhadnagy nyomozta ki és torolta meg. És még egy jó tanács. Szól ez Gociman urnák s általában mindazoknak, akik szerelnek turkálni a mult komor emlékei közölt s kiválogatni belőlük mindazt, ami a magyarságot egyoldalú beállításuk szeri.it rossz színbe helyezheti- És ezt a tanácsot nem is mi adjuk, hanem egy román publicista, akivel a napokban beszélgettünk és aki a legélesebb szavakkal bélyegezte meg azt a zsurnalisztikái tónust, amelynek egyetlen produktiv célkitűzése az erdélyi magyar és erdélyi román egymásnak uszítása, — Betegágyamból is figyelemmel kisértem — mondotta román kartársunk — az önök vias- kodását az Universullal. Engem, higyjék él. ICövetelie határozottan és kérje mindenütt a csodás HERBíE 0*08 mm & legerősebb szakáll és legérzékenyebb bőrnek semmivel sem háborított fel kevésbé a jósika- falvai eset hajánál fogva való elöráncigálása, megtoldva a fellegvárt ál-akasztófákkal, mini önöket. Pedig jó románnak érzem magamat. Ami Jósikafalván történt a forradalmi idők zavaroséiban, az csakugyan sajnálatos és elítélendő. Hol állnánk azonban, hogyha mi, erdélyi románok és magyarok, egyebet sem tennénk, mini rendszeresen egymás fejére olvasnánk mindazt, amit valamikor egymás ellen elkövettünk. Ha a magyarok a 48-as és más forradalmak bebizonyítható és velük szemben elkövetett atrocitásait ismételnék unos-untalan, viszont mi románok beillesztenénk a fonográfba a magyarok forradalmi atrocitásait és reggeltől estig hangszórókon kiáltanánk ki a világba. Tudomásom szerint most nincs forradalom, hanem bóka van. Próbáljuk meg egyszer nem gyűlölni egymást, mert ebből sok jó eddig sem származott, hanem megérteni és elnézni egymás emberi gyöngéit, tévedéseit. Ezt még nem próbáltuk, lássuk, mi volna, ha megkísérelnénk. Ezeket mondta román kollegánk s mi csak annyit füzünk hozzá, hogy olyan egyenlőtlenek az erőviszonyok, hogy a megoldás kulcsa valóban adva van. Amit mi kérünk, semmi más, minthogy ne csak a törvény előtt legyünk egyenlők, hanem az adókivetőbizottság előtt, a jogok megadása tekintetében, szóval az élet minden megnyilvánulásában. Ne legyen tehertétel, ami a születéstől a halálig végigkísér életünkön: hogy magyarok vagyunk, A valóságban is, ne csak papíron legyünk egyenlőjogu állampolgárai az országnak. Kezdődjék meg egyszer igazán a béke, másfél évtized múlva a háború után! Vaida és Bethlen István Mivel magyarázza Vaida, hogy Romániában csak hónapokig élhet egy kormány Az uj miniszterelnök az általános titkos választójognak tulajdonítja a gyakori kormányváltozásokat (Bukarest, január 14.) A Lupta interjút közöl Vaidával, amelyet Bukarestbe utazása alkalmával, a vonaton adott Paul^erow Leonardnak. Az újságíró megkérdezte Vaidát, hogy lehet az, hogy inig Magyarországon gróf Bethlen István tíz évig volt kormányon, addig Romániában Maniu, vagy Vaida még tiz hónapot sem tudnak kihúzni. — Nem minden lehetséges nálunk, ami lehetséges Magyarországon —• felelte Vaida. — Mások nálunk a politikai állapotok, a körülmények, erkölcsök és szokások. Ha mi is erős kézzel és szilárd elhatározással kímélet nélkül dolgoznánk, akkor Önök, újságírók reakciósoknak minősítenének minket. Az általános titkos választójognak ilyen országában, mint amilyen Románia, nehéz a miniszterelnöknek mindig érvényesíteni akaratát. — Politikai stabilitás nélkül pedig nem lehet alapos munkát végezni — mondta az újságíró, — csak a kóboreigányok nem tudnak egy helyben megmaradni. Nem építenek maguknak megalapozott házakat, hanem sátrakban laknak, agyagból és sárból készitik hajlékukat. A kormánynak is, mely nagy feladatokat akar megoldani, szüksége van a stabilitásra és türelemre. — Úgy van — mondta Vaida — Romániának azonban eddig még nem volt kellő ideje a konstruktiv munkára. Ezt eddig csak Jonel Bratianu tudta elérni, de az ő kormányzása óta sokat változott a helyzet. Amit lehetett akkor, azt ma nem lehet. Az ujságiró azon kérdésére, hogy Vaida erős lesz-e most. mint miniszterelnök és kezdeményez-e politikai állandóságot, Vaida igy válaszolt: —• Helyes. Miniszterelnök leszek és Ígérem, hogy erős leszek. De legyen szives mondja meg, kikből kell összeállítanom a kormányt ahhoz, hogy ezt elérhessem? minőségileg utánozhatatlant teljes garanciát nyújt.