Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)
1932-12-25 / 297. szám
jeV.WVS' mass. KELETlUjSJtü 17 Szép ez a kolozsvári főtér, Mátyásnak mél- téeáőteijes alakjával, amely megnyugvást és hiteit parancsol annak, aki áhítattal tud felnézni rá. Éppen harminc esztendeje, hogy itt áH* kimagaslóan a hétköajnapi emberek tömegéből, lábai előtt hangyabolyként nyüzsgő, ro- íhanó, robotoló, vagy egyáltalán nem is siető törpe halandók sokasága felett. Ha tiszta alkonyati időben megállasz valahol a belközépuccai sarok táján és feljnézel a bíboros, aranyos nyugati kék égboltra, a végtelen magasságnak ebbe a jóságszinü fényháttexébe belevetődik markáns szilüetjének fekete foltja. Felrajzolódik a tiszta égre, mint valami egyiptomi jelképnek a fantasztikus megnagyitása. De ilyejn csodálatos látománynak ekkora monumentumát fel nem rajzolhatta volna ilyen háttérre emberi kéz, még az egyiptomi királyok gazdagsága a rabszolgák sok ezreinek fürge éjnaipi százados munkájúval sem. Emberi munka csak a bronz- alkotást emelhette. A mennyei varázsfényt az utánozhatatlan isteni sugarak adják és árasztják a napkeltének és napnyugtának, a hajnalnak és az éji holdvilágnak változatos színeiben. A gondolatmegtestesitést azonban emberi lélek mesteri elképzelése teremtette. Mert nem csak ércből öntött emberi alak ül a táltosló nyergén, hanem ércbeöntött örökemberi gondolat is, amit a művészi lélek emelt fel fejeink fölé: az igazság hatalmdiialc a nagysága. Alatta fut a mi alacsony életünk s ha néha felnézünk rá, abban a gondolatban kell hogy megerősítsen, aminek a megtestesítése s aminek a üéma, de hangtalanul is mindent tul- harsogó szónoka. Mögötte az esti órákban felgyűl a templomi oltárfóny. A magas gótivü ablakok szines üvegein kévékben ömlik át a sötét, mozdulatlan hatalmas alak köré. Páncélos lábai alá szines fény foltok tarka rózsáit hinti a sötétségbe. Nem tudom, mennyi ebben a lokálpatriotizmus, az erdélyiség, de ilyen elragadtatásban nem tudtak felemelni sem a Westminstert székesegyháznak, sem a kölni vagy milánói és firenzei dómoknak sokkal nagyobb látványosságai. Ott eltörpül az ember a maga porszemnyi alázatosságában, itt emelkedik a lélek emberi öntudatossága az erdélyi áhitatnak a szárnyain. A hívőnek a hite itt is, ott is ugyanaz, az igazságnak a szentsége mindig ugyanaz. De itt előttem magaslik földi jogosultsága és földi reménysége mindannak, ami igaz az emberben s csakis annak, ami igaz a hatalmas szobor alatt gomiolygó embersereg' ben. Az igazságba vetett hitnek a nyugalma, ereje és fönsége ül a lefogott, de telivér-saágul- dásra kész paripa hátán. Ennek a hitnek a biztonságával néz el a királyi tekintet a háztetők felett a végtelen távolságba. Ennek a hitnek tökéletes nyugalma nem emeli ütésre-vágásra a kardot, hanem éppen ellenkezőleg, lefekteti maga elé. Pedig olyan irtózatos az a kard, olyan kemény az a kar, hogy földig hasított két darabban hullana szét a kettévágott, ki oltott élei, ahova csak egyetlen sujtással lecsap. És mégis. Pihen a kar és pihen a kard. Nemcsak az oknyomozó história száraz adataiból gyúrta és alakította ezt a kolozsvári Mátyást az igaz művészet, hanem annak a tiszteletnek a hitéből, amit legendába foglalt a néplólek s legendában adta át egyik nemzet a másiknak. A néplélek formálta ki ezt az alakot, hogy maradandóvá idealizálja, míg jött egy nemzedék, amely áldozatkészségével és művészet iránti érzékével a nmradajndóságot azzal erősítette meg, hogy időtálló ércbeöntette, megtalálva erre a nagyszerű művészt és meghozva erre a nagy áldozatot. 2. Ezért magyar teremtmény a kolozsvári Mátyás-szobor s ezt tőlünk elvitatni nem lehet. Az igazság dicsőségének s az igazság hatalmának a szobra, amiben hijnni akartunk s amiben minden jóléleknek hinni kell. És e bronzban megtestesített jelentőség mellett voltaképpen nem válnia semmi különös fontossága az eltör- pülő életrajzi adatoknak. Az ő történelmi életéből ma csak annak van jelentősége, ami maradandó és amit a nép a művészet mesterével ideállittatott. Minden múló; dicsőséges csak az lehet, ami igaz. 3. És az a vérvegyelemzés, ami a Mátyás ré ges-régen porrá lett vérébe a faji választóvizet igyekszik belecsöpögtetni, a mi számunkra egyáltalában nem bántó. És szintén nem fontos. Mint ahagyap a vérvegyelemzéssel nem sikerült a kisebbségi sorstársaink közül egyetlen egyet is eltántorítani nemzeti hovatartozásának a meggyőződéséből és lelki eltökéltségéből. Amikor a cseh határon a rabságból hazatérő tizenhétéves ifjú Hunyadi Mátyást az elébe ment hatalmas nagy magyar küldöttség fogadta, mint nemzeti királyt ölelte magába s a nemzeti királyság visz- szaállitásának sikeréhez fűzött reménységnek a ragyogása töltötte el a lelkeket. A világ legboldogabb embere azojn a napon egy magyar asszony volt, Szilágyi Erzsébet, kit ezzel a magyarul mondott örömujjongással ölelt át a megmentett és trónra ültetett ifjú: — Édes anyám! És ha ebben a csodálatos erejű magyar asz- szonyban nem lett volna olyajn hatalmas energia, amit a legszivbemarkolóbb anyai fájdalmak csak erősíteni tudtak, de letörni nem, akkor ma nem volna Kolozsváron Mátyás-szobor, mert ha a második Hunyadi fiúnak nem is vették fejét s ha a rabságból élve amúgy is kiszabadul, királyságát az édes anyjának köszön hette s köszönhetjük mi is. Ennek az anyai fájdalomnak a nyugtalan energiája, bápatos elégtételkeresése és kétségbeesett erőfeszítése mozgatta meg a nemzetet és terelte a befagyott Duna jegére, hogy Mátyásban nemzeti királyt válasszon. Napóleonnak az anyanyelve nem volt francia, de a Mátyásé magyar volt, mint akármelyikünké itt az egyszerű kisebbségi sorsban, habár román anyanyelvű volt a nagyanyja. De szembeötlően érdes ellentét hangzik el előttünk naponta a kisebbségi fülek hallatára an- |nak a régi múltnak a felemlegetésében. Ha a magyar elnyomás annyira lehetetlenné tette minden román számára az érvényesülést, mint ahogyan ezt ma halljuk és ha Hunyadi Mátyás pedig román volt, mégis hogyan választották a magyarok királyuknak! Mert aki király, az aligha elnyomatás alatt nyög a saját országában. Különösen az olyan vasakaratu és fegyelmet megkövetelő király, mint amilyetn Mátyás volt. S hogyan lehetne akkor megma gyarázni a Hunyadi magyar kormányzóságát? Nem sok értelme és baszna volna annak, hogy ilyen kérdéseket az abszurdumig feszegessünk. Mégis, mintha azt lehetne ebből kikövetkeztetni, hogy Magyarországon a kisebbségi vérvegy- elemeztetés fajmegállapitó politikáját a tizenötödik században sem ismerték. Sőt a Mátyás alatt hozott törvényekben jelentkezett a reakciója anjnak a túlzásba vitt vendégszeretetnek, amely előkelő idegenekkel, tehát külföldiekkel töltötte meg az országos méltóságokat s tette úrrá őket nagy vagyonok felett. Az I. Istvántól maradt idegeneket beinvitáló tradíciónak a túlzásaival a Mátyás országgyűlései igyekeztek leszámolni s erre maga Mátyás is fogadalmat tett. 4. Az erdélyiekhez szólott az irás, amit hoztak Kolozsvárra s amivel futárok nyargaltak szét Erdélyben: — Ti, kik a fejnséges Mátyás urat körötökben születni, nevelkedni és felserdülni láttátok, őt inkább, mint mások, a magatokénak nevezhetitek. Ezek a sorok adták hírül, Szilágyi Mihály kormányzó urnák az irásábajn az örvendetes hirt, hogy a magyar trónt a Hunyadi fia foglalta el. A sok idegen trónkövetelő közül egy sem tudott boldogulni, mert a nemzeti akarat megnyilvánulása Mátyást emelte hatalomra. Hiszen ha idegep vérből valót választanak királynak, az sem lett volna valami különös törIrta: DR. ZAGONI ISTVÁN. ténelmi eset. És ma sem menne ritkaság számba. A magyar királyok sokszor sok más ország fölött uralkodtak. A kicsiny Erdély egyik magyar fejedelme a régi hatalmas Lengyelországnak lett egyik legnagyobb királya. Nehájny évvel ezelőtt a boldogult Ferdinand román király népszámlálási lapját az akkori kormány úgy töltötte ki, hogy a nemzetiségre vonatkozó egyetlen rubrikába beirta: német. Különös volt ez a kormányfelfogás, amely az ország uralkodóját kisebbséginek mutatta be a hivatalosan publikált népszámlálási lapon, de a vér- vegyelemzési metódushoz tartozott. Erőszakosan akarták mindenkinek hivatalból megállapítani a nemzetiségét, nem törődve azzal, hogy ki mit vállal és teljes leikéből minek érzi magát. Az uralkodó családok vérét még kevósbbé lehet igy elemezni, mint a polgárokét, mert a dinasztiák összeházasodása mindig olyan törvényszerűség volt, amibe a diplomáciák a legnagyobb ambíciójukat fektették bele. Tudvalevő közismert tény, hogy az angol király ereiben is csörgedez magyar vér, még pedig erdélyi magyar vér, az egyszerű erdőszejntgyörgyi kastélyból való, de ebből a valóságból még sem lehet az angol királyi család magyar nemzetiségét igényelni, vagy kikövetkeztetni. Ha a nagyhatalmú római császárok faji származásának adatai között kutatunk, a vérvizsgáló mikroszkóp nélkül is könnyű megtalálni ott a barbár eredetet is, de azért mégis mindenik római császár volt s a történelem számára az volt a lényeg, hogy ki mit képviselt a maga hivatá- sáVvS mint ahogyan az egyszerű polgár hova- tax »ozását is a saját tulajdon élete dönti el és senki más. i A fenséges Mátyás urat a kolozsváriak látták életre serdülni s az erdélyiek számára különös öröm volt, hogy ez a kétségtelenül rendkívüli királyi egyéniség a trónra emelkedhetett. — Inkább magatokénak nevezhetitek, mint mások, — irta Szilágyi Mihály, az országkormányzó és az ifjú király nagybátyja. Ennek a külön erdélyi örömnek azonban hamarosan; jött egy szeszélyes fordulata, mert a Mátyás hatalmi berendezkedéseivel egy tömegiázadás- nak mondható erdélyi mozgalom akart az útjába áilani uralkodása első idejében, amit itt Kolozsváron kellett fegyveresen elintéznie s ez elintézésnek volt egy másik kitérő téli esete, az a moldvabányai átráipdulás, aminek emlé-, két mostanában felszínre vetették. Az ő életének nagy vonalaihoz tartozott inkább ezeknek az esetéknek az elintézési módja. Mert (nem a bosszuállásban találta meg az elégtételét, hanem abban, hogy a felkelőket seregébe fogadta és híveiként magához emelte. Moldvát is megszabadította a pusztító török sereg járma alól, az erdélyi urak pedig érvényesülésüket találták meg az ő udvarában. A hatvanas évek legelején az erdélyi románokénak egy elhatározó és nagy fontosságú sze- bemi gyűlése alkalmából mondotta Baritiu a beszédében, hogy a „Mátyás erdélyi származása Erdély autonómiáját jelképezi és magyar királysága Magyarország autonómiáját“. Mátyás erdélyi voltát hangsúlyozta ki a beszéd lényege. Egészen rendbejn van az, ha általános erdélyi örömmel tudunk ma is az ő emlékére gondolni s ha mind megtaláljuk azokat a kötelékeket, amelyek ilyen, vagy olyan okon és alapon hozzáfűznek. Ha mipd magunkénak mondhatjuk. Életének adatai a történelem lapjaira tartoznak. Minden a múlté, a jelen számára maradandóan áll az a gondolat, amit a ínéplé- lek megörökített s aminek megtestesítője a bronzaiak: az igazság fönsége. 5. A szobor alatti vilának nincsen értelme, mert nem adatokat rajzol bele szilüetje a magas égboltba, hapern azt a felemelő bitet, hogy mindannak meg van a földi jogosultsága és reménysége, ami igaz. az emberben s a.mi igaz a halandók nyüzsgő emberseregében. S az igaz hatalomnak nem az ütés, vágás, sujtolás az eszköze, hapern a nyugalom, mely kardot és> kart pihentetni tud az igazságba vetett hitnek a fölényén.
