Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-06 / 178. szám

2 Keleti Ujsäg XV. ÉVF. 178. SZÁM. IMHJ Kész a kormányprogram. Ä DImiaeata szerint a nemzeti-paraszt- párt elnöksége tegnap befejezte a párt kor­mányzási programjának megvitatását. Ma megszövegezik a kormányprogram )t magá- banfoglaió nyilatkozatot, amit az uj kormány fog a parlament két háza elé terjeszteni. A kormányprogram fölött élénk vita várható, amely bizalmi szavazással fog végződni. A kormányelnök személyére nézve még nem történt megállapodás. A szenátus elnöke Costachescu, a kamara valószínűleg holnap fogja Pop Ciciot elnökké megva'asztani. izmikor ez megtörtént, Vaida azonnal kihall­gatásra megy a királyhoz és feladatát befeje­zettnek jelenti, benyújtja lemondását. Vaida készül a bucsukihallgatásra. A király alkotmányos szokás szerint meg hallgatja a kamara és szenátus elnökeinek véleményét és kétségtelen, hogy úgy Pop Cicio, mint Costachescu a többségi párt vezérét, Maniut fogják ajánlani. Maniu minden valószínűség szerint elhárítja magától a királyi meg bizást és ebben az esetben a kormánypárt első alel- nökére, Mihalackera kerül majd sor. Miha- lacne alighanem szintén nem vállalkozik ka- hinetalakitásra és igy következik majd a nemzeti-parasztpárt második alelnöke, Vaida uj kormánya. Valószínű, hogy legkésőbb hétfőn megala­kul az uj kormány és annyi bizonyos, hogy holnap, vagy legkésőbb szombaton fogja Vaida kormányának lemondását az uralkodó elé terjeszteni. A parlamentet bezárják. A Curentul szerint a kormány arra való tekintettel, hogy mindenki parlamenti szüne­tet óhajt, kormányzási programvitájának be­fejeztével berekeszti az ülésszakot és azután szeptemberben újabb rendkívüli ülésszakra hívja össze a parlamentet, hogy több nagy- fontosságú és sürgős gazdasági jellegű tör­vényjavaslatot elintézzen. A Curei.nl hire megerősítésre szorul. Maniuék válasza Dúcának a királyliüségről. A liberális párt ma délelőtt értek j?letet tartott, amelyen megválasztották a parla­menti csoport vezetőségét. A kamarai frak­ció elnöke Duca, alelnöke Dinu Bratianu és titkára Franasovici, mig a szenátusi csoport­ban Anghelescu, Saveanu és Stefan Ion töl ţrk be ezeket a tisztségeket. Kijelölték a fel­irati vita szónokait is. Maniuék lapja, a Dreptatea „Realitatea si Felorie“ cimmel irt cikkében vakmerőség­nek mondja, hogy Duca, aki annakidején nem ismerte el a restaurá­ciót, merészeli kétségbevonni Maniu dmasztiabü- ségét és királytiszteletének őszinteségét. Popovici Mihály a párisi követ­séget veszi át. Az Epoca szerint Popovici Mihály nem lép be a kormányba, hanem Románia ” párisi Í jjvete lesz Dinu Ceizaru helyébe, aki sza- adságra megy és nem tér többé vissza ebbe az állásába. Amint Magyarország csinálta, hogy pénzügyi szakemberét küldte volt Fá­jásba követnek, úgy Popovici, mirt volt pénz­ügyminiszter kapja a párisi megbízatást. Titulescu rövidesen Bukarestbe érkezik. Az Epoca tudni véli, hogy a londoni követ nem fog miniszteri tárcát vállalni az uj kor­mányban. I „VÁROSI TECHNIK CM KA5MCHEN-I SACHSEN« Mérnöki iskola gépek, vasút-, autó- és repülő­gépek építészeti szakmájában. Elektro-, in­stalláció-, fűtési és gáztechnika. — Tanítási Programm díjmentesen. — Legmodernebb kísérleti telepek. Ä gyilkos Szedlacsek és lőriasz felett a kecskeméti statáriális bíróság pénteken reggel hirdeti ki az ítéletet A bitófákat ácsolják (Kecskemét, augusztus 4.) Tegnap összeült a [statáriális bíróság,'hogy Ítélkezzék a rablógyil- ikossággal vádalt Szedlacsek József és Lőrincz János felett. A statáriális biróság elnöke Pálffy törvényszéki biró reggel 7 órakor kezdte meg a tárgyalást, először Lőrincz Jánost hallgatták ki, aki beismerte, hogy lopásért két hónapig börtönben üit, bűnösnek érzi tehát magát, de mentségéül azt hozza fel, hogy a gyilkosságot nem előre megfontolt szándékkal követték el. Csak rabolni akartak, mert társával együtt nagy nyomorban voltak. A gyilkosság részle­teire nem emlékszik, mert előzőleg nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Szedlacsek szintén bűnösnek érzi magát, de a gyilkosság elkövetését tagadja. Nem em­lékszik semmire, mert részeg volt. A vádlottak kihallgatása után Tatter Er­zsébetet, a meggyilkolt leányát hallgatták ki, aki elmondja, hogy pár száz lépésnyi távolság­ból látta, hogy atyját megtámadják és revol­verlövésekkel megsebesítik. A támadókat felis­meri, de arra nem tud határozott választ adni, hogy a vádlottak közül melyiknél volt fegyver. E kihallgatás alatt táviratot kézbesítettek az elnöknek, melyben a halálbüntetés elleni liga tiltakozik a halálos Ítélet kimondása ellen. Ezután Kis Károly vendéglőst hallgatták ki. Elmondja, hogy a gyilkosság napján a vád­lottak húsz liter bort rendeltek nála. de csak néhány pohárral fogyasztottak el és józanul tá­voztak. A tárgyalás folyik, de a statáriális biróság minden előkészületet megtett az esetleges halá­los Ítélet végrehajtására, sőt Kovács János hó­hért Kecskemétre rendelték. A biróság pénteken reggel 9 órakor hir­det ki az Ítéletet. A villám agy monotolő századiba csapott Ao, hat katonát , nyolcat súlyosan megsebosltott (Varsó, augusztus 4.) Lodz környékén gya­korlatozó katonákat borzalmas katasztrófa érte, a villám a menetelő századba csapott és közülük hatot halálosan, nyolcat súlyosan meg­sebesített. A lengyelországi Lukow-ban a vil­lámcsapás hat embert ölt meg, tizenkettőn sú­lyosan megsebesültek. Erősödik az angol-ir ellentét (Dublin, agusztus 4.) Az ir Kormány oly intézkedéseket tesz, amely arra enged követ­keztetni, hogy Írország véglegesnek tekinti a szerződésnélküli állapotot. De Valóra minisz­terelnök törvényjavaslatot terjesztett be, amely 2 millió font sterling megszavazását kéri az angol-ir vámháboru céljaira. A’ tör­vényjavaslat benyújtásakor a miniszterel­nök azt a szenzációs kijelentést tette, hogy Ír­országnak szüksége van az önálló berendezke­désre, mert az angol birodalomnak 10—jő év alatt szét kell esnie. SgHfcosság vM\a alatt a nagyváradi rendőrség letartóztatta Pap Zoltán volt magántisztviselőt (Nagyvárad, augusztus 4.) A rendőrség le­tartóztatta Pap Zoltán állásnélküli volt magán- tisztviselőt, akit több súlyos bűntett elkövetésé­vel vádolnak. Még öt évvel ezelőtt történt, hogy a Karger vendéglő mellett egy borzalmasan megcsonkí­tott hullát találtak. Az azóta folyó nyomozás eddig semmi eredményre sem vezetett, mig most a rendőrség oly adatok birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy Pap Zol­tánnak köze van a gyilkossághoz. A rendőrség még egy gyilkosságot is Pap Zol­tánnal hoz kapcsolatba. Ezelőtt nyolc évvel a Bóné-kut közelében egy hétéves lánygyermek hulláját találták meg. A letartóztatott a felje­lentést bosszú müvének tartja. Tömeges csalásllrfósefe revolverrel és borotvával (Kassa, augusztus 4.) Halálos kimenetelű családi dráma történt ma reggel a Susak— Kralovác-i személyvonaton. Belao Stevo susaki közrendőr feleségével és hétéves kisleányával utazott. Útközben féltékenykedni kezdet fele­ségére és összeveszett az asszonnyal. Mikor a vonat egy hosszabb alagútba futott be, a sötétben a rendőr előrán­totta szolgálati revolverét, kétszer meii- belőtte az asszonyt, azután kirohant a félreeső helyre és ott magába lőtt. Az asszony percek múlva kiszenvedett, a rendőrt életveszélyes sérüléssel szállították a legközelebbi kórházba. Anina bányavárosban Decker Józsefné fér­jétől külonváltan élő asszony borotvával elvágta két gyermeke nya­kát, azután magával akart végezni, de csak kisebb sebeket ejtett nyakán. A két gyerek meghalt. A nőt kórházba szállították, állapota nem sulyoé. Tettét nyomora miatt kö­vette el. A legújabb S. évi juHus 14-iki NYUGDIJRENDELET pontos magyar fordítása a táblázattal kapható Eír. Mandel Fordító Irodában Cluj, Sír. Memorandului 24. Ára 20, vidékre 30 lej, mely posiabéiyegöen is beküldhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom