Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-06 / 178. szám
XV. ÉVF. ns. SZÁM. ' KtiEnüjsm 3 Nemezis a csíki renegát fogdosás nyomában ♦ . * (Kolozsvár, augusztus 4.) A nemezis utolérte Boila Zakariást, a Patria főszerkesztőjét, aki Csikmegyében, mint listavezető, magyar színek- kel, magyar kortesversekkel, magyar választói beszédekkel próbálta meg a renegát fogdosást, s már jóélőre elkönyvelte a maga részére a man dátumot. Kissé elsiette és elhibázta a dolgát. Nemcsak mélységes csalódás, hanem csúfos kudarc is érte. Pedig megpróbált mindent. Még n csíki magánjavakat is „visszaadta“ és beszélik, hogy a csíki székelységet a szőke, kékszemii és zengze- tes magyar beszédű főszerkesztő a szó szoros értelmében megfőzte. Bizonyári népszerűbb volt, mint a renegát magyarok és mégis — a nemezis utólérte. őszintén sajnáljuk a különben szimpatikus Boila főszerkesztőt, aki nem egy esetben adta tanujelét a kisebbségek iránti rokonérzületének. De a leckét megérdemelte. A választások előtt Maniu Gyulával, Popo- vici Mihállyal és Boila Zakariással a választási körteitekről együtt beszélgettünk. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a kormány melyik párttal köt egyezséget. Ma már kétségtelen, hogy Popovici, aki a tárgyalások vezetésével volt megbízva, legszívesebben a Magyar Párttal kötött volna választási egyezséget. A beszélgetés folyamán Popovici hirtelen e sorok írója felé fordult: — Mondja szerkesztő ur, mit tart ön a Bárdos-féle csoportosulásról? Kissé meglepett a kérdés. Személyemben nem akartam nyilatkozni, tehát kitérő felelettel kísérleteztem. — Hogy mit tart a magyarság róluk, arra szívesen válaszolok. Az én véleményem a nem- zeti-parasztpárt szempontjából úgy sem fontos. Kiváncsi érdeklődés kisérte minden szavamat. Íme, ez az a terület, ahol nem szívesen találkoztunk Boila Zakariással. Neki kell a legjobban tudnia, hogy mit jelent kisebbségi sor barn a renegát kitermelés. Talán elf ele'tette, hogy a magyar rezsim idején is voltak renegátok, mindenre kapható románok, akik önző, egyéni érdekekért, feláldozták a románságnak, mint kisebbségnek az egyetemes érdekeit. A jóslatunk valóban beteljesedett, A magyarság a választások ideje alatt komolyan mérlegelte a jelölteket és a pelyva a választók rostáján kihidlott, a renegát fogdosás nem sike rült. Van egy magyar közmondás, aki korpa közé keveredik, a disznók falják fel. Szegény Boila Zakariás, kelleti neki korpa közé keveredni?! Nem követünk el indiszkréciót, ha eláruljuk, hogy Boila Zakariás a választó sok után tajtékzott a dühtől s nem csinált titkot BUDAPEST SVÁBHEGYI subalpin (430 m.) Q| 7 K Kf X T Diétás gyógyintézet, Uüniml már napi 18 P»-ért ORIÜM i letesebb imi ellátást ral együtt > nyújt 5—6-szori étkezéssel, v i z k u r á \ abból, hogy csúfos kudarcának egyetlen oka, hogy olyan embereknek nyújtotta a jobbját, akik a magyarság körében népszerűtlen,ék s nem jelentik azt a súlyt, amit a választások előtt a nemzeti-parasztpárt vezető-férfiaival elhitettek. A lecke kitünően sikerült. Boila Zakariás még egyszer nem köt paktumot renegátakkal és több tiszteletben és megbecsülésben fogja tartani a Magyar Pártot, amely n mostani választások alkalmával is bebizonyította, hogy a legkomolyabb politikai tényező, amelyet számításon kívül hagyni nem lehet. Bármennyire sajnáljuk Boila Zakariást, a politikai iskolázottságból ezúttal megbukott. Hiába faragta a magyar kortesverseket, hiába szónokolt, hiába izzadt és izgult — a disznók m egeit ék... ^ Olajos Domokos. ..1 Több kommunistát tartóztattak le Nagyváradon Éjszaka gyártották a kommunista röpiratokat (Nagyvárad, augusztus 4.) Az augusztus elsejére tervezett vörös nap előtt a rendőrség fokozottan figyelte a nagyváradi kommunistamozgalom szereplőit. A szigorúbb ellenőrzésnek meg is volt az eredménye, mert az egyik fü- szerüzletből a késő éjjeli órákban a rendőrség irógépkattogást hallott. A lehúzott rolók mögött Bckis Piroska kommunista tartalmú iratokat gépeit, akinek Fuchs András diktált. Mindketten beismerték, hogy a szovjet szol* gáláidban állanak. A nagyváradi rendőrség letartóztatta Hirschler Lajos kommunistát is, aki Aradról jött át Nagyváradra. Néhány napig a városban rejtőzködött, ugyancsak letartóztatták Steiner György, Lakatos Pál és Deutsch Imre ifjúmunkásokat is, akik közül aa utóbbit azzal vádolják, hogy két vörös zászlót tűzött ki Nagyváradon, téBietországbsn még mindig nem állatt helyre a nyugalom Újabb politikai gyilkosságok - A pártok revolverrel és bombával harcolnak egymás ellen — Még eddig csaknem minden kormány, — mondottam tovább, — megkísérelte a választások előtt, hogy a magyarság egységét megbontsa. Ezek a kísérletek azonban mindig fiaskóval végződtek. A magyar tömegek sohasem vették komolyan az egységbontó pártokat. A magyar gazdasági egyesületet sem veszik komolyan. A ■magyarság renegátoknak tartja... Itt Popovici idegesen felkapta a fejét és közbeszólt: — Kérem, ezek az urak nem. renegátok!... — Kétségtelen, —• vetettem közbe, — hogy egyesek közülük jóhiszemüek, de a magyarság, ismétlem, renegátaknak tartja őket. Ekkor Boila Zakariás románul magyarázta meg Popovicinak, hogy a magyarok mindenkit renegátnak tartanak, aki a Magyar Párton kívül csinál politikát. Később Popovici Mihály többször hangsúlyozta, hogy a legszívesebben a Magyar Párttal kötnék meg a választási kartellt. Látszott a magatartásából, hogy nem szívesen állnak szóba a gazdasági egyesülettel. Még aznap folyamán meg is látogatta gróf Bethlen Györgyöt, a Magyar Párt elnökét, de amint tudjuk, a válasz tási kartell-tárgyálások nem vezettek eredményre. Az események tagadhatatlanul gróf Bethlen Györgyöt igazolták, mert az önálló lista ezúttal is fényesen megállta a helyét s a renegát kísérletek csúfos kudarccal végződtek. Mindezt elsősorban Boila Zakariásnak, a Patria főszerkesztőjének az em,lekébe idézzük, ö az egyetlen, aki a saját bőrén és az elveszett mandátumán keresztül érzi, hogy akkori megállapításaim helyesek voltak. Ismételten hangsúlyozzuk, nem örülünk annak, hogy Boila Zakariás kimaradt a kamarából. De csíki bukása tanulságos és intő példa is. Máig sem értjük meg, miért jutott az eszébe Boila Zakariásnak, hogy éppen szinmaqyar kerületben lépjen fel. Még ezt is szívesen megbo- csájtanók. Sokkal fájóbb azonban, hogy Bőd a Zakariás, aki a múltban mindig megértést tanúsított a kisebbségi küzdelmekkel szemben, a Patria főszerkesztője, a finom intellektus állt be a renegát magyarok istápolójának és éppen ő vállalkozott arra, hogy a szinmagyar vármegyében megbontsa a magyarság egységét, ő kisér letezett azzal, hogy magyart magyar ellen uszítson és a zavarosban próbált halászni, magának s a magyar egység magyar megbontóinak mandátumokat. (Berlin, augusztus 4.) Négy nappal a választások után, még mindig nem alakult ki a helyzet, még mindig nem leket tudni, hogy mely pártok támogatásával kívánja a Papen-kormány az ügyeket tovább folytatni. Egyelőre csak kisjelentőságii ügyekből lehet arra következtetni, hogy a kormány az alkotmányosság alapján akar maradni, így a weimari alkotmány emlékünnepet, augusztus 11-ét hivatalosan is nagy fénnyel fogjak megünnepelni. Kedvező jelnek veszik azt is, hogy a külföldi tőzsdék optimisztikusan fogadták a német választások eredményét. A legfontosabb kérdés az, hogy mely több séget biztositó pártok együttm'iködösére lebet számítani, első sorban a centrum és a nemzetiszocialisták kollaborálásáról van szó, mert ez a két jobboldali párt abszolút többséget tudna biztositani. A centrum azonban eddig mereven elzárkózik a Hitlerrel va'.ó együttműködés gondolata elől. A kommunisták megerősödése azonban közelebb hozta egymáshoz a két jobboldali pártot. A tegnap a centrum, bajor néppárt, állampárt és német néppárt koAkciójáról adlak hirt a lapok, ennek a kombinációnak azonban nincs komoly gyakorlati jelentősége, mert a koalíciónak nincs többsége és teljesen a többi párt jóakaratának lenne kiszolgáltatva. Az egyes pártokközti információs tárgyalások természetesen állandóan h-ívnak, döntés azonban csak a hét végére várható. N A németországi választás: harcok még mindig nem értek véget. A kisebb’ nagyobb csetepaték országszerte napirenden vannak, de újabb fegyveres merényletekről is érkeznek jelentések. Gleichwitzben két rendőrtisztet lőttek le, az egyik a lábán sebesült meg, a másikat haslövés érte. az utóbbi állapota életveszélyes. Frankfurtban és Münchenben egy, szocialista képviselőt revolverlövésekkel megsebesítettek. Oldenburgban egy kereskedő boltjába gyujtóbombát dobtak, amely lángba borította az üzletet. A tüzet csak a tűzoltóknak sikerült eloltani. Emberéletben kár nem esett. A tegnapelőtt megsebesített p organi polgármester a halállal vívódik. — Amikor a hagyaték nem kell az örökösöknek. Egy békési községben történt, hogy néhány hónappal ezelőtt elhunyt egy gazdálkodó, aki négy gyermekére tekintélyes összeget érő vagyont hagyott hátra. Az örökösök a vagyon leltározása közben arra a szomorú valóságra ébredtek, hogy az ingatlant terhelő adósságok a lecsökkent földárak mellett nagyobbak jóval az ingatlan jelenlegi értékénél. így az örökösök elhatározták, hogy nem kérnek az örökségből és annak átvételét megtagadták. Erre a ha^ tóság megidézte az elhunyt két testvérét a hagyaték átvételére, de a testvérek sem merték a terhet magukra vállalni. így a hagyaték az államra maradt.