Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-25 / 193. szám
KUEVUjSKG XV. ÉVF. 133. SZÁM. Reményik Lajos meghall A régi Kolozsvárnak egyik tiszteletreméltó alakja: Reményik Lajos hetvenhét éves koráiban megtért az anyaföldbe. Reményik Lajos a Jegmunkásabb patricius családnak volt a fáradhatatlan tagja, akinek halálával Kolozsvárnak egy nemes metszésű, Biedermeyer-stilusu, jellegzetes figurája mondott örök búcsút családjának és nagyszámú tisztelőinek. Reményik Lajos a régi vágású magyar gavallérok fajtájából való, akik a szívós és szakadatlan polgári munkát nemes bensőségge! tudták összhangba hozni a magasabbrendü kul tarélvezetekkel. Még édesapja alapította meg a múlt század második felében Kolozsváron a legnagyobb vaskereskedő céget, amelynek vezetését és irányítását csakhamar fiai: Reményik Lajos és ennek bátyja: a „félkarú“ Reményik vették kezükbe. Rövid idő alatt Erdélynek egyik legszilárdabb és legszolidabb cégévé erősödött meg az apa által alapított vállalat. Reményik Lajos nem tekintette kizárólago* életfeladatának az „üzletet“, hanem finom lelkiségével és érdeklődésével a könyvek és a művészetek világában osztotta meg nemes és tartalmas életét. A látnivágyás nemes ösztöne hajtotta évről-évre Nyugatra. Szenvedélyes globetrotterként barangolta be egész Európát s énp oly otthonosan mozgott a nagy világvárosok rohanó ritmusában, mint itthon az ő csendes és méltóságteljes tempójú Kolozsvárjában. Habár nem volt e város szülöttje, mégis szivvel- léiekkel lokálpatriótának vallotta magát és halálának utolsó lehelletéig ragaszkodott az ősi város rögeihez, amelynek porló göröngyei domborulnak a megpihent hamvak fölött a házson- gárdi árnyas temetőben. Reményik Lajos virágzó vaskereskedését még a háború alatt eladta Lepage Lajosnak, a könyvkereskedőből vaskereskedővé átalakult s azóta már szintén a temetőbe megtért finom öreg urnák. Reményik Lajos, miután penzionál- ta magát, mindennapi látogatója lett a Newyork kávéháznak, amelynek külső rondelája alatt hallgatólagos elnöke volt vele egyivásu régi kolozsvári polgári asztaltársaságnak. Minden este ennél az asztalnál gyűltek össze Sebest Samu, Kónya Sándor, Vikol Antal árvaszéki ülnök és Pfeiffer Lajos fizikus, egyetemi tanár, Az impérium után visszavonult ettől a szerény világiasságtól is és kizárólag szükebb családi életének otthonába húzódott. A Rákóczi utón nagyterületű gyümölcsösén tornyos, kastélyszerü házat épített, ahova az egész Keményik-család a világi zajtól elme nekülve élvezte Reményik Lajos társaságában a csend és a béke tiszta örömeit. De nyugtalan és pihenni nem tudó életösztöne még itt is állandóan foglalkozás után nézett, gazdálkodott, kulturált gyümölcsészetet fejlesztett ki. Barátainak nagy része szétszóródott, másik része örökre elköltözött társaságából s az öreg Reményik Lajosnak családján kiviil úgyszólván már csak egy barátja maradt: Weisz József, az iparkamara veterán volt elnöke. Hetenként egy- szer-kétszer meglátogatta egymást a két finom szellemű öreg ur és vastag pipa- és szivarfüstbe burkolózva meghányták-vetették a régi emlékeket. Reményik Lajos a régi Kolozsvár társas köreiben őszinte részvétet keltett halálával. Derék aranyszive nemes hábitusához méltó diszkrécióval egész életén csak másokon segített. Most ez a szív megszűnt dobogni, de emléke, mint a polgári korrektség, tisztesség és nemes altruizmus példájaként fog sokáig lebegni kortársai előtt. Temetése augusztus 24-én, szerdán délután 5 órakor lesz a temető halottas kápolnájából. A család egyébként a következő gyászjelentést adta ki: Alólirottak mély fájdalommal jelentik, hogy szeretett testvérük, nagybátyjuk, _ rokonuk, a gyöngéd szivü jó ember Reményik Lajos augusztus 22-én este 7 órakor, életének 77-ik évében rövid szenvedés után csendesen örök pihenőre tért. Földi maradványait alig. 24-én délután 5 órakor kisérjük ki a temető kápolnájából az evangélikus sirkertbe. Derűs, nyugodt egyénisége nagyon hiányozni fog nekünk. Emlékét mélyen szivünkbe véssük. Kolozsvár. 1932. augusztus 23. Testvérei: Reményik Károly, Reményik Mihály. Unokahugai: Dr. Genersich Antalné, szül. Czirják Mariska férjével s gyermekeivéel. Dr. Imre Kálmánná, szül. Reményik Sarolta férjével és gyermekeivel. Unokaöccse: Reményik Sándor. Sógornői: Reményik Mihályné, szül. Dobler Margit, Breez Vilma. (Külön értesítés helyett is.) D’Annunzio himnuszt ir Piccard sztratoszféra repüléséről Piccard professzor olaszországi tartózkodása valóságos diadalut. A vakmerő tudóst, a sztratoszféra hősét elárasztják meghivá sokkal. Mikor Piccard professzor kijelentette, hogy felesége még sohasem látta Velencét és nagyon szeretné a lagúnák városát megtekinteni, maga Balbo olasz légügyi miniszter ült a kormánykerék mellé és repülőgépével Velencébe vitte a Piccard- házaspárt. Alkalmi vétel S Olcsón eladd egy házasfelek, egy szoba, konyha. Érdeklődni Dunky Kálmánnál, Piaţa Unirii (Főtér) 10 szám. Az udvarias olasz miniszter D'Annunzio meghívására a nagy olasz költő birtokára vitte a sztratoszféra repülés hősét, ahol a Gar- donne-kastélyban nagy ünnepségek voltak Piccardék tiszteletére. D'Annunzio kijelentette, hogy Piccard diadalmas sztratoszféra repüléseinek emlékét hős költeményben örökíti meg, melyet himnusz formájában fog megirni. Piccard rekordjának megdöntésére készül egy angol tudós. (London, augusztus 23.) Oswald Short angol tudós kijelentette, hogy7 a közeljövőben megdönti Piccard sztratoszféra-repülési rekordját. Oswald 27.000 méter magasságra akar emelkedni és utjának a sztratoszféra szélviszonyainak tanulmányozása a célja. MIHÁLY Irta: KtţflSZNAy PAL (Folytatás ás vége.) Koccintottak és ittak, az órásmester lopva Mihályra sunyitott, aki lázban égő szemmel és té- pelődve nézett maga elé. Az órás óvatosan körültekintett, azután Mihályhoz hajolva halkan igy szólt: — Ostoba vagy pajtás, hiszen nem mondom, szép dolog a becsületesség, de ha egy-egy szem arany a te tarisznyádba is gurul, az még nem bűn, te azért még becsületes maradsz. És ha a dohos bányalevegó megette a tüdődet és a kösz vénytől nyomorékká vált a karod és már nem tudja emelni a csákányt, valamelyik városkában egy csinos, kis cserépfedeles ház vár reád, ahol meghúzhatod öreg csontjaidat. Mi bűn van ebben Mihály? És a szomszédaid majd tisztelettel meg- .süvegeinek és irigykedve nézik a jómódodat... Mi rossz van ebben Mihály ? Szerencse velünk barátom! Koccintottak és ittak, az órás megelégedetten hordozta körül a tekintetét: az ivóban magasra szállt a jókedv, egy horvát bányász kipirult arccal fújta a dudát és részeg társai ököllel és lábbal verték hozzá a taktust és Mózsi egyre cserélgette az üres üvegeket. A csempész most Mihályhoz fordult, aki féloldalra dűlve, kifejezéstelenül nézett maga elé, rettenes zűrzavart érzett a fejében, valami homályos érzés tiltakozott ugyan benne, hogy továbbra is szóba álljon ezzel az aranycsempésszel, de nem volt már ereje hozzá, hogy ott hagyja. Az órás megelégedetten dörzsölhette vörhe- icyes szőrrel benőtt tenyerét és óvatosan Így szólt: — Mihály én tudnék segíteni rajtad, nekem meg vannak a magam összeköttetései. Mihály ne légy ostoba, adsza a kezed!... És Mihály homályosan érezte, hogy egy nedves, hideg kéz megragadja a kezét, de nem sokat törődött már vele, öntudatának megmar—»< i"' mi ~ . 1 < j.lggungg; radt csöppnyi részét egyetlenegy vágy töltötte be: kényelmesen végignyulni a lócán... Sokáig feküdhetett igy Mihály, amidőn egy szerre úgy érezte, mintha valaki kutatna a zsebében, megijedt — elakarják venni az aranymosó kulcsait — gondolta — és az ijedtség erőt adott neki, felült: egy vörös pufog arc nevetett reá. — Csakhogy magadhoz tértél, — szólt az órás szemrehányóan — nem győztem már bevárni a megébredésedet, nem restelled, hogy igy levert az a kis ital. Nemsokára liajnalodik. szedd össze magad. Mihály nagyneéiezen feltápászkodott, úgy érezte, mintha a tagjai ólomból volnának, megpróbálta rendezni a gondolatait, nehezen ment, álmosan nézett körül: a csapszék nagy petróleumlámpája félig le volt csavarva és az asztalok körül a fapadokon és a földön részeg társai hevertek, füledt szeszgőz és az alvók egyhangú horkolása töltötte he a termet. Mihály kezdett visszaemlékezni a történtekre... — Siess már, nincs vesztegetni való időnk, előre! — szólt parancsolólag az órás és karon- ragadva Mihályt kivonszelta az ivóból. Üde, korahajnali levegő csapott az arcukba, a hold ezüst koronája szelíd fényével bevilágította a hegyi utat, az egész környék mély álomba volt merülve. Szótlanul haladtak egymás mellett, sietniük kellett, nemsokára megvirrad és akkor egész munkájuk meghiúsulhat. Mihály az egész utón tépelődött magában és már azon gondolkozott, hogy otthagyja a tái’sát, amidőn egy utkanyarulatnál erős fény csapott a szemű kljp: az aranymosó ivlámpái látszottak már. — Vezess az épület hátsó bejáratához! — parancsolta az órás — és szedd elő a kulcsokat, hogy ne vesztegessük a keresgélésükkel az időt. Meglapulva haladtak az- alsó fasor mellett, Mihály szive hangosan dobogott a félelemtől, óvatosan bekanyarodtak az épület sötétben levő hátsó szárnyához, amidőn egyhangú horkolás ütötte meg a fülüket, Mihály meglassította a lépteit és súgott valamit az órásnak, aki elszántan sietett a hang irányában. Alig tett egy pár lépést, egy emberi testbe botlott, megvilágította lámpájával: az éjjeliőr hevert előtte mély álomba merülve. Megnyugodva haladtak tovább. Az épület hátsó kisajtaja gondosan le volt lakatolva, de Mihály jól ismerte a fortélyát és könnyen hatoltak be az épület belsejébe. Óvatosan mászták meg a recsegő falépcsőket és az emeleten egy vaspánttal elzárt ajtó előtt állapodtak meg. Mihály idegesen próbálgatta a kulcsait, mig végül sikerült utat nyitnia a szobába. Az órás megvilágította zseblámpájával a helyiséget, amelynek egész bútorzata egy pár asztalból és két nagy vasszekrényből állott, az egyik asztalon finom mérlegek voltak elhelyezve. — Melyik szekrényben tartjátok az aranyport? — kérdezte az órás. — Az alacsonyabbikban — válaszolt halkan Mihály, — de ahhoz csak az igazgatónak és az ellenőrnek van kulcsa. Az órás gúnyosan mosolygott: A többit bízd csak reám — és zseplámpáját a közeli asztalra helyezve, finom műszereket vett elő a bőrtáskájából és sietve munkához látott. Mihály idegesen figyelte, a percek óráknak tűntek fel neki, az ég pereme már világosodni kezdett és Mihály már a menekülés lehetőségeit fontolgatta, amidőn a vasszekrény ajtója recsegve engedett az órás szerszámainak. Mihály odarohant a szekrényhez, egész testében remegett, amint bepillantott a belsejébe: szép sorban álltak egymás mellett az aranyporral tPlt tégelyek. Az órás mohón ragadott meg egyet és tartalmából egy keveset egy üveglapra öntött: arany volt, salakmentes porarany. Mihály éhes szemmel nézte:
