Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-22 / 191. szám

XV. ÉVF. 191. SZÁM. Keietiujsxg 3 Az 551-es jelzésű kolozsvári autóbusz elgázolta Feszt György dr. orvos hétéves fiát A szerencsétlen gyermek agyvérzést kapott Elővezették Rusu Gheorghe soff őrt (Kolozsvár, aug. 20.) Szombaton délelőtt megrendítő szerencsétlenség történt a román opera előtt. Feszt György dr. a városszerte is­mert kolozsvári orvos, volt egyetemi tanárse­géd hétéves Károly nevű fiát elzázolta az 551-es jelzésű Rusu Gheorghe álltai vezetett autóbusz. Feszt dr. az utóbbi időben gyermekeivel rendszeresen kijárt a szamosfalvi fürdőre. Szombaton délelőtt 11 órakor a Monostor ut 4. szám alatti lakásukból elindulva, két fiával a vármegyeháza előtt autóbuszra ültek, hogy a törvényszéknél átszálljanak a szamosfalvi gépkocsira. A gyermekek, akik kitünően szórakoztak a fürdőn, most is kedélyesen tervezgették, hogy milyen jól fognak mulatni. Az autóbusz lassított az opera előtti térség sarkán levő do­hánytőzsdénél. Feszt dr. először a kisfiáit se­gítette le s azután ő következett. Károly, a jármű háta mögött az útvonalra akart kitérni. Apja és testvére közvetlen mellette követték. Alig haladtak azonban két lépést, amikor egy7 gyorsan bekanyarodó autóbusz Marpozan rendőrkapitány szombaton délután ki akarta hallgatni Feszt György dr.-t is, az áldozat édesapját, aki szemtanúja volt a bor­zalmas eseménynek. Feszt dr. azonban állan­dóan a súlyos beteg gyermek mellett tartóz­kodott, igy a kihallgatást el kellett halasz­tani. A Keleti Újság munkatársa fent járt a Park szanatóriumban. A hétéves Károly ter­mészetesen eszméletlen állapotban fekszik. A súlyos ütésektől agyvérzést kapott. Traub Vilmos dr. mondja: NEM MINDEGY, hogy mivel kezeli a hajhullást! A hajkorpázás kezdeti stádiumában végezzen rendszeres hajmosást EGGER PETROL hajszesszel és PETROL SZAPPANNAL, miáltal megelőz a haj kihullását. Ne hanyagolja el a haikorpásés kezelését Az Egger Petrol és Petrol-szappan gyógyszertár" ban, drogériában ős illatszertárban kapható. — A komoly sérülések miatt állapota válságos. Az orvosok minden lehetőt elkövetnek és igazán csoda történik, hogyha a fiucsbátl sikerül visszaadni az életnek. Állandóan berreg a szanatórium telefon­ja, mert Feszt dr.-nak nagyon sók tisztelője van Kolozsváron és a tragikus szerencsétlen-* ség a legnagyobb részvétet váltotta ki. Lesuhaftf három repaiögép, 6 utasa sídnwethalf a kerekek alá döntötte a hétéves Ká­roüyt és köze! tiz méteren át a földön hurcolta. A soffőr hirtelen lefékezett. Feszt dr. odurokant a kisfia összezúzott felsőtesttel, ájul- tan, vérző fejjel feküdt. Nyomban taxiba helyezte és egyenesen a Park szanatóriumba szállította, ahol a szeren csétlen áldozat műtőasztalra került. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a hétéves Feszt Károly agyrázkó­dást és koponyaaüapi érszakadást szen­vedett, ami könnyen a gyermek éle­tébe kerül. Nemsokára a rendőrség is megjelent a helyszínen. Marpozan rendőrkapitány előve­zette Rusu Gheorghet, az 551-es autóbusz sof- főrtulajdonosát. Ugyanakkor tanukat idéztek a rendőrségre, akiket szintén kihallgattak. Rusu igy adja elő a történteket: —■ A kocsimmal a Pata uccából jöttem le. Én nem is sejtettem, hogy az autóbusz háta mögül előjön a gyermek s ezért nem dudál tam. Vagyis a soffőr, aki minden egyes ka •nyárodónál és azon esetekben, hogyha jár­müvek és emberek haladnak az útvonalon fi gyeim'.‘ztetni köteles, a jelen esetben megfe ledkezett teendőjéről. A tanuk is hasonló értelemben vallanak. Takarékoskodjék! Biztosit- son az erdélyi magyar egyhá­zak biztositóintézeténél a MI­NERVA BIZTOSITÓ-nál l Kér jen ajánlatot. Olcsó díjszabás. Kedvező fizetési feltételek\ A MINERVA BIZTOSÍTÓ RT. cl me: Kolozsvár, Calea Regek Ferdinand (volt Ferencz Józse ut) 37. szám. Telefon 12-57. (Páris, augusztus 20.) Gyászos napja volt a francia aviatikának, egymásután három halá­los repülőkatasztrófa történt. Az első gép, egy bombavető-repiilőgép Mar­seille környékén zuhant le gyakorlatozás köz­ben. Szédítő magasságból zuhant alá a kigyul­ladt gép és három utasát már csak szénné égve tudták a romok alól kihúzni. A másik szintén katonai gép volt és gyakorlatozás közben érte utói végzete. Motorhiba következtében megbil­lent és esésében mélyen a földbe fúródott. A gép két pilótája szörnyet halt, kettő sú­lyosan megsebesült. A francia repülőgépek fekete napját a lyoni katasztrófa fejezte be. Egy repülőgép start közben felborult és összetört. Romjai kö­zül holtan szedték ki a pilótát, az utasok közül ketten súlyosan megsérültek. Általános elégedetlenséget keltett Indiában az angol kormány aíkstmányreformja (London, augusztus 20.) Az angol kor­mány indiai alkotmányreformja, mint az elő­relátható volt, India népeinek és kasztjainak egyikét sem elégítette ki, valamennyi váüasztői csoport és nép­réteg meilőzöttnek érzi magát a vá­lasztójogi tervezetben és mindegyik azt sérelmezi, hogy az angol kormány a másik csoportot részesítette ked­vezményekben. Jellemző a tervezet hatására a feloszlatott összindiai kongresszus Londonban tartózkodó elnökének, Patelnek a nyilatkozata, melyet a Daily Herald munkatársa előtt tett. Az ő vé­leménye szerint az angol kormány tervezetének a leg­főbb célja az, hogy az angol hatalmi pozíciókat megerősítse Indiában. A hinduk — úgymond — joggal pana­szol! jak, hogy a tervezet a mohame­dánokat részesíti nagy előnyökben, akik a választójogi reform alapján számará­nyuknak meg nem felelő, túlságosan nagy képviseletet kapnának. Ezzel a tervezettel csak a mohamedánok lehetnek megelégedve — mondotta a kongresszusi elnök, aki bizo­nyos benne, hogy India népei a legélesebb el­lenállást fogják tanúsítani az angol kormány alkotmányreformjával szemben. Schober volt osztrák kancellár meghalt (Bécs, augusztus 20.) Schober volt osztrák kancellár péntek este 58 éves korában Baden- ben meghalt. Schober a háborús összeomlást követő években tiint fel az osztrák politika porond­ján: mint Bécs rendőrfőnöke erélvességével és diplomáciai okosságával azokban az idők ben került Ausztria vezető pozíciójába, ami­kor egyik oldalról a keresztényszocialisták, másik oldalról a szociáldemokraták erejá* kezdte megingatni Ausztria belpolitikai rend­jét. Schober hosszabb ideig töltötte be a kan­cellári tisztséget s mint bizalmasa azoknak a népszövetségi köröknek, amelyek kölcsönök­kel támogatták Ausztriát, hogy ott az An­schluss eszméje mélyebb gyökereket ne ver­jen, tényleg sikerült elérnie, hogy Ausztriá­ban a belpolitikai rend és nyugalom helyre- állott. Kancellársága alatt történt Nyugatma- gyarországnak Ausztriához való csatolása, mely kérdésben Magyarországgal Szemben ri­deg, ellenséges álláspontot foglalt el, mert csak igy tudta vállalt misszióját betölteni. Hónapok óta betegeskedett a volt osztrák kancellár és az utolsó hetekben már aggasztó hirek érkeztek állapotáról. Badenben gyógy­kezelték, ahol péntek este váratlanul meg­halt. OLCSO vcgyüsztiiásbsn CLUJON AZ UNiQ VEZET. Mic, v* Rózsa ucca 10 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom