Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-01 / 123. szám
KuenUjsjea XV. «VF. 122. SZÁM. Székelyudvarhelyen — huszonöt év után (Székelyudvarhely, május 30.) A „nagy“ anyavárost, a székely rabonbánok ősi fészkét huszonöt esztendei távoliét után most láttam előtör. Hej, de megváltozott! A vén Búd vár kőhomlokán sűrűbb a ránc, a Szarkakő is lehajtott fővel, mintha örök álmát aludná, a régi arcok eltűntek, vagy egyszínűvé lettek a földdel, a Botos uccán más élet járja. A templomok ugyanazon helyen őrködnek ugyan szép holdvilágos éjszakákon nehány, még megmaradt régi ház fölé hajolva; de már nem cammog felfelé a szentmiklós hegyén épült rezidenciájába a hosszú jezsuita lépcsőn Jung Cseke Lajos apát ur hétszer átérzett méltósággal, az Em- hery tanár ur négy fehér lova sem vágtat felfelé a Bethlen uqcán. A Kossuthénál sokkal szebb Kossuth-szakálla patyolatfehér lett és már nem irja görögtárgyu sorstragédiáit hibátlan distiehonokban, hanem saját sorsában éli. A jobb kéz ujj-izületein nem skandálják görögül a diákok a Héráklész tizenkét munkáját és nem pofozkodnak össze a kérdés fölött, hogy élt-e Homérosz, vagy nem. Jómaga is va- bszinüleg c-sak azt dörmpgi görögül, lehajtott fővel: „Patér Lénon ho en tois uranois — Mi- atyánk^ ki vagy a mennyekben...“ Soó igazgató ur sétái a gimnázium külső folyosóján régen megszűntek, s Bodosi „tata“ sem rejti többet a kurta nádpálcát a reverenda ujjába, a mindig elegáng ^pvács „Jankó“ pedig nem elegyedik szociológiai vitába a kezdődő szociáldemokráciával. A „lencsések és fuszujkások“, gimnázis- tak és kolléggisták örökös, kedves harca is megszűnt s már nem kötnek treuga Deiket március 15-én. Hát a hires választások, tüntetések hová lettek! Már „Gábor ur“ (Ugrón Gábor) és Bartha Miklós sem jönnek haza egy pohár hazafias borra. Szakadozott, pókhálós még á szemfedője is ennek a világnak... Az első ember mégis, akivel találkozom, közülök való: Gáspár Balázs tanár ur. önkéntelen alázatosra rándulok és hirtelen az ajkamra fordul a képlet: ,.axJ + bx + c = 0.“ Ez egy zérusra redukált vegyes négyzetes egyenlet, Kiemeljük az „át“... Tudom, tanár ur!... A tanár ur azonban már csak egy szabályt vall azóta: a „láncszabályt“, azt is az életre alkalmazva. A iápcszabály olyan szabály, melyre nincs szabály... Akik még élnek a régi klasszikus tanáraimból, a szellem és tudás kemény képviselőivel Tamás Alberttel_ és Spanzár Pállal már csak a Szejkén, az Orbán Balázs virágqs sirja mellett találkozom. Egyenes, két szép szál ember mind a kettő. Tamás Albert elnéz a gyermekláncfű bóbitáitól sárga szép völgyek fölött és én szeretnék felkiáltani, hogy tudom még a gyermekláncfű tudományos nevét: „Tarraxaruin officináié“; de nem lehet, mert folytatnom kell az emlékbessédet Orbán Balázs fölött. Ahogy azonban őket megpillantom, pár percre szorongást érzek, mintha előttük kellene felelnem az iskolában és a szivem csak akkor enged fel, mikor jóságosán és elégedetten felém bólintanak: „Jdlj van Jóska!“... De az is igaz, hogy az életben! soha semmivel büszkébb nem voltam, mint aj beszéd végen az ők néma kézszoritásukra... Pe-I dig szürkül már az én hajam is. Uj ismerősök sodornak el tőlük. Minden pillanatban felhangzik: — Hát rám emlékszel-e! És minden kérdés után egy-egy megkínzott arc, roskadt termet, az élet hegyéről az örök nyugalomba igyekvő ember néz velem szembe. Pár múló szóra azonban még egyszer megtesz- sziik a rettenetes utat visszafelé és a lelkünk gyönyörű hidat épit, mely mint szivárvány hajlik át a forradalmak, a véres, rémült világháború évtizedekig tartó halálmezeje fölött a múltba. Apró semmiségek újulnak fel, a régi romantika foszlányai, de édesek, drágák és ujjongunk nekik. Mégis valami titkolt, enyhe gyász ömlik el rajtuk, mintha sírköveket mutogatnánk egymásnak. A nevek, melyeket felemlegetünk, már halott fogalmak és kopott, alig látható betűkből sillabizáljuk, de a mult halhatatlanná tette őket. A székely nmlt az a titkos erő, amely a sírkőnek atomjait összetartja. Erő, tehát él... Valahogy úgy érzem, hogy huszonöt év alatt, említésre méltó alig tprtént \elem. Negyedszázaddal ezelőtt harminchétén, érettségi pálcával a kezünkben nekifutamodtunk az életnek és a start végén dr. Orbán Domokossal visz- szaérkeztünk Udvarhelyre. A többi lemaradt csatatereken, az élet tjtkos és életfogytiglani börtöneiben, vagy még futnak, erőlködnek és Lemondott a Brüning-kormány (Berlin, május 30.) Hindenburg elnök vasárnap reggel 7 órakor visszatért a birodalmi fővárosba s délben kihallgatáson fogadta Brüning kausellárt. Brüning bejelentette, hogy hétfőn újabb audiencián jelenik meg. Hétfőn délelőtt 11 órakor a birodalmi kormány tagjai miuisztertanácsra gyűltek össze, azután pedig Brüning kancellár megjelent Hindenburg birodalmi eluöknél és benyújtotta a kormány lemondását, amelyet az elnök elfogadott és Brüninget a kormánykrizis elintézéséig megbízta az ügyek továbbvitelével. Hindenburg először megkísérli a kormányválságnak az alkotmány szellemében való elintézését e ebből a célból már megkezdte a tárgyalásokat a képviselőház elnökével, aki után a pártok vezetőit fogadja a pártok számbeli nagyságának sorrendjében. Kedden összeül a bajor, szerdán a porosz tartományülés. Még nem lehet tudni, mikor kerül sor a porosz miniszterelnök megválasztására. Olyan uj birodalmi kormány megalakításáról beszélnek, ame*y pártokon felül állana és a Hitlerék jóindulatú semlegessége mellett kormányozna. Ezek szerint Brüning visszatérésére nem kerül sor. Hatszorosára emelték a külföldi lapok portóját Romániában (Kolozsvár, május 30.) Junius elsején életbelép a posta uj tarifája, amely több súlyos intézkedést is tartalmaz, amelyeknél ugylátszik, csak a posta financiális érdekeit tartották szem előtt. így feltűnő az az uj rendelkezés, hogy a külföldi lapok utján az eddigi tarifa hatszorosát kell fizetni. Az intézkedés természetesen nagyon meg fogja nehezíteni a külföldi lapok romániai terjesztését s azok lényeges drágulását vonja maga után, mert egy folyóiratra, vagy magazinra ezentúl hatlejes bélyeg teendő, a vállalatoknak az el nem adott lapok után is meg kell fizetniök ezt a tarifát. A külföldi lapvállalatok információink szerint intervencióra készülnek a sérelmes intézkedés ellen. fiz izleíek zárórájának kérdésében meg- szavaztatják a kolozsvári kereskedőket (Kolozsvár, május 30.) Amint ismeretes, az üzletek nyári zárórája ügyében a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara arra az álláspontra helyezkedett, hogy az itteni kereskedelmi viszonyoknak sokkal jobban megfelel a régi vend, mely az üzletek déli szünetét 1—3 óra között, mig az esti zárást 7, illetőleg 8 órában állapította meg. Mivel az alkalmazottak és a kereskedők túlnyomó része a régi záróra visszaállítása mellett nyilatkozott meg, a kamara elnöksége hét- ion délután 3 órára értekezletet hivott össze, melyen az érdekeltek nagy számban vettek részt. A tárgyalásokat Negrutiu iparkamarai elnök személyesen vezette s az értekezleten részt vett dr. Cliirilla loan munkaügyi vezérinspektor is. Próbaszavazás elrendelésekor kitűnt, hogy a megjelentek kilencven százalékú a régi zárórák fenntartása mellett van s csak néhá- nyan kívánják az uj zárási rendelet életbeléptetését. Az értekezlet elhatározta, hogy az iparkamara utján ivet köröztet a többi kereskedők leszavaztatása érdekében és azután teszi meg a lépéseket a rendelet visszavonása iránt. Mint értesülünk, a régi zárórarend visszaállítása érdekében ismét több városból tettek lépéseket. így legutóbb Máramarossziget ösz- szes kereskedői telefonon kérték az uj rendelet felfüggesztését s minden valószínűség szerint rövidesen sor is kerül a rendelet revíziójára, mert a munkaügyi miniszter is tudomást szerzett az uj zárási rend alkalmazhatatlanságáról. véres verejtéket hullatnak a hazafelé vezető utra... Mi se kérdezünk semmit, csak halálos fáradtan egymás mellére roskadunk. Magas, gyászruhás hölgy halad el mellettünk. Hajának ezüstjét fátyol takarja, de ahogy meglát, mosolyog és azt mondja: — Jóska! — En azt mondom: — Erzsiké!...“ A régi „leánkák“ közül való, akiknek hajdan szerenádot adtunk, akikkel „koszorúba“ jártunk, akikért annyiszor főbe akartuk lőni magunkat, a „nagy szerelmek“ közül való, akiknek soha sem mertünk nyilatkozni.“ Már saját gyermekeink élik az ifjúságnak ezt a gyönyörű misztériumát, de mi most is éppen olyan élíogódottan állunk egymással szemben, mint akkor, s ma is csak eny- nyit tudunk egymásnak mondani: „Erzsiké! — Jóska-!“,.. A gazság az én részemről csak az a dologban, hogy mikor „Ilikével“, vagy „Margitkával“ találkozom, ugyanazt érzem... De bár ta lálkoznám mindenkivel, akiket az életben sze retteni!... — A viszontlátásra a Pásztortiiz estélyen! » Igen, ezen az estélyen mégegyszer megnyilatkozott a régi Udvarhely szellemisége. Hires volt valaha erről. írók, művészek a régi Magyarország egész intellektuell rétege került ki „az iskolák városából“. Mindig magas kultúrája volt, amelyet féltékenyen őrzött a város lakossága. Ennek a régi nívónak, régi léleknek és szellemi öntudatnak volt a kifejezője ez az estély is. Nem a szokásos módon folyt le, hideg kritikus külsőségek között, amely kezdődik az estélyi ruha felvevésével és végződik az estélyi ruha letevésével. Mindenki, aki részt vett, ha pódiumon nem is, de egész leikével, szellemi szomjúságával és öntudatosságával szerepelt benne. Benső, meleg áram varázsolt eggyé mindenkit. Még azok is, akiket az élet és szomorúság, bajok és kilátástalanságok lethargiába sü- 1 yesztettek uj lendület, uj erőkifejtés, uj bizalom ingerét érezték. Az erdélyi irodalom első lépteinél éreztünk hasonlót. Megható volt az a fáradozás, amelyet Udvarhely közönsége kifejtett a siker érdekében, de mindennél többet ér a lélek, mely általa felébredett. Ahogy hallom, Haász Rezső, a székely kultúra és művészet nagy apostqla. Tompa László, az a magas torony-poéta, Jaltái Gábor dr. a Magyar Párt elnöke, Hinléder Fels Ákos dr. minden magyar megmozdulás lelkes zászlóhordozója, Sebest János szenátor, Sigmond József, az unitáriusok kiváló papja és mások, nők, férfiak, leányok fáradtságot nem kiméivé keltek versenyre, mert a régi Udvarhely szellemiségének és kultúrájának nagy szellemidózéséről volt szó. A szereplők kivétel nélkül méltóan .reprezentálták is ezt. Reményi/j Sándor, ki talán a legérzékenyebb lelkű poétája a lélektalálkozá- soknak, ragyogó szemmel élte át a pillanatonként kinyiló drága benyomásokat. És ezzel a régi Udvarhely varázslata le is zárult, ami velünk még itt történt, az már az uj vjnis, az uj Udvarh.ely és uj székelység feledhetetlen ajándéka volt. Reményik Sándorral irodalmi matinét tartottunk a tanitónőképző intézet háromszáz növendékének. Már maga az intézet is meglepetés kell hogy legyen mindenkinek. Modern, higiénikus termeivel, virágos folyóséival, ragyogó tisztaságával és a benne folyó páratlan eredményű szellemi munkával, válogatott tanári kanjival, Csató Gabriella bámulatos igazgatása mellett, nevelési rendszerével, ma kétségtelenül akármilyen külföldi relációban is példamutató. A növendékekről, kik a Székelyföld különböző vidékéről gyűltek össze, már futó impressziók után is el lehet mondani, hogy rendkívül komoly munkával készülnek arra a nagyszerű hi- vasásra, amely alapjában véve a népjövőnek és népsorsnak tulajdonképpeni megalapozása. Ne- liányan köziilök a matiné folyamán egyenesen kivételes tehetségről tettek tanúságot. Megnyugodva hagytam ott a székelyek anya városát! Az uj élet a százados kollégium háromszáz virágának lelkében érik számunkra. Akaratok feszülnek, energiák lüktetnek és a békés munka, a kuPura uj világa készül a nagy mult áldott földjén... Nv'r" Tózsnf.
