Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)

1932-03-24 / 69. szám

6 KeutiUjsxb XV. ÉVE. 69. SZÁM. Érdéiben csf j a leredukált Januári nyugdijakat fizették ki, űz ti cillit M hátralékról, a februári és márciusi járandóságokról még hallani sem akarnak (Kolozsvár, március 22.) Az uj nyugdijren- delel számos kisegzisztenciát tett tönkre. A mi­nisztertanácsi határozat 25%-os redukciót irt e;5. A valóság azonban sajnos, egészen más. A 25%-ból a kalkuláció folyamán 40 és 45 lett. A& ( keseredett nyugdíjasokat azzal nyugtatták u;eg, hogy o minimális járandóságot pontosan fizetik Mi történt ezzel szemben? Elsősorban az 1931-ről maradt három hónapi ]■ lira lékről még csak hallani sem akarnak, a 3.7' millió frankos kölcsön, melyet a pénzügy­miniszter hivatalos kommünikéje szerint "a nyugdíjasoknak, a hadseregnek és a tisztviselői 1 ar. ; szántak, egyszerűen nem létezik. Arra- ' anatkozólag, hogy mi történt a jelzett összeg­ei 7 hallgat a fáma. Tény az, hogy a pénzügy- igazgatóságok nem kaptak ilyenvonatkozásu (Kolozsvár, március 22.) Egész sereg rendőr vonult ki kedden délelőtt a kolozsvári törvény­székre, egy komiszár vezetése alatt. Egy csend- őrfóhadnagy is megjelent, hogy szükség esetén a csendőrség segitségéről is gondoskodjék. A XII. szekció tárgyaló termében már kora reggel diákcsoportok foglaltak helyet, hogy egy sajtó­per tárgyalásán résztvegyenek. A sajtóper tár­gya áliamellenes izgatás és lázitás s ennek kö­szönhető a diákság tömeges érdeklődése. A vádlott Botos János hirlapiró, a Friss Hi­tek cimü napilap egyik szerkesztője. Négy cikk miatt indított eljárást Colfescu ügyész. Á cik­kekből egyes részleteket emelt ki az ügyész, mint amelyek szerinte államellenes tenden­ciáinak. Az ügyészi vádirat külön vádat emelt a régi helység- és uccanevek használata el­len ia. A tárgvalást többször elhalasztották már. A keddi tárgyaláson megjelent Botos János és a másik vádlott, Ványolós Miklós is. aki ellen a Hexner-ügy törvényszéki tárgjmlásáról irt tudósítás miatt iuditottak eljárást. rendelkezéseket. Vagyis a pénzügyminiszté­rium, enyhén szólva, felültette a kétségbeesett nyugdíjas és tisztviselőtársadalmat. Igen ám, csakhogy ama bizonyos Ígéret is, mely az optimizmus örömtüzét gyújtotta meg az éhező emberek lelkében, az is humbugnak bi- z myuit. Vidéken még csak a januári összegeket utalták ki. A pónzügyigazgatóságok február és március hónapra egyetlen bani hitelt sem kaptak. A kormány pedig cinikus nyilatkozatokkal szereli le a tiltakozó embereket. A napokban kül dettség jelent meg őfelsége előtt, mely alkalom­mal csalhatatlan dokumentumokkal bizonyítot­ták be, hogy az uj megállapítások országszerte nem törvényes alapon történtek. A vádirat felolvasása után Botos Jánost hallgatta ki a háromtagú bíróság. botos János kijelentette, hogy az inkrimi­nált cikkeket nem ő irta. l)r. Barthq védőügyvéd kérte a bíróságot, hogj szüntesse meg a”, eljárást Botos ellen, te­kintve, hogy sem nem felelős szerkesztője a lap­nak, se nem szerző. Azonkívül megemlítette, hogy a Colfescu ügyész által kiragadott cikk­részletek egész más szint és értelmet adnak az filete cikkeknek s a bíróság csak úgy lehet tisz­tában a tulajdonképpeni célzattal, ha hiteles fordításban tudja elolvasni a közleményeket, Colfescu ügyész szerint Botos mostani ma­gatartása csupán azt célozza, hogy ha ideig- óráig is elhúzza az ügybenvaló Ítélkezést. Hosszas vita indul meg az ügyész és dr. Bartha védőügyvéd között, amelynek befejezé­se az, hogy a bíróság visszavonul s azután ki­hirdeti határozatát: hogy a tárgyalást szombat­ra, március 2G-ára halasztják s addigra hiteles fordításokat szerez be a cikkekről. KELETETTRŐPAI IDŐSZÁMÍTÁS. Csütörtök, március 24. BUKAREST. 13: Gramofon. 18; Dinicu zenekar. 20: Rádióegyetem. 21: Rádiózenekar. BUDAPEST, 10.15: Katonazenekar. 13: A budapesti szalonzenekar hang ­versenye. 17.10: Manchen Mariska gyermekdal délu­tánja. 18; A földmivelésügyi minisztérium rádiőelőadás- sorozata. 18.30: A rádió házikvintettjének hangverse­nye. 19.30: Ifjúsági elbeszélő irodalmunk. 20: Gramofon--, hangverseny. 20.25: A m. kir. Operaház előadásának ismertetése, utána Anyegin c. dalmű. BECS. 12.30: Nahlicek négyes .13.40: Brailov.sky lemezek. 14.10: Par­sifal részletek. 17.30: Goethe dalok. 18.05: Kan arazene­kar. 19.30: Jeruzsálemből Jerikóba és a holt tengerhez. 20.35: Nagyheti zene. 22.45: Kamarazene. DAVENTRY. 18.05: Tánczene. 18.30: Szórakoztató zene. 20.30: Haydn dalok. 22: Divatos dalok. 23.33. Shore brácsa és Mor­rison zongoraművész hangversenye. 24.55: Tánczene. HEILSBERG. 17.15: Könnyű zene. 21: Haydn A Meg­váltó hét szava a kereszten. MILANO. 17.55: Tánczene. 21.25: Fúvós zenekar. 22; Opera. RIGA. 18: Népdalok és románcok. 20.05: Szimfonikus hangverseny. 22.40: Könnyű zene. PRÁGA. 13.20: Gramofon. 10,30: Cselló- hangverseny. 18.35: Énekkar. 20.20: Fúvós ötös. 22.05: Beethoven: Krisztus az olajfák hegyén- Oratórium. 23.20: Wledermann orgenamüvész. ROMA. 18.30: Ca- puto szoprán 21.40: Silva cseliőmüvész játéka. 22: Ének és zenekari verseny. 22.45: Seribe: A kis Haydn. Péntek, március 25, BUKAREST. 13: Gramofon. 18: Sibiceanu zenekar. 20: Rádió egyetem. 20.40: Gramofon. 21: Az antik ze­ne. 21.45: Wagner: Parsifal. BUDAPEST. 10: Rcf. is­tentisztelet és szentbeszéd. 11: Rém. kath. istentisztelet és szentbeszéd. 12: Evangélikus istentisztelet és szent­beszéd. Utána az operaliárs tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 17: „Jézus a keresztfán“, előadás. 18: Egy­házzenei hangverseny. 19.15: „Krisztus útja a Kálváriá­ra", irta: P. Jánossy Béla, előadja: Odry Árpád. 1945: Bach J. S.: „János-passio". DAVENTRY. 17: Katona- zenekar. 18.15: Parkington ötös 19.30: Szórakoztató zene. PRÁGA. 12: Gramofon. 18.05: Bruckner: vonós-' ötös. 20.20: Gordonkajáték. 21.40: Mich! orgonamüvész játéka, 22.30: Schulhof Ervin zongorázik. RIGA. 17.30: Earabás: Melódráma. 21.25: Beethoven gyászlnduló. 21,20; Népszerű hangverseny. 22.05: Karének. BECS. 19: Bach: Máté passziója. ROMA. 18.30: Egyházi zene. 18.45: Szórakoztató zene. 20.50: Gramofon. 21.45: Gaspe- roni zongoraművésznő. 22: Szimfonikus hangverseny. MILANO. 17.45: Gramofon. 18.35: Beethoven: Hajnali szonátája. 20.10; Rádióötös. 20.30: Könnyű zene. KAT- TOWITZ. 18.35: Egyházi hangverseny. 19.05: Karna- szovszky orgonamüvész játéka. 21.15: Egyházi zene. HEILSBERG. 17: Dalok. 19: Fúvós zene. 21: Verdi: Requiem. STRASSBOURG. 17: Haydn: Krisztus hét szava, vonósnégyes. 18: Gramofon. 22.30: Szórakoztató zene, STUTTGART. 17.30: A filharmonikusok Beetho­ven hangversenye. Szombat, március 85. BUKAREST. 13: Gramofon. 18: Katonazene. zo: A pénzbírságok és örökösödési illetékek módosítása Törvényszéki tárgyalás rendőri asszisztenciával Argetoianu törvényjavaslatának szövege ““ Leszállítják a bírságot, nehogy a nagy összegből semmit se lehessen behajtani (Bukarest, március 22.) Már jelentették a lapok, hogy az örökösödési illeték és a' péqz- birságleszállitásáról törvényjavaslat készült. A leszállításra abból a meggondolásból került sor, mert a nagy birságot, nagy illeté­ket képtelenek fizetni s ha nem mérséklik az állam igényét, akkor semmit sem tudnak be­szedni. Az örökösödési illetékek revíziójáról szóló törvényjavaslat most a parlament elé került s szövege a következő: A pénzügyminisztérium felhatalmaztatik arra, hogy ott, ahol az örökösödési illeték kifi­zetése veszélyeztetné az örökség fennmaradá­sát, az örökösödési adó kivetésének elveitől el­tekintve revízió alá vehesse az örökölt vagyon már véglegesen kiszámított értékét, átszámítva azt a jelenlegi értékére. Ugyan­ilyen eljárás alá esnek a jelen törvénv kihir­detéséig még elintézetlenül maradt örökösödési ügyek, amelyeknél az örökséget nem értékelték fel és nem illetékeitek. Az örökösödési illeték­kel egyidejűleg csökkentetnek a hozzátartozó kamatok is. Azok az örökösödési ügyek, ame­lyeknél a megállapított illetéket már teljes egé­szében lefizették, nem vehetők revízió alá. Az uj adúmegállapitásig az örökölt ingatlanok ér­tékelése kisebb is lehet, mint az adónál beval­lott jövedelem tízszerese, anélkül azonban, hogy ez az értékelés alacsonyabb lenne, mint a revízió vagy megállapítás pillanatában érvé­nyes forgalmi érték. A pénzügyminisztérium leszállíthatja a már véglegesített pénzügyi bírságokat, a sze­szesitalok és a szesz termelésére és eladására vonatkozó törvény alapján alkalmazott bírsá­gokon kivid. A leszállítás a megbírságoltak jelenlegi fizetési ké­pessége szerint történik, egy bizottság véleményezése alapján. A bizott­ság elnöke v.z amortizációs pénztár elnöke, a pénzügyminisztérium egyik vezető ügyvédje és a pénzügyminisztérium azon osztályának igaz­gatója, amelyikhez az ügy tartozik. A leszállí­tást kérő kérés a pénzügyminisztériumhoz nyújtható be, a jelen törvény kihirdetésétől számított egy hónapon belül. Rádióegyetem. 20.40: Gramofon. 21: Goethe: Pauszt részletek. BUDAPEST. 10.15: Gramofonhangverseny. 13.05: A rádió házikvintettjének hangversenye. 17: Krisztus legendák. 18: Lendvay István előadása: Fauszt pohara. 18.30: Berend szalonzenekar. 19.45: Hangver­seny. 20.30: „Krisztus fénylő sir ja előtt". 21: Az Opera­ház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 24: Bach- mann szalonzenekar. BECS. 12.30: Dosztal zenekar. 14.45: Gramofon. 18: Bécsi szimfonikusok. 22.30: Paus- pertl zenekar. KATTOWITZ. 17: Feltámadás Krakkó­ból. 21.15: Szórakoztató zene. 23.10: Chopin H-moll szo­náta. DAVENTRY. 17.30: Walker nyolcas. 18.45: Orgo­najáték. 20.30: Milles tenor hangversenye. 21.30: Zenei kabaré. 22.30: Diákdalok. 23,40: Szórakoztató zene. 24,45: Tánczene. ROMA. 18.30: Poggioli szopránénekcs- nö dalai, 18.45: Szórakoztató zene. 21.45: Opera. PRÁGA. 1G.30; Szlávi!-: hárfamüvésznő hangversenye. 20: Zeier: Az almafa alatt, drámai legenda. RIGA. 17a, Szórakoztató zene. 18.30:' Népszerű hangverseny. Őr vor, ok! Olvassák Charcot, Pasteur ta­nítványának, II. Vilmos, a pápa és minden európai híresség orvosának életrajz-regényét Axéi Muníhe: San Michele, a két kötet fűzve 234'— lei. Német kiadás, egy kötet kötve 400'— iei. Utánvéttel küldi Lepage, Cluj-Kolozsvár. amerikai gépekkel 1 hengerenként 200 leiért vállalja: A. KAlmáit Autó & Moiorahteilung, Arád. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom