Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-24 / 69. szám
á KElETlUjSXG XV. ÉVF. 69. SZÁM. DISZKRÉT * Hallom, Szerkesztő Ur, hogy az influenza valósággal dühöng a városban. Hogy vannak családok, ahol a papán, a mamán, a nagymamán és a gyermekeken kivül nemcsak a cselédlány, hanem a házmester és a vice is pereputtyostül ágynak esett s a teljes elhagyatottságban, magatehetetlenül sínylődő családi együttest az időnként becsöngetö levél- hordók, ügynökök és végrehajtók látják el az ágyban prizniccel, hőmérővel, limonádéval s egyéb nélkülözhetetlen nappali és nem nappali eszközökkel. Minthogy 'nálunk ma úgy a levélhordó, mint az ügynök látogatása elmaradt, mert a jelek szerint már ők is ágynak estek, azt a boldog időt pedig nincs türelmem kivárni, amikor a végrehajtókba is beleáll a hidegrázás, engedje meg, Szerkesztő Ur, hogy mint e téren tapasztalt ember, szenvedő embertársaim segítségére siessek és közöljem velük, hogy kollektiv családi influenza esetén miképpen lehet olcsón és eredményesen megoldani a betegápolás nehéz problémáját. Tehát, kérem,.. Mikor a gyerekek a „mamuka“ helyett azt kezdik mondani, hogy „babuka", a mamuka pedig „micsoda disznóság, már megint mulattál" helyett azt kezdi mondani, hogy „bicsoda disznóság, bár begint bulattál", akkor az ember gyorsan leül és levelet ir valamelyik tántinak, lehetőleg a familia legnagyobb sárkányának, hogy kedves néni, holnapután okvetlenül jöjjön el hozzánk... és itt az ember hazudik egy nagyot valami reménybeli, fantasztikus családi örökségről. Mire a kedves tánti, szelet kavarva maga után a boldog sietségben, megérkezik, nagyon természetes, már kitört az influenza és paplan alatt üdvözli öt a2 egész család, hogy kedves dédi, deb kell begijedni, neb influenca, csak egy kis begfázás... aztán a néni ott marad és ápolja a beteg rokonokat a fantasztikus családi örökség reményében. De mikor aztán a kedves tánti azt kezdi mondani, hogy bond csak, fiab, beggyőzödtél te róla, hogy az az aberikai bultimilliobos a rokodunk?... akkor a kedves tántit gyorsan haza kell küldeni, mert már ő is megkapta s egyidejűleg levelet kell Írni a háziúrnak. Hogy a saját költségünkön csempés fallal és majolika padlóval, karrarai márványkádat akarunk beállítani a fürdőszobába s az ügyet a helyszínen akarjuk sürgősen megbeszélni vele... A tánti elköszön, hogy Isten begálgyod, kedveseib és berobog ragyogó arccal a házi ur. Vele aztán — öt időközben apró szívességekre, priznicre, limonádéra, hőmérőre, miegymásra kérve — addig tárgyalunk a saját költségünkön felállítandó karrarai márvány.'-' dról. amig a márványkádat ő is nem kezdi mondani bár- ványkádnak. Ekkor aztán felszólítjuk öt gyors távozásra. Mert már ő is benne van. Nem a bárványkádban. Az influenzában. De előzőleg megkérjük, hogy útközben adjon fel egy express-levelet azon hitelezőink egyikének. akinek már a legrégebben tartozunk. Hogy azonnal fizetni akarunk, de csak személyesen... Elvégre egy ilyen szegény beteg családtól már az is szép, ha egyáltalában fizetni akar és az ápolás alatt majd kiderül, hogy, sajnos, nem tudunk. Amikor a hitelező azzal búcsúzik, hogy: da, begálljod, baga szebteledl... Es igy tovább. Amig csak fel nem gyógyulunk. Elvégre mindenkinek vannak szerettei s az egész betegápolás mindössze a portóköltségbe kerül... Pardon! Kénytelen vagyok befejezni... Bőst kell begirnom a levelet a degyedik uzsorásdak... (eazjé). Peírtfsns tnf van az életveszélyen (Nagykikinda, március 22.) Petrás Teodorné, aki péntek délben fivérének kikindai lakásán megmérgezte magát, mint előrelátható volt, gyorsan kiheverte a bajt és vasárnap reggel visszanyerte teljes öntudatát. áz orvosok véleménye szerint Petrás Teo- Jorné most már túl van minden veszélyen és néhány nap múlva annyira felépül, hogy elhagyhatja szobáját. Péntek déltől vasárnap reggelig állandóan a leggondosabb orvosi ápolás alatt állt Petrás- né, bár nagyobb veszély nem fenyegetett, mert pénteken a gyorsan megérkezett orvos beavatkozása folytán a gyenge méreg felszívódását sikerült megakadályozni. Az uriasszony állapotának rosszabbodását nem is annyira a méreg, mint inkább a kiállott izgalmak okozták. A gondos ápolás elhárította a veszélyt. Petrásnét nem szállították kórházba, hanem lakásán hagyták, ahol állandóan orvos volt mellette. A nyugalomban töltött szombat éjszaka visszaadta az uriasszony erejét és vasárnap reggel már összefüggően beszélt és nyugodtan adta elő a történteket. Állapota azóta óráról-órára javul. Letartóztatták a Csehszlovákiában földet ért német sztratoszférarepülőket {Bittér,éld. március 22.) Az Ernst Brandenburg sztratoszféra-ballon — mely nemrég tette sikeres próbautját, melynek során 9000 méter magasságot ért el — tegnap ujabb útra indult. Egy napig tartó ut után a ballon simán leereszkedett Csehszlovákiában, Feldberg közelében. A ballon ez alkalommal 8500 méteres magasságot ért eí. A csehszlovák hatóságok a ballon két utasát letartóztatták. A hir Európaszerte kínos feltűnést keltett. A németek azonnal magyarázatot kértek a határmenti csehszlovák hatóságoktól. Ezek azt válaszolták, hogy a letartóztatásnak nincs komolyabb oka, inkább őrizetbc- vétel a jellege. A két német aviatikus csak addig marad fogságban, amig Prága nem intézkedik sorsuk felől. Szinten zenész? Akkor fizessen elő a legjobb európai zenelapra, „Die Musik“-ra. Ingyen kap minden éves előfizető egy „Einstein. Neue Musik Lexikon“-t, amelynek ára 1080 lei. Kérjen ingyen katalógust Lepagetól, Cluj-Kolozsvár. Par asztmü vész Irta: Kovács István. Koronka Mihály meghajolva ült a kecskén, a furó- faragó emberek szerszámjószágán. Keze egyenletesen, ütemesen babrált a habfehér juharfalapon, melynek négy sarka táján már összeszépülö körvonalakba kezdtek csinosodni a vájt-faragott mélyedések, vonalak és púpok. Arca vöröslött, szemeivel bársonyosan simogatta remekbe készülő müvét. Körülötte gyaluk, kézvonókések. reszelök és üvegcserepek hevertek nagy összevisszaságban. Vakon rohant az idő. Az órák percekbe rövidültek. Éjfélen régesrég átugrott a mánu3 és Péter felforrósodott lázzal, fiatalos acélossággal dolgozott. Édes nagynéha eltapsikált mezítelen talpaival az ajtóig, negyedére nyitotta és bedugta nyughatatlan álmos fejét: — Nyughass mán!... Ne vakoskodj!... Péter mosolyogva sandított a zsémbelődö asszonyra: — Mindgyárt Eds3, mingyárt... Szürkület óta hatodjára mondott mingyárt. Azóta plrulósan karikázott fel a hegyre a hold és átívelt a csípős januári éjszakán. Kis időre meg is pihent a felső ablakszemen. Úgy ült az éjszaka seszinü székében, mint az őrködésben fáradt bakter az iskola előtti lócán. Pillanatra eszébejuttatta Bokorugró Bókisné meséjét a hold juhászairól, aki összeterelvén ezüstgyapjas nyáját, subáját a bokorra hevenyészi, maga pedig kam- pós botjára nyugtatja állát és r.éz, a ködlö lilás messzi- ségbe. Azután Máriára gondolt, akiért feláldozza éjszakai nyugalmát, hogy két keze munkájával örömöt szerezzen neki. A ketrecekben hajnalt kukorékoltak a kakasok s a borongós pirkadásban homályos dombokat vágtak ki a földből az apró parasztházacskák. Akkor állt fel, mikor a nap kengyelfutói véresen jelentek meg a láthatár peremén. Nyújtózkodott. Plafonnak lendülő karjai ropogtak, mint taposó láb alatt a hullott őszi avar. Imcd a falu. Nyílegyenesen szSkik égnek a füst. Csapatosan sereglenek a kapuk elé, üdvözöljii a reggeli világosságot, emi a hósátoros erdőről óvakodott a házak közé. Telhetetlen borjuk bögetík vissza váluravitt anyjukat, fejszecsapások perelnek a fával és elnyújtott hosz- , szu kiáltások törnek bele az utfordulókba. A kapukban friss pletykákról szólnak-szapulnak. Csoborkó Andrisné menten elvetné a pikót, ha a gyér világosság ellenére is át nem kémlelne K. Nagy Cipó Gergelyéit portájára. Latolgatta, szóljon-e, vágyna Gergely szomszédhoz, aki sebbel-lobbal markolászta felfelé a kutágas ostorát. Nem birt begyével: — Gergely szomszéd!... Az riadtan vetette hátra vállán keresztül a fejét: — Mi az na? — mordult mérgesen. — Hogy van Gergő? — Isten a megmondhatója! Többet nem mondott. Sarkonfordult a veder vízzel és beeammögött a házba. Kurtán-furcsán faképnélhagyottan állt darabig a palánknál. Elnyomta haragját és jóságos arccal indult a konyhából kilépő Mária felé. — Sokat aludtál lelkem. Kidagadott a szemed — Sokat. — Most lehet is — csípte oda óvó ezeretettel. Mária elértette a leánybucsus napokra tett célzást. Belseje zsibongott, fejét súlyosnak érezte a késöreggeli álomtól. Ásított. Szép szája vérvörös körbe húzódott, leheleté cigarettafüstként gomolygott. — Apám elment-e? — kérdezte későbben. — Rég az ideje annak. Eókisnével, meg Csoborkó Andrissal indult. Két varjú húzott el felettük suhogó szárnyakkal és hörgő beszédükre vonták a beszélők figyelmét. — Mi van Gergővel? — kíváncsiskodott Mária. — Rosszul van. Nagy a forrósága. Bókisné meglátogatta az este. Azt mondja, elviszi a tél... Gergely hangot se mond, hiába kérdezősködök. — Meghal! — bukott ki belőle tompán és megremegett. Az asszony a pajtának tartott. Ment megitatni a jószágokat. — Meghal!... Meghal!... — morzsolta sokszor egymásután biggyedt szájjal, mint áhitatoskodó vénasz- szony a miatyánkokat a rózsafüzérre. Bent ráspedt a kanapéra. Sugdosott az üres levegővel, mint májusi szél a. nyárfalevéllel. Tehetetlenül sápadozott az emlékek zápora alatt. Megrohanták az elfutott napok hosszú sorai, tépték-cibál.ták lelkét, akár a kóborkutyák a hulladékot. Látta Gergő sápadt, éjsza- kázásoktól redőzött arcát, égő szemeit, finom kezeit és koromsötét haját, Siratta vágyait, amik Gergő felé ker gették. Siratta magábafojtott szerelmét, amivel körülrajongta álmaiban, Siratta ki nem mondott szavait, cl- tékozolt leányálmait, amik nem váltak valóra, mert félt, hogyha Gergő tudomást szerez róla, hát ki fogja nevetni. Majd Koronka Péter bukkant eléje. Erezte medveerös ölelését a derekán és cuppogó csókjait. Képtelen volt választani. Sirt és nevetett egyszerre. A hegyek felett embermagasságnyira baktat a nap. Meglocsolja aranyesővel a végtelen fehérséget. Rogyásigrakodottan kosornyás szilkékkel, kannákkal és kosarakkal özönlik a falu a város felé. Nagycsizmás gazdák, hárászkendös vénasszonyok és vihogó fiatalok sietnek a csonttáfagyott országúton. Néha megállnak, hogy kitoporzékolják magukból a csontig- lopódzó hideget. Meleget lehelnek tenyereikbe és nagyokat fújnak. Idősebb Koronka Péter Bokorugró Bókisnéval és Csoborkó Andrissal halad. Bókisnét olyan mozdulatokra kényszeríti a hideg, mintha sajátmagába akarna bebújni. Reszket. Meg is jegyzi: — Hideg van... — Mocsok hideg. — Mondottam, ha Katalin locsgós, Vizkereszt kopogós — egyesedett Csoborkó a véleményezőkkel. Meglassudtak kissé, amikor elérték a harangod! dombot. Szusszanni is megpihentek, ahol a meredek kezdődik, a temetőbe kanyarodó útnál. Mellüket puk- kadásig szívták, amikor felértek a tetőre s a tüdőtmo- só levegőzuhatag, mintha mellbevágná őket, támolyogva tartottak lefelé. Rövid száz métert is alig tettek, amikor csörgős uriszán vágtatott el mellettük. K. Nagy Cipó Gergely tartotta a gyeplőt. Szélnekeresztett hajjal állt a bakk előtt s ostora alatt vizesrezavartan nyúltak a jegyző lovai. Rájuk se figyelt. Rohant, mintha a világból akarna kiszaladni. Bókisné az ide-odahánykolódó viharsebes szán után meredt és úgy szólt, mint aki hosszuranyult beszélgetést sürit pár mondatba: — Gergő halálán van. Tegnap este felsírták. Erre nem volt mit felelni. Magukbabuktak. Ki-ki elbibelödött a szomorkodó gazda] élek ügyes-bajos gondjaival. Jó sort hallgattak, amig Bókisné újra elő nem hozakodott: — Csak azt a bolond apját sajnálom... Tőlem ugyan megdögölhetne... Annak még a szeme se áll jól... — Gergő csak részben hibás... Kolozsvár, az a sok éjszakázás, meg az a sok-sok romlott asszony... Hallom, összeállt valami tanulólány-félé^el...
