Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-18 / 64. szám
4 Keleti-Újság XV. «VF. 64. SZÁM. ÜSS A. Feketeszáru cseresznye denun- ciáns Írnoka a szabadkai törvényszék előtt A főjegyző ur éveken keresztül harácsolta a magyarokat s a bíróság előtt azzal védekezett, hogy leleplezett egy „összeesküvést“ (Szabadka, március 16.) Érdekes mostre- bünpör tárgyalását kezdte meg a szabadkai törvényszék. Bácskai panamapör. A vádlott egy községi főjegyző, aki mintha a „Feketeszáru cseresznye“ jeleneteiből lépett volna át az élet színpadára. 0 az a denunciáns ziilött zsaroló, aki a magyar világban kifogástalan magyarnak .látszotta ki magát, a sorsfordulat után azonban egyszerre túlzóan nacionalista szerb lett és a liazafiság köpenyege alatt a legfelhá- boritóbb visszaéléseket követte el. Tyoszics Nebojszának hívják a nagyszabású bűnpör hősét, báeskatopolui főjegyző volt, aki hat bűntársával együtt az egész környéket rémületben tartotta. A tárgyalás megkezdése után az államügyész a nyilvánosság kizárását kérte, azzal indokolva előterjesztését, hogy állami érdekből kell zárt tárgyalást tartania. A bíróság azonban az ügyész indítványát elutasította és ezzel kezdetét is vette a főtárgyalás. Tyoszics Nebojsza 38 éves, aradi születésű, görögkeJetü vallásu volt főjegyző, aki ellen a vádirat a legkülönbözőbb vádakat sorolja fel. így például: a községi fogdában letartóztatott nőknek visszaélt kiszolgáltatott helyzetével, az ipartestület énekkarának 240 tagjától fejenként 10 dinár sápot szedett. Kis Károly és Társai vállalkozókkal megjavittatott egy utat, de a költségvetésben előirányzott összegnek csak minimális részét fizette ki a vállalkozóknak. Rőth Antal községi állatorvost denunciálía és mint megbízhatatlan elemet jelentette fel, ugyanekkor pedig titokban magához hivatta az állatorvost és húszezer dinárt kért tőle. Az államügyész négy rendbeli zsarolás büntette címén emelt vádat ellene. Sós Péter és Pirka Péter dohánytőzsdésektől háromezer dinárt követelt és szedett be, azzal a fenyegetéssel, hogy megvonja tőlük az engedélyt. Tóth és Róth fakereskedőktől 10.000 dinárt követelt útlevélért és miután pénzt nem kapott, megakadályozta, hogy útlevélhez jussanak. Mindezek mellett még egész csomó sikkasztást követett el. A bünpörben százhúsz tanút fognak kihallgatni, nagyrészük természetesen magyar, mert a főjegyző ur elsősorban kisebbségekből szedte áldozatait. Tyoszics volt főjegyző lovaglónadrágban, fényes lakkcsizmában és élénk szinü zöld zak(Huszt, március 16.) A buszt! járásban levő Tlazakirva községnek nagy szenzációja van. 17 évi távoliét után hazatért egy eltűntnek hitt hadifogoly, akit már mindenki halottnak tekintett. Fetykó Mihály 1914-ben vonult be Tiszakirváról a 77-ik gyalogezredhez. Az orosz frontra került, ahol 1915-ben többedmagával a Kárpátokban. Lubkó községnél orosz fogságba került. Elvitték a fogolytranszporttal Ázsiába és hosszú ideig a taskendi fogolytáborban élt, később mint hadifogoly Oroszország számos nevezetes városában fordult meg. Fetykó Mihály végigélte a forradalmat is Oroszországban és utána megtelepedett Cserkorszki kerületben. Mojszinics községben, ahol meg is házasodott. Házasságából két gyermek született, a leányka tiz, a kisfiú ötesztendős. A szabad élet nem jelentett szabadságot Fetykó Mihálynak, mint ahogy nem hozott szabadulást millió és millió orosznak sem. Az orosz „paradicsomból" most szomorú tapasztalatokkal tért haza Fetykó Mihály és azt mondja, boldog, hogy hazatérhetett. Szovjetoroszország mi az ellenforradalmárok országa — meséli Fetykó Mihály —. Az elkeseredés leírhatatlan. A nép éhes és rongyos, a szovjet emberei háborút jósolnak, de az emberek nem félnek a háborútól, mert attól várják felszabadulásukat. A templomokból raktárakat, mozit, színházat csináltak, temetéseknél nincs pap, házasságot szerződéskóban állott a biróság elé és kategorikusan tagadja a vádak alaposságát. Minden egyes vádpontra nézve megvan a védekezése. Rö%Ti- desen pedig rátér az „érdemek“ felsorolására. Dicsekedve mondja a következőket: — Én voltam az, aki megakadályoztam egy készülő merényletet és azokat az embereket, akik az összeesküvésben résztvettek, el is ítélték. A biróság azonban elsiklik a dennneiálás fölött és nyomban a vádlott mellének szegzi a kérdést: — Arra válaszoljon, kért-e pénzt Róth állatorvostól vagy sem! Tyoszics természetesen tagad. A továbbiakban felháborodással említi, hogy felsőbb hatóságai az ő megkérdezése nélkül neveztek ki tisztviselőket, ami borzasztóan bosszantotta. A biróság az elsőrendű vádlott kihallgatása után elnapolta az érdekes főtárgyalást. «el kötnek annyi évre, ahányra akarják. Válás esetén a gyermek az anyáé marad, az apa havonként S rubel tartásdijat fizet egy gyermek után. Ha a föld nem termett annyit, mint amennyi termést előzőleg kiróttak rá, száműzetés veszélye fenyegeti a termelőt, mert az ő hanyagságának tudják be a csekély eredményt. Sokan a retorziótól való rettegésben megvásárolták a hiányzó búzát, csakhogy a kirótt mennyiséget beszolgáltathassák. Ha nem képesek rá, inkább otthagyják házukat és menekülnek, mielőtt számadásra vonnák őt. így menekült el falujából Fetykó is. Fetykó családjával a legnagyobb nélkülözések között jutott el a határig, mert hiába volt pénz nála, nem kapott érte élelmiszert sehol. A földet senki sem akarja megmunkálni, marhaállomány nincs, ahol van, a szovjet elviszi a városokba. A paraszt csak akkor ehe- ttk húst, ha az állat már elhullott. Senkinek sincs kedve marhaállományt beszerezni, földet művelni. A ruhanemű megfizethetetlenül drága és csak nagyobb városokban kapható. Aki ledolgozza az előirásos 200 munkanapot, az kap két mázsa búzát, hozzá babot, burgonyát, aki azonban nem jut munkához, éhen tengődik napróV-napra. A gyári munkás napi bére 2—2.50 rubel. Olyanok az árak, hogy jóformán semmi meg nem vásárolható. Fetykóval együtt tért haza Rezny József malackai lakos is, aki Fetykóval együtt dolgozott. 288 nap munkateljesítménye fejében kapott utravalóul 16 font kenyeret. 17 év nígtn hazatért a halottnak hitt hadifogoly Szovjetoroszországból Esetek a falumból • ii. A konverzió Irta: Nyirő József. Még a jó pénzvilágban barátkoztunk össze Séra Dávid bátyámmal, aki nagyoláhfalusi deszkás székely ember. Egy szekér félcólos deszkát alkudtam volt ki nála emberséges árban, hogy a vén kerítésen legalább a kutyalikakat .kifoldjuk. Azóta mindig megkeres, ha erre jár és értelmesen eligazítjuk a világ baját. Annyira esszemelegedtünk, hogy még Ámálit, a kicsi leányát is elhozta hozzánk, hogy lásson világot. En szoktam kiszámítani neki, hegy az interest jól vette-e a bank, a az én asztalomon szokta megszámolni a pénzét, hogy nem „csalták- e meg" a „gyárban", hol a körút végén a megmaradt deckát bé szokta adni. ősz végétől, mihelyt az első hó Iee3ik, tavaszig a barátságunk szünetel, akkor ö az erdőn van, vágja a tőkét, gyűjti a fűrészhez s tavaszi olvadáskor munkába áll a fűrész. A medve még ki sem törülte a téli álmot a szeméből, mikor Séra Dávid már belefáradt a munkába. Ezért lepett meg, hogy a napokban teljesen váratlanul és részegen csak beállit Dávid bátyám. — Hát maga hol jár, ahol még a madár sem jár? — barátságoskodom, ahogy illik. — Ne es kérdezze! — aszondja leverten. — Nekem ugyan bétette az ajtót Árgentó János. — Ki? — Árgentó János! Nem üsmeri? — Üsmeri a fene. A kiaz? — Hát Árgentó János, aki elengedi az adósságokat. — Argetoianu, a miniszter? — Tőlem lehet akarml, mert ingom jó! eligazított... De nem azért jöttem, hanem hát decka nem kéne-e? — Hiszen kelleni kellene, de nincs pénz Dávid bácsi! — No akkor megette a fene! Hiába jártam!... Ha legalább ötszáz lét haza nem viszek, fel es akaszthatom magamat. Az asszon tűzre tesz! — De hát legalább mondja el, mi a baj! Oda se figyel az én emberem, csak fő a feje. — Hijnye az ántiját!... Igazán nincs semmi pénze? — Az újságok nem eresztnek! — mondom én is őszintén. — A tűz perzselje meg azokat es! — érez velem. — Pedig milyen jól kifundáltam! A tekintetes ur adna nekem ötszáz lejt, s én deckában letörleszteném a nyáron. Ahányszor erre járok, egy-egy tőkét letennék az udvaron, az asszon meg se tudná. Párját öt léjvel ócsóbban megszámitanám, mint másnak. A félcólost még hattal es... — Abbiza elég kár, hogy el kell szalasztanom ezt a jó boltot, de ha nincs... — S ha jó kamatot adnék reá, akkor sincs?... — A ponciussát kiednek! — háborodom fel — Kinek néz maga engem! — Egészen elment az eszöm! — keseredik el a sértés miatt. — Csuful meg lehet szorulva, — mutatom legalább a részvétet. — En meg, mint a recsönyédi kutya a kert között... Silyedjen a „Móric hídja." A Móric hídja látogatott „fogadó" Homoródon felül egy négyes keresztutnál. — Az ugyanbiza magának mit vétett? — érdeklődöm. — Az eleget. Ott ivám el az eszes pénzemet, amit adóba kellett volna, hogy vigyek. — A hogy történt? — Hogy történt! — bosszankodik az értetlenségem miatt. — Úgy, hogy, ha az ember bolond, akkor bolond!... Hej, ha én még egyszer azt a kamatellenös embert a kezembe foghatnám! — Hát az hogy nézett ki? — Afféle nadrágos tekergő!... Ahogy melegednénk a korcsoméban, egyszer csak odalép az asztalhoz, s azt mondja: „No iszogatnak. Iszogatnak?" — „Nem, mert bialbornyut ötöztetünk" — felelem neki. „Maguknak könnyű — mondja rá, — mert, maguknak elengedik az adósságukat. Jön a konverzió“. — Rég zugassák! — bizonyítja egy hévízi ember is. — Itt az újság, ha nem hiszik. A kamara, az ország háza meg es szavazta Argetoianut, aki az egészet javasolta. Egy pohár bort ihatnak az ö tisztelettyire is. — Ejjön Árgentó János! — kapja fel a poharat a hévízi ember. — Ejjön! — zúgja a többi is. — Emmá jó hir — üsmertem el magam es. — Éppen a Tolvajostetőig fut örömiben az asszony, ha megmondom neki... így kezdődött... Osztán a kicsi a sokat kívánja... Hiszen tudja azt már maga is, — bizalmaskodik. — Értem már! — bóiongatok a fejemmel. — De ötszáz lejt még sem ihatott el. A székelynek még kissé ködös az emlékező tehetsége. Egészen felujul erre az ötletre. — Kutya legyek, ha nincs igaza! De akkor hol a pénz? — Gondolkodjék egy kicsit! Zordonan töpreng és hangosan számlgálja — A bor, amit fizettem, volt tiz liter, az kétszáz- húsz. A cigánynak adtam... — Cigány is volt? — vetem közbe. Lenézöleg felel. — Annélkül nem ér semmit az egész! — Ez igaz. A székely újra visszaesik a számításba. — A borért mennyit mondtam vala? — Kétszázhuszat! — A cigány kapott... Most már azt nem tudom,