Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-14 / 9. szám
XV. ÉVF. 9. SZÁM. so a Bomán-c§eli határincidens egy halottal és egy súlyos sebesülttel A román határőrök sortüzet adtak le három tőt földművesre — Dipiomáciai utón kér megtorlást a eseti külügyminisztérium (Ungvár, január .12.) Súlyos határincidens játszódott le a natpokban Visk máramár ősi község környékén, melynek során egy csehszlovák állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyos sérülést szenvedett. A falu csehszlovák területen van, határának egyik fele azonban román területre ősik. Tavaly ősszel Visk község képviselőtestülete memorandumot intézett a csehszlovák külügyminisztériumhoz és a viskiek a román területen lévő birtok- viszonyainak rendezését követelte. mert sokszor arra sem kaptak engedélyt, hogy saját földjükön szántsanak. Azóta több, mint egy félesztendő múl lőtt el, de ez ügyben még Semminemű intézkedés nem történt és ennek az áldatlan állapotnak, amely e két, jóviszonyban és szövetségben élő állam között uralkodik, köszönhető, hogy ezek a mind gyakrabban előforduló határincidensek a napokban halálos áldozatot követelt. A jelentések szerint Pánykó János, Bont- láb György és Beán ár János viski lakosok rendes határátlépő igazolvánnyal a román oldalra igyekeztek, amelyet egy hid köt össze a csehszlovák területtel. Mind a hármuknak ugyanis erdőbirtokuk van ott s égy kis fáért akartak átmenni, a hid másik végén azonban a román granicsárok megállították őket s kijelentették, hogy nem mehetnek át Romániába, azonnal menjenek vissza. A vizsgálat van hivatva azt megállapítani, hogy mért és milyen körűimé-' nyék között, de a granicsárok sortüzet adtak« A sortüznek borzalmas hatása volt. Pánykó Ivánt a golyó a hátán érte, szétroncsolta tüdejét s a mellkasán hatalmas léket furva, beleütődött a határkőbe. Pánykó nyomban arcra bukott és azonnal kiszenvedett. A sortüz második áldozata Bontiáb György, akinek a golyó a felsőkar jóit roncsolta szét, míg Bednár csak úgy menekült meg ép bőrrel, hogy földi-e vetette magát, majd négykézláb mászva egy árokban keresett menedéket. Az eset Visken és környéki falvakban óriási izgalmat váltott ki. A helyszínre kiszállt a té- esői járásbíróság bizottsága, valamint a járási hivatal képviselője is. Hír szerint a járási hivatal az esetről jelentést tett az Országos Hivatalnak, amely viszont a belügyminisztériumot értesítette a történtekről. A prágai belügyminisztérium most diplomáciai utón kéri a román kormánytól az eljárás sürgős megindítását. „Móricz Zsigmondi öccse vagyok és családommal együtt napok /“ Egy sorsüldözött ember, okit a nyomorúság egyik országból a másikba hajtott — Bethlen István iöldosztója <Kolozsvár, január 12.) Középtermetű, mar- kánsareu férfi jelent meg a szerkesztőségben. Külseje kopottas s egész lényéből Valami alázatos szerénység árad ki. „Móricz Károly vagyok“ — mutatkozik be szerényen, -— egy kis segítségre volna szükségem, hogy a városnál munkanélküli segélyben részesülhessek. — Szabad mégegyszer a nevét? — Móricz Károly vagyok. — Rokona Móricz Zsigmondnak? — Igen. Az öccse vagyok. A szerkesztőség pillanatokra felfigyel. Nyomasztó csend nehezedik a telkekre. Mégis csak borzasztó, hogy Móricz Zsigmondnak, a magyar irodalom büszkeségének az öccse nyomorog és éhezik Erdélyben. Jobban és figyelmesebben megnézzük Móricz Károly arcát. Ha igaz az, hogy az arc a lélek tükre, akkor ez a hajdan jobb sorsban élő ember irtózatos lelki harcokon és szenvedéseken mehetett át. Hasonlít a bátyjához, az íróhoz, az arca még markánsabb, szemöldöke még bozontosabb és arcán a barázdák olyan mélyek, mint őszi szántás után az anyaföld. A haja ezüstfehér. Mintha irtózatos csapás érte volna s pillanatok alatt borult volna ezüstfehérbe a feje. Csak a szemei, ezek az acélszürke, müvészcsillogásu szemek élnek és beszélnek, s árulják el, hogy Móricz Károly alig lehet negyven éves. —: Bocsássanak meg, — mondta Móricz Károly, — hogy a szerkesztőséghez fordultam. Kéit esztendő óta munka nélkül állok. Műegyetemet végeztem, Romániában földmérő mérnök voltam, de az utóbbi időkben engem is leépi- tettek. Megáll. A hangja elakad. Vívódik önmagával, hogy folytassa-e szomorú életének a történetét. Aztán erőt vesz magán és őszintén beszél tovább. Hátha önmagán és éhező családján segiteni lehetne. — Nem masamért panaszkodom. Héttagú családom van. Öt gyermekem. Kettő ezek közül már gimnáziumban jár... — Melyik gimnáziumba? — A református gimnáziumba. Az egyik fiú. a másik leány. Nemrégen kimaradtak az iskolából, mert nem volt már cipőjük. A kisebbek a nyomorlakást el sem tudják hagyni, nincs ruhájuk, nincs cipőjük és — kissé szégyenlem megmondani — sokszor, nagyon sokszor nincs mit enniök. Sem nekem, sem a családomnak. Tudják, milyen borzasztó, ha az embernek gyerekei vannak és sirnak az éhségtől, könyörögnek a kenyérért és én, az apa ott állok, térdeim remegnek, fejem szédül, magam is napokig nem ettem és nem tudok kenyeret adni az éhezőknek? Itt megáll, lélegzetet vesz, félénken néz a szemünkbe és azt olvassuk ki a tekintetéből, hogy ime, ezért van szüksége városi segélyre, munkanélküli segélyre, ezért van szüksége a szerkesztőség támogatására. Ezt a lépését indokolja. —- Megpróbáltam én már mindent. Napokig kilincseltem a városházán, de a munkanélkülieket ellenőrző bizottságok, mivel nem vagyok szakszervezeti tag, nem vettek fel a jegyzékbe... — Mióta él Móricz ur Romániában? — 1922. óta. Zsombolyai illetőségű vagyok és Béesbői jöttem Erdélybe. Hosszú ideig állami szolgálatban állottam. Az agrárkisajátitásiiál kaptam alkalmazást. Mócs székhellyel, mint felmérő mérnök dolgoztam a földosztásnál. Én osztottam szét gróf Bethlen Istvánnak Vajdakamarási birtokát, 1700 hold földből csak 21 hold maradt meg a volt magyar miniszterelnök birtokában. — Amig a földosztó munkálatok tartottak, megvoltam valahogy a családommal együtt, azonban egy idő óta irredenta vádakkal illettek és nagyot> sok kellemetlenségem támadt. Két évvel ezelőtt megszűntek a földosztó munkálatok s engem és többi társaimat is szélnek bocsátottak. — Hosszabb ideig éltem Tordán is. sőt itt részt vetem egy emlékmű pályázatán és a bírálóbizottság első díjjal tüntetett ki. Bécsben Korda Sándor mellett a Sascha-film gyárban, mint építész dolgoztam. Az élet azonban mindig mostohán bánt velem. Hosszabb ideig semmiféle állásban sem tudtam megmaradni, az úgynevezett történelmi időnek ostorhegyére kerültem. Most pedig a legnagyobb nyomorban vagyok. Hiába fordulok bárhova. Mába panaszolom el rettenetes helyzetemet, még Ígéretet sem kapok, hogy bármilyen szegényes állást is biztosítsanak a számomra. — Mindezt megírhatjuk? Pillanatig gondolkozik Móricz Károly. Vivődik önmagával. — Nekem már semmi sem árthat, olyan kétségbeejtő helyzetben vagyok. Nyomorgó családommal szemben követnék el hűtlenséget, ha eltitkolnám késégbeejtő helyzetünket. Sőt. nagyon kérem szerkesztő urat, Írja meg mindezt. Hátha akad valaki, aki megkönyörül nyomorgó családomon és valamiféle alkalmazást bizto- sitna számomra. A szomorú beszélgetés után a városházára kisértük Mórica Károlyt, ahol rövidesen kiállították részére a munkanélküli bont. Móricz Károly szomorú, fáradt arca egyszerre íelvilla- nyozódott, színessé, elevenné vált és csaknem zokogva mondotta: — Hála Istennek, legalább néhány napra lesz mit ennünk! Hz államcsíny ían- könyve Egy Cureio Malaparte nevű olasz, vagy aki e név mögött, mely túlságosan zengzetes ahhoz, hogy valódi legyen, meglapul, könyvet irt az államcsínyről. Tankönyvet. Mert Cureio Malaparte azt tartja, hogy az államcsínyt, vagy mai közkeletűbb szóval a puccsot, könyvből is meg lehet tanulni. Sőt meg lehet könyvből tanulni azt is, hogyan kell az ügyesen megrendezett puccsal megkaparintott hatalmat, teljes biztonsággal megtartani. Áz eredetileg' olasz nyelven írott könyv még nem talált hazájában kiadóra. Németül jelent meg először és pedig egy Tal nevű bécsi kiadónál, aki annak idején a Hatvány Lajos Das verwundete Land cimii könyvét is közreadta. Cime röviden és szerényen: Der Staatsstreich. Eddig úgy tudtuk és azt hittük, hogy helyesen tudjuk igy, hogy az államcsínynek gyökerei vannak. Hogy történelmi adottságokból sarjadzik. Bizonyos vágyakból, tomegáhitá- sokból nő ki. Hogy egyeríes folyománya bizonyos helyzetnek, gazdasági, politikai és pszichológiai állapotnak. És hogy sikere is ezeken a körülményeken múlik s attól függ mekkora és milyen súlyú tömegek sorakoznak fel mögötte. Malaparte máskép tudja. A puccs szerinte csak technikai probléma. Semmi köze a történelemmel, semmi köze a tömegek vágyával. Olyan mint a pokolgép. Pontosan felrobban abban az időpontban, amelyre az óramüvét beállították és teljesen független a környezetétől. Csak egy kicsiny, technikailag iskolázott és a nagyváros gócpontjaira ügyesen szétosztott embercsoport kell hozzá. Ez a néhány ember végrehajtja az államcsinyt, mondhatni játszva uralomra jut és meg is tudja tartani a megszerzett hatalmat. Teljesen függetlenül a tömegek álláspontjától, egyes-egyedül a puccs technikájának ismerete révén. A puccs annyira független a tömeg vágyakozásaitól, célkitűzéseitől, hogy akár külföldről is importálható. Malaparte el tudja képzelni és adatai révén velünk is el tudja képzelhetni, hogy Trotzky mindössze ezerfőnyi iskolázott gárdával 24 óra alatt elfoglalja Berlint. Aminthogy Trotzky, a puccsnak ez a klasszikusa, technikájának megteremtője, aránylag egész kicsiny tábor segítségével kerítette hatalmába Oroszországot. Mert ismerte a városi és az állami élet megsebezhető pontjait, mert megszállta ennek góejait: a vasúti állomásokat, a postát, a vízmüveket és az elektromosközpontokat. A puccs kivédhető, ha. az állam vezetői is ismerik a megsebezhető pontokat és ismerik a puccs technikáját. Stalin például tanult a Trotzky első puccsából. Ezért tudta kivédeni Trotzkynak és catilinariusainak — igy nevezi Malaparte a puccsistákat — második nekirugaszkodását. Malaparte szerint az államhatalom megszerzésének és megtartásának problémái üzemi fcérdések mindössze. Többség, erkölcs, ideálok, mind-mind hekuba. A helyesen, a technikai hozzáértéssel kezelt puccsgépezet teljes biztonsággal — Malaparte Trotzkyt idézi: Az államcsínynek nincsen kedvező körülményekre szüksége — és kérlelhetetlenül gázol keresztül minden akadályon és biztos diadalra viszi a kicsiny gépész csoportot. (íj.) t
