Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-28 / 21. szám
4 Eljegyzési lakoma eljegyzés nélkül .Kolozsvár, január 26.) Kapitány v.r, kérem — sze- pegte Man Flórica tizenhatéves cselédleány a rendőrségen — én nem vagyok hibás, mert én nem is tudtam, hogy feleségül akar venni. — Bennünket is félre akartak vezetni? — Nem, nem. Tessék elhinni kérem, hogy úgy történt az egész, ahogy elmondom. Pop Jacob rendőrtiszt elé vezetik Lungu Pétert is, aki a bonyolult ügy második főszereplője. Pop Jacob a vádló szerepében. — Két héttel ezelőtt engedélyt kértetek, hogy a BEénatéri korcsmában eljegyzési ünnepélyt rendeztek. Hi is állítottuk a szükséges írást. Ti pedig, jómadarak, niég csak nem is gondoltatok házasságra. Hatásági védnökség alatt hajnalig lumpoltatok és vasárnap újból' megismétlődött az eset. A leány vérvörös arccal hallgatja, inig a legény ijedten húzódik a sarokba. — Vasárnap éjszaka a szénatéri mulatóhely körül jártam. Hangos kurjongatás csapta meg a fülemet. Benézek, hát kik ropják javában a csürdöngölöt? Ugye, nem tagadjátok, ti voltatok? De ez önmagában még sem olyan súlyos cselekedet. Ellenben az mégis csak a hivatalos közegek félrevezetését jelenti, amikor lakodalomra kértek engedélyt és orgiákat csaptok. Florlea a bátrabb. Megáll az Íróasztal előtt és sirva beszéli el: — Már négy éve jár hozzánk. Azt Ígérte, hogy oltár elé vezet s minduntalan mulatóhelyekre hivott. En azonban, mint tisztességes leány — s ennél a szónál szemeit lesüti — csak kísérővel voltam hajlandó elmenni, miré ö kijelentette, hogyha kell, egy egész uc- cát is összetoboroz. Pénz« nem volt s ezért folyamodott a tnlkkhöz. Most a legény veszi át a szót. — Igaz. — hogy nem volt pénzem, ezért tehát elhatároztam, hogy a publikum előtt a menyasszonyt és a vőlegényt játsszuk és megrendezzük a menyasszonyi táncot. Ugyanis azok, akik az újdonsült menyecskét megforgatják, pénzt ajándékoznak nászajándékul. — Mennyi pénz gyűlt be? — 1200 lej. Nagy robajjal nyílik az ajtó. Terjedelmes asszonyság jelenik meg. — O szerencsétlen leányom — kiáltja — s már Florica nyakába borult. — Hát ilyen időket élünk, hogy KnmUjs&G XV. EVF. 21. SZAK. te éjnek idején korcsmákba legényekkel mulatozol? Most a legény elé ugrik. Tigrisállásba helyezkedve, húsos ökleit vészjóslóan a magasba emeli. — Megáll te bitang, gazember. Arra a kérdésemre válaszolj, elveszed-e a leányomat, vagy nem? Halotti csend. A legény pár pillanatig tétovázik, de amikor megpillantja a jövendőbeli anyósának halált jelenthető reszkető ökleit, mint egy halálraítélt, válaszolja: — Elveszem... (—er.) ATiszábó! halászták ki a plébános holttestét Állítólag ismeretlen tettesek megölték, mikor szepességi fivéréhez utazott (Kassa, január 26.) A régi Felvidék magyarságát nagy izgalomban tartja, hogy Val- csák Ágoston lelkész, akit nemrég Gádorosra helyeztek át, nyomtalanul eltűnt. A harminc- négyéves pap áthelyezése után útlevelet váltott és elhatározta, meglátogatja Óiublón lakó bátyját. A lelkész állítólag el is utazott, de ólublóra nem érkezett meg és uj állomáshelyén. Gádoroson sem jelentkezett. Az egyházi hatóságok, amikor látták, hogy ppm ad életjelt magáról, jelentelték eltűnését a csendőrségen. Azonnal széleskörű, nyomozás indult meg. A magyar hatóságok értesítették az eltűnésről a csehszlovák hatóságokat is, de a Szlovenszkón lefolytatott nyomozás nem vezetett eredményre. Az itteni hatóságok megállapították, hogy Val- esák nem lépte át a határt. Erre Magyarországon indult meg a legszé- lesobbkörü nyomozás', azonban ez se vezetett eredményre. Az eltűnt lelkészt nem tudták megtalálni. A nanokban fordulat állt be Valcsák Ágoston titoKzatos ügyében. A tiszai halászok puţi ruhás, középkorú férfi holttestet fogták ki a Tiszából. Zsebében semmiféle igazoló írást nem találtak. Néhány napi vizsgálat, után kétséget kizáróan megállapították. hogy a halott Valcsák lelkésszel azonos. A nyomozóközegek véleménye az, hogy a lelkész bűntény áldozata lett, mert semmi ok nem forog fenn, mely valószínűvé tenné, hogy Valcsák öngyilkosságot követett >olna el. Az ügyben tovább folyik a nyomozás, A lelkész holttestét ideiglenesen eltemették, de valószínű, hogy még ma exhumálják és felboncolják. Újabb jelentések szerint kétségek merültek fel arra vonatkozóan, hogy a Tiszából kifogott papiruhás holttest csakugyan Vaicsák lelkésszel azonos-e. Egyes tanuk szerint Valcsák soha nem viselt aranykeresztet nyakán, viszont a holttesten kereszttel díszített nyaklánc függött. A csendőrség többeket kihallgatott arra vonatkozóan, milyen ruhát viselt közvetlenül eltűnése előtt Valcsák. Azok, akik utoljára látták a plébánost, olyan adatokat szolgáltattak az öltözékére vonatkozóan, melyek megközelítően sem egyeznek a halott pap öltözékével. Valcsák egészen más ruhát viselt, mint amilyet a Tiszából kifogott holttesten találta: A hulla teljesen oszlott állapotban van, arcáról a hús nagy részben elrothadt, úgyhogy felismerni lehetei- lenség. Ezzel a váratlan fordulattal még bonyolultabb lett a rejtélyes ügy. Ha kétséget kizáróan beigazolódik, hogy a Tiszából kifogott halott nem azonos Valcsák lelkésszel, akkor a hatóságok újabb nyomozást indíthatnak annak megállapítására. kinek a holttestét fogták ki a Tiszából. * A bélyegtörvény módosításáról szóló törvény preciz magyar fordítása és román sző vege kapható Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 30 lej, vidékre portóval 40 lej. Gyárkémények Irta: Dékány András. — Egészen olyan, mint a mi régi asztalkánk — nevetett Elling. — Legalább lesz, ami mindig emlékeztet bennünket a hegyvidékre. Lassan falatoztunk, valami nagy bizonyta- lasággal és óvatosan. Elling amit lenyel az enyémnél és én is ugyanígy vagyok. Pontosan kiszámítok mindent, minden kenyérdarabkát, minden falat húst, vagy krumpliszeletet. Vigyázunk félve mindenre és ez néha szép, néha pedig elszomorító valami. Mert vigyáznunk kell, hogy legyünk, hogy létezzünk és becsülő lesek lehessünk egymás iránt. Kettőnknek egy jut, az is szűkén és feleznünk kell. De ez a felezés mégsem nehéz, könnyebb, mint azoknak, akiknek sok van, akiknek mindenük van és igy nem tudják, mit jelent az: megosztani azt az egyet. Az a keveset. Azután az ablakhoz állunk és nézelődünk Közben elmondom, hogy mi történt reggeltől kezdve... mi történt attól kezdve, hogy még sötétség volt — egészen a mostani sötétségig. — Hát tudod, lebotorkáltam a lépcsőn — szoktam mondani nap-nap után. — az utcán még sötét volt, a lámpák már nem égtek és alig tudtam pontosan, időre megérkezni, mert a villamos elakadt. Mindig akkor akad el a villamos, amikor nagyon kell sietnem. Érted te ezt? Elling végigsimit a haján, majd az enyémen és tettetett meglepődéssel mondja, hogy nem. Hogy nem érti és vájjon miért van ez igy! Miért késik pont akkor a villamos, ha a munkások sietnek és a gyárban gyorsan ketyeg a villanyóra, gyorsan szalad a nagymutató és már közeledik a szirénabugás, a csengők berregése, hogy itt van a hat óra és aki késik, annak hiba lesz a karţonjâra Írva... — Magam sem tudom, de igy van — és mondom tovább a inai nap eseményeit. — Hogy száztizünkét vasúti kereket esztergályoztunk ki. hogy a munkavezetőnk megbetegedett és egy másik került a helyébe, aki végtelenül szerény és jóindulatú ember, örülnénk neki, ha r-' ........fi" . n mi A, menne el egyhamar. — Uj munkás került hozzánk, — gondolok vissza arra a hosszú, sovány, beesett képű alakra, akit ma áthoztak az öntödéből. Délelőtt beszélgettem vele, valami Karinak hívják, Johann Karinak, az apja után és Westfáliából vaió. Szótlan ember, de egy padkán ettünk, együtt meregettük ki a csajkákat és elmondtuk egymásnak, hogy kik, mik vagyunk. Johann Karl Verdünne! szolgált és csak fél füle van, mert a másikat leszedte az élete, ennek az embernek. Mesélte, hogy hárman voltak ott kint testvérek, egy csapatban, egy századnál... Az egyik rohamnál pedig a fedezékből látta, hogy a két testvér felbukik és vége! Nem mozdultak, végük lelt és este már írhatta is haza, West- fáliába, a levelet az öregasszonynak, hogy ketten lemaradtak. A három közül egyedül ő van életben... — Ugyan, — sóhajt Elling —, borzasztó! Ilyet még nem hallottam, csak a könyvekben írták meg, hogy voltak ilyen esetek is. őrület lehet ez és ha elgondolom, hogy nekünk is lesz gyerekünk!... Elling elhallgat és nem folytatja tovább. Valahogy előtte is megjelennek az elmúlt esztendők, kitárulnak azok a szavak, melyeket hallott valakitől, vagy tőlem. Állások, lövészárkok, drótsövények és a folyton robbanó, reszkető, dübörgő föld. Es ezen a földön egyenruhás emberek, akik rémülten rohannak ide- oda, vagy esnek hanyatt és zuhannak a mélybe. Abba a mélységbe, ahonnan egyhamar nincsen feltámadás. Elling hallgat és megfogja a kezem. Hozzámsimul es csöndben vagyunk. Egészen nagy a csönd, itt a padláson nen árnak szellemek. Itt nincsenek se szellemek, se fantáziával megáldott emberek. Itten, ahol vagyunk és amerre ellátunk, csakis gépek vannak. Az emberek is ilyenek... gépek. Közben halljuk, ahogy jön a felvonó lassan felfele. A falak betonból vannak, közöttük vasrudak és a beton visszaad minden zajt, zakatolást. Most például a felvonó bug, máj kettyeu egyet és megáll. Utána a rádió szólal meg valahonnan és táncmuzsikát hallunk, vagy a szomszédban veszekednek. Tf. „ „ rrrr’:-«, A s-omsw-i daink mindig félkilenekor kezdik és kilenckor hagyják abba. Minden nap, vasárnap is és már sokat törtük a fejünket, hogyan lehet valamit igy beosztani!! Félkilenc előtt csönd van, majd csapkodás, kiabálás, orditás egészen kilencig. Utána némaság és békében lehetünk. — Igen. furcsa ember ez a Johann Kari — próbálom folytatni a beszélgetést. — ügy cipeli annak a két elesett testvérnek az emlékét, mintha az valóságos súly lenne. Csendes ember, látszik, hogy mindig eszébe jut a halál- mező... A halálmező, Elling... De Elling hallgat és szótalan. Nem is felel, csak bólintj hogy igen és megcsóválja fejét, hogy szegény Johann Kari és azok ott West- fáliában. Szegények.... És lassan halad az idő. Már a veszekedésnek is vége van, elmúlt a kilenc óra. Mi pedig csak áíiunk ott az ablaknál és nézelődünk kifelé. Ott, közel és távol, menynyi gyárkémény. Teremtőm! Háromszázhetvenöt és mivel csillagos, hideg az idő, majdnem mindegyiket látni. Néhol még dolgoznak, az egész éjszakán át s a kérni yékből szikrák pattannak, majd fénycsóvák, mintha lángok lennének. Arra, ott a keleti irányb n, van a „mi“ gyárunk... az a gyár, ahol én dolgozom. Látom a nyolc hatalmas kéményt és a világító transzparens formáját is kiveszem jól. Elling- nek nem mondom, eddig még nem mondtam meg, hogy ai uak a nyolc kéménynek az árnyékában telnek el felettem a ngjipalok. Pedig sokszor kérdezi: — Kedves, melyik lehet a ti kéményetek? — Nem tudom — rázom meg a fejem és ez a hazugság végtelenül fáj, de mit tegyek! Ha megmondom, akkor — Ellmg már ilyen — nem veszi le majd a szemét arról a nyolc kéményről. Es néha megtörténik, hogy valamelyik kémény ledől. Tegnap például robbanás volt a Rung-telepen és igy nincs is már háromszázhetvenöt kémény. Egynek vege van. Nem, sohasem mondom meg Ellingnek, hogy az a nyolc kémény ott a mi gyárunké. Majd ha elmegyünk innen a magasból, a padlás alól, akkor megmondom, — de addig csak találgatjuk innen az ablakból, hogy melyik is lehet az a nyolc a háromszázhetvgpnégVből.
