Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-17 / 289. szám
to XIV. ÉVF. 289. SZÁM. A keleteurópai államok vámunióját javasolja Jonescu Săseşti földművelésügyi miniszter (Szófia, december 15.) A gazdasági konferencia első napján Ionescu Siseşti román kiküldött hatalmas beszédet mondott. Kihangsúlyozta az agrárállamok válságos helyzetét s ugyanakkor rámutatott az ipari államok érthetetlen magatartására. Védővámfalakkal zárják el magukat. — Ilyen politikával nem lehet a helyzeten segiteni, — mondotta. — Az ipari államoknak számolniok kell azzal, hogy az agrárblokk államai 100 millió embert számlálnak. Amennyiben az elzárkózó politika nem vonja vissza veszedelmes csápjait, úgy mi is hasonló magatartást tanúsíthatnánk. Roger Auboin francia pénzszakértő jelentése (Bukarest, december 15.) Roger Auboin, a Nemzeti Bank francia pénzszakértője, elkészült tizenharmadik jelentésével, mely a legapróbb részletekig kiterjedő figyelmességgel mutat rá az ország összes gazdasági problémáira. Roger Auboin megállapítása szerint Románia két pergőtűz közé jutott. A külföldi gazdasági megrázkódtatások és a hazai betétek kivonása által. Az utóbbi nehéz bankbukásokat eredményezett. Á lej stabil, mert Románia valutájának megfelelő aranyfedezete van. Az állam költségvetése 5 milliárdos defi citet jelez. Ezt a hatalmas összeget a költség- vetés kiadási tételeinek a lényeges csökkentésével akarják eltüntetni. Westen Péter előadást tartott a beteg pénzről Westen Péter, a medgyesi Westen zománcmüvek elnöke és az európai Westen-miivek igazgatósági tagja, a kolozsvári kereskedelmi kamarában előadást tartott az aktuális pénzügyi Problémákról. Az előadó a mai válság fő okát abban látja, hogy a pénzgazdálkodás elhibázott, alapokon történik és hogy a jegybankok elhibázott politikát folytatnak. A pénznek nem az a rendeltetése, hogy & vagyongyűjtés eszköze le- Íegyéh» hü.ü.6'm az, hogy csereeszközül szolgáljon s igy a forgalom lebonyolítását megkönnyítse. A mai helyzeten a bankjegyek lebélyegzésével le hetne segiteni, mert igy a pénz visszakerülne a forgalomba. A jegybankoknak az lenne a legfőbb kötelességük, hogy a pénz belső értékét stabilizálják, ezzel szemben csak a valuta külső értékével törődnek. E hiba elkerülése végett az Irving Fischer indexszámokon alapuló pénz- rendszer bevezetését ajánlja. Az állam nem kért kölcsönt a Nemzeti Banktól. Bukarestből jelentik: Illetékes helyen megcáfolják azt a liirt, hogy az állam a Banca Nafionalával kölcsönszerződésről tárgyal. Az állam és a bank között semmiféle kölcsöntár- gyalás nincsen folyamatban. 18 millió zsák kávét a tengerbe dobnak. Londonból jelentik: Brazíliában közelebbről 18 millió zsák kávét részben útépítő anyagnak fognak felhasználni s részben a tengerbe öntéssel semmisítenek meg. A szeszmonopolium ügye a kamara pénz ügyi bizottsága előtt. A kamara pénzügyi bi zottsága tegnap este megkezdte a szeszmonopo- 1 í'umról szóló javaslat vitáját. Egyben a mono •polium koncessziójára vonatkozólag eddig beérkezett ajánlatokat is vizsgálat tárgyává tették A Kolozsvári Iparos Egylet székházának földszinti vendéglő és büffé helyiségeinek bérletére újabb pályázatot hirdet. Zárt ajánlatok 1932 január 2-ig adhatók be az Egylet elnöki irodájában. Részletes feltételek ugyanott megtudhatók. Végül bejelentette, hogy nincsen messzi az idő, amikor a Duna-medence agrár államai megvalósíthatják a vámunió gondolatát. A szófiai agrárkonferencia a tegnapelőtt véget ért. A szófiai konferencia befejezte tevékenységét, több javaslatot fogadtak el. Az első a varsói megbeszélés óta kifejtett munkásságról szóló beszámoló, a második a jövő évi Programm. Majd egy sajtóorgánum kiadását határozták el és elhatározták azt is, hogy a kölcsönös megismerés érdekében a közgazdaságtsu professzorait a különböző agrárállamok előadások tartására kérik fel. Tizennégyezer munkás sztrájkja. Amszterdamból jelentik: A hollandiai Enschedeben 14 ezer textilgyári munkás sztrájkol. Javul a font. A newyorki tőzsdén a fontot 3.42-vel jegyezték. Az ugrásszerűen bekövetkezett javulást az angol piacon állandónak tekintik. A mezőgazdasági tartozások konverziójáról és a mezőgazdasági kényszeregyezségről szóló törvényjavaslat teljes és precíz magyar fordi tása kapható Dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. Betétesek! Hitelezők! Adósok! A módositot szakaszokkal kiegészített kényszeregyezségi tör vény magyar fordítása kapható Dr. Mandel For ditó Irodában, Sluj, Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. Vidékre portóval 110 lej. * Ipartestületek! Iparosok! Kisiparosok! Alkalmazottak! Megrendelők! Ügyvédek stb. Az ipari választott bíróságokról szóló törvény és rendelet (a teljesített munka fizetésének biztosításáról szóló törvény végrehajtási utasítása) teljes és precíz magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodájában, Cluj, Str. MemoBEKÜLDÖTT HÍREK ítoszoruniegváltás. B. e. Szele Endre váratlan elhunyta alkalmával szeretettel, koszorumegváltás címen az alábbi összeget juttatták a református Nöszövetség rendelkezésére. Id. Szele Márton 400 lej; Szele Iki 200 lej; ifj. Szele Márton 200 lej; Szele Lily 200 lej. összesen 1000 lej. A kegyeletes adományt hálásan köszöni a Nöszövetség Elnöksége. A kolozsvári református kollégium szövetkezete folyó hó december hó 16-án, szerdán délután 5 órakor a kollégium tornacsarnokában szövetkezeti ünnepélyt rendez, amelyre az érdeklődőket tisztelettel meghívja a Szövetkezet Igazgatósága. Műsor: 1. Nyitány: Előadja az ifjúsági zenekar. 2. Megnyitót mond: Kovács Dezső kollégiumi igazgató. 3. Az iskolai szövetkezetek méz- és tejfogyasztása cimen előadást tart: Török Bálint EGE titkár. 4. Szaval: Kós Károly VII. o. tanuló. 5. A szövetkezet jelentőségéről előadást tart: Deák Ferenc tanár. 6. Diákdalegyveleg: Előadja a kollégiumi énekkar. Vezényel: Tárcza Bertalan tanár. Az előadás teljesen díjtalan. Gyűlés a magánalkalmazottak szervezetében. A Magánalkalmazottak Szervezetében (Str. Văii-Patak-ucea 7.) szerdán, december hó 16-án este, negyed 9 órakor dr. Deutschek Géza tart „alkalmazotti jogviszony — alkalmazotti munkajog“ cimen előadást. Vendégeket szivesen látnak. Adventi szentbeszédeket mond a piaristák templomában december 17., 18., 19. napjain este 7 órakor Csopoti Lajos templomszónok, kegyesrendi tanár. Kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők elhelyezése. A Magánalkalmazotti Federáció kolozsvári csoportja magántisztviselőket, kereskedelmi alkalmazottakat, pénztárosokat, ügynököket készséggel díjmentesen közvetít. Felszólítjuk az érdekelteket, hogy kisegítői szolgálatra a karácsonyi ünnepek alkalmából kérjen alkalmazottat és tisztviselőt a Magánalkalmazotti Federációtól. (Iroda: Str. Vái-Patak-utca 7. Epitőmun- kásotthon.) ÁPROHsRDETÉSE li l % Szavanként.............................................. 3 kei Vasíagbetüvel .................................... 6 t,si Legkisebb apró {10 szó) ....................39 Lei Áiíéstkeresőknok- 1 szó............... ... . g Uí! Vasíagbetüvel ..................». ... 4 ui ADÁS-VÉTEL O lesön eladó egy ebédlő. Cim a ki' adóban. _________ K&atíog ülőfürdőkádat használt állapotban keresek megvételre. — Ajánlatokat ármegjelöléssel a kiadóba kérek „Jó 20“ jeligeré. Sjasi ítáE!5 jó állapot- ® * ban levő pulituros ágy olcsón eladó. Megtekinthető d. u. Vs 4-től. Str. Bravilor 11. RákócZy úti uj telep. fggsrna csikóbunda használt, de jó állapotban eladó. Meg- tekinthető Déri sziiesné 1. jgy eresünk azonnali *** megvételre egy 8 HP. szivógázmotort, vagy gőzlokomobilt üzemképes állapotban. — Diosi, Surduc, Saiaj. §S"l3c36 adómentes csa- " ládi ház, két szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, stb. — Értekezni Gotthard Jenőnél, Reg. Ferdinand 90, Ganz cégnél. BTladó egy Homocord pathefon 15 drb. modern lemezzel. Érdeklődni Str. Jorga 11-a). P ortáié üveggel, re- dőnnyel, teljes üzlet- berendezés sürgősen eladó. Érdeklődni Kossuth Lajos-utca 22. sz. Házéi ügyelőn él. R övid, kereszthuros koncertzongora, kifogástalan, olcsón eladó. Kőmálalja-utca 15, balra 2. ajtó. ÁLLÁST KERES KUBAlakAs g^ülönbe járatú, esi- nosan bútorozott szoba azonnaíra kiadó. Piafa Unirii Főtér 22„ II. em, MDB kél szoba, konyha és mellékhelyiségek belvárosban. Cim s kiadóhivatalban § Már 200 leiért tó hímzett divány- 8 párnát vehet ka- 8 rácsonyi ajándé- S Kul a 1 Héjjá g liimzőszalonban, ^ v.Szentegyházu.8. JÁTÉKSZEREINKET teljesen kiárusítjuk. Minden árért. Csak rövid ideig. CORSO BA SÁR Cluj-Kolozsvér. Karácsonyi képes árjegyzék kiárusi- tási árakkal kívánatra vidékre ingyen. K ereskedők! Természetbeni ellenszolgáltatásért is vállalunk órakönyvelést, mindhárom nyelvű levelezést, évvégi mérleget, Jancsik, Árpád u. 28. B elvárosi Soo.ooo ie! értékű házamra elsüt etyi bekebelezéssel keresek 3SO OOO lei kölcsönt. Cím a kiadóhivatal ban. Már 220 leitől SCHUSTER EMILNÉL, FŐTÉR W&matQtt a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában Cluj-Kolossvár, Str. Baron L. Pop (Brossai u.) 5. Telefon 508.