Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-02 / 251. szám
XIV. ÉVF. 251. SZÁM. KkjucfnUrsitG 7 Séta a temetőnkben (Alsórákos, október 31.) Veszendő világunknak pusztuló jelei a temetők, a magyar és különösen a székely temető valamennyire még mindig megőrizte a maga sajátos, faji jellegét és költészetét. Egy darab történelem az is, amit azonban kevesen olvasunk és még kevesebben értenek meg. Az ősi pogány világ némely szokásai visszavernek még mindig a letűnt századokból s ha el is maradt a sirbalődözés, a templom falára a kriptatörés, a cifra köntösű lovas a halotti menet élén, a fekete bandérium; azért még sok helyen fennmaradt az ősi hunn-teme- tésnek pár szép szertartása, a búcsúztatás, a kópjafa-sirjel, a keletnek állitott sir, a padma- lyozás, a zomotor, a halotti tor. Sajnos, ma már a koporsó is csak hitvány hat szál deszkából áll, de valaha himes volt, telehányva ékes virágokkal, nap képivel, hold képivel, csillagjelekkel s kicsi madarakkal. Tiszta élvezet volt benne nyugunni. A sirhantot is magyar virágok ékesiték, egyszóval olyan művészet és szépség nyilatkozott a temetőben, hogy az embernek repesett a szive örömében. Szomorú fák hajladoztak az ember pora felett s nem hordták tele csúf, nagy kövekkel egy örök élet ágyát, nem építettek éktelen kriptákat, amelyek inkább jégveremhez és borpincéhez hasonlítanak a minden pillanatban várja az ember, hogy a halott teleszivott lopóval előbuvik, hogy jófajta máslással teleeressze a poharunkat. Maholnap itt van Halottak napja s az juttatta eszembe, hogy a szokásos kivilágítás mellett az ősi temetői művészetre felhívjam a figyelmet, hogy megőrizzük a mult szép szokásait, nemcsak kegyeletét, hanem művészetét és költészetét is és ne csak akármilyen sírba hányjuk szeretteinket, hanem a magyar lélekbe fakadó temető világában helyezzük el. A falusi temetőkről jóformán meg is feledkeztünk, pedig csak lényeges hordozói voltak a népművészetnek ős népköltészetnek. A fejfák elkorhadnak, a sírkövek letörnek, a betűk lekopnak, a sirdomb földberoskad, dudva, burján veri fel a csontokat s veszendőbe megy halottaink világa. A századokkal ugyan nehéz dacolni, de a papok, tanitók és egyházakra várna a feladat, a temetőt megőrizni, lejegyezni az ősi, vagy a nép- költészet megnyilatkozásának tekinthető sirvei- seket, rajzban, fényképben megörökiteni. A kópjafát, jellegzetes magyar motivumu sirjele- ket, leirni a temetési szokásokat, felkutatni és megőrizni az ősi és meglevő siratásokat. Ez is hozzátartozik az erdélyi magyar kultúra megmentéséhez. A nép öntudatának ébrentartása • érdekében ilyen irányban is kellene a temetőről egy-egy prédikációt mondani, vagy előadást tartani. Csak példának hozom fel az alsórákosi temetőben végzett futó séta eredményét. A falu fölötti magaslaton fekszik a temető. Messzi áll ez is attól az ideáltól, amit elképzelek, de a gyönyörű kilátás mellett még megőrizte az ősi kopjafákat, pár szép régi szokást és nehány sírfeliratban a maga természetességében, naivitásában és valóságában nyilatkozik meg a népiélek. Az olyanokra nézve, akik akár hivatalból, akár hivatásból foglalkoznak vele, igen sok tanulságot rejtenek magukban ezek a versikék, rigmusok, amelyek az u. n. „nevető fajták“ mosolyra deritő, de mindig eredeti mondásai mellett sokszor a balladaköltészet mélységéig és szépségéig elérnek; de minden körülmények között a néplélek tükrei. Egyike volna a legértékesebb erdélyi magyar könyveknek, temetőink művészetét és költészetét szakszerűen feldolgozni és bemutatni. Mennyi költészet és sajátos szépség van pld. ezekben a sorokban, amelyeket a Béla András sírkövén olvasok. „Halkan szólít a kis madár, A szellő is susogva jár, Az édes apának, anyának szive fáj...“ Aszékely népballadákra emlékeztetnek a következő sorok: Amíg éltem, hívtak Kertész Ilonának, Mióta itt nyugszom, Bánat leányának. Igen érdekes jellegzetessége a sirfeliratok nagy részének, hogy általuk a halottak beszélnek vissza a másvilágról. Zsigmond Mári három hónapos kisfiával nyugszik egy sírban s igy panaszolja el sorsát: Nem kedvezett a sors Ifjú életemnek, öröm hejett bánat S fájdalmak kisértek, De én már kiálltam ezek elől És ülök a mennybe Jézus jobbja felől... Sorsok, életek, legtöbbször tragédiák rejtőznek a sirokban, amelyekről akadozó beszéddel a holtak is szólnak. Itt van teszem fel az Antal István sorsa, aki fiatalon halt meg. Sokat küzdött, szenvedett, öt gyermeke maradt árván. „Nem gondoltam, hogy ily korán meghalok, öt gyermeket apa, nélkül, neveletlen itt [hagyok...“ Sóhajt fel a hant alatt. A bajokkal, nyomorúsággal indult élet még elviselhetetlenebbé vált a feleségére nézve, akit az apja is kitagadott. Keserű asszonyi sorsát ugyanazon kövön igy sirja el döcögős rigmusban: Tizennégy évig viseltem az özvegység jármát, Felneveltem rám maradt 5 kicsiny árvát, lett 1919 életem legutolsó éve, akkor apám kitagadott, a szivembe sebet vágott. A jó Isten úgy fizessen, amint megérdemli. A nevem volt Fodor Mári, De már egyéb semmi... Mellette: „öreg Antal Miháj nyugszik e sirha, aki életében sok terheket huza“. Bizony szegény Fűzi Andrásnak sem kedvezett az élet. öt megölte gyilkos szívbaja, Nyugodjék békével pora“. Mennyi leplezetlen őszinteség van a Dávid Ferenc felsóhajtásában: „Nagyon szerettem én e világban élni, Mégis korán kellett a sírba szállani“. Más sirok a megremegtető halál tényét örökítik meg. Gyirkis János „borzasztó halála véletlenül történt. A vizbe fullada“. Ugyancsak a viz pusztította el Dobai Zsigmond 48-as honvédet is, aki a szomszéd községből hazajövet a szekéren elaludt, a lovak a szekérrel beletévedtek az Olt folyóba és az öreg Mihály bácsi ott veszett tizenhatban. Meg is örökítették a kövön a tragédiát igy: „A felsőrákosi réten végződött be életem. Hazafelé jöttömbe, Belehaltam a vizbe“. Annyi vigasztalása maradt, hogy „e sirkövet állíttatta a honvédi penzióból gyászoló neje“. A Kertész István halálából az akkori unitárius papnak volt haszna. Szegény boldogult István az ő tagjára csapta, tehát a tilosba a jószágot és legeltetés közben ugylátszik vipera marta meg, amibe bele is halt. Azóta nem mertek a papok földjén legeltetni. A sirkövön pedig igy örökítették meg a nevezetes esetet: „Kertész István síremléke, Fedje hamvát örök béke, Kit egy mérges állat megmara És igy nagyhutáién meghala...“ Nem érdektelen az sem, hogy a modern gép-civilizáció hogyan jelenik meg a székely temetőben. A kicsi három esztendős Szabó Zsigát elütötte az autó. A lelkem sohasem látott talán addig ilyen szörnyeteg-gépet, megdermedve eltátotta a száját s a sofför is vigyázatlan volt, mire megtörtént a szerencsétlenség. Kétségbeesett szülei ezzel a felirattal örökítették meg emlékét: Rózsanyilás idején szálltam a síromba, Halálomat egy autó véletlen okozta. Az autó vezetője nem figyelt élőre, Ifjú gyermek életemet örökre elvitte... Külön fejezet a világháború és az azt követő idők temetője. Igen sok sir van, amely alatt nem nyugszik senki, a különböző harctereken estek el a fiuk virágjukban s ma talán eke szánt fölöttük, de a hazai temetőben rendes sirt ástak nekik, követ emeltek, kópjafát szúrtak főtül és ott siratják szegényeket. Kész történelmi adat a 81 éves Dobai Zsiga bá sírfelirata is, amely beszél magáért: „A világháború alatt elhurcolt jó apa, Dobai Zsigmond, szül. 1835, m. h. 1916, Románia ismeretiéin vidékén. Teste nyugodjék csendesen az idegen földbe. Lelke örvendezzen fenn a magos méfnybe“. Meg se tudok döbbenni az öreg székely sorsán, még borzalmasabb tragédia mered rám a másik sirról: „öt név van felírva E kőnek lapjára, öt vándornak van itt örökös szállása...“ Ezt az öt embert, az egész Fodor családot öt nap alatt irtotta ki a halál, a spanyol. Kezdette a sort az asszony, Kádár Mári 1918, nov. 6-án. Másnap meghalt Fodor János, a f'u, harmadnap az apa és a Sári koporsóját ravatalozták fel, 11-én pedig Fodor Mári jött ki övéihez. A legújabb világot a Szakács István sirja jelzi, aki a katonaságnál halt meg és nótával búcsúzik: „Itt hagyom a falutokat )nemsokára, Szakács István, Románia katonája...“ A jellegzetesebb sir feliratokon kivül min- denik sir beszél a maga nyelvén, az elmúlt időkről meghervadt és bevégzett földi életekről. Egy külön világ, a temető világa él és cselekszik láthatatlanul körülöttem. A folytonos teremtés és megújhodás napszámosai ők már. A halál sötét varázsa észrevétlenül száll rá az emberre és tudjuk, hogy feléjük közeledünk... Már vágyunk is ide, hozzuk, végre megpihenni és csak ideiglenesen veszek búcsút tőlük. A lejárt életsorsok között azonban van egy, amely meglep. Törött kő, behorpadt sir, a név is hiányzik, ki nyugszik alatta és csak e két sor olvasható rajta: „Életem szebb kora Ölelés s csók vala...“ Ezt a sirt és a bennefekvőt irigylem... Nyirő József. A 4 és 6 hengeres „Federal“ teher és autóbusz alváz a je> lenkor legtartósabb és legtökéletesebb márkája. Type Zylinder Összhordképesség Gummiméret Ár — leiben B 4 2438 kg. 32x6 és 32x6 175.000*E6E 6 2400 „ 32x6 „ 34x7 195.000*— A6 6 3178 „ 34x7 „ 36x8 285.000*Vezérképviselet: „Industria-Economia“ Kereskedelmi és Ipari Részvénytársaság Timişoara-Temesvár, Sír. I. C. Brátianu 3. Távirat: „Industria“ Telefon: 9—14.
