Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-04 / 226. szám
ie SOuxnOMi »iii ■»í;.»» ci-iifigsnr.-. XIV. CVF. 226. SZÁM. Három tagból álló direktórium a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár élén Hans Bergleiter vezérigazgató A 5 évi szolgálat után nyugdíjba vonult (Nagyszeben, október 2.) A Nagyszebeni Általános Takarékpénztár Rt. igazgatósága szeptember 26-iki illésén helyet adott Hans Bergleiter vezérigazgató régóta hangoztatott kérésének és hozzájárult ahhoz, hogy Bergleiter vezérigazgató október 1-én a jól megérdemelt nyugalomba vonuljon. Bergleiter vezérigazgató 45 éve áll a vállalat szogálatában és az ő szakképzettségének és gondos előrelátásának nagy része van abban, hogy az intézet mai fellendüléséhez érkezhetett. Az igazgatósági ülés teljes elismerését fejezte ki a nyugalomba vanuló vezérigazgató iránt és a pénzintézet további vezetését egy három tagú direktóriumra bizta, amelynek Gmeiner Ágoston dr. (elnök). Kasper Frigyes dr. igazgató és Rose Henrik h. igazgató a tagjai. Ez az igazgatósági ülés hagyta jóvá azt a szerződést, amelyet a pénzintézet német és svájci bankokkal kötött s amely az eddigi hosszú lejáratú hitelek lényeges felemelését eredményezte. Csak három országban kevesebb a bankjegyállomány fejkvótája, mint Romániában (Kolozsvár, október 2.) A különböző országok bankjegyforgalma a lakosság számához viszonyítva a következő érdekes összeállítást eredményezi: Bulgária 4.38 dollár Lengyelország 5.07 91 Jugoszlávia 6.72 11 Románia 7.50 J» Magyarország 7.85 91 . Görögország 8.90 91 Csehszlovákia 15 21 91 Németország 16.14 91 Olaszország 19.85 91 Ausztria 23.89 91 Anglia 39.45 91 Svájc 53.81 99 Franciaország 73.91 99 A fennti összeállítás élénk bizonyítéka annak az igazságnak, amelyet lapunk hasábjain sokszor hangoztattunk, hogy a román bankjegymeniiyiség igen kevés és nem áll arányban az ország közgazdaságának szükségletével. A fejkvótát tekintve, Románia a negyedik helyen áll ugyan, ha azonban tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy külföldi hitelünk minimális, átutaló rendszerünk kezdetleges és a lakosság nagy része otthon tartja készpénzét, arra a megállapításra kell jutnunk, bogy a bankjegyállomány a szükséglet kielégítésére távolról sem elégséges. Különösen most, az általános hitelkrizis idején látjuk ennek az állapotnak súlyos következményeit. A kamattörvény egymaga is alkalmas volt arra, hogy nagy tőkéket vonjon el a pénzintézetektől, a bizalmi válság csak növel te a bajt, nem csoda, ha hitelszervezetünk nem tudja az ország termelését forgótőkével ellátni Semmiféle veszély nem származna abból, ha a Banca Naţionala az előirt fedezet mellett még 6- 8 milliárddal emelné bankjegyállományát, viszont az egész közgazdasági élet fellélegzését idézné elő, ha ez az újabb pénzmennyiség rendeltetési helyére juthatna. A mai helyzetet teljesen tarthatatlannak látjuk, a pénz csak lassan szivárog vissza rejtekhelyéről, forgótőke hiányában a termelés 'a legnagyobb nehézségekkel küzd. Azt a másfélmilliárdnyi fedezetet, amelyre szükség van, nem lehetetlenség megszerezni. Tudjuk, hogy ma ez a feladat nehezebb, mint a tegnap volt és valószínű, hogy holnap még nehezebben oldható meg, mint ina. Amikor azonban annyira nyilvánvaló, hogy e kérdés megoldása nélkül csak újabb bajok zúdulnak egész gazdasági életünkre, nincs helye a halogatásnak. Az egész ország gazdasági erejét még mai leromlott állapotában is képesnek tartjuk ennél nagyobb feladatok megoldására is. Távol áll tőlünk az a gondolat, hogy valutánk fedezetének szilárdságát a legkevésbé is érinteni akarnék, mert meggyőződésünk, hogy szilárd és biztos valuta nélkül boldogulni lehetetlenség. Biztos és a ^örvényben előirt fedezet mellett szükségesnek tartjuk azonban, hogy a bankjegyállomány az ország reális szükségleteihez igazodjék. (—) A jegybank szeptember 19-iki kimutatása (Bukarest, október 2.) A Banca Naţionala szeptember 19-iki kimutatása az előző heti ki mutatáshoz képest csak kisebb eltéréseket tüntet fel. Az aranykészlet 10 milliárd 634 millió 136 594 lej, (előző héten 10,606.137.577). Deviza: 1 milliárd 703 millió 909.572 lej (1.690.189.428). Váltókészlet: 11 milliárd 593 millió 938.818 (11,448.440.276). Látra szóló kötelezettségek: 6 milliárd 526 millió 336 049 lej (6,594.508.289). A forgalomban levő bankjegymennyiség 21 milliárd 900 millió 879.075 lei (21,610.638 435). A tiszta aranyfedezet 31.42% (31.61). Az arany és deviza fedezet 37.41% (37.60). —o—Hét és fél % a finn bankráta. A finn jegv bank 6%-ról 71/a%-ra emelte a hankkamatlábat. Az Angol Bank aranykészlete. Az Angol Bank aranykészlete 134 millió font. amelyből azonban 50 milliót az amerikai és francia kölcsön fedezetére kötöttek le A törvény egyébként felhatalmazza az angol jegybankot, hogy az országban található nagyobb aranykészleteket megvásárolhassa. Az Angol Bank élt ezzel a. jogával és már eddig is nagyobb készleteket vásárolt meg ÂPROHIRDETESEK ADÁS- VÉTEL ÁLLÁSTKERES ^Mechanikus sollór több évi prakszis- sal állást keres. Cim a kiadóban. KIADÓLAKÁS BBSS9S A RTA“ Aukció! ■P 3.-án, szombaton ti. u. 4 órákor. O lcsó családi ház ’• Dohány ucoa lö/a szám alatt feltűnő olcsón eladó egy három szoba, konyha, kamara, fürdőszoba, elő zőim, veranda, mosókonyha és két pincéből álló családi ház (adómentes uj épület). Ugyanott egy Hölízl és Héitzmann gyártmányú rövid, igen jó karban levő zongora, fekete is, eladó. — Értekezhetni mindennap d. u. 2—4-ig Dohány ucca lö/a szám alatt. Ügynökök dijaz- tatnak. N agyon szép gyü- mö’esös kert 3 lakóházzal, b lakóval, ,05000 leit jövedelmez évente, 280.000 leiért sürgősen eladó Cim a kiadóban. ALKALMAZÁS Ó nálló román, magyar, német levele- zó't (gyors és gépírót) keresünk azonnali belépésre Períekt nyelvtudás, hosszabb önálló gyakorlat megkivánta- tik. Kifejezetten elsőrangú munkaerők ajánlatát kérjük, amit „Biztos álíás“ jeligével a kiadó továbbit. E gy szép kis szoba, konyha és speis kiadó. Str. Maloasá 7. K ertes villában központhoz közel üres, vagy bútorozott szobát keresek fürdőszoba használ attal. Ajánlatok .„November Ire" a kiadóba 3 szobás és két szobás fürdőszobás modem lakás november elsejére, két nagyobb világos lélszuterin helyiség azonnalra kiadó. — Hosszú ucca ló. K iadó ei óemeteien modern uégyszobás lakas azonnalra. vágy- novemberre, külön egy szoba és két szoba kony- hás lakás. Értekezhetni volt Széchenyi tér 39, háztulajdonosnál. Georgettegallérok- iá madeira hímzést. csipkevarrással különféle cak- kozást készít HÉJJÁ mühimzösza'.on Kolozsvár, Str Iuliu Maniu 8. £32 1 A legnagyszerűbb lelki élmény! A legizgalmasabb olvasmány! UTALÓ BALED olasz légügyi miniszter könyve'. /Rcpülőrajckkal az óceánon át fí~> képpel, 1 térképnél. Az olasz repül okolta vtja Brazíliába. Ara 340 lei kötve. A pénz előzetes beküldésére portőmenlesen küldi a Minerva Cluî-KoSoîSvâr, Str. lieg. Maria tDeák F. u I I. Autóbuszjárat Kolozsvár-Mármarosssi^et között Érvényes 193!. október 1-*©!. Kolozsvár — Dés — Nagybánya — Mármarossziget ÓRA--------------------------------------------------------> ÓRA Indul 6 14 Kolozsvár Érkezik 18íc 10so Élteik 815 16w Dés Indul 1611 815 Indul g30 1630 Érkezik 16 8 Elteli 12 20 Nagybánya Indul 1233 430 Indul 13 6 Érkezik 113Ű 1830 J 1 Érkezik 1530 830 Mármarcsszigel t Indul .-nmammrmm* 9 1« Î htgomätou a Upkiadólulajdonoi LAPKIADÓ R.-T. körforgóján Cluj-Ko iozsvár Str. Universităţii (Egnetem-u.) 3. Telefont 62Ü« ÍQ3,