Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-31 / 249. szám
£ KESMfttUfSJÍG XIV. EVF. 24,. SZÁM. uL S3 m 2j CD m CQ CD CD le e Akkor vegyen B e e B B B B FöhépuiSBisí Egész Eománüa: Emanuel Wisner, Bucureşti, HoutaFd Maria lio. I r B Akar On jó gépselymet dolgozni ??? mtniií ermnim gépseiy ét Nóta-lesen Egyik régi vágyam volt, hogy igy szép őszi estéken halljam a babájához guzsalyosba menő szerelmes székely legéfiy üde füttyét, leikéből felvirágzó nótáját, melyeknek mindenike „valóságos gyöngye a népköltészetnekahogy az iskolában tanultam, novellákban és lelkes cikkekben olvastam. A nótához adva van a teljes falusi romantika, a szép csillagos éjszaka, ózon- dus havasi levegő, a megbújó édes kicsi házakból kiszűrődő lény a fény, szerelem, csók, suttogás s miegymás. Vacsora után eloltottam a lámpát, megbújtam a függöny mögé, óvatosan kinyitottam a fél ablakszárnyat és vártam, lestem a „népiélek megnyilatkozását“. Előre gyöngyözött a szivem az örömtől, hogy Bartókot, Kodályt és más hires folkloristáinkat eredetiben élvezhetem. Családomat is figyelmeztettem, hogy ne aludjanak el, mert ritka élvezetben lesz részük. Elmagyaráztam, hogy ez nem afféle münépiesség, amikor bugaci pusztát, két- ujju cigányt és keményített gatyát imitálnak a rádióban, hanem a romlatlan, szűz, szent és tiszta nép féltett kincse, kultúránk gyökere satöbbi. — Fenséges valami az kérlek, — igyekeztem meggyőzni nőmet — mikor az én drága székely testvérem lépeget a poros utón, tele van érzéssel, felnéz az égre és mélyet sóhajtva azt mondja: „Azétt csillag, hogy ragyogjon, azétt asszon, hogy megcsaljon.“ Betartja a pianót, andantét, ahol kell a krescsendót és a hazai légtől érces hang szárnyal s valahol a faluban, a cserge alatt megremeg tőle egy szép leány... V igy ázzon csak — figyelmeztettem — már látok is egyet! A léptek elkoptak az ablak előtt, a legény azonban nem öntötte dalba bánatát. A szóba mélyéből fojtott kacagást hallottam, de elővigyázatosan csak a gyermekekre szólottám rá. — Ne vicogjatok! Ildikó megjegyezte, hogy: „Mi már rég alu- szunk édesapám“; de hallatlanná tettem és arról kezdettem beszélni, hogy azon nincs mit csodálkozni, ha a népnyomor miatt, a folytonos végrehajtások, nélkülözések, a gazdasági viszonyok elviselhetetlensége miatt bizony elnémul a nép ajkán a dal... vagy talán még szebben fog felfakadni, mint valaha... — Istenem mennyivel könnyebb volt nagyapáinknak — morfondíroztam — kik óva intették ideáljukat, hogy ne menjen a tarlóra, mert még gyenge a sarlóra s ha elvágja kis kezeit, ki süt nekik lágy kenyeret. — A kuruc nóták se kutya — gúnyolódott az asszony szerinte indokolatlan lelkesedésemmel — különösen azok, amelyeket nem régen boldogult Thaly Kálmán irt nekik. — Szentségtelen! — rebegtem indulatosan, de szerencsére újabb legény ereszkedett le a dombon és én sietve nyúltam a ceruza után, hogy megörökitsem, ha esetleg valami ismeretlen értéket énekelne. Fény lobbant fel az utón. — Már kicsiholt — súgtam stílszerűen. Ez előjele a dalnak. A legény komótosan szivarra gyújtott és a házunktól nem messzi megállóit egy ablak alatt. — No most látok valamit! — ujjongtam magamban, de nem szóltam, mert ha az asszony megtudja, miről van szó, elparancsol az ablaktól. Szinte sürgettem gondolatbaji: Ne tátsd a szád komám, verd meg azt az ablakot! — Az ember mintha szót fogadott volna, az ablak megzördült. Kissé kihajoltam, hogy tisztán lássam, mikor a leány fej előbuvik és a fiatalság mohóságával, a félelem izgalmas ingerével megvillan az ajkukon a piros szikra. A leányfej azonban elmarad, helyette rekedt férfihang szólal meg: — Ki a fene? Most jön a bonyodalom — sejditem előre. A leány helyett az apa ébredt fel. Hijj de érdekes! A legény azonban bátran felel. — Én vónék András bácsi! Az ablak kinyílik. — Mi bajod van? Nem adnám semmiért, hogy a látványban részem van. Micsoda izgalmas leszámolás lesz ez az éccakában a két hatalmas erejű férfi közt. Az egyiket füli a szerelem, a másikat az apának leányát féltő szenvedélye. A szóváltást nem hallom, de hirtelen „az apa“ felcsattan: — Eridj innen, a francba. Egy liter pálinkáért nem vétetem el az engedélyemet. Csak most látom, hogy ott kocsma van a „vadászhoz Nehány illetlen megjegyzést váltanak és csakhamar újra csendes lesz az ucca. Hosszú ideig várok. Nem jön senki. Az álom is kerülget. Megnézem az órát: tizenegy. A faluban sötétség és némaság. Senkinek sem jut az eszébe, hogy elénekelje az „árvátfalvi kesergőt“, vagy valami tőrülmetszett csürdöngölőt. Maga Bartók is felhagyna a mesterségivei eny- nyi sikertelenség után. Hogy el ne aludjam, magam kezdek dúdolni néhány ismert dallamot. Azt hogy : ,Fiát falvi halastóba, fürdik egy fekete csóka“... A végén már a ceruzával verem hozzá a taktust: „Eridj haza, feküdj le... Bizony Isten rálépek a füledre.“ — Jó kedve van a tekintetes urnák! — szól rám valaki a sötétből. — Maga az Győrke bátyám? — Egész merejiben!... Szerencsés jóestét adjon az Isten! Győrke az éjjeli őr. Valami fénylik a mellén, csak mikor közellép, látom, hogy egy hatalmas órát cipel a nyakába akasztva. — Ez az én társam, ki nem hagyja, hogy elaludjam. Minden fertáj órában fel kell, hogy húzzam... Meredjen meg, ki feltalálta! Mutogatja, magyarázza a szerkezetét az ellenőrző órának, amely másnap beszámol az elöljáróságnak az éjjeli őr pontosságáról. — Mert ez ojan társ, hogy elől én, hátul az urak húzzák... No csendes jóccakát! Eszembe jut, hogy a nóta felől kikérdezhetném. A legtöbb éjjel dalolt nótát az éjjeli őr hallja. — Győrke bá! — kiáltok utána. — Nem tud valami jó székely nótát. — Dehogy nem tekintetes ur! — Hát dúdoljon el egyet! — Én osztán tudom, hogy nem! — Miért nem? — Tán el akarja venni a kinyeremet. ‘Szén az eppen annyi, mintha a csendéreket lopni hiná! — Kár! — ejtem ki önkéntelenül, mire Győrke bá megsajnál. — Ha mindenképpen nóta kéne, segíteni tudnék magán... örökké jóemböröm vót, hát ne mondja, hogy benne hagytam a bajban, Hát hogy gondolja? — biztatom. — Mit? — A segítést. Közelhajlik és úgy suttogja. — Ha még itt marad az ablakban, küldenék én valakit, aki tudna fájinabbnál fájinabb nótákat. — Várom az illetőt. — Azt nem nem téletőnék, hanem Mestör Jánosnak hijják..., ha otthon van... — Jójó, csak küldje. Végre mégis csak hozzájutok valami szép székely nótához. Türelmetlenül várom. Az ablakon hideg árad be, a hegyeken köd barnállik, a csillagok ragyognak, valahol verekedő kutyák zaja haitik. Jó félóra is beletelik, mig tényleg jön a nőtás legény. Csendesen megáll az ablak alatt. Gyanakodva, bizonytalanul végigmér, mert nem ismer. — Maga az, akinek nóta kéne? Győrke bá küdött. — Jó helyre küldte. Kicsit hallgat a fiú, végre kiböki. — Osztán mit fizet? — Fizetni? — lepődöm meg — Nótáért? — Azért hát. Tán azt hiszi, hogy magáért kikelek a jómeleg ágyból s eljövök ide kornyi- kálni istennőben, hogy fogjon meg az őrmestör. Megegyezünk. A legény nézi a literborravalót, de még most sem hiszi, hogy „helyin van az eszöm“. — Végre megrántja a harisnyát, egyik lábát kissé előreteszi, az ujját a harisnya ellenzőjébe akasztja és jóhang osan neki-ereszti: „Hosszú jaz éccaka, Ne menjen még haza... Van egy kis pamlagom, Ne hagyjuk parlagin“.. Alig tudom megállítani. — Elég! Elég!... Nem nóta ez barátom. A legény bután bámul vissza. — Ez a magának való. — Borzasztó! — lihegem. — Hát már falun se tudnak tisztességes, szép székely nótát. — Dehogy nem — szól közbe a fiú — ott van — teszem azt — „Elmönt az én rózsám idegön országba“... Annál szebb nóta, tudom nincs! — Énekelje hát az Istenért! A legény fitymálva néz fel az ablakra. — Én osztán nem! Annyi pénze nincs az urnák. — És miért nem? A fiú kevélyen kihúzza magát és dicsekedve vágja a szemembe: — Azt azétt tudja-e, hogy vaj három házzal tovább lakik egy leán s az az ő nótája... Az ő nótája... Nyirő József. AAAAAAAAAAAAAAA/\AA/W\AAAAA/WVW BEKÜLDÖTT HÍREK Felhívás. A lupényi róm. kath. Qíbáregylet vezetősége mély alázattal fordul a könyörülő lelkekhez, hogy szíveskedjenek a nyomor-akciójuk támogatására jönni. Az árva, elhagyatott gyermekeket kellene felruházni. Akár pénzbeli segélyt, akár viseltes ruhadarabokat kér a Róm. Kath. Plébánia címére Lupeni Jud. Hunedoara. Segítsünk a didergő bányászgyermekeken! Kevesebb virágot, kevesebb gyertyát! Mindenkihez fordulunk, ki virágot, mécsest visz kedvesei sírjához. Kevesebb virágot, kevesebb gyertyát vigyünk ebben az évben, fordítsuk a fölösleget nyomorgó embertestvéreink felsegitésére megindított nyomor-akció céljára. Vegyünk kis keresztet Halottak napja előestéjén az Egyetem u. sarkán 5—10 leiért. Minden kereszt a sir virágain bizonyíték arra, hogy akarunk éhező testvéreinknek egy karéj kenyeret, egy tányér meleg ételt nyújtani, akarunk az országos nyomor-akcióban résztvenni. Szeretteink sírjánál nyugodjunk meg Isten akaratában, szenvedő társaink nyomoránál váljék áldozatos cselekedetté szeretetünk. /WVWWS/VAArt/VWWWWWWWVWV Takarékoskodjék! Biztosit- son az erdélyi magyar egyházak biztosítóintézeténél a MINERVA BIZTOSÍTÓ-nál I Kérjen ajánlatot. Olcsó díjszabás. Kedvező fizetési feltételek! A MINERVA BIZTOSÍTÓ RT címe: Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Ferencz József ut) 37. szám.Telefon 12-57
