Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-31 / 249. szám
XIV. ÉVF. 24,\ SZÁM. KEjJÉVgUrsafa HASZNÁLJON PÄDIÖJÄMOZ KIZÁRÓLAG LÁM PÁT AMELY TÖKÉLETES VISSZAADÁST BIZTOSIT VEZÉRKÉPVISELŐ ROMÁNIA RÉSZÉRE: B. SEIDMAftN, BUCUREŞTI, BD. MARIA 90. A Csíkszeredái törvényszék portarelhivatala az összes végrehaj- tások felfüggesztésére és szünetelőbe való helyezésére kapott rendelkezést Pacsinszky vezetőjárásbíró szenzációszámba menő rendelkezése ezidőszerint egyedülálló az országban (Csíkszereda, október 29.) A Csíkszeredái törvényszék portărel hivatalában ma azt az információt kaptuk, hogy a mai naptól kezdődő- leg felsőbb rendeletre megszüntettek mindenféle végrehajtási eljárást, vagyis felfüggesztették a kitűzött árveréseket, szünetelőbe tettek minden foglalási és kielégítési végrehajtási eljárást, úgyhogy ettől az időtől kezdődőleg erre vonatkozóan beadványokat sem fogadnak el. A hir annál inkább a szenzáció erejével hatott, mert még a bírósági vezető körökben sem tudtak semmiféle ilyen hivatalos utón érkezett rendelkezésről, hacsak bizalmas rendelkezés el- nökileg nem érkeztt a törvényszék vezetőjéhez, aki aztán rövid utón adta meg az ügyek szüneteltetésére vonatkozó rendelkezést az illetékes portărel hivatalnak, amely mai napon az ösz- szes ilyen természetű ügyeket leszállította Pa- csynszky vezető járásbiróhoz, aki aztán azokat zár alá helyezte. Mondanunk sem kell, hogy a futótűzként elterjedt hir úgy az adósok, valamint az ügyvédi testület tagjai körében óriási meglepetést váltott ki s annak beláthatatlan következményeit élénken kommentálják. Különösen az ügyvédek fogadták vegyes érzelmekkel a moratórium előjeleként kiadott ezen intézkedést és a kétségtelenül kivételes intézkedésekre valló rendelaz kezés fenntartása esetén, egzisztenciájukat látják veszélyeztetve, hisz eddig is csak költséges végrehajtási eljárással tudták követeléseiket olyan mértékben felhajtani, hogy abból megélni tudjanak. Véleményünk szerint az adósok érdekeit is csak átmenetileg szolgálná ennek az intézkedésnek rendszeres alkalmazása, mert azt semmiféle hatóság nem tudná megtiltani, hogy a hitelező követelése biztosítására minden elképzelhető törvényes lépést megtegyen, ami úgyis csak további költség szaporodással járna azon felül, hogy a követelés változatlanul fenn- állana. Nagy érdeklődéssel nézünk az ezzel kapcsolatosan elkövetkezendő események elé s várjuk a bizonyára nem sokáig késő általános intézkedését a kormánynak, mert nem hinnők, hogy a moratórium eszméje csak a szorongatott Csik- megyére alakalmaztatott volna annál is inkább, mert a Székelyföld ilyen kedvezőnek látszó intézkedésekhez egyáltalán szokva nincs, azt pedig fel sem tételezzük, hogy Pacsynszky biró egyéni kezdeményezéséről volna szó. A jogkereső közönség érdeke, hogy mielőbb teljes világosság derüljön erre az intézkedés okára és arra, hogy nem-e elszigetelt és esetleg félremagyarázott jelenségről van szó, ami mondanunk sem kell, rettenetes kárral járna a jogkereső közönségre és esetleges vaklárma esetén, valakinek felelnie kellene a szenzáció számba menő intézkedésről. Egy egész falu statárlálls bíróság előtt A dunántúli Bánokszentgyörgy községben sortüzet adtak le a csgánynegyedre (Nagykanizsa, október 29.) A Nagykanizsa mellett levő Bánokszentgyörgy községben a község lakosai borzalmas vérfürdőt rendeztek szerdán délután. A község lakosai valami miatt összevesztek a várföldi cigányokkal. A veszekedés nagyon elfajult, ugyannyira, hogy a bá- nokszentgyörgyi parasztok fegyverekért rohantak haza, a cigányok pedig látva, hogy a dolog komolyra fordul, Bánokszentgyörgyre menekültek cigány atyafiaikhoz. A parasztok körülvették a cigánynegyedet és valóságos sortüzet adtak le a kunyhókba szorult emberekre. A lövöldözésnek sok sebesültje és két halálos áldozata van. Kolompár Rózsi és Vilma cigányleányo- kat megölték a golyók, egy három éves gyermek halálos és több gyermek könnyebb sérülést szenvedett. A csendőrség nyomban bevezette a nyomozást és megindult az eljárás a tettesek kézrekeritésére. Az ügy a statáriális bíróság elé tartozik és a nagykanizsai törvényszék már meg is kezdte az intézkedéseket a tárgyalás megtartására. _______________________________ Senza fachino Irta: Sera Furpa (Ford. Kíbédi Sándor) Dideregve mentem hazafelé. A sapkámat mélyen a fülemre huzva küzdöttem a hóviharral. Es ekkor szembe jött velem Chirvăşanu egyetemi tanár. Magas, vállas ember volt és szinte szökdécselve haladt az utján. Ahogy ment, úgy tetszett, mintha hatalmas atléta-mellével belefurná magát a fagyos levegőbe. Ez a benyomás azonban rögtön eltűnt, amikor sovány patkányarcát megpillantotta az ember. A felső állkapcsa félrecsuszva terült az alsóra. A fogai a szokott rendjükből kiforgatva előrenyomták ajkait, amelyek fölött bozontos, levágott végű bajusz ékeskedett. Tipikus rágcsálónak nézett ki... mintha valami predesztináció ült volna rajta. íme a történet, amelyet el kell mondanom róla: Kicsikorában az apjával együtt Focşaniba utaztak az országos vásárra. Ott, egyebek között, egy bűvészt és egy planétás embert is látott. Chirvăşanu nagyon kiváncsi természetű volt már akkoriban is, szerette kutatni mindennek célját és értelmét. Sokat veszködött, hogy megértse azokat a bűvészmutatványokat, amelyeket a bűvész egy vízzel telt üvegcsével mutatott be. Az apja pedig arra volt szörnyen kiváncsi, hogy mi lesz a fia sorsa — és vett egy „gyermekcédulát“. A fehér egérke sétálni kezdett a színes planétákat tartó doboz előtt, nedves orrocskájával szimatolgatva, amig „meg nem szállta az ihlet", hogy melyik cédulát huzza ki részükre. A kortól és izgalomtól egyaránt reszkető öreg odaadta a cédulát a fiának. A fiú akkoriban kezdett „művelődni“ és elszántan kezdett neki a sillabizálásnak: PLANETA GYERMEKEK RÉSZERE. Gazdag ember lesz belőled, Diplomát is rejt majd zsebed, Megéred a 90-et... A szegény szülő, hallva a nagyszerű jövendölést, megkönnyebbülten sóhajtott, mintha máris biztosítottnak látta volna legkisebb és legkedvesebb gyermekének anyagi és társadalmi helyzetét. Azon a forró nyári napon, nehéz, gomolygó porfel- legek támadásán, amely ellepte az embereket és az állatokat: a sors tehát úgy határozott, hogy a kis Chirvăşanubol asztronómus, fizikus és persze: nagy diplomata legyen. A bűvész fekete szemét az üvegcsére meresztve, különféle hókusz-pókuszokat végzett és beleharaptatta az egérkével az éleselméjűség és ügyesség szimbólumát. És hogy a jóslatot meg ne hazudtoltassa és meg ne haragítsa a gyámkodó szellemeket, Chirvăşanu mindent megtett, amit csak tehetett, hogy a világ őt mint nagy matematikust és fizikust és főleg mint nagy diplomatát bámulja. Valóban, Chirvăşanu nem volt éppen tökkelütött ember. Tanult volt, tisztelni lehetett. És mindehhez valami külső látszat is járult. Meg volt a furfangja is, hogy barátokat szerezzen magának. Úgy tetszett, hogy nagyon sokoldalú intelligencia — és ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy az emberek a hivatala után is Ítélték. Olyanformán, hogy „akinek az Isten hivatalt ád....“ Chirvăşanu határozottan tudott számolni az adottságokkal. De azért majdnem mindenki észrevette rajta, hogy a haszonlesők fajtájához tartozik, annyira kirítt minden cselekedetéből a határtalan önzés, amely azonban nagyon sokszor ostobaságnak is tetszett. Ez az ember most megállóit előttem. Tudtam róla, hogy nem sokat tart felőlem, — hiszen nem várhatott tőlem semmi hasznot! Láttam, hogy másokat rendesen földighajolva köszönt, — ezektől bizonyosan várhatott valamit... Most azonban nagyon meglepett, hogy feltűnő barátsággal nyújt kezet: — Bon jour, Titusz! Merre, merre? — Hazafelé! Egy kis forró csáját iszom, mert majd megvesz az Isten hidege! — Bizony, bizony, hideg van! Átkozott hideg! Ml lehet az oka... nem tudod?! Hm... úgy gondoltam, hogy a feleségemmel együtt kiruccanunk egy kicsit, vagy egy hónapra, Nizzába... Úgy bizony... haj... haj... nagyon sok gondom-bajom van, sokat vesződöm!... Itt vannak a kollégáim.... ezek a.... akik kitúrtak a relativitás tanszékéből, ahol helyettesítettem.... Hallod... kitúrtak engem.... aki ebben az országban egyedül értem Einsteint... És mondd.... ilyen körülmények között nem okosan teszem-e, hogy elmegyek egy kicsit a Riviérára, süttetni magamat a nappal?! — Aztán tudod — folytatta különös patkánymosolyával, — egy kicsit itt akarom hagyni Ticulescu barátomat és ha visszatérek, az orra alá akarom dörzsölni, hogy: nagyon hálás vagyok neked, mon Cher, hogy te lettél a helyettes! Úgyis kénytelen lettem volna átadni neked a helyemet, mert egy hónapot Nizzában akarok tölteni! Sehogy sincs Ínyemre ez a hideg, mig neked igazán mindegy, legalább is nem törődsz vele!... — Ha- hotázva tette hozzá: — Nagyon fogok örvendeni, amikor majd látom ezt a hisztérikus bolondot, aki bojárnak hiszi magát, amint a jobbik cipöorrával megdörzsöli a bálik nadrágszárát és gyűrött gallérjában kínosan forgatja a torkát!... — Szó sincs róla — tette még hozzá, — elköltők egy kis pénzt, de meg kell bosszantanom ezt az embert... nagyon is a bögyömben van... — A gyermekeket is viszi? — vágtam közbe. — Dehogy viszem, mon eher, — itt hagyom őket Simniceanuéknál! Úgy sokkal szabadabbak vagyunk és sokkal gazdaságosabb is! Persze, valami kis ajándékról gondoskodnom kell majd részükre Franciaországban! Neki egy nyakkendőt, a felesége részére egy-két selyemharisnyát veszek... Ez kötelesség, ugye?! Nem tehetek mást, vagy igen?! Lehet esetleg... De mondd csak... ti nem utaztok? — mí? : _ , ' — Ti, persze! Átkarolta a vállamat, úgy magyarázott: — Gondolj arra, hogy néhány nap múlva ott lehetünk a Riviérán, amig a kollégák — ezek a szamarak — itt fognak fagyoskodni és dühösködni a hó meg a zúzmara miatt!... És azután... megmondom nyíltan..,. nem nagyon tetszik az ábrázatod, a színed! Nagyon is halavány vagy — egészen bolondul agyondolgozod magadat a mások érdekében!... Pedig te Titusz, nagyon is kiváló ember vagy egyébként és nagyon érzékeny! Nem kellene, hogy úgy tulságba vigyed a dolgokat... néhanapján kell egy kis friss tengeri levegő, napfény, szélesebb horizontok... Mit akarsz, hiszen még nem is láttad a Riviérát! Hát még Velencét, meg az isteni Párist!... És nem mindegy, hogy láttad-e, vagy sem, hidd meg!...-— Hát... persze — dadogtam. — Ilyenformán van... de látod... nagyon sokba kerülne! — Ugyan mon eher, még te panaszkodol? Magamat még megértem, hiszen annyit kell fáradnom... — Titkolózva tette hozzá: — Egyébként csak neked és feltétlen bizalommal mondom, hogy a távozásom egy, a