Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-30 / 248. szám
XIV. ÉVF. 248. SZÁM. 7 lűscmiSwfe Öngyilkos lett-e, vagy meggyilkolták Szakáll Istvánt? Egyre titokzatosabb homály fedi a milliós rablással gyanúsított Szakáll hirtelen halálát — Hogyan lehet valakinek felakasztani magát bilincsbevert kezekkel ?! Gazdasági krízis? Inkább művelődjön: könyvet már 5 leitől kezdve vehet november 1-től a Lepage Antikváriumban, Kolozsvár KÉRJEN INGYEN JEGYZÉKET!! (Csíkszereda, október 28.) Megírtuk, hogy a esendőrség a csikszenttamási egymilliókétszázezer lej es kasszarablás tettesét Szakáll István és családja személyében elfogta, letartóztatásba helyezte, ahol Szakáli nagyon rejtelmes körülmények között, október 13-án hajnalban hirtelen meghalt és még aznap gyanús sietséggel el is temették. Rámutattunk arra is, hogy Csikszent- tamás községe nem tud napirendre térni a Szakáli hirtelen halála fölött, kínzásokat emleget és sürgős vizsgálatot sürget annak megállapítása végett, hogyan és milyen körülmények között halt meg olyan hirtelen az 52 éves, erőteljes ember és nem játszottak-e közre olyan körülmények, amelyek Szakáli hirtelen halálát siettették. A vizsgálat meg is indult s annak során An- gheleseu csendőrkapitány megállapította, hogy Szakáli nem mérgezésben, hanem öngyilkosság következtében halt el. Hotea Gheorghe, Gheorghina Gheorghe és Ticho- veanu Dumitru csendőrök egyhangúlag azt vallották, hogy Szakálit a csendőri fogda plafonjába vert szegen nadrágszijjával felakasztva találták .és az ezzel ellenkező vallomásukat, hogy Szakálit a fogda kályhájára ráborulva találták holtan, csak azért tették, mert féltek attól, hogy Szakáli haláláért felelősségre fogják vonni. A csendőrség vallomásával azonban még nincs lezárva ez a kérdés és nagyon sok körülmény vár még tisztázásra. Többek között az, hogyan jutott Szakáli nadrágszijhoz, amikor a esendőrség szolgálati utasítása szerint is minden tárgyat, zsineget, nadrág- szijjat, zsebkést stb. el kellett venni? Es, ha már nadrágszijhoz jutott, el sem képzelhető, hogy az akasztást olyan csendben és minden halálos hörgés nélkül vitte volna véghez, hogy az állandó őrséget teljesítő csendőr figyelmét elkerülte volna, különösen akkor, amikor az akasztás következtében beálló halál, orvosi megállapítás szerint is, körülbelül 15—30 percen belül áll be és semmiesetre sem látszik valószínűnek az, hogy ennyi idő alatt a csendőr állandó megfigyelését megszakitotta volna. Azután gyanússá teszi a vallomást az a körülmény is, hogy követhette el Szakáli az öngyilkosságot bilincsbevert kezekkel? Mert a csendőröknek azon egyhangú vallomása, mely szerint Szakáli az egyik kezét kihúzhatta a bilincsből, alig állhat meg, hisz ismerjük mi a csendőrségnek ezen a téren való alaposságukat. S ha tényleg öngyilkosságról van szó, miért habozott bevallani a csendőrség elsőizben is az igazat? Miért akart Hotea Gheorghe csendőr- őrvezető öngyilkos lenni, amint vallomásában is előadja, ha nem terhelné a lelkét valami ezzel az üggyel kapcsolatosan? Miért adtak annak idején olyan információt JANCSÓ-GYALLAY:-Erdély történeteA tartalmas, 390 oldalas könyv ára 80 L. A pénz előzetes beküldésére portómentesen küldi a »MINERVA« CLUJ-KOLOZSVÁR, Strada Regina Maria (Deák Ferenc u.) 1. az orvosok is, hogy Szakáli természetes halállal halt meg, amikor most a doszárhoz becsatolt orvosi bizonyítványokban az áll, hogy Szakáli hulláján, a nyakán két centiméter mély bevágódás van, ami föltétien valamilyen kötélnek, vagy szíjnak a helye és a halál okának a fulladás van feltüntetve? Ha pedig a csendőrök, amiként nincs is okunk kételkedni, nem bűnösek a dologban, akkor miért ferditették el tudatosan előre megbeszélt vallomásukban az igazat? Olyan kérdések, amelyek még a befejezett vizsgálat után is feleletre várnak és a közvélemény nyomása alatt feltétlen helyet kell adni annak a közóhajnak, hogy Szakálit exhumálni kell és minden gyanúsításnak elejét véve teljes világosságot deriteni ebben az ügyben, hisz végeredményben egy emberi életről van szó, amelyért valaki, vagy valakik felelősséggel tartoz^VWW\^/V\^/W\/\^/wWV\/VWV\A/WV nak akkor is, ha Szakáli tényleg öngyilkos lett olyan körülmények között, amelyek egy csöppet sem világosak még a laikus közönség előtt sem, különösen akkor, ha kapcsolatba hozzuk Moldovan karcfalvi csendőrőrmester több rendbeli dicsekedéseit az ő speciális vallató módszereiről és a csendőrség szomszédságában lakó emberek megdöbbentő vallomásával, amelyek kivétel nélkül arról szólnak, hogy Szakáli a csendőrségen olyan jajgatást és orditozást vitt véghez, amit idegekkel kibírni alig lehetett. Alig lehet feltételezni, hogy Szakáli tempózott volna és rémes orditozásait jókedvéből vitte volna véghez... Mindenképpen várjuk a közvélemény megnyugtatását, mert még sok olydrn körülmény vár felderítésre, amelyek alkalmasak arra, hogy ebben az ügyben messzemenő kombinációkra adjanak alkalmat és a csendőrség szerepét nagyon kedvezőtlen színben tüntesse fel. Félmillió lej erejéig károsította meg testvérbátyját egy kolozsvári míleány Egy kereskedő felnevelte árva húgátt aki a testvéri szeretetet azzal hálálta meg, hogy tiz éven keresztül állandóan lopta (Kolozsvár, október 28.) Botrányos epizódokban gazdag, különös házassági történet, amely kevés hijján bűnügyi vágányra tévedt. Végül is a rokonság meggondolva a dolgot, likvidálta a kényes természetű konfliktust. H. Klárika tizenegy éves korában maradt el szüleitől. Az árva gyermeket duzgazdag kolozsvári kereskedő bátyja vigasztalta: — Nincsen ok szomorkodásra. Magamhoz veszlek és felnevellek. A humánus gondolkozásu testvér komolyan betartotta ígéretét. Iskoláztatta, divatos ruhákba öltöztette, egyszóval úri nevelésben részesítette. A serdülő hajadon egy alkalommal felajánlotta szolgálatait: — Esetleg segíthetnék valamit az üzletben? És a következő napon már ott ült a kaszszánál. Reggelenként pontosan felkelt, s épen olyan kötelességtudóan végezte munkáját, mintha üzleti alkalmazott lenne. 1925 telén háztiiznézők jelentek meg a láthatáron. A vőlegényjelölt kolozsvári kereskedősegéd volt. Klári bátyja nem sokáig habozott, odaígérte a leány kezét. Sőt még ezt is hozzátette: — Hugómról van szó s igy százezer lej hozományt adok vele. A nagyvilági stílusban nevelkedett gavallér üzleti szellemben válaszolt: — A mi egybekelésünk szerelmi házasság. Mindemellett azonban tanácsos lenne Írást készíteni. A családban hamar megfogalmazták az „írást.“ — Kötelezem magamat arra, hogy Klárika húgomnak százezer lej hozományt adok. Az esküvő napján a fiatalok hatvanezer lej készpénzt kaptak s a fiú megtakarított kis vagyonával hamar üzletet nyitottak. Telt az idő, de a beígért negyvenezer lejt sehogy sem lehetett bevasalni. Végül is az ügyből parázs botrány és családi perpatvar keletkezett. A hetekig tartó nézeteltérések a tegnapi nap folyamán nagyon érdekes fordulatot vettek. Klári nevelőbátyjánál megjelent egyik meghitt barátja: — Csak arra akarlak figyelmeztetni — jegyezte meg nagy titkolózások közepette — hogy a fiatal házasok 650.000 lejért gyönyörű házat vásároltak. Nosza, erre megindult a nyomozás, vájjon honnan szerezték a tekintélyes összeget? A házi vizsgálat a következő eredménnyel zárult: Klárika pénztárnoknői minőségében tiz év leforgása alatt ötszázezer lej erejéig károsította meg testveret, hol ötszáz, hol pedig ezer lejt rakott a táskájába s az összegyűlt pénzt, bankba helyezte el. A kereskedőt nagyon felbőszitette húgának kvalifikálhatatlan tevékenysége. A rendőrségre sietett s feljelentést tett a fiatal házaspár ellen. Pop Jacob rendőrtiszt magához idézte az érdekelt feleket. Órákig tartó kihallgatás eredményeképpen a feljelentő visszavonta terhelő nyilatkozatát. — Elvégre még sem juttatom börtönbe a testvéremet — mondotta. írjatok alá egy nyilatkozatot, hogy a negyvenezer lejt átvettétek... EGYESÜLETI ÉLET A Kautsky-munkás kulturkör ezévi előadás- sorozatának második előadását folyó hó 30-án, pénteken este fél 8 órakor a Vasmunkás-Otthon kistermében (Str. Wilson, a törvényszékkel szem ben), Az angol választások jelentősége címmel Erdélyi Kálmán tartja. Belépti dij nincs, vendégeket szívesen látnak. A Cuib Klub közgyűlése. A Klub elnöksége november 8-án déli fél 12 órára rendkívüli közgyűlésre bivja meg a klub tagjait. — Tárgysorozat: 1. Határozat a Klub felszámolása, vagy további fentartásáról. 2. Indítványok. Az E. M. E. Orvostudományi Szakosztálya nov. hó 2-án, este 7 órakor, a magyar kaszinó külön termében ünnepélyes keretek közt tartja 1931—932. évi első szakülését. Elnöki megnyitót mond prof. dr. Veress Ferenc. Dr. Kiss Pál, a budapesti Stefánia-gyermekklinika tanársegéde pályadíjnyertes müvét: Az electroeardio- graphia a dyphtheria klinikumában — ismerteti cca száz vetített képpel. A gyakorlatilag igen nagyfontosságu előadásra felhivjuk az orvosok figyelmét. Vendégeket szivesen lát az elnökség. Bőrkabátok festését garanciával vállalja „linia", Cluj Gyár: Reg. Ferdinand 133. Fiókok: Reg.Maria 11., Str. Bariţiu 2., Cal. Moţilor 112.