Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1931-08-10 / 180. szám

12 bbbbs 'XIV, W¥. W. BZgBV WCtiteAa ZDASXC, Készül az aj költségveíés Argetoianu pénzügyminiszter ur előadást tartott Valepi de Munteban a Iorga szabad- egyetemen és ismertette a költségvetésre vo­natkozó nézeteit. Az előadás elméleti része nem nagyon ér- , dekel bennünket, elvégre is minden pénzügymi- ' nisztemek ismernie kell a költségvetésre vonat­kozó elméleteket. Ezt a részt a pénzügyminisz- , tér ur valóban jól ismeri és bizonyára jó elő­adásban tálalta fel hallgatóinak. , Közelebbről érint azonban az, ami már nem az elméleti, hanem a gyakorlati részt illeti. Erre . vonatkozóan a pénzügyminiszter ur csak álta­lános kijelentésekre szoritkozott. Említette u takarékosság elvét, beszélt a válságról, külföldi kölcsönről és az állam régebben felgyújtott tar­talékainak felhasználásáról. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a modern állam fenntartása nagy áldozatokat kí­ván polgáraitól. Tudjuk azt is, hogy az inflá­ciós ícjők csökevényeinck leoperálása csak bizo­nyos idő elteltével történhetik meg. De nem le­het figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy az áralakulás az utóbbi két esztendőben oly ka­tasztrófát zúdított a romániai közgazdasági életre, amelynek következményei szükségkép­pen as eddigi adó és költségvetési rendszer tel­jes átalakítását követelik meg. Románia nem­zeti jövedelmét 1029-ben román közgazdászok 170 milliárd lejre becsülték, az 1930. évi nemzeti jövedelem tekintettel arra, hogy a mezőgazda- sági termelés értéke felére csökkent, alig te­hető 100—110 milliárdnál többre. Nyilvánvaló, hogy a 40%-ot- meghaladó jö­vedelemcsökkenés nem birja meg a régi meg­adóztatást. Ezzel szemben a költségvetés 1931-re és 1932-re is csaknem a régi maradt. Pedig a válságos időknek még egyáltalában nincs vé­gük. Nem kell hozzá semminemű statisztikai adatgyűjtés, mindenki tudja, hogy a román nemzeti jövedelem napról-napra csökken, az adó ezzel szemben emelkedik. Ha az újabb adó­nemeket figyelembe vesszük, csak a benzin és petróleum adójának emelését az aviatikái és kenyérbélyeget kell példaként megemlítenünk, hogy megállapíthassuk, hogy a csökkenő nem­zeti jövedelem és a növekvő közterhek napról- napra szegónyitik azt az állampolgárt, akinek boldogulásáról az államhatalomnak már csak azért is gondoskodnia kellene, mert ha az adózó tönkre megy, hiábavaló dolog a költségvetés elméleti vagy gyakorlati oldaláról filozofálni. Ha Argetoianu pénzügyminiszter nr a mai viszonyoknak megfelelő költségvetés összeállí­tásán fáradoznék, bizonyára az egész ország tá­mogatását a háta mögött erezné. Ne feledjük azt sem, hogy az állami intézmények igén;, be­vételéért fizetett összegek a régi nívón szikla szilárdan állanak, ami végeredményében szia tón adóemclésszámba megy. Mert, ha ma a vasúti szállításért, levélportóért, az igazság­szolgáltatás igénybevételéért ugyanazt az ösz- szeget kell fizetnünk, mint ezelőtt 2—3 évvel, holott minden termelvénynck nagyot esett az ára, ebből csak az következik, hogy az állam ezen a módon nagy adókkal sújtja polgárait. Végül pedig a kormánynak ma nemcsak az lenne a kötelessége, hogy az ország teherbírása hoz mért adórendszert állapítson meg, liánom ezenkívül és első sorban oly gazdasági politikát kellene követnie, amely a lakosság megélhetésé­nek lehetőségeit fokozza. Épp ezekben a súlyos, válságos időkben szerel nők látni, hogy a tcki.u télvek kormánya tekintélyt tud működése iránt szerezjTi. Tudjuk, hogy a gazdasági politika he­lyes irányba való terelése ma nem könnyű fel­adat, azonban azzal, ami ebben az ^lányban eddig történt, valóban nem lehetünk rnegelé gedve. Még a kezdet kezdetéig sem jutottunk. (-> Némi javulás az európai pénzpiacokon. A búzapiac helyzete az európai piacokon némi ja­vulást mutat, ezzel szemben a tengerentúli pia­cokon változatlanul lanyha az irányzat. A gálá­éi árutőzsdén az árak a következők: búza SÍ—82 kg. 3G0 lej, óbuza 79—80 kg. 285 lej, 77—78 kg. 265 lej, 74—75 kg. 240 lej. Tengeri 200 lej. Ülést tartott a kormány gazdasági bizottsá­ga. A kormány gazdasági bizottsága tegnap Szi- najiban ülést tartott Argetoianu lakásán. A bi­zottság mindenekelőtt a gabonaértákcsitcsi tör­vénnyel foglalkozott és elhatározta, hogy a leg­erélyesebb intézkedéseket léptessék életbe azok­kal szemben, akik a törvénynek magukat alá nem vetik. Ezután Ionescn Sisajti földművelés­ügyi miniszter ismertette azokat a terveket, amelyekkel minisztériuma foglalkozik és ame­lyekre a kormány által megszavazott 60 milliós beruházási hitelt fordítani kívánja. Ezek közé tartozik Dobrudzsa kataszteri felmérése, a gabo­naexportáló szövetkezetek támogatása, vetőmag­beszerzési akció, mii trágyapropaganda, a gyü­mölcstermelés fejlesztése, egy bukaresti h ütőál- lomas felállítása, egy mezőgazdasági kísérleti álíömás létesítése, a cékla és lucerna termelésé­nek elősegítése stb. Válcovici közmunkaügyi mi­niszter az útépítés megkezdéséről számolt be, majd Argetoianu javaslatára elhatározta a bi­zottság, hogy Bukarest és Szinaja között uj utal épittet a Smcov folyó hídjának lelépi lésével. A román-magyar kereskedelmi tárgyalások. Színajában tegnap folytatták a román-magyar kereskedelmi tárgyalásokat, amelyeknek fő anyagát most a tüzifakivitel képezi. Azt hiszik, hogy a tárgyalások augusztus 15-ig befejezést nyernek. A házbárjövedelemadó módosítása csak 1932- ben lép életbe. Tegnapi számunkban teljes egé­szében közöltük a házbérjövedelmi adó módosí­tására hozott törvény szövegét, amely az adótör­vény 17-ik §-át megváltoztatja. A pénzügymi­nisztérium rendeletet intézett a pénzügyigazga­tóságokhoz, amely szerint a törvénymódosítás csak 1932-ben lép életbe. Hitelezők! Adósok! A módosított szakaszok­kal kiegészített kényszeregyezségi törvény ma­gyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Iro­dában Cluj, sír. Memorandului 12. Ára 100 lej. Vidékre portóval 110 lej. A Consnm uj száma. A vámszabadraktárak felállí­tásáról szóló törvény végrehajtási utasítása megjelent és amint a Consum legújabb számában közölt szósze­rinti magyar fordításból is megállapítható, nem korri­gálja azokat a tévedéseket, amelyeket a törvény tar­talmaz. A szabadraktári törvény végrehajtási utasítá­sán és annak szakszerű kritikáján kivül a Consum leg­újabb száma közli az építkezési adókedvezményekről szóló törvény teljes szövegét is. Ezenkívül számtalan vállalati, pénzpiaci, tőzsdei információt közöl, amelyek egyaránt érdeklik úgy a nagyiparost, mint a bankárt és kereskedőt. Az e heti cikkek közül kiemeljük a követke­zőét: A Western Electric Compagnie romániai üzletei­nek lebonyolítására vállalatot alapított Amerikában. A szatmári villamosmü kibővítésére tartott második árlej­tést is megfellebbezik. A Reşiţa igazgatósága tárgyalá­sokat folytat a vállalat adósságainak konvertálására. A dohánynagytözsdekoneessziókat az egész ország terüle­tére a Distribuire-vállalatok kapták meg. Nem szállít­ják le a szeszadót. A Séta hetven kilométeres magasfe­szültségű vezetéket épít Szebcnmegyében. Kérjen mutat­ványszámot a Consum kiadóhivatalától Cluj, Str. X. Ma- nlu 3. Egészséges hitelélet állandó ellenőrzést igé­nyel. A gazdasági élet jelenlegi labilis állaim tóban elengedhetetlenül szükséges a hitelélet szakszerű, tárgyilagos és állandó ellenőrzése. Ezt a célt szolgálja, a hitelezők, a pénzintéze­tek, kereskedelmi és iparvállalatok, a biztosi - tótársaságok érdekeit védi a kolozsvári Cre­dit Informátor Rt nemzetközi hiteltudósitó iroda, amely hetenként rendszeres „Hitelcllcn- örző“ lapot ad ki, amely városok szerint alfa­betikus sorrendben sorolja fel mindazokat a cé­geket, amelyeknek vagyoni helyzetében, sze­mélyi összetételében, üzletkörében valamely változás állott be. A „Hitelellenőrző“ lap előfi­zetői 30 lejért részletes információkat kaphat­nak ezekről a cégekről a Credit Informátor ko­lozsvári központjától és a vállalatnak Buka­restben, Nagyváradon és Temesváron működő fiókjaitól. Kisiparosok és kisgazdák ellen kíméletesen kell eljárni az adóvégrehajtások alkalmával. A pénzügyminisztérium bizalmas rendeletben arra szólította fel a pénzügyigazgatóságokat, hogy az adóvégrehajtások alkalmával a kisiparosok és kisgazdák munkaeszközeinek lefoglalásától és elárverezésétől tartózkodjanak. * A Kereskedelmi Hitelintézet Rt. igazgató­sága értesíti 1. ügyfeleit, hogy Lörinezy^ Mézes ur az intézet kötelékéből kivált és igy cégjegy-: zési jogosultsága a mai nappal megszűnt. * Megjelent az uj nyugdíjtörvények ma­gyar fordítása. Ára 20 lej. Vidékre portóval 30 lej. Megrendelhető Dr. Mandel Forditő Irodá­ban Cluj, Str. Memorandului 12. Négyszeresre emelik a Dresdener Bank alap* tőkéjét. Augusztus 29-ére közgyűlést hivott ősz* •szó a bank igazgatósága, amelyen a 100 millió márkás alaptőkét 400 millió márkára emelik fel. Büntetés terhe alatt kell a céget szept, 27-ig be-, ill. átjegyezni. Költség, idő és fáradság meg­takarítás az uj cégtörvény és végreli. utasításá­nak pontos ismerete. Magyar fordítása kapha­tó Dr. Manciéi Fordító Irodában Cluj, Str. Me­morandului 12. Ára 50 lei. Vidékre portóval 60 lei. (*) Uj erdélyi művésznő szereplése Nagybá­nyán. Révész János szerkesztő leánya, Révész Illy huzamosabb ideig tanulta az énekmüvésze- tet Márkus Dezső budapesti főzeneigazgatótól, aki Németh Máriának, Alpár Gittának, Bazili-. des Máriának, Bodó Erzsinek és Némethy Ellá­nak is mestere volt. Révész Illy az énekművé­szeiben való kiképzését befejezve, most haza­jött. Nagybányára, hol a napokban opera részle­tek és dalok előadásával hangversenyt tartott. Nagybányának kivételesen fejlett míiizlésü kö­zönsége van. Ez a közönség nagy elragadtatás­sal hallgatta az uj művésznőt s valóságos ün­nepléssel vette őt körül. Steinhardték ma este elbúcsúznak. Steinhardt Géza, a nagy magyar komikus és társulata, va­lamint Weygand Tibor, a népszerű rádióénekes, ma este utoljára lépnek fel a Színkörben. Az igazgatóság mindenki számára lehetővé akarja tenni, hogy Steinhardték búcsúján jelen lehes­sen s ezért egészen olcsó, leszállított helyárak- kal tartja meg a buesuestét. Jegyek ára 10, 25, 30, 35, 40, 60, 70 és 80 lej. SZÍNKÖR mozgó műsora. * Vasárnap délután 3, 5, 7 órakor szenzációs müsorí X. Legújabb hangos UFor-hiradó. II. Micki Maus éa a holdvilág. III. Micki Maus kalandja a cethallal. IV. A szőke csalogány. (Az ufa nagy nyári vigoperettje, s Szinkörmozgó premiér-slágersorozatának második film­je, a főszerepekben Else Elster, a Reinhardt-szraháa primadonnája és Arthur Hell, a Metropol-szinház teno­ristája.) Helyárak: 10 és 20 lej. Vasárnap este 9 órakor: Steinhardt G-éza társulat« és Weygand Tibor bucsufellépcse, olcsó nyári heiy- árakkal. / Hétfő 3, 5, 7, 0: A szőke csalogány. u

Next

/
Oldalképek
Tartalom