Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)
1931-08-03 / 174. szám
XIV, ÉVF. m. SZÁM. Am uj középiskola Áűghelescu hétosztályos egységes középiskolája rövid és dísztelen pályafutás után jobblétre szenderült. Ez a szerencsétlen koncepció c rövid élete alatt is sok zavart és fejetlenséget okozott az ország közoktatásügyében. Nem kár érte. Iorga kormányának mindjárt legelső teendői közé sorolta közoktatási rendszerünk reformálását. Kezdette a bakkalenreátusi törvénnyel, folytatta a főiskolai oktatásra vonatkozó javaslatával, mely a bizottságok retortá ján keresztül átvedlett. az egyetemi autonómia törvényévé. És az ülésszakot befejezte a középiskola reformálásával. Sűrű egymásutánban jöttek ezek a törvények, meglepetésül az egész közvéleménynek, de különösen az érdekelt ifjúságnak, amely közvetlenül a bakkalaureátusi vizsgálat előtt két nappal még nem tudta, hogy miből s milyen eljárás mellett kell vizsgálatot tennie. És furcsa átváltoztatásokon mennek át ezek a javaslatok. Iorga egészen rendkivtilien szellemes fejében megszületik a bakkalaureátusi javaslat olyan liberális szellemben és formában, amely teljes mértékben alkalmas volna kielégíteni a kisebbségek kívánatéit s megnyugvást keltene végre ebben a sok nyugtalanságot keltett ügyben. A javaslat leglényegesebb és legjelentősebb vonása az volt. hogy a tanulók román nyelvből és irodalomból román nyelven vizsgáznak. A többi összes tantárgyakból azon a nyelven, amely iskolájuk tanítási nyelve, tehát anyanyelvükön. A javaslat a bizottságok rostája alá került s ez annyira átformálta és átalakította azt, hogy az eredetire rá sem lehet ismerni. Nemcsak lényegtelen módosításokat, tett, nemcsak arra volt gondja, hogy egyes intézkedéseit esetleg szabatosabban fejezze ki, hanem egészen mély, lényegbevágó módosításokat hozott, amelyek a javaslat tervezőjének felfogásával nemcsak hogy nem egyezett, hanem merőben ellentétesek. Ezek magyarázzák azt a különben csaknem érthetetlen mozzanatot, hogy Gyárfás szenátor azt a kijelentést tehette, még pedig teljes joggal, hogy az átformált javaslattal szemben kérte az Ánghelescn-féle bakkalaureátusi törvény változatlan fentartását, mint amely a kisebbségek kívánalmainak jobban megfelel. Hihette-e ezt valaki, hogy megtörténhéáSék, hogy a magyarság ennek a hírhedt törvénynek a fentartásáért emeljen szót? És éppen Iorgának, ennek az európai hirii tudósnak a kormányzása alatt, sőt éppen az n törvényjavaslatával szemben? Pedig megtörtént. A bizottságok teljesen kiforgatták törvényjavaslatát eredeti valójából és intencióiból. Alkotmányos felfogás szerint egy miniszter áll vagy bukik a maga törvényjavaslatával. És mi történt? Iorga azt mondotta: A kisebbségek kérdésének megoldására — úgy látszik — még nem jött el az idők teljessége, ö tehát e felfogásával megelőzte korát. Még mindig jobb, mintha elmaradott volna korától. Ez a szellemes felelet Iorgára vall. S nem is lenne semmi baj, ha súlyos problémákat, melyek hosszú éveken, sőt évtizeden keresztül nyugtalanítják a lelkeket és gátolják az ország kulturális előhaladását, szellemes ötletekkel meg lehetne oldani, finom élcekkel kettévágni, He élcek és ötletek jók lehetnek előadói asztal mellé, ahol a hallgatóság lankadni kezdő figyelmét kell felébreszteni. De egyáltalában nem kormányzói erények. De nem erről a törvényről akarunk most beszámolni. A feunebbieket is csak azért emlegettük fel, hogy az olvasónak fogalmat nyújtsunk a törvényhozás furcsa menetéről, amelyhez eddig nem voltunk szokva. S azért is, hogy rámutathassunk arra, hogy a középiskolai törvény némely intézkedéseinek módosításánál nem ez történt. Itt a javaslat úgy ment át, amint Iorga benyújtotta, minden változtatás nélkül. Pedig elég lényeges módosítást hoz az uj törvény a. régivel szemben. A leglényegesebb az. hogy az egységes hétosztályos líceum helyett a jövő iskolai év elején megnyílik a nyolcosztályos és utolsó évében két ágra szétváló líceum alsó osztálya. A középiskola két tagozatú: négyéves alsótagozat, neve gimnázium. És négyéves felső tagozat, neve líceum. Az alsó tagozat feladata: általános műveltséget. adni. A felső tagozaté: irányítást adni a tanulók hajlamainak megfelelő szakirányban a három első évben. A negyedik évben irodalmi és tudomanx08 irányban kétfelé válik. Az alsó tagozat fanterve egység*, de a lányok részére élethivatásuk szerint mófiosul. Fiuk és leányok részére közös, u. n. vegyes iskolák nem működ betnek. Lényeges és a jelenlegi törvénytől eltérő intézkedése az is, hogy nincsenek évvégi vizsgák, csupán a gimnázium utolsó osztálya után. Akik ezt a vizsgálatot sikerrel kiállják, gimnáziumi abszolváló bizonyítványt kapnak. A gimnáziumba vaió beiratkozás felvételi vizsgálat alapján történik. A két osztályú elemi iskolát végzett tanulók a gimnázium harmadik osztályába különbözeti vizsgálat alapján vétetnek fel. Akik a líceum utolsó osztályát végzik, líceumi abszolváló bizonyítványt (certificat de studii liceale). kapnak, amely önkéntességre, közhivatalokra képesít. A számokkal való osztályozás helyett e minősítések lesznek: elégtelen, elégséges, jó, jeles, kiváló. Jutalmat ezek az utóbbiak kapnak. Lényegesebb eltérése az uj törvénynek, hogy a francia nyelven kívül az olasz, angol és német nyelvek közül egyiket szabadon választhatják az iskolák. A gimnáziumban a heti órák száma nem. lehet több 28-nál, a líceumban 30-nál. A gimnáziumban az órák délelőttre osztandók be, hogy a délután szabadön maradjon különböző kézi munkák folytatására. A házimunkának ilyen tantervszerü beállítása szintén lényegesen eltér a régi tantervtől. Elhatározó gondolat volt ennek a szervezésére, valamint az évvégi vizsgálatok megszüntetésére — amint Iorga a megokolásában mondja — az a tapasztalat, hogy a mai iskola túlzsúfolt tan tervével testileg-lelkileg sorvadt, gyenge, elkin- zott rajokat bocsát ki belőlük, melyből hiány zik az életrevalóság lendülete. A mi iskoláinkban ennek a kérdésnek több, mint 30 éves mult ja van. Az igazgató az iskolai tanács meghallgatásával próbaképpen olyan uj tantárgyakat vezethet be, melyeket helyi körülmények és a tanulók szüleinek szociális helyzete javasolnak De ezek nem okozhatnak többletórákat, hanem más korlátozással kell egyensúlyozni s a mi niszternek elfogadás végett jelenteni. A tan tervnek nem szabad túlzsúfoltnak lenni. Eredeti Iorga-féle gondolat a törvénynek az az intézkedése, hogy minden tanár köteles évenként három órát adni egy helybeli másik intézetnél. Ezzel ő a tanároknak szaktudományuk iránti érdeklődését kívánja ébren tartani, hogy igyekezzenek a tudoihány haladásával lé pest tartani. Aztán létesít, <*gy iskolaközi bizottságot (consiliul interşcolar) a legidősebb liceu- mi igazgató elnöklete alatt. E bizottság feladata lesz a különböző fokú iskolák között való együttműködés biztosítása. Ezért ez a bizottság megbeszéléseket folytat az intézetek közös érdekeiről és szolidaritást teremt a különböző kategóriájú tanárok között. A gimnázium és líceum igazgatóit a miniszter nevezi ki az iskola azon három végleges rendes tanárai közül, akiket az intézet rendes és nyugdíjas tanárai szavazatokkal ajánlanak. Egyetemi városokban líceumi igazgatóul közvetlenül a miniszter nevezhet ki egyetemi rendkívüli tanárt (conferenţiar), A törvénynek vannak még átmeneti intézkedései, sőt egészen uj cikkelyei is, melyek a most soron levő iskolamegszüntetések következtében állás nélkül maradó tanárok helyzetét szabályozzák. Egy cikkelye pedig kimondja, hogy a törvény alkalmazásának részleteit, a tantervet szabályzatok, dekrétumok és miniszteri határozatok fogják adni. Rólunk, kisebbségekről sem feledkezik meg. Az utolsóelőtti cikkely azt mondja: Az állami e» «» KÜLFÖLDI ClPÖKÜLÖNLEGESSÉtiEK szezonvégi elárasitása ERIKÁNÁL Clui-Kolozsvár, Piaţa Unirii No. 13. Arak: Lei 29ő-nél kezdődnek. középoktatási törvény rendelkezései a rnagán- és felekezeti iskolákra is alkalmaztatnak, de csak a középiskola tantervének szervezése tekintetében; ami az adminisztrációt illeti, a magánoktatási törvény rendelkezései maradnak érvényben. Ezek az uj törvénynek a nyilvánosságot érdeklő fontosabb intézkedései. Véleményünk általában az, hogy vezető gondolatait, leglényegesebb intézkedéseit helyeseljük. A liétosztályu líceum teljesen időszerűtlen és szerencsétlen koncepciójával szemben ez a terv egy lépést jelent előre az iskolatípusoknak a tanulók szellemi adottságához igazodó elágazódása felé. Mindenesetre nagyon félénk és bátortalan lépést. Mintája a francia líceum, amely szintén csak az utolsó osztályban oszlik két ágra a filozófia és a mennyiségtan irányában. Ha azonban választanunk lehetne, akkor inkái)!) választanok a német és osztrák rendszert, amely nagyon különböző és sokféle irányban elágazó típust teremtett meg. Ez az elágazódás felel meg a modern lélektani tudomány azon megállapításainak, melyekre az egyéniség vizsgálatánál jutott. S ez felel meg annak az elvileg kétségtelenül helytálló kívánalomnak, hogy nem a gyermek van a tanulmányok rendszeréért s az iskoláért, hanem az iskolának kell lehetőleg a gyermek egyéni adottságaihoz álkalmazkodni. Ennek az elvnek végső következménye arra a kívánalomra vezet, hogy annyiféle iskolát, ahány,féle a gyermeki lélek. Ez a. kijelentés sok olvasóban mosolyt kelthet. Pedig nyilvánvaló, hogy elvileg támadhatatlan. Minthogy azonban az elvi elgondolás tiszta légkörétől a valóság utjai cs lehetőségei messze esnek, meg kell elégednünk azzal, hogy most Anghelescu szerencsétlen alkotásának letíinté- vel megnyílik legalább két ut, melyek közül ifjúságunk lelki adottságai és hajlama alapján választhat. Ennyit egyelőre. Végleges véleményünket akkorra tartjuk fenn, mikor majd a tantervet ismerni fogjuk. Mert ez az az ut, melyen az elméleti elgondolás eszméi az élet gyakorlatába átlépünk. Dr. Gál Kelemen. Vá;;scfiyi Vilmos és a magyar demokrácia küzdelme, a nagy államférfin beszédei, Írásai klasszikus értékek maradnak a magyar politika és kultúra történetében. Vázsonyi müveit két hatalmas kötetben, rengeteg képpel, nagy lexikonalakban; félbőrkötésben, luxus kivitelbem 1126 oldalon a Lepage könyvkereskedés az azelőtt 2000 leies ár helyett, amig a készlet tart 660 leiért küldi meg utánvéttel, portómenlesen Kérje az árleszállítások nagy jegyzékét Lepage-tól, Kolozsvár. ne sajnálja az utat Marosvásárhely-, Brassó-, Szebenbe és tekintse meg iSZEEEDÍSBiü bútorgyár xsintaraktárái NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS! - KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK!