Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)

1931-08-16 / 185. szám

7 X/£. tVF. 25A SZÁM, 2-, 3- és 4 csöves váltóáramú hálózati készülékek részére szükségelt mindenfajta kapcsoláshoz behangolt VATEA rekord csősorozatok az összes rádiőszaküzletekben rendkívül olcsó egységárban kaphatók. Keresse még ma fel rádiókereskedőjét és kérjen árajánlatot az ön készülékében szükségelt csésorozatokra. Adjon készülékének uj erőt Taten rekord esősorozattal f Vezérképviselet: Vértes Vilmos mérnök, Arad. Vahindra testvér megélni és meghalni tanít... Párizsi történet tibeti lámákról, baltihátúkról és a véreskezü bolsevikiek árulásairól (Párizs, augusztus 14.) Egy ember, aki abból a reges országból érkezett ide, melynek egy a bolsevizmus elöl menekült, a bolsevizmus ellen harcoló kozákhetman volt a diktátora. Mozilá­togatók tudják, hogy ez az ország Mongolia és ama ketmant, ki filmmesékben él, báró Unger von Sternbcrgnek nevezték. * A párisi rendőrfőkapitányság idegenellenőr­ző osztályán, hol taksa ellenében kötelesek a külföldiek türelmi bárcát váltani, mindenkinek feltűnt aznap a nagy tömegben ez a hatalmas, mezítlábas alak, ki földigérő lángveres csuhát hordot- es övigérő lángveres szakállt. Egy isko- lásfornáju fjut^.vezetett kézenfogva, az töltötte ki a btieler.^|M)0t mindkettőjük helyett, mint­hogy mestere* * a‘ franciák nyelvét nem ismeri. ,Az eg *ik befeDűftőlapra. azt irta az ittartózko- dás céljaként, hogy „Vahindra testvér a szerete- ţet jött terjeszteni“, a másik cédulát pedig úgy irta alá „Baron Unger de Sternberg jun“. Vahindra-testvér és növendéke Észtország­ból jött és egy buddhizmusáról közismert nagy­világi hölgyhöz volt ajánlólevelük. A hölgy szí­vesen látta a furcsa vándorokat, de mikor a Iá ma a ball mozaikpadlójára mutatva örvendve felkiáltott: „'Itt jó lesz alukálni nekünk“, akkor inkább líaymund Duncanhoz utasította a szent férfiút s a vegetáriánus otthonba s ugyanoda utasított engem is, mikor érdeklődtem a jövevé­nyek iránt. Vahindra testvér vendégül lát. Végtelen csigalépcső ormán a tető hajtásába beledolgozott zug. A mennyezet menedékes, az alacsouy ágy úgy megszükül, hogy a benne fek­vő fel nem ülhetne anélkül, hogy a tetőbe ne verje a fejét, de a kamra másik fele már van vagy két méter magas. Itt áll, padlótól a meny- nyezetig, verés oszlop, a tibeti barát, olvasót morzsolva kezében. A tanítvány vezet be hozzá, mogorván, szótlanul, de a mester a földig meg­hajlik és kezemet két tenyere közé fogva emeli homlokához. Székkel kinál. de állva maradok, mert a tetőkamra jéghideg, apró vaskályhában dobog némi szén, s az egyetlen melegebb hely az az egy szék, melyet nincs lelkem elvenni a me­zítlábas baráttól. Aztán beszélünk. Kérdéseket teszek, a tanít­vány lassan szórul-szóra fordit, a láma bíbor szemöldökeit összehúzva hallgatja, mig ujjai az olvasót morzsolják. Aztán felel, idegen nyelven, minden szót megrágva, egyre javítgatva a maga mondatait és mikor elhallgat, a tanitvány ugyanoly monoton lassúsággal tolmácsolja fran­cia nyelven szavait nekem, mint az enyémeket (ette át a baráti nyelvére. így a társalgás körül­ményes egy kissé. Közben biztos vagyok benne, hogy egyszerű kérdéseimre a tanitvány csakúgy válaszolhatna, mint a mester maga, hisz arról van szó, hogy honnan jöttek, hol éltek', mi tör­tént velük, amit természetesen a fiúnak is tud­nia kell. De a gyerek nem válaszol, arcán nem rezdül egy vonás sem, a mestert nézi átszelle­mült arccal és csupán az ő szavait ismétli. Áruig egy igazhitű orosz buddhista szentté vedlik. Á nehézkes, közvetett beszélgetést még kü­lön megnehezíti, hogy eleinte nem lelem meg a hangot és ezért egyenes választ sem kapok. „Hosszú útról jött. a mester“, mondom, „gyalog­szerrel, télben. Nagyon elfáradhatott“. A fiú fordit, a barát hallgatja; aztán a fiú hallgat, a barát felei és a fiú végül hozzám fordulva szól: „Tanítóm azt mondja, hogy aki Buddhában hisz, az sohsem fárad el. Ö nagy utat tett, de nagyob­bat is fáradtság nélkül tenne, mert ő a boldog­ságot hirdetni jött ide Európába, ahol mindenki szomorú és fájdalmakkal van telve, holott min­den fájdalom megszüntethető“. — „Bizonyára különleges keleti gyógymóddal“, próbálok ráta­pintani a jövevényekre, „a buddhista kolosto­rok titkos tanai és orvosszerei utján 1“ — A ta­nítvány fordit, a barát vonja az olvasót ujjai között, aztán a tanitvány hallgat, a tanitó be­szél; végül hozzám fordult megint a fin: „Nem orvosszer gyógyít, hanem a szeretet. Vahindra élni és meghalni tanít...“ Kérdés, felelet, tolmácsolás, uj kérdés, félre­értések, magyarázgatások során lassan bontako­zik ki a beszéd értelme. A lámát nem születése óta nivják Vahindrának, nem buddhista hindu­nak született, hanem igazhitű orosznak. A szent­földre zarándokoltában a Kaukázuson át, Tö­rökországon keresztül jutott Egyiptomba. De ott megváltozott elméjének és utjának iránya: nem Jeruzsálembe ment Arábiából s Egyiptomból, hanem Perzsián át India felé. Mert Egyiptom­MOST JELENT MEG LIGETI ERNŐ, kiváló erdélyi iró P. tót ISsMiif! cimü regénye az Erdélyi Szépmives Céh kiadásában Ára I.—II kötet 200 — lei. Megrendelhető a Keleti Újság könyvosz­tályánál, CIuj-Kolozsvár, Piaţa Unirii 4. ban találkozott a budhizmussal és hirtelen sütött agyába az igazság napja. Hanem az indusok nem akarták maguk közé fogadni az idegen, nyugati fehér embert. Évekig könyörgött, vonszolta magát egyik kolostorból a másikba, óriás távolságokon át. Végül Ceylon­ba ért. Mikor ott sem tudott bejutni a papok kö­zé, végső elkeseredésében leült a kolostor lépcső­jére és elhatározta, hogy ott várja meg a halált. Hetekig, hónapokig ült mozdulatlanul, éjjel mint nappal a lépcsőn. Végül a kolostor főnöke, egy nagyon szent ember, elbámult a magalett fakiron és behívta a szerzetbe. Évekig tartózko­dott ott, régi írásokat tanult óe mélyítette ma­gában a hitet. Behúzódott önmagába, hogy mint minden foghi önmagából teremtse meg a világot még egyszer. És aztán eljött, mert ő volt az egyetlen európai a Kiválasztottak között és igy neki, aki tudta, hogy Európa a hitetlenségben fuldoklik s már utolsó óráit éli, kötelessége volt eljönni és szenvedni fajtársaiért, bár hasztala­nul, de megkísérelni a lehetetlent, felrázni a pusztuló Európát, megállítani a megbalás utján. Gorlice, Szibéria és Tibet között. Először az orosz határt lépte át. Hirdette a hitet, de a cár papjai elfogták és Szibériába küldték. Onnan visszaszökött és újra hirdette az igaz élet tanát. Börtönbe csukták. Mikor kisza­badult, újra folytatta szent munkáját. Végül kis templomot építhetett a maga kezével és ta­nítványok gyűltek köré. Ám akkor kitört a há­ború és Vahindrának is be kellett vonulnia.. „Mert Vahindra atyám (mondja a tolmácsoló fiú) jó orosz volt, mert az ember szeresse a ha­záját; jó katona is volt, tehát és sok kitüntetést is adtak neki. Ott vannak a polcon“. — És való­ban a fal rekeszében a teáskanna mellett, tiszta ujságpapiroson vagy tizenkét orosz hadiérem hever. A láma maga is feléjük bök az ujjáva! és eddig mozdulatlan, közömbös arca egy; pilla­natra büszkeségtől ragyog. A forradalom kitörése után Vahindra mene­kül Tibeten át. Egy himalayai klastromba tér meg a lámák közé. Ott élhetett volna mint láma bélésen haláláig, de a belső szózat újra útnak indítja Nyugat felé. Mongolországban Unger- Sternberg báró kozákjaival hadat indit a bolse­vikek ellen. „A báró“, mondja a fiú, „szent em­ber, trés bouddhiste, azonnal maga mellé vette tanitónak, tanácsadónak“. A lámák teljes ere­jükkel támogatták Unger báró küzdelmét. _ A' mongolok közt elterjedt a hir, hogy Dzsingisz- kán reinkarnálódott Unger báró személyében és attól fogva tömegesen jelentkeztek a zászlója alá. Á rel akarnál t Dzsingisz kán végzete, A boisevikiket nyugtalanította a báró ha­talmának növekedése. Tárgyaltak vele s felaján­lották neki Szibériát az Uraiig, ha a kommunis­ta rendhez alkalmazkodik és mint szövetséges köztársaság ismeri el az orosz fennhatóságot. „Tanítóm hiába könyörgött neki, — mondja a fiú — hogy ne álljon szóba a hitetlen bolsevi- kikkel. De a báró békét akart szerezni a földön és elment a bolsevikiek közé, mikor tárgyalni meghívták. „Ha élve vissza nem jönnék“, mond­ta Vahindra atyának, „Észtországban van egy, fiam, vedd magadhoz és neveld a Mester szelle­mében“. — Csittában kíséretével együtt elfog­ták és felkoncolták mindannyiukat a bolsevikik. A sereg szétfutott a vezér halála után. Sokan Tibetbe menekültek, mások Szibériának vágtak neki, köztük Vahindra is, ki Észtország felé 8a- ráDdokolt. Elfogták a bolsevikiek, éveken át hurcolták egyik börtönből a másikba, halálra is Ítélték, de végül kicserélték elfogott észt kom­munisták fejében. „Itt talált meg engem“, mondja végül a fin ..és azóta többé el nem hagyott. Most idejöttünk, tanítani“, — teszi hozzá, ezúttal magajószántá­ból. A vörös barát felállóit székéről. Hosszú alak­ja betöltötte a szobát. A padláslyuk elé állt, hol kisebb asztalkán két Buddha guggolt: bronzból egyik, üvegből a másik. Tömjén füstölt és egy megfordított csészén rizsszemek és száraz tész­tadarabkák hevertek. Az üvegbuddha névjegye­met tartotta ölében, a bronzbnddha egy Napó­leon-fényképet. A falon kinai Írások lógtak szö­gön. Még a Napoleon-kcp irányában próbálok érdeklődni. De csak annyit tudok meg nagyne- hezen, bogy Napoleon is, mint Buddha, öregsé­gében az emberiség egységét látta át. Mig a fiút faggatom, vörös szőrcsuhájában a vörös- szakállu barát a buddhák előtt mormol, olvasó­ját szorítva homlokára A fiú melléje állt és szaporán hajlongott, Nem vették észre, mikor elmentem.., B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom