Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)
1931-08-16 / 185. szám
gsmtssBm XIV. iff. ISS. SIAM. —-----------:----------------lássátok el motorjaitokat és takarékoskodjatok kizárólagos használatával Kapható eredeti 2 kg., 5 kg és 17 kg dobozokban. Kérjen a legközelebbi raktárbél ingyen prespektuat f Egy éjszaka o „Burgenlandi“ kémközpontban Beszélgetés a szép Olga Brentovszfcával, a szovjet romániai kémkedésének vezető* lével, akit hónapok óta erdményfeleniil hajszol a román csendőrség Mi volt a soknevü kémnő éleiének legbosszantóbb 'élménye Romániában csak nemrég fejezték be a legutóbbi nagy ezovjetkémkedés nyomozását, amelynek során több magaeállásu tisztviselőt, rendőrtisztet és katonatisztet letartóztattak, az ügy spirltus rectorát, egy soknevü, a szó teljes értelmében világszép nőt azonban nem sikerült elfogni. A napilapok, köztük a magyar lapok Is hasábokat közöltek a rejtélyes nőről, akinek a fényképét is bemutatták az olvasóknak. Ezekről a fényképekről tudtam meg, hogy a Bukarestben halálra keresett nő egy és ugyanaz a személy azzal a növel, akit én Olga Bren- tovska néven ismertem meg és körülbelül hat esztendővel ezelőtt nyilatkozatra bírtam. A kémek főhadiszállásán. „Burgenland" jelenlegi fővárosában, a régi Kismartonban találkoztam vele. Véletlenül elkeveredtem az egyik éjjeli mulatóba, amely akkor hemzsgett a nemzetközi alakoktól. Volt ott nehány ember, akikről minden tájékozottabb újságíró és rendörtisztviselö tudta, hogy kémek, letartóztatni azonban nem lehetett őket, mert kellő bizonyítékok hiányoztak. Ekkor volt alkalmam betekinteni a kémek világába, amely korántsem olyan misztikus, mint azt a laikusok általában elképzelik. Semmiféle eskü vagy fogadalom nem fűzi őket ahhoz az államhoz, amelynek szolgálatában állanak. Ez felesleges is volna. Nem beszélhetnek ők eskü nélkül sem. mert csak azt tudnák elárulni, amit maguk tapasztaltak. Ezzel pedig csak maguknak ártanának. Ezredes, aki útleveléből tudja meg a nevét. Legjellegzetesebb alak volt köztük az egyik középeurópai állam ezredese, akiről tudtam, hogy kerületi kémelháritó főnök. Tudni kell ugyanis, hogy kétféle kém yan. Az egyik, aki aktive dolgozik, a másik, aki az idegen állam kémeit igyekszik ártalmatlanná tenni. Az én ezredesem az utóbbiak közé tartozott. Egy alkalommal együtt utaztam vele két szomszédos állam területén. Per ezredes ur beszéltem vele, mig a határt át nem léptük. Amint vonatunk a határállomásról kifutott, megkért, hogy ezentúl ne szólítsam ezredesnek, hanem hívjam másként. A „Mayer ur“. — Hogyan szólítsam? — kérdeztem tőle. Mielőtt válaszolt volna, belenyúlt a belső zsebébe, kivette az útlevelét és megnézte, hogy milyen néven utazik. — Mondja azt, hogy Mayer ur, — szólt nevetve s mintha minden a legnagyobb rendben lenne, eltette az Útlevelét, amely más-más néven valószínűleg tucatszám álihatott a rendelkezésére. Olgs Brentovska is, akit lehet, hogy másként hívnak, a? aktiv kémek sorába tartozott. Érdekes volt, ahogyan megismerkedtem vele, Olga Brentovszka bemutatkozik. Egyedül ültem a mulató egyik asztalánál. Éjfél már jóval elmúlt, amikor az asztalomhoz jött egy magas, koromfekete hajú, 26—28 évesnek látszó rendkívül csinos nő, aki megkért, hogy üljön le az asztalomhoz. Az éjjeli mulatókban ezen nem találnak semmi kivetni valót. Bólintottam, hogy foglaljon helyet. Egy darabig' szótlanul ültünk egymás mellett, aztán beszélgetni kezdtünk, Elmondta, hogy táncosnő, ide akar szerződni a mulatóba. Később, mikor megtudtam, bogy a megváltozott kismartoni viszonyokat kitűnően ismeri, érdeklődni kezdtem^öle egy és más iránt. Majdnem minden kérdésemre válaszolt, majd minden átmenet nélkül a szemembe vágta, hogy: „Maga kém". A legnagyobb élmény — az első kudarc. Az első pillanatban nem tudtam hova legyek és meglehetősen kényelmetlenül éreztem magamat. Tiltakozni próbáltam a gyanúsítás ellen, de leintett, Kár (minden szóért, nincs ezen semmi szégyelni való, S is az. Csak nágynehozen tudtam meggyőzni, hogy újságíró vagyok és a dolgok csak újságírói szempontból érdekelnek. Megmutattam neki az ujságiró-lgazolványomat. mire nem forszírozta tovább a dolgot. Most azonban én kérleltem, hogy mondja el egyik legérdekesebb élményét. Ambicionáltam, hogy nyilatkozatra bírjam. Elvégre nem mindennapi dolog, ha az újságíró kémmel csinál hat intervjut. Egy darabig szabadkozott, aztán nevetve beleegyezett: „Jó, nem bánom". Aki utazik, de ucm tudja, bogy hova. — Legérdekesebb élményem egyben a legbosszantóbb is volt. Becsaptak, pedig mindaddig és azután sem tudtak félrevezetni. Az egyik határállomáson történt, hogy utasítást kaptam egy férfi követésére. Abban az Időben három Irányban indult vonat és Így kénytelen voltam mind a három felé jegyet váltani, mert nem tudtam, hogy az emberem merre utazik. Ez meglehetősen sok pénzbe került, tekintettel arra, hogy minden vonatra két jegyet, egy második és harmadosztályút váltottam Mikijr a beszállás ideje elkövetkezett szorosan az emberem nyomába szegődtem. A Bécs felé Induló vonatra ült fel és az egyik harmadosztályú kocsiban foglalt helyet. En is abba a kocsiba szálltam és körülbelül tőle öt lépésnyire ültem le. Rám se nézett és úgy tett, mintha semmi sem érdekelné. Nyugodtan újságot olvasott. Már megtettünk vagy 60 kilométert, de még mindig nem mozdult. Sejtelmem sem volt, hogy hova akar menni. Megkezdődik a macska-egér játék. Veszedelmesen közeledtünk egy forgalmas vasúti csomóponthoz, ahonnan szintén háromfelé ágazik el a vonat. Jegyem csak eddig az állomásig szólt. Erősen tar- ;ottam attól, hogy az emberem itt megpróbál meglépni előlem. Nem hiszem, hogy tudta volna, hogy én követem, de gyanakodhatott, hogy valaki a nyomában van. Az ilyen emberek mindig gyanakodnak. A következő negyedóra igazolta sejtelmeimet. Amint az állomásra beértünk, az én emberem felállt és az állomással ellenkező oldalon kiszállt a vonatból. Akkor futott be Bécs felől az a személyvonat, amely oda tartott, ahonnan mi jöttünk. Az emberemet nem mertem mindjárt követni, csak az ablakból, majd nehány másodperccel később a kocsi perronjáról néztem, hogy hova megy. Egyenesen a Bécs felöl befutott vonatnak tartott és felszállt az egyik kocsiba. Nem értettem a dolgot. Miért jött el idáig, ha vissza akar menni. Vagy a vonatban találkozik valakivel? Már utána akartam menni, amikor észrevettem, hogy néhány kocsival hátrább leszállt a bécsi személyről és újból fellépett arra a vonatra, amelyen jöttünk. Izgalmas percek voltak ezek. A kocsi perronján ide-oda szaladgáltam, nehogy tudtom nélkül a vonat egyik vágj' másik oldalán leszabhasson. Körülbelül két perc telhetett el ebben a feszült várakozásban, amikor megint észrevettem, hogy az előbbivel ellenkező oldalon leszáll a vonatról és egyenesen az észak felé induló személynek tart. A következő pillanatban már el is indult az a vonat, amelyen én tartózkodtam. Éppen csak annyi időm volt, hogy még nagyobb veszély nélkül le tudtam ugrani és rohantam az emberem után, aki közben már fellépett az észak felé induló személyre. „Túljárt az eszemen“. Tétováztam, hogy mit csináljak. Váltsak-e jegyet, vagy ne. Nem tudtam, hogy a vonat mikor indul és hogy a késést ne kockáztassam, az utóbbi mellett döntöttem. Követtem az emberemet, aki már nyugodtan ült az egyik másodosztályú kocsi fülkéjében. Nem mertem bemenni abba a fülkébe, amelyben emberem tartózkodott. Rögtön gyanút fogott volna, pláne ha előtte váltom meg a jegyet. A kocsi perronján vártam meg a kalauzt és minden feltűnés nélkül megmagyaráztam neki, hogy az utolsó pillanatban érkeztem az állomásra, amikor a pénztár már csukva volt és igy kénytelen vagyok a vonatban jegyet váltani. Majdnem a dupláját fizettem annak, mint amennyit a pénztárnál fizettem volna. A kiadás annál súlyosabban érintett, mért kénytelen voltam nagyobb távra kérni jegyet, nehogy útközben meglepetés érjen. Mikor a jegyváltás kérdését elintéztem, bementem a kocsiba, de most már csak a folyosóról tartottam szemmel az emberemet, akt azonnal észrevett, do elnézett fölöttem, Régi trükk, amely mindenkor beválni A vonatunk egy hatalmas tó partján robogott. Egyik kis állomást a másik után hagytuk el és már meg voltam győződve arról, hogy az északi metropolisban kötünk ki, amikor emberem egy jelentéktelen falust állomáson kiszállott. Nem mentem azonnal utána, mert nem tudtam, hogy mi a szándéka, C3ak a folyósó ablakából kísértem figyelemmel. Egyenesen egy gyümölcsös kofához ment és néhány szem barackot vett tőle, majd visz- szajött a vonat felé. Megnyugodtam, hogy felül, mert ezen a csendes és néptelen helyen csak nehezen tudtam volna feltűnés nélkül a nyomában maradni. Lassan jött a már induló vonat felé. A kocsi már majdnem súrolta, amikor kinyújtotta a karját, hogy megfogja a korlátot, de úgy tett mintha nem érte volna el és a feléje közeledő másik kocsi korlátja felé nyúlt. Ezt sem fogta meg. Szörnyű gyanú ébredt fel bennem. Az emberem megszökik előlem. Kirohantam a kocsi petronjára és le akartam ugrani a vonatról. Abban a pillanatban azonban egy lámpaduc felé közeledtünk és félő volt, hogy a dúcnak ugróm. Várnom kellett. Közben a vonat egyre gyorsabb iramban robogott tovább. Leugrani már veszélyes és ami szintén nagyon fontos volt az én esetemben, feltűnő lett volna. Vissza néztem az állomásra. Az én emberem éppen akkor tartott a kijárat felé. Túl járt az eszemen. Az embernek régképp nyoma veszett. A legközelebbi állomáson leszálltam és mivel semmiféle jármű nem akadt, gyalog tettem meg az utat visszafelé. Ez elég veszélyes vállalkozás volt, mert ha csendőrökkel találkozom, nem tudtam volna elfogadható okát adni, hogy mit keresek a csendes vidéken. Az emberem követéséről persze már szó sem lehetett. Több mint egy órai előnye voit, amit nehéz lett volna behozni. Annyit azonban megtudtam, hogy emberem a készakarva történt lemaradás után csónakon átvitette magát a tó másik partjára,, hogy onnan hova lett, máig sem tudom. Ez volt a legérdekesebb és egyben a legbosszantóbb élményem, — fejezte be elbeszélését Olga Brentovska, nki azóta a második Mata Halivá nőtte kj magát. Mielőtt elváltam volna tőle, másodszor is megkérdezte, hogy tényleg nem vagyok-e céhbeli. Tagadólag válaszoltam, hogy nem. — Mindegy, felelte, lehet, hogy még szüksége lehet rám. Itt van a címem, tegye el. A kis cédulát azóta is őrzöm jegyzeteim között. Mindössze ennyi van rajta: Olga Brentovska Lvov Motopolszka 40. Hogy tényleg igy hivják-e és itt lakik-e, nem tudom. A román kémkedési ügyben legtöbbször dr. Carell kisasszony néven szerepelt. ©ANTE ALIGHIERI KÖLCSÖNKÖNYVTABÁT a Keleti Újság állandó olvasói is havi 40 t<o* kölcsönzési dijért használhatják, haaz alanti szel vényből lOdarabot bemutatnak.Naponta cserélhet SZELVÉNY Tíz darab iulajdtaaos* jojoai- íott a DANTE kölcs3n,i<önyvú.i- iának 40*™- lei kölcsöaiij ícse melleié e«y havi haaznii** iára.
