Keleti Ujság, 1931. augusztus (14. évfolyam, 172-197. szám)
1931-08-16 / 185. szám
<X1V. EVF. 185. SZÁM. nyesültek a százéves háborút követő időszakban. Amint a közlemény elején megemlítettük, ha összehasonlítjuk a százéves háborút követő állapotokat a jelenlegi helyzetünkkel, nagyjában ugyanazon jellemző szempontokra, lehetünk figyelmesek. Egy évszázadon keresztül a mer- kántilizmus a lehetetlenség köpenyébe volt burkolva. S az utóbbi tiz é.v alatt majdnem minden állam gazdasági politikájában a merkantilizmus érvényesült. Ezt a tételt viszont most Ma- noilescu Mihály teljesen átértékelve helyezi az olvasó elé, hogy annak komoly tanulmányozása után célkitűzésként magukévá tegyék. Manoilescu átértékelt merkantilizmusa még határozottabban pálcát tör az államosítás eszméje mellett. Valahogy úgy tűnik i'el a helyzet, mint az államatya fogalmát szeretné megteremteni. A polgár, a gyermek, akinek minden egyes gazdasági életmegmozdulását a legnagyobb figyelemmel kiséri az állam. Ugyanakkor a legszámosabb esetben bele. is avatkozik a gazdasági élet minden megnyilvánulásába. A merkantilista etátizmus azonban még sem jelenti az államnak a mindenhatóságát. Argetoianu pénzügyminiszter nyilatkozata, amelyben a kapitalista társadalom keretén belüli gazdasági szaabdság részbeni, sőt végleges megszűnéséről elmélkedik, arra enged következtetni, hogy itten bizonyos összefüggés van Manoilescu könyve és a pénzügyminiszter gondolatai és célkitűzései között. A_tények elskatu- lyázása minden időpontban óriási veszedelmet jelentett. S éppen ezért nincsen miért kertelnünk. Egész nyugodt lelkiismerettel lehet állítani, hogy Argetoianu nyilatkozata jóval túlhaladta az államosításnak a markántilizmus szeriuti fogalmát s olyan korlátozó intézkedéseket tervez, amelyek a leghatározottabban íí kollektivizmus felé haladnak. A könyv tudományos körökben nagy feltii* nést keltett, a kritikusok legnagyobb része merkantilista írásnak nevezi. Érdekes, hogy Manoilescu Mihály Gheorghe Tascá egyetemi tanár meghatalmazott miniszter kritikájára adott magyarázó válaszában cáfolni igyekszik könyvének ilyen vonatkozású beállítását. A Théorie du protectionism et 1‘cchange international annál nagyobb jelentőségű, mert szerzője munkatársaival együtt a könyvben lefektetett gazdasági irányelvek meg valósi tásáa fáradozik. —o— A feleség nyílt utcán inzuítálta a randevún férjet 4 KÖNYVEK KÖZÖTT MIHAIL MANOILESCU: Theorie du Protectionism et de Téchange international Románia bankkormányzójának gazdaságfilozófiai tanulmánya A különböző gazdasági izmusok guerilla harcában uj fejezetet jelent Manoilescu Mihály volt kereskedelem és iparügyi miniszter, a Nemzeti Bank jelenlegi kormányzójának Théorie du Proctionism et de Téchange international cimii 382 oldal terjedelmű Párizsban megjelent munkája. Talán sohasem kellene fokozottabb figyelemmel kisérni a közgazdasági munkákat, mint napjainkban, mert soha sem volt fontosabb, hogy ezekben a kérdésekben tisztán lássunk, mint ma. Párhuzamot vonva a száz éves háború és a forradalmat követő időpontok között, hamar helyzet rokon vonásokra találunk. Akkor is zavaros belpolitikai állapotok honoltak, éhség, umnkanélküiiség, egyszóval a gazdasági válság csápjai mélyen utat törtek maguknak az államok s ezen keresztül az egyének életében. En nek a pillanatnyilag sem konszolidált életkö vülrnényhalmaznak tulajdonítható a builloniz mus. illetve merkanülizrnus megszületése. Hogy a két kifejezés fogalmában rni rejtik, azt többé kevésbé mindnyájan ismerjük. A cikk világos sága szempontjából mégis szükségesnek tart juk pár szóban újból felfrissíteni ismereteinket A merkaritilizmus szerint, a nemzetek meggazdagodása csakis a nemesfém halmozáson keress fül érhető el. A íómgazdaság minden más va gyónnál hatalmasabb. A kincstárak főcélját az arany és az ezüst halmozás kellene képezze ahhoz viszont, hogy egy ilyen gazdasági pro gramot megvalósítsunk, szükséges a kivitel fokozása, a bányák üzembehozatala és az arany kivitelének lehetetlenné tétele. A nemes fém kivitel korlátozása korántsem olyan könnyű probléma. Meg kell szervezni a kereskedelmet és az ipart és mivel az ipar fölötte áll a mező gazdaságnak, előnyben kell részesíteni. A munkásságnak olcsó kenyér kell s ezért az állampolitikának oda kell hatnia, hogy a liszttermékek ára aláznbanjo.n. A vázolt célkitűzéseket csakis az állam valósíthatja meg. A merkantilizmus — etatizmust — államosítást jelent. Az állam, mint a nemzeti ipar védelmezője, olyan sziliben tűnik fel, mint a többi államok cs nemzeti érdekek ellensége. Ilyen gazdaságfilozófiai gondolatok érvéflz apa a lélek válaszutján Irta: LIGETI ERflÖ muíatvdnjf a szerző »Kél Böszörményi« című most megjelent regényéből A külső szobában fekete, megkoppasztott ágybutor, eltörött, pókhálós lámpa a szoba közepén... Átnyitott a másik szobába. Valamivel jobban be volt bútorozva, mert akadt itt egy fogas, ócska vasmosdó, egy kifordult ajtajú sifonér, a. legszükségesebb ágy, asztal és négy széken kívül. Ebben a szobában feküdt évekig ágyban édesanyja... O, hogy el tud pusztulni egy ház, ha nem lakják! Pedig szép ház volt, köböl való, tornácos, virágos ablakokkal, díszes poharakkal az almáriumon, feltornyozott ágyneművel a mennyezetig. Bubos kemence, a tetején megszáritott gyógyfüvek és burjánok. Kinézve oldalvást az udvar felé, egy nagy sziklának kellett lennie, amelynek aljából vizerecske csúszott a füvek között és egész éjszaka csörgött. Minden elpusztult, de ez most is ott van. Innen a gyapjas erdő széléig nyílik a kilátás. Köröskörül gazdag termőföld, lucernás is, amelynek savanyu illatát most hirtelen az orrában érzi. Mind az övék volt. Módos emberek voltak, de a fiuk kezében elolvadt a birtok. Ezt a kis megmaradott telket is csak azért nem adta el, mert nem kapott rá sohasem becsületes ajánlatot. Mintha a szülőház maga is a nemzők ősi törvényénél fogva ragaszkodott volna a gyermekéhez, megmaradt. Akik valaha megdolgozták a rögöket, mind, mind a föld alatt. A föld azonban örökkévaló. A szikla örökkévaló. A csörgő, a vörös köoldalban örökkévaló. Legyen bár akárkinek a kezében, a föld ezer pórusával készülődik a tavasz teremtő ölelésének befogadására. —- Lám, egyszer sem hoztam ide a fiamat, hogy körülnézzen... Hogy lássa őket! Beleássák magukat a munkába és ha a fáradtság a földre fekteti őket, felriadnak álmukból, mert valamit elmulasztottak... Milyen könyörtelen is ez a föld! Ennek semmi sem elég. Mindig tátja mohó száját, mindig újabb verejtéket csikar ki. ök pedig verejtékeznek, öntudatlanul engedik át magukat a teremtés szűnetlen parancsának. Valaha ezen a helyen front volt. Akkor járt itt (Kolozsvár, augusztus 14.) Pénteken az esti I órákban épületes jelenetnek voltak szemtanúi a Kossuth Lajos ucca járókelői. Hét óra körül özvegy dr. Ürmössy Sándor- né dohánytőzsdéje előtt egy hölgy és egy férfi haladt el. Halkan beszélgettek, majd a Dávid Ferenc ucca sarkánál megálltak. Hátuk mögött, mintegy harminc méternyi távolságban egy huszonnyolc év körüli sárgaruhás szép fiatal- asszony figyelte a hölgy partnerének minden mozdulatát. A feltűnően ideges viselkedésű hölgy adott pillanatban gyors léptekkel megindult a sarkon álldogálók felé s legnagyobb meglepetésre egyszerűen nyakonragadta a férfit. ■ — Hát te őszinte és hü férj vagy? — szólította meg éles hangon. — De kérlek — hebegte a férj, mire a partnernő gyorsan tovasuhant. — Egy szót se! Mindent láttam és mindent hallottam. Az én odaadásomat és önfeláldozó szei'etetemet azzal honorálod, hogy randevuzol idegen hölgyekkel? Az uccai botránynak mindig szépszámú hallgatósága szokott lenni. Ez alkalommal is gyülekezett már a közönség, mire a férj beforutoljára. Túl az erdőn románok állottak szemben magyarokkal, A lakosság: asszonyok, gyerekek szekereken menekültek. A marhákat tovahajtották a megsebzett rögről. A föld sebe hamarább gyógyul be, mint az emberé. A nagy háború, — most ez i8 végig száguldozik az emlékezetén. Nem volt katona. Csapatkórházba osztották he főorvosnak. Civilruhában járhatott. Magánpraxist is folytathatott, de a kórház annyira igénybe vette, hogy négy teljes évig szakítania kellett a magánorvosi gyakorlattal. Négy éven keresztül csak férfibeteggel volt dolga. A háború... Mint a birkákat kergették a vágóhídra... Hány ember könyörgött neki, hogy vegye ki a menetszázadból. Talán meg is tehette volna. De a hazát kellett védeni... A kötelesség most is erősebb volt a jóságnál.. — Gábort megkímélte a sors, hogy megismerkedjen azokkal a borzalmakkal, — suttogta magában. Mit tudja ö, hogy mi volt itt?! És mi következett a fegyverletétel után?... A kétségbeesés irtózatos órái. Belenőtt a megváltozott viszonyokba. Már úgyszólván természetesnek is látja az uj állapotokat. Mi lesz, istenem, ha majd én is behunyom a szememet? Minden veszendő, mindent a pusztulás fenyeget. Egyedül mi küzködünk még, hogy megtartsuk a lelkünket. Engemet azonban — fájó elégtétel rezdült meg a hangjában — a régi hó fog betemetni. Fiaink? Imádkozz érettük, atyaisten! Csak ezek maradnak meg, parasztok, nép és mint valami szigetet körül fogja mosni, be fogja, majd zárni saját verejtékük. Szeretettel simogatta végig a tájat, amelyen a napfény kitartó hűséggel rózsállott. Minden városi embernek, kezdve a méltóságos uraságoktól, végezve a gyári munkásig, meg kellene fogni hébe-korba a kapanyelét, hogy megtudja, mi az: föld. Puccos hölgyek, legalább egyszer toljátok ide a képeteket, elkísérni a behordott kévét. Ha minden embert arra kötelezne az irás, hogy legalább annyi helyet ásson fel világéletében, ahol elte- metkezhetik — gondolta. A doktor kimegy az udvarra, megtiszteli figyelmével az apró majorság karacsoló lármáját, onnan le a végébe, ahol a csupasz rét kezdődik. Még lejjebb, egész az erdőig. Túl a szélfogó fákon, fel a kac3karingós, nedves ösvényen, a hegy oldalába. Az erdő fonnyadt volt, nehány tisztes fa görnyedt és lerongyolt, mint a nyugdíjas. dúlt a Dávid Ferenc uccába. Felesége azonban nyomon követte s gallérjánál megragadva, jobbkezével gyors egymásutánban pofozni kezdte menekülő életpárját. — De hát kérlek, ne csapj botrányt — tiltakozott izgatottan a férfi. — Egy szót se halljak, még többet is megérdemelnél. Közel tiz percig tartott az uccai féltékeny* ségi jelenet, amely azzal ért befejezést, hogy az alaposan elvert férj beugrott egy taxiba s csak igy tudott megmenekülni a kinos jelenet folytatása elől. iAAW^WMVVWWWVWWWWSAAA^é A világ legizgalmasabb, legérdekesebb regénye. Nincs érdekfeszitőbb, mint az emberiségnek, a világnak a története. A legszebb és legmodernebb H. G. Wells nagy Világtörténete. A mü első prima kiadása 2400 lei volt, most propaganda kiadásban. P00 oldalon, 300 képpel, 18.5 x 27.5 cm. nap xn 260 lei Lepage könyvkereskedésnél, K . < ron. Vidékre utánvéttel, portómentesen. :> <:e az olcsó könyvek jegyzékét Lepagetól Egy-egy gyökér-ujj fekete csontként meredt ki a moha alól. Hűvös szelek fogadj istent suttogtak neki. Ha lepett egyet, mintha óriási mellkas ropogott volna ösr Beljebb a tél visszajáró kisertetc botorkált szenn; fehér alsóruhájában. ,, Leül egy kivágott fa‘ uzsre, liba alatt a halott Odalenn karja-átfogó •V-c.'r.’coen csillan a völgy. — Lehetett volna ’■ * 1 n is élni, ha ez az es;;á - szett háború nem jön közbe. — így mondja, igy hiszi «sa mintha láthatatlan kezek levették volna szivéről a gyűlöletet, amely belejajdult minden cselekedetébe, agyVll- lanásába a győztesek, a románok iránt. Kiterpeszkedftt előtte a völgy, mintha minden csak egy völgy volna. Nép — nép. Száz éve hangyái a Kárpátoknak és az újabb százesztendő itt találja. Ráhibáznak, ha nem is akarják, a közös igazságra: valamennyien a föld szolgálatában állanak. Ez a méltóságos titok meghajtja majd nyakas fejüket. Olyanok, mint a fák, akárhogy is kapálóznak ellene. Gyökereik nem engedik ki a helyükből. Tépett koronájuk nem keresi az ölelkezést. De ha majd kilombosodnak ezek is, összeérnek és megtöltik az erdőt. — Hát az egyes ember nem olyan-e, mint a fa? — szövődik gondolatból gondolatba. Én és a fiam, nem azonos példázata-e az erdőnek? Leszakad rólam a cserje és az uj hajtás messze tőlem már a nagymindenség érleli. De ha majd ö is fa lesz, a vak gyökerek a sötétségben, lenn a föld alatt ismét találkoznak. Letép egy száraz, csóré gályát. Recseg, ropog, bána- toskodik a kezében a tört élet. Úgy fogja meg, mint egy virágot, mert áltatja magát, hogy valami keveset mégis csak megőrizett a régi nyárból. — Ha valami nem jön közbe — szövődik gondolatból gondolatba. — Ha például nincs az a gyilkosság?! Zug a déli harangszó a faluban, repdes látóhatártól látóhatárig. Kerepel az erdő nyelve is fától fáig, innenső szélétől a túlsóig. Kísérteties ingassa!, súlytalan lépéssel. amely az alvajárók sajátja, kilép a fák mögül, a vizenyős sűrűből, mintha eddig is ott állott volna rejtelmes őrként az erdőnek, kilép az elpusztított leány világító fehér bőrével, bemocskoltsn a vér iszapjától. Lobog a haja lángoktól pörkölten, fekete nyakkendő húzódik a törzsek között, tekerödzik ágról-ágra a végnélküll moiréé. — Vájjon miért gyűlöl úgy engem, hiszen nem tudhatja, hogy én voltam...