Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-20 / 162. szám

16 ß&ammxjfä XIV. ÉVF. 1«S. SZÁM. 5 ţjj. Allim'AŐIMI! IBümi Eify szegény kisfiú élettörténete Irta: Nagy Dániel A kisfiúval hamar összebarátkoztunk... Még nagyon koratavasz volt, éles szél vá­gott keresztül a földre merészkedő napsugáron •— a Tiszaparton csak egyedül kószáltam. A fii- szag már kiérzett a földből, az ég nagy kéksége szörnyű magasan iveit, a viz halkan és sárgán rezgett a két part között... szeretkező kis fér­gek zizzentek a levegőben, már éreztem az élet fortéimét: a kinos egyedüllétet, a kínos, nagy árvaságomat, akin senki és semmi nem könyö­rül, aki lettem, hogy soha meg ne újulhassak, akinek nincs vedlő bőröm, mint a kukacnak, akinek nincs lehetőségem a tavaly nőtt ráncok kisimítására, a télmarta roggyanások eltörlé­sére; aki csak meghalhatok, mert nincs más törvény a számomra, mert csak egy ember va­gyok, akit egyformán gennyeszt tél és nyár s akinek a tavasz is csak hazug panoráma, jeien- t őség nélküli pompa, más célt szolgáló szépség, más világ pompás zenéje’. Én: kikapcsolódott idegen, nyavalygó állat a földön... nekem nincs vedlő bőröm, mint a kukacnak... álltam és olyan kicsinek éreztem magam á kékség alatt és ka­cagtam egy kicsit magam... egyszóval nem a legjobb hangulatban talállkoztam a barátom­mal! Nem tudom, honnan vetődött oda, egyszer csak mellettem volt. — Bácsi kérem, hány óra van? Kicsi, szőke gyerek volt; egészen különös, kancsal; az egyik szeme egy kicsit mindig le­felé nézett, a másikkal oldalt és zöldesfakó sze­mei voltak. Olyan nagyonszőrös arcú kisgyerek volt, kis keshedt, tarkabőrü, sovány kisfiú, olyan, mint azok a gyerekek, akiknek sokszor pofonütik kicsi korukban a fejüket, akik na­gyon rendesen szoktak ülni a helyükön... kis, elsavanyodott gyerek, olyan nádpállcára szol­gáló, sovány kis állat és nem volt szemtelen, ahogy megszólitott: — Bácsi kérem, hány óra van? — Öt óra — morogtam barátságtalanul, bosszantott a váratlan molesztálás. Aztán mindjárt megbántam a kemény han­got s barátságosabb leltem. — Öt óra vau, kisfiam. Nem köszönte meg a szívességet, ehhez Vagy túlságosan kicsi volt még, vagy nem tet­szett neki az öt óra, vagy nem tartotta fontos­nak megköszönni. Egy kicsit még az arcomba nézett, aztán megfordult s vagy tiz lépésnyire tőlem a földre ült. Nagy futball-labda volt a hóna alatt, ezt az ölébe vette s úgy ült csende­sen, mozdulatlanul, a víz felé nézve. A feje egy kicsit fólrebilient, vékonvkás, szürke ruháján átlátszott a hátgerince... láttam semmit sem vár, hogy kényszeredetten ül s mikor elnéztem egy ideig gubbasztó mozdulatlanságát, szóltam hozzá: — Miért kérdezted hány óra van? — Mert azt hittem, hat óra van már, azért kérdeztem. — Mit akarsz a hatórával? — Hazamenni — mondta egy kis, nyakas- kodó fejbiccentéssel. Hat óráig nem mehetsz haza? — Nem. — Miért? — Hát csak. — De miért nem? — Mert akkor kell menni, mikor hat óra van. Láttam, hogy nagyon fázik, hogy felhúzott térdeivel melengeti a mellét s azt hittem, azért nem megy haza hat óra előtt, mert lopott vala­mit. A futball-labda szép uj volt, hátha azt lopta s a veszély csak hat órakor múlik el? Olyan bárgyú, hervadt, rendes kisgyerek volt, ilyen nagy csirkefogó volna? Tovább faggat­tam. — Labdád is itt volt veled tegnap? — Itt. Azt is muszáj hozni, azért vette Ká­roly bácsi. — Károly bácsi? Hát nem... hát Károly bácsi vette a labdát? Biztos, hogy ő vette? Mi­féle Károly bácsi az? A szája sirásra görbült, a labdát a melléhez szorította. — Miért sirsz? — A bácsi el akarja venni a labdát. — Én? Dehogy veszem. Csak azt gondoltam loptad és... ezért nem mersz hazamenni. De ha Károly bácsi vette, az inás. Miféle Károly bá­csi az? — Az a Károly bácsi? Az egy mészáros. Már hólyagot is hozott nekem fut halinak, de az mindig clpukkadt, azért vette ezt az igazi fut­ballt. Ez nem oukkad el. — Kicsodád neked az a Károly bácsi? Egy kicsit félrebiggycBztelte a száját, mint­ha nem érdekelné a dolog, de azért tovább ma­kogott. — A Károly bácsi, az egy mészáros. Ő hoz­za nekünk a húst is. A mamához jön. nem én hozzám. Az a mamát szereti, de én is szót foga­dok neki. mert azt mondta a mama. ha nem fo­gadok szót, úgy kivág, mint a huszonegyet és én szót fogadok. Pedig nagyon fázok, hiába uj még ez a ruha. Nem nagyon volt uj a ruha és hamar észre lehetett venni, hogy sokkal nagyobb fiú visel­te azelőtt. Sejtettem most már, hogy ezt is Ká­roly bácsi vehette s nagyon barátságosan kezd­tem beszélgetni a kis fiúval. — Hogy hívnak téged? — Engem Gyönge Janinak. Gyönge Jani­nak. — Micsoda az apád? — Az én apám... — meredezett egy kicsit a kancsal szeme —. hát mi volna? Nekem nincs apám, hát mi volna akkor? Talán a bácsi tud­ja. hogy volt apám? A mama azt mondja, hogy az én apám már nagyon régen meghalt és po- f'ODvág, ha sokat kérdezem. — Hogy hívták az apádat? Nem mondta az anyád? — Nem. Ezt netm mondta a mamám, mert csak most jut eszembe, hogy ezt még sosem kérdeztem. — Hát a mamádat hogy hívják? Miből él­tek? Csak abból, amit Károly bácsi visz? Van még testvéred? — Nincsen — mondta a fejét rázva. — Ne­kem nincsen testvérem. Azt mondja a mamám, hogy átívelem is megverte az Isten, bár én se volnék és sir néha a mama. mikor Károly bácsi nem hoz húst, mert azt mondja, a feje sem fáj­na, ha én nem volnék, pedig én szeretem a ma­mámat, meg Károly bácsit is szeretem, meg n bust is szeretem. Én mindenkit szeretek, engem is szeretnek a kávéházban is. — Miféle kávéházban? — A mamáéknál, amelyikben kaszirnő. — Kaszirnő a mamád? — Persze.* í gy hívják. Gyönge Korsika, de agy is iiijják Csipás. A pincérek hijják úgy, pedig a mama nem csipás, csak tréfából mond­ják neki. Belem elégedett a beszédbe, sok szamárságot összebeszélt s mikor mindenből kifogyott, fel­állt, a labdát hóna alá vette, menni akart. — Hová mégy? — Haza. Talán van már hat óra. — Dcbizony nincs, még íelhat se. — Hát ilyen soká lesz? Tegnap már voll hat óra ilyenkor. , Újra leült s ez a makacs ragaszkodás a hat órához, kínosan érdekelt. — Nem mehetsz haza előbb, csak pont hat semmi sem Izlgtesebb és egészségesebb, mint hogy szomjuhkat egy alkálikue itallal oltsuk-, iuiiely a szájat igen kel­lemesen hűsíti. f)r. Gusíin felfedezése óta elegendő egy liter rendes, avagy felforrt vízben egy csomagocska LITHINÉS 4* D" GUSTIN feloldani, hogy egy ás­ványos, emészthető, kel­lemes, nagyon hűsítő italt nyerjünk, amelv mindennemű itallal jól vegyül, különösen a bor­ral, a melynek kiválóan jó zamatot ad, órakor? — Csak. — Miért? — Mert mama azt mondta, úgy kivág, mint a huszonegyet, ha hamarább megyek haza. Ká­roly bácsi meg kirúg, azt mondta. — Hát ott van most Károly bácsi? — Hogyne. Minden délután ott van több­nyire, azért kell nekem minden délután elmen­ni játszani, mikor odajön, mert Károly bácsi odajön. Ezt is azért vette, hogy futballozni me­hessek, mert néha azért csak szeret Károly bá­csi, pedig kivel lehet most futballozni, mikor a hideg miatt egy se jön. Uyeú hidegben otthon mégis sokkal jobb volna. Megsimogattam a fejét, vigasztaltam. — Mindjárt hat óra lesz, nem muszáj a föl­dön ülnöd. Mindig itt vagy hat óráig? — Nem, mert máshol is vagyok néha, csak mióta nyár van, azóta jövök ide futballozni- csakhogy hideg van még egy kicsit, de majd melegebb lesz. Télen Andorékhoz küld a ma­mám, a házmesterékhez, mert ott meleg van és az Andor apja nem goromba, ha szépen ülök. Szivart is küld neki néha a mamám, ha kap. Csak télen nagyon sötét van hat órakor és fé­lek hazafelé. Otthon is félek éjszaka, azért töék uéha a mamához. Csak hétkor kell neki elmen­ni, én meg ha nem visz el, akkor lefekszem. Azt mondtam elkísérem, indulhatunk már, talán már Károly bácsi is szedelőzködik, ekkor azonban hirtelen közbejött valami. A jó Isten egy drága őrzőangyalt küldött Gyönge Jani- káért, azzal a kegyes paranccsal, hogy fogja meg a kezet, vigye el messzire a Tiszaparttól, no engedje hazamenni, mert még nincs hat óra és kirúgják, mint a futballt szokás és... nem in­dultunk hazafelé. Az őrzőangyal egy suszter­inas volt, a hátán bőrhulladékot hozott a Tisza melletti szeméttelepre s mikor kiürítette a zsákját, egyenesen Gyönge Jani felé tartott. — Fázol? — Igenis — mondta —, hideg van egy kicsit. — És hat óráig akarsz itt ülni. Hat óra még nagyon soká lesz, megfagysz addig. — Hát tegnap miért nem fagytam meg? — mondta. — Tegnap is nagyon hideg volt, miért nem fagytam meg? Várta, liogy feleljek s olyan zavarba ho­zott a furcsa, kancsal szemeivel. — Tegnap azért nem fagytál meg — mond­tam komolyan —. mert tegnap talán... mégis melegebb volt. Mondd csak — kérdeztem mo­solyogva —, már tegnap is volt futball-lab­dád? Tegnap kivel voltă! itt? Senkivel, csak magam. A többi gyere­kük fáznak, azért nem jönnek. KÖZlí IV.ÍSÍA XRA INGYEN KAP MEG EGY HÉTIG a volt minden vevő egy értékes ajándékot, ki bármit vásárol 100 le-Aig GQBELEN ROTTMAWN & HAGY 5 kézimunka, rövidáru, harisnya és csipke áruházában Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand II,a, (Plácsintár testvérek mellett).

Next

/
Oldalképek
Tartalom