Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-20 / 162. szám
XIV, KVF. Itt, SZUI. i7 Köriilkeriilgette, a futballját bámulta, rám- rámnézett, nem roit vele tisztában, hogy az én pártfogoltam-e Gyönge Janika s mikor látta, hogy nem zavarom el, odaszólt: Mé nem rúgsz egyet vele? — Mivel? — kérdezte Gyönge Jani. — Hát avval. Mé nem futballozol egyet? — Mert kettőnek nem lehet. — Dehogy nem — mondta az inas. — Az egyik rúgja, a másik nézi, azután vissza-rugja A zsákot letette, közel ment Gyönge Janihoz. — Nekem is volt, de a tatám eladta az ócskapiacon, mikor inas lettem. A labda után nyúlt, Gyönge Jani elhúzta. — Minek adta el a tatád? Ki vette a tied, hogy eladta? — Azt a nagytatám hozta a háborúból, mi kor hazajött. — Az enyimet újonnan vette Károly bácsi. Holnap is kijösz ide? — Ki, ha lesz szemét, de vasárnap úgyis kijövök. Adj egyet rúgni. — Tudsz? — Hogyne. — Én még nem nagyon tudok. A labdát letette, félreállt egy kicsit, a suszterinas hátracurukkolt s úgy nekiszaladva, belerúgott a labdába. A futball repült, mint egy gyönyörű gyerekálom s egy irtóztató Íveléssel a Tiszába esött. A suszterinas azt mondta jaj, — én Gyönge Janira néztem, Gyönge Jani sápadt volt, mint a halál, a furcsa-kancsal szemeiben rémület sí költözött... mi lesz most? A viz széléig szaladtunk... a suszterinas eltűnt, nehogy agyonüs- sem s Gyönge Jani sirni kezdett. A labdát a túlsó partra verte a szél a viz színén... A Tisza mély és széles, a hid nagyon messze volt innen, vége, nincs mentség. — Ne sírj — mondtam. — Eredj csak haza bátran, én veszek neked holnap egy másik futballt, mondjad, ne rúgjanak ki. Nem szólt, tovább sirt, de szót fogadott, otthagyott. Én még ottmaradtam, a futballt nézem, amelyik olyan gangosán, kényeskedve libegett a másik part felé és Károly bácsira gondoltam, meg Gyönge Rózsikéra, hogy mit fognak mondani Gyönge Janinak és a tragé diákra is gondoltam, amelyekről nem tudjuk, hogy vannak, amelyek dudvák ködében vonag- lanak, amelyek alapjaiban olyan egyszerű dolgok. beletartoznak az élet örök lendületébe s vagy tiz pere múlva észreveszem, hogy a Tisza túlsó partján, a labda irányában egy vékony, szürkés esik villan meg... Gyönge Jani a hidra került, zihálva futotta be parányi tragédiája utilsó körét... nem hitte, hogy megveszem a labdát, vagy nem hitte, hogy Károly bácsi el fogja hinni, neki biztosabbnak látszott hat órakor a beköszöntés s szegény kis bolond, futott a labdája után. A viz széléig ment, leguggolt, a futball se- högysem akart egészen közelmenni a parthoz, a parti hullámok visszaringatták. Gyönge Jani ekkor egy hosszn füzfaágat tört, azzal a viz fölé hajolt, sehogysem érte el, még vesszővel sem, erőszakolta, viaskodott, vivta a maga szörnyű harcát s egyszer a lába alatt megmozdult egy kis föld, a szürke, tavaszi vizen gyereksikoly hasított át s Gyönge Janit nem láttam többé. A vizen csak a futball ringott, mint egy fekete halálfej, meg a fűzfavessző. Kiáltozni akartam, de egyetlen élő lelket sem láttam s mikor beteltem a várással, mikor hiába meredtek a szemeim a széles, sárga vízre, elindultam, hogy az édesanyját értesítsem. Útközben azonban meggondoltam, nem mentem el hozzájuk. Minek. A jó Isten elrendezi a vizbe- hullott emberek sorsát is. Különben sem volt még hat óra... Keltetőgépeket és segédeszközöket bevált elsőrangú kivitelben raktárról szállít MOIMEHHÍA I li _ _>* építőipari gépek és Radiator Készv.-Társ. Braşov-Brasso,Str.înfundată (Kiss u.) 12. Prospektus és költségvetés díjmentesen. Két irodalmi napi kérdés Egy fiatal magyar kritikus. Pongrácz Kálmán, a budapesti Magyar Szemlében felveti a kérdést és pedig, ha látszólagosan má3 az erdélyi magyar irodalom sziaében, gondolatszövedékében, úgyszólván egész naturájában, mint a magyarországi, hát akkőr énnek mi az oka? Kitűnő gondolatsorokon keresztül ahhoz a szerencsés végkövetkeztetéshez jut, hogy a különbség az időlegességben, a megelőzésben vari; az erdélyi magyar irodalom ma megítéléseiben, világnézetének megalkotásában előtte jár a magyarországi irodalomnak, de lényegében Véve egy és ugyanaz az irodalom mind a kettő Mi is, akik nem egyszer mutattunk rá, hogy az erdélyi irodalom más szövetű, mint a határon tuli, más a nyelve, a levegője, témaköre, ösztönösen éreztük, hogy mind e különbségeket nem okos és nem is helytálló egy igen élesen körülhatárolt transzilvánizmusúak ar- gumentumaképen kihasználni. Az erdélyi irodalom szerves része az 'egész magyar irodalomnak. csupán ez az irodalom más politikai ösz- szefüggések között él és terebélyesedik. Kész alkotásaiknak tömegével belekivánkozik a 7 összmágyar irodalomba, de amíg a mű eljut odáig, hogy könyv formájában testét öltsön, különleges anyagi és szellemi retortákon kel! keresztül szűrődnie. Ami az előbbit illeti, az erdélyi irodalomnak magának kel! kitermelni a közönségét, magának kell gondoskodnia azokról az eszközökről, amelyekkel eljut a mű a termelőtől a fogyasztóig és e gazdasági eiőtöré- sében nem egyszer szükségszerűen hangoztatni kell első vonalba helyezett öaéélüságát. Ami az Utóbbit illeti, a szellemieket. Erdély különleges problémát nemcsak a témakört teszik mássá — kiszélesítik vagy megszükitik — de az írónak a témával való szembeállását is, véleményét a dolgokról. A kisebbségi sors olyan kilátó tornyokat követel meg, amelyekről lepillantva a horizont más határvonalak között rendeződik el: szabadelvűbb kibontakozásra épen a népkisebbségi szabadságharc miatt van szükség és ezek a minduntalan észlelhető irói attitűdök ébresztik azután közösségünkön kívülállókban azţ a jogos illúziót, hogy mi bizonyos kérdésekben előbb vagyunk. Ez az erdélyi előljárás az uj eszmék befogadása terén egyébként régi erdélyi irói hagyomány és eltekintve a történelem számos, összehasonlítására kínálkozó korszakától. Kemény Zsigmondnak is bölcs észrevételekre adott alkalmat. Kemény Zsig- tnond észrevette ugyanis, hogy Erdély már geográfiai helyzeténél fogva is másként reagál a kor eszméire és a tény megállapításain a múló idő mit sem változtatott. És ha már ezzel a kérdéssel foglalkozunk, engedtessék meg annak megállapítása is, hogy az erdélyi irodalom külön színezetének egyik oka az erdélyi írók zömének erkölcsi felfogásában keresendő. Az erdélyi iró nem megrendelésre, nem tömegék számára, nem kiadói utasításokra, nem az első sorban való szórakoztatás céljából ir. Még csak azt sem lehet megállapítani róla, hogy önmaga életformájának megvalósítására törekszik, tehát egy esztétikai ideálnak tesz eleget. A legtöbb erdélyi mű az egyetemes kisebbségi cél szolgálatába rendeli magát alá. a kisebbségi kollektivum eszményeit szolgálja és a szerencsés kezű Írónál, ez a célkitűzés egybe esik az egyetemes emberiség eszméinek szolgálatával, a humánummal. Különös kegy á végzettől, hogy az utóbbi évek legnagyobb könyvsikerei, sőt egyik darab sikere Erdélyből datálódik, noha az erdélyi iró egy pillanatra sem gondol arra, hogy valami olyasmit Írjon, amit majd a kiadó sokezer példányban végig ügynököltes- sen az országban, tehát üzleti számítások nélkül cselekszik és mégis itt is eredményeket ér el, • Ügynököltetnek — önkény télénül is a rokonszenves Király Ernőre gondoluhk, aki érezve, hogy a bonviván pályája, íhlnt az akrobatáé, véges, pályát változtat, és felcsap könyvügynöknek. Igaz, Király Ernő is megtehette volna, amit oly sok akrobata megtesz, a trapézt felváltja a clown időkhöz és testi ««orgiákhoz nem szorosan kötött mosolygó életformájával és talán Király Ernő nem is lett volna oly rossz, apaszinésznek, vagy komikusnak. De ő végérvényesén búcsút mond a színpadnak, a köny^terjesztés apostola lett és ezt a pesti sajtó is tisztelettel konstatálja, azzal a tisztelettel, amely a hiúság legyőzőjének, az önönmagán erőt vevőnék feltétlenül és jogosan kijár. Tiszta szivünkből kívánjuk, hogy Király Ernő sikereken akviráljon magyar könyveket, de hogy őszinték legyünk, szívesebben vettük volna, ha körútját Magyarországon kezdi meg és azt folytatja, nem pedig mi nálunk. Hogy félre ne értessünk: nem Király Ernő személye ellén van kifogásunk; nem is határozottan az általa terjesztett müvek ellen, de az akvirálások azon formája ellen, amely mind divatosabbá válik az utódállamok magyar nyelvterületein. Régi időben egy Jókaitól, Mikszáthtól adtak ki gyűjteményeket, számos esetben megvárták, tűig az iró meghal és klasszikussá lesz, ma azonban sietve összeállítanak a köztudatba be nem ért. igen sokszor selejtes értékű íróktól sorozatokat és a be nem avatott, ezer és egy ok miatt az élő irodalommal folytonosságot tartani nem tudó utódállamok közösségét ,.magyar kultur- tigy” címért végig tarhálják és olyan ,.jubiláns“’ kiadások megvásárlására ugrasztják be, amelyek a közízlést nemcsak ném fejlesztik, de megfosztják a közönséget azoktól a szerény, anyagi eszközöktől, amelyek jó könyvek megvásárlására lettek volna fordíthatók. Mondom, semmi személyhez szóló kifogásunk sincs Erdős René és Földi Mihály nevei és müvei ellen — e két iró mintakollekciójával érkezett ugyanis Király Ernő városunkba — de ma. e rettenetes gazdásági körülmények között, figyelembe véve a mi sajátos irodalmunk vergődő állapotát, az erdélyi magyar könyvkereskedelem nehéz megélhetési lehetőségeit. Erdős Renéék várhatnának még egy darabig arra, hogy müveik minden 'magyar udvarház asztalán kötelező tantárgyként ott legyenek. És ha végiggondoljuk: mi hantién ‘szemétet — tisztelet a kivételnek — sóztak már rá az erdélyi magyar közönségre a könyvügynökök, hangzatos jelszavak mellett, minő fére-munkákat, akármilyen furcsának, sőt szabadságellenesnek tessék: fel kell vetnünk az irói védővám kérdését és szervet,kell találnunk, ámely megfékezné ezt az ügynöki sáskajárást, amelyből az Írónak alig van haszna, a közönségnek semmi, csak a terjesztés lelkes altisztjeinek. Kell. igenis kell hangot találni az ellen, hogy odaátról egyesek minduntalan palira vegyenek bennünket, annál inkább, mert a mi erdélyi könyveinknek Magyarországon való érvényesítése elé épen ezek az üzletes kiadók igyekeznek barrfkádokat emelni, megtisztelve bennünket azzal, hogy még minket is konkurren- seknek látnak. Ahogyan hangot kell találnunk ázon vendégszereplések ellen, amelyek a magyar színművészet reprezentálására alkalmatlanok, viszont sürgetnünk kell azokat a művészeket, akik kellenek, hiányoznak az erdélyi magyar közönségnek, úgy más szellemi területeken is vigyázba kel! álljunk saját közízlésünk, saját irodalmunk és saját közönségünk érdekeben és minden esetbén el kell végezzük a disz- tingválás nem épen kellemes munkáját. Még egyszer meg kell ismételjük: Földi Mihály és Erdős René müveinek terjesztése elé nem gördithetünk akadályokat, mert végtére írók ők és egyik-másik alkotásuk komoly értéke a magyar litteraturának. Ildomtalan volna berzenkedni most ellenük, ha nem nyitottuk ki a szánkat, amikor az összegyűjtött Milliók könyve, detektív és erotikus sorozatok ellen nem kiáltottunk vétót. De meg kell mondani, hogy egyelőre teljesen meg volnánk elégedve azzal, ka n magyar írók müvei egyenként bejöhetnének, bizzák reánk, hogy a jó müveket azután miként illesszük csokorba, itt is áll az időlegesség tétele: élőbb vigyük be a köztudatba a magyar irodalom igazán reprezentativ müveit és majd azután jöjjenek a minores gentium aranyszegélyes, velin papiros, jubiláns diszkiadásai. (1.) m Schulhof Etnüné Mi Ki- -i m |H ORIENT fu m srN ízGiiömiliiészeíi ísKoli Ifg- -- j !§? f*í ORADÉA, Irr 'i-Zí £-11 Strada Ip. Eioroprfu ii
