Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)
1931-07-20 / 162. szám
xiv. évf. im, szám. <</V>w 3 isi Székelyudvarhelyen szeptember 5. és 6.-án lesz az idei katho- likus nagygyűlés Ä Katolikus Népszövetség intézőbizottsága évről évre nagy érdeklődés mellett és fényes sikerrel rendezte meg a katolikusok nagygyűlését Erdély különböző városaiban, legutóbb nálunk, Kolozsvárt. Amint értesülünk, ez évben Székelyudvarhelyre van tervezve ez az impozánsnak ígérkező összejövetel. A rendezőség, melynek helyi bizottságai Székelyudvarhelyen máris elevenen dolgoznak a siker érdekében, különösen a székely falvak felvonulására számit s ez fogja a jelen évi nagygyűlés jellegét adni. Az előértekezleteken, amelyeket szeptember 5-én tartanak, a korszükségleteket tárgyalják meg a legújabb pápai körlevelek ismertetése kapcsán. Szeptember 6-án pedig ünnepi diszgyülések lesznek a legkiválóbb egyházi és világi szónokok közreműködésével. A résztvevők jelentkezését már mostantól kezdve elfogadja a helyi rendező bizottság, melynek elnöke Biró Lajos fg. igazgató (Odorheiu, Liceul rom. cat.). Az odautazást megkönnyíti az a körülmény is. hogy Székelyudvarhely a fürdőhelyek közé is fel van véve. Néger orvos a budapesti Hullámfürdőben (Budapest, julins 18.) A budapesti Hullámfürdőből egy négert, aki különben igen kulturált, több nyelvet beszélő kubai orvo3 és sportember, névszerint Ramon Costello dr., „eltanácsoltak“, pontosabban felkérték a fürdő elhagyására. Ramon Costello vidáman hüsölt a Hullámfürdő habjaiban, amikor a fürdő egyik alkalmazottja amerikai és angol vendégek kö vetélésére való hivatkozással felkérte őt a mielőbbi távozásra, Ramon Costello dr. az „erőszaknak engedve“ elhagyta a fürdőt, de igen eredeti és szellemes módon fellebbezett az intézkedés ellen. Nap-nap után, délelőtt és délután megjelent a fürdő pénztáránál mintegy élő tiltakozón] és minden alkalommal jegyet akart váltani a Hullámfürdőbe. Egyetlen egyszer sem bocsátották be. A néger orvos szívóssága komoly fejtörést okozott a főváros vezetőségének, annyira, hogy valóságos „ankétet“ kellett összehivni kizárólag és egyedül az ő ügyében. Az értekezleten igen becsületes, tiszteletre méltó és egyedül helyénvaló határozat jött ISt- re, amely dicséri Borvendég alpolgármester fejlett jogérzékét s amely kétségtelenül igazságot szolgáltat az emberi egyenlőség megsértett, elvének. Borvendég alpolgármester álláspontja az volt, hogy Magyarországon a törvények értelmében minden ember egyenlő, mert olyan törvény nincs, amriv a fekete vagy fehér ember között inegküronböztetést tenne. Az alpolgármester mindjárt utasította is a Geílért fürdő igazgatóságát, hogy ezentúl a néger or- voB részére minden akadály nélkül szolgáltassanak ki a Hullámfürdőbe érvényes belépő jegyet. íme a néger orvos „hárem“ teljes diadallal végződött. Járhat a Hulámbff az emberi egyen lőség szent nevében... — Tömegesen keresik fel a Csíkszeredái Magyar Párt irodáját az elbocsátott vasutasok és sürgős segítséget kérnek. Csíkszeredából jelentik: A CFR elbocsátott napsámosainak megkezdődött a Golgota-járása. Ionescu generális, a vasút teljhatalmú diktátora ezer számra dob t.a ki máról holnapra az uecára a csíki magyar vasutasokat is, akik nap-nap után keresik fel a Magyar Párt csíki tagozatát és intervenciót kérnek, súlyosnak Ígérkező sorsuk könnyebbé tételére. A Magyar Párt mindent megtesz érdekükben, de a marosvásárhelyi táblához felküldendő folyamodványra, melyben a CFR-t perük, 4—500 lej bélyegiíleték kell. amit a mar nehéz pénztelen világban nem egykönnyen lehet előteremteni. wHínnrni^nrawiHtninnnMinníraw'iíiHiiiHiniffliframniinDBfflíriimiiwiSintinicmiiii A Hohenzaüern sánc»? tartan? keil I» .» Uj háborús regény. Irta: Wilhelm Michael. Fűzve 119'—, kötve 187 lei, Lepage- nál, Kolozsvár. Vidékre utánvéttel. Kérje az olcsó könyvek jegyzékét! Horthy kormáityift Smf rass Györgyöt örnagygy á.Maflyar Sándort oadis SálsíaPkl^ii s&isadossá navozl ki A magyar óceánrepüíök ezerötszáz táviratot kaptak a világ minden részéből — Ajánlat egy cincin»Hí színháztól, amelyet a repülök visszautasítottak (Budapest, julius 18.) A világsajtó rendkívül. meleg ünneplésben részesíti a Justice for Huugary utasait világrekordot javító teljesítményük alkalmából, Endresz György és Magyar Sándor több mint 1500 táviratot kaptak, közöttük Fordtól, aki melegen gratulált a teljesítményhez é3 konstatálja, hogy a teljesítmény igen nagy megbecsülést jelent a magyar nép számára az egész világon. Bensőséges hangú távirat az is, amelyet az óeeánrepülők nagy mecénása, Rothermere Lord úgy Bethlenhez, mint Endreszékhez intézett. Ez utóbbiakhoz intézett távirat így hangzik: Endresz és Magyar aviatikusok Budapest. A legmelegeben üdvözlöm Önöket nagyszerű teljesítményükért, amellyel megtették az első megáliásnélkiili repülést (non stop flight) Északamerikától Budapestig és ezzel egyszersmind uj légi rekordot állítottak fel az Atlanti óceán átrepülésében. Ezzel nagymértékben növelték országuk presztízsét és bizonyságot tettek a világ előtt, hogy ámbár Magyarország szenvedett a nemzetközi igazságtalanságtól és a gazdasági nyomástól, fiainak szelleme képes a legmagasabb fokú és a leghatalmasabb teljesítményekre. Az Önök vállalkozása Magyarország törekvéseivel szorosan Összefügg. Önök egyesítették magukban a hazafiasságot a sportszellemmel és követésremél tó példát állítottak a »/WWWWWW^A: > magyar ifjúság elé. Nagy elégtételemre szol-« gál, hogy átnyújthatom Önöknek az általam felajánlott tizezerdolláros dijat, amelyet Önök oly brilliánsan kiérdemeltek. Intézkedtem, hogy ezt a pénzösszeget Önöknek a legrövidebb időn belül kézhez juttassák. Rothermere, ' Budapesti jelentések szerint ^leszállás hp-> lyén, Bicske határában diszes emlékoszlopot fognak felállítani. A repülök ünneplése hétfőn veszi kezdetét, amikor a Gellért-szállodátől a, Müleneinni-emlékmiiig vezető utón felvirágozott autósor élén az ünneplés színhelyére vonulnak a repülők. Délután a magyar repülőket' Horthy kormányzó fogja fogadni. Beavatott helyen úgy tudják, hogy a kormányzó Endresz Györgyöt őrnaggyá, Magyar Sándort pedig szolgálaton kívüli századossá fogja kinevesai, Endresz György nyilatkozata szerint nem fog visszautazni Amerikába, hanem véglegesen le fog telepedni Magyarországon és munkásságát a magyar aviatika szolgálatába igyekszik majd beállítani. Endresz és Magyar a legközelebbi napokban meglátogatják a vidéki városokat és körrepüléseket fognak végezni Magyarország felett. Endresz Györgyös Magyar Sándor távirati ajánlatot kaptak egy cincinalii színháztól, hogy esténként 3—3 ezer dollárért lépjenek fel, de az aviaíiknsok kijelentették, hogy bár szegény emberek, de a szinés*- kedéshez nem értenek. Újabb kiienc letartóztatás a feketeszesz-panama ügyében. Az őrizetbe vett alkoholkereskedők névsorát titokban tartják — Pár napon belül újabb érdekes fejlemények várhatok (Kolozsvár, julius 18.) Napok óta arról beszélnek Kolozsváron, hogy rövid időn belül újabb szenzációja lesz a feketeszesz-ügynek. Kö zel féléve annak, hogy a bíróság energikus in tézkedéseket foganatosított a törvénytelen szeszgyártók s a feketeszesz terjesztői ellen, de még a mai napig egyetlen esetben sem Ítélkeztek felettük. Hogy miért, azt még nem lehet tudni. Á jelek szerint azonban még koránt sincs fény derítve az egész kérdésre, legalább is erre enged következtetni Pusearin vizsgálóbíró és Filipescu főügyész tevékenysége. Pénteken a délutáni órákban a vizsgálóbíró elrendelte két kolozsvári lakosnak azonnali letartóztatását. Chendi Károly a bűnügyi osztály vezetője, egész detekíiv csoporttal fogott hozzá a magasabb parancs végrehajtásához. Közben « feketeszeszesek értesültek az ellenük készülő hatósági akcióról s igykeztek minél biztosabb helyre távozni. A rendőrség rajtaütésszerűen kereste fel az érdekelteket lakásukon és pénteken n esti órákig összesen kilenc alkofiqi- kereskedőt tartóztattak le. Az őrizetbevett embereket azonnal bekísér ték az ügyészségi fogházba, majd a vizsgálóbíró megkezdte kihallgatásukat, amelyek még nem nyertek befejezést. A vallomások alapján a vizsgálóbíró újabb elővezetés)" parancsot adott ki ugyancsak két- kolozsvári kereskedő ellen, akiket szombaton délelőtt szintén felkisértek az ügyészségre. Az esti órákban a szembesítések még nem nyertek befejezést, A vizsgálóbíró szigorúan megtiltotta a letartóztatottak névsorának nyilvánosságra hozatalát. Annyi azonban mégis kiszivárgott, hogy a Pap ueea 30, szám alatt történtek érdekes dolgok a feketeszesz nyomozással kapcsolatban. Az említett kilenc letartóztatott ügyén kivül a bíróság most annak a. körülménynek a megvilágításával foglalkozik, hogy kik voltak azok a politikusok, akik a feketeszesz inspektorok kinevezését szorgalmazták. 'I Roxin Tódort vallatják Nagyváradon. Nagyváradi tudósítónk jelenti: A nagyváradi bíróságon már két hónap óta erélyesen folyik a feketeszesz-ügyben a kihallgatás. Szombaton Popovici vizsgálóbíró megkezdte dr. Roxin Tódor nagyváradi ügyvéd, volt képviselő ügyének kivizsgálását. A Kolozsvárról megidézett tanuk közül megjelentek Odora Vasilie, Bereezki adóhivatalnok, Balázs István soííőr és Sulyok István rendőrkomiszár. A kihallgatáson elhangzottakról semmi sem szivárgott ki. Popovici vizsgálóbíró kijelentette, hogy egy héten belül a kihallgatást befejezi és szombatra Roxin dr.-t beidézi Nagyváradra és az elhangzott tanúvallomások alapján intéz hozzá majd kérdéseket. — Hatalmas földrengés pusztított Ecuadorban. Londonból jelentik: Equador középső részében földrengés pusztított. Lataeunga város egy része romokban hever. Számolni kell legalább száz halottal. A földmozgást Quitoban, Equador fővárosában is éreztek. A földrengés- sújtottá területen a mentési és segítési akciók megindultak. Jégverés, íüzkár, betörés és baleset ellen előnyösen bíz- iosii a MINERVA BIZTOSÍTÓ Rt- Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (v. Ferencz Józsefül) 37. Telefon 12-57.