Keleti Ujság, 1931. július (14. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-13 / 156. szám

XIV. ÉVF. 156. SZÁM. 13 Restaurálták Székely TUózes erdélyi fejedelem szülőházát Kegy elet es utótok templomot építettek a fejedelem szülő- dázáöól kikerült kövektől, te a székelyek maholnap» elfe­lejtik, (jegy ott született a közülük származott fejedelem (Alsösiményíalva, j alius 11.). Székelyke- reszturról aránylag gondosan tartott, egyenes országút vezet fel a Fehér Nyikó mentén, én azonban kerülőt tartok s a szomszéd falvakat keresztül-kasul járó kaeskaringós utakon me­gyek be a Nyikó vidékének ebbe a hétköznap is vasárnapi gonddal öltözött tiszta kis falu­jába. Fuvarosomnak már jóelőre jeleztem, hogy Siményfaíván megállunk, — Tudja-e, hogy miről nevezetes Siméuy- falva? — kérdeztem a derék atyafit, amig a lovak lassan poroszkáltak a felmart, keskeny mezei utón s időnként nagyokat fújtak a tik­kasztó hőségben. A székely nem egészen érthette meg kér­désemet, mert csak igy tudom megmagyarázni az alábbi válaszát: — Abbiza nem igen tudom. Elég ügyes, szép falu, kevés ilyen van a Nyikó mentén is, de töbet igazán nem tudok róla. Meg hogy elég jómódú nép lakja s nagyrészt unitáriusok. A falu végén piros ecetfák köszöntenek. Kedves régi emlékek bólogatnak felém. Diákköri nyarak emlékei* amikor még én is otthon voltam a Nyikó mentén. 7- Hát Székely Mózes fejedelem szülőházát tudja-e, hol van? — kérdeztem most már bi­zonytalanul, de mégis több reménnyel. — Azt mondják, hogy itt volt az ut men­tén, a református templom mellett, most Kiss Zsigmond tanitó ur családja lakik benne. j—í Hát oda menjünk akkor, —mondom még jobban felmelegedve a történelmi visszaemlé­kezés hatása alatt, aztán már is kezdtem szívni magamba a közel négyszázéves történelmi em­lék büsitő levegőjét. Mert bizony háromszáz- ötven-négyszáz év históriáit kezdtem idézgetni a rázós székely szekerem nem csoda, ha úgy éreztem, mintha hűvös ájer csapott volna meg az öreg idők árnyában. — Itt is vagyunk, — ébresztett fel meren­gésemből ciceróném. SUOMI IV. Helsinki A komor próféciák, amelyekkel a jósok $ze- pegésüket a többiek ijesztgetésével igyekeztek enyhíteni, nem váltak valóra: a finn öblön ra­gyogó napsütésben, szinte szélcsendben keltünk át. A fogadtatásnál, melyben Eesti népe része­sített, csak a búcsú volt kedvesebb. Mint ezer és ezer tavaszi pillangó, úgy libegett a partosa sok búcsút iutő zsebkendő. A „hosszú Hermann“ pedig még azután is integetett utánunk, arai­kor a partból semmit sem láttunk már. A négy órás tengeri ut a kis parti hajón si­mán, de annál változatosabban telt el. Lépten- nyomon találkoztunk hajókkal: a forgalmat igen élénknek találtuk. A legérdekesebb találko­zásunk azonban egy szovjet-lobogó alatt álló emelőhajó volt. melyet egy vörös torpedórom­boló őrzött. A két vizijármü között vezetett el az utunk, s igy miudakettőt elég közelről figyel­hettük. Kapitányunktól hamarosan megtudtuk, hogy az emelőhajó öt oap óta hiába próbálkozik egy elsiilyedt orosz tengeralattjáró megmentésé­vel. Negyvenöt főnyi legénység várta fogyó re­ményekkel menekülését a halál torkából. Ké­sőbb, Helsinkiben megtudtuk az elsülyedt ten­geralattjáró törtéuetét is. A vörösök flottade­monstrációja közben érte a végzetes baleset. Er­ről azoaban későbben kell szólanom. A hajón vidám élet folyt. A kapitány pate- phonjának hangjaira a fiatalság a szabad fedél­zeten táncra perdült. (Tudvalevő, hogy a fiatal­ság határa ma sokkal följebb van, mint hajdaná­ban.) Az étteremben pedig lelkes búcsú folyt az alkoholtól: a „száraz Finnországról“ rémhírek keringtek. A kora délutáni órákban csodálatos impresz- szionista színfoltok közül előbukkantak a finn partok gránit-sziklái. A világhírű állomásépület masszív tornya, az uj város tömör tömbjei mint­— Na jó, akkor álljunk meg. Nagy kőfalak s módos, uj kapu fogad. A ka­putól balra a reformátusok temploma kelt áhítatot. Illik a fejedelem mind inkább fele­désbe hervadó emlékéhez, hogy templom emel­kedjék szülőháza telkén. — De, hogy is épült épen református temp­lom a tudvalévőén unitárius fejedelem portá­ján, gondolkoztat meg újból a rég elfelejtett probléma. A keritésen belül csinos uj épület: egész kis kastély fogad. Vagyis mondhatom: egy modern úri lak pompázik szemem előtt. A vi­rágos gruppok között ténfergő kis székellyel bejelentetem magam a tekintetes asszonyék- uál: a kúria mai gazdájánál s gondolatban mindjárt bocsánatot is kérek, hogy csak tekin­tetesnek tituláltam magamban a ház urait, de a régi levegő hatása alatt igazán úgy éreztem, hogy ez a legillőbb titulus a demokratikus szé­kely fejedelem ősi kúriáján, Noha, a nagysá­gos jelző is sokkal inkább itthon volna e he­lyen, mint annyi idegenben, s olyan bitangul ajándékozgatva. Kiss Zsigmondné „tekintetes“ asszony maga is elém jön a fiával. Épen vendégek van­nak náluk, de azért szívesen fogadnak. S ami­kor megmondom, hogy a Székely Mózes kúriá­ját akarom meglátogatni: még szívesebben. S készséggel kai auzol gatnak a négyszázéves öreg emlékek labirintusainak alig található kiutjai között. — • Igen, tényleg ezen a helyen született a nagy erdélyi fejedelem De úgy a szülőház, mint a többi épület, ami ezen a hatalmas tel­ken épült, négyszáz éven át bizony teméntelen átalakuláson ment át. A mai elrendezés már csak gyér vonásait mutathatja az akkor itt levő nagy gazdaságnak, temérdek épületnek, fejedelmi kúriának, de ami van, az bizonyos, hogy mind a mult emlékeit őrzi mai szegényes és szétszórt állapotában is. A hajdani ősi kas­tély köveiből épültek a telken levő uj épületek ha csak ezeknek a szikláknak művészi kiképzé­sei volnának, A kikötőket védő erődszigetek mö­gül a hajótülkök zúgása közben hirtelen elénk tárul az ünneplőbe öltözött kikötő. Tallin-ból különböző időkben három hajón indult el a ma­gyarok és észtek kongresszusi közönsége. Az öt­letes rendezőség úgy intézte e dolgokat, hogy ez a hárem hajó Helsinki kikötőjében találkozott, s mint egész kis ünneplő flotta kötött ki. Azt hiszem, nem túlzók, ha azt a tömeget, mely a mólón s a kikötő előtti téren várakozott, 30.009 főre becsülöm. Az ünnepi zene zúgása, a várakozó tömeg ujjongása közben folyt le a par­ton az ünnepélyes fogadtatás szertartása, me­lyet az érkezők a hajókról élveztek végig. Kü­lönös és megható volt számunkra a lobogódisz, mellyel utóbb az egész városban, sőt mondhatni egész Suomiban mindenütt találkoztunk, min­den középületnek, minden nagyobb magánépü­letnek ormain. Két finn zászló között a vendég­népek lobogói: az észt és a magyar nemzeti szí­nek. A finn lobogó a skandináv közös szimbólum változata: fehér alapon világoskék kereszt. Az észt: fehér, fekete, világoskék; jellegzetes északi színek, az átlátszó levegőnek, a kék tengernek s a fekete szikláknak jelképei. Ezek között a ma­gyar trikolor valóban a dél, a nyugtalan vér- mérséklet emlékeztetője volt s úgy tetszett, mintha a magas árbocon türelmetlenebbül is lo­bogna, mint a mási két zászló. A három nemzeti jelvényben egyedül a fehér szín a közös s ebben jelképességet is láthatunk: tiszta, érdekektől mentes az a barátság, mely ezt a három népet közös gondolatokban közös találkozókra össze­hozza. Helsiuki.... Hosszú utunkon Suomiból hazatérőben Eu­rópa legszebb, legnagyobb és legérdekesebb vá­rosaiból láttunk jó egyuehányat: Stockholmot, Kopenhágát, Berlint, Dresdát. Helsinkit azon­ban egyik sem tudta elfelejtetni velünk: nem­csak azt a kedvességet és szeretetet, melyben falai között részünk volt, hanem magát a várost iiwuiii..' .a???1" Ti/Mwirrffw*——­s a falak és oszlopok idők folyamán egyre gyé­rülő soraiból kerültek ki a modern uj falak. Tavalyelőtt mi is újjáépítettük a régi udvar­házat. Átalakítottuk. Akkor kapta mai forrná^ ját úgy a lakóház, mint akkor csoportosítottuk át a melléképületeket is. Az uj tulajdonos bizonyos megelégedéssel tekinthet körül valóban szép s bárhol helytálló csinos kis kastélyán, de én őszintén megvallva, némi szomorúsággal hallgatom ezeket a szava­kat, A telek, amelyen Erdély egykori vitéz fejedelme született, mai napig is szinte a régi formájában látható, de a szülőház falait már csak sejteni lehet. Talán a mostani épület sem a régi helyen emelkedik már, hanem ahová 3 modern kényelem kívánta. Kissné úrasszony észreveszi rezignáltságo­mat s igyekszik felderíteni kedvem: — A fejedelem szülőházának szétszedett' köveiből építette a templomot családunk egyik őse, mintegy ötven évvel ezelőtt. Ez már inkább vigasztaló momentum. A fejedelem szétszedett szülőházának kövei­ből épült templom méltóan örökíti meg a feje­delem emlékét. — És mikor került az Önök tulajdonába a hajdani fejedelmi kúria? — kérdem nem kevés érdeklődéssel a szívesen útbaigazító háziasz­szonyt. — Az egykori iratok szerint Székely Mózes fejedelem halála, valamint fiának halála után, illetve az ő nótázásuk után, az egész birtokot Szalánczi István kapta. Ez a Szaláaczy elvett egy Kiss nevű leányt, s ezen a réven jutott a Kissek családi birtokába aztán a fejedelmi örökség, Ez is megnyugtató érzés. Hogy századok után igy meg tudták őrizni a családi vagyont, ha most ugyan már csak részei vannak nieg, de amint a jelen mutatja, azt is hiv gonddal őrzik és becsülik. De azért úgy érzem, jó volna még valami látható jelét adni a történelmi örökségnek, a szellemében és politikájában Bocskayt, Beth­lent előző s Erdély aranykorának magvát rejtő Székely Mózes fejedelemmel való kapcsolatok­nak. Ó, nem a családra gondolok, önmágát be­csülné meg vele az erdélyi magyarság, ha lega­lább egy emléktáblát állítana fel azon a helyen, ahol ez a nagykoncepcióju, széles elgondolásu, de korán és tragikusan elhunyt erdélyi -székely fejedelem született. S. Nagy László. sem. Pedig Helsinki, ismertebb Vyéd nevén Hel­singfors, nem az a város, maly a‘ turisták kép­zeletét küiönösképen izgathatná. Rómának tör­ténelmi nagyságára, Velencének romákká jár a, Nürnberg patinájára, Parisnak százados, ragyo­gására. Berlinnek gigantikus méretéire, Firen­zének, vagy Madridnak mérhetetlen kişcseijre itt alig emlékeztet valami. Ami a történelem-, bői itt megmaradt, az legfeljebb ennek a népnek hétszáz esztendős rabságát juttatja eszünkbe: az omladozó középkori svéd várak. S az orosz uralom emlékeit: a hatalmas méretű kormány­épületek és a Newski katedrálísok. Uj város Helsinki és nem is nagy. Száz év­vel ezelőtt ötezer lakosú jelentéktelen kis vásár­hely volt. Lakosainak száma ma sem több 250.000-nél. Mégis felejthetetlen benyomást gya­korolt reánk, mert egy erős és kemény, d® mégis meleg szivü és szárnyaló képzeletű népnek nem­zeti géniusza úgy tanyázik benne, mint a maga. igényére épített tiszta, egészséges s amellett szép és Ízléses családi házban. Három oldalról tengerrel körülvéve, a szárazföld felől nagy ta­vakkal határolva, melyeket sötét fenyvesek fűz­nek gyöngyláncba, óriási sima gránittömbökön épült fel ez a város, — bizonyára mérhetetlen fáradsággal és emberfeletti kitartással. Széles, egyenes útjainak a vége bármily irányban rój- juk is azokat, — a tengerre, a szabadság végte­lenjébe torkollanak. Már órák hosszat róttam az első délutánon a városjárás mindig uj izgal­mával Helsinki ueeáit s egyre éreztem, hogy az élénk, rendkívülien forgalmas útvonalakon va­lami uj, eddig seholsem tapasztalt hangulat fog körül, mégsem tudtam ennek a furcsa érzésnek nyitjára jutni. Végre is öreg autós-róka bará­tom leplezte le előttem a titkot: Helsinki nccáin hangtalanul suhannak tova az autók és a villa-, mos is csak annyi zajt ütnek, amenyi kerekeik­től kitelik. A tülkölésnek borzalmas kakofó­niája. a esilingelésnek idegtépő zaja tökéletesen száműzve van uccáiról. Alapjába nem több ez,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom