Keleti Ujság, 1931. június (14. évfolyam, 121-144. szám)

1931-06-05 / 124. szám

Ku^1&sjfo_ ép Üt elkeseredés, hogy etsak egy szikra kellett volna annak a fellobbantására. Még a színekhez az is hozzátartozik, hogy Udvarhelymegye mindenik telefonállomását csendőrség szállotta meg, s a szomszéd körjegy­zőségbe se lehetett kapcsolást kapni, nemhogy a megye székvárosába. Ostromállapot volt. Táviratozással is hiába kísérletezett az ember. Udvarhelymegyét kivonták a közforgalomból, elszigetelték, hogy hirt ne adhasson magáról, s a benne folyó különös választásról. Így került összeolvasásra, hogy a kormány pártja tizenháromezer szavazatot kapott, s a Magyar Párt közel négyezret. Állítom, hogy ez nem igaz, s hogy ezt az eredményt a választás ellenőrzésének erőszakos és törvénytelen kizá­rásával mesterségesen állították össze. A kor­mánynak talán 180 szavazata is alig lehetett, s ha tiszta választás lett volna, a Magyar Párt legalább is 00 százalék eredményt ér el Udvar- helymegycben. Állítom ezt és bizonyítékul fel merem ajánlani, hogy tanúvallomásra szólítsák fel magát a szavazó népet. Ez a nép nyiltan is el meri mondani, hogy hová szavazott, s ebből a nyílt tanúvallomásból ki fog tűnni, hogy ennek a népnek a szavazását hatalmi visszaéléssel meghamisították. Annak a népnek keservesen fáj, hogy őt becstelenség hírébe keverik, s magyarsága irán­ti hűtlenség látszatába állítják azok a hivata !os urak, akik a választás gépezetét forgatják. Ez a szégyenkező fájás ott ég Udvarhelymegye népének a lelkén, pétiig nem Ő követett el bűnt, hanem vele bántak el bűnös módon. Tanúságot teszek erről, s tanúságot teszek népem becsü­lete mellett, akiből való az én életem és az én sorsom is. Tanúságot teszek róla, hogy csúfság, nagy csúfság, amit ezzel a derék, becsületes néppel végbevittek, s hogy ennek a megbélyeg­ző hatása mélyebben ég és jobban elkeserítő, mint a testi botütések. Az ügy, ez a néppel való hitvány elbánás nem helyi ügy, ez a magyarság közös becsület- sértése elleni vakmerő kihívás. Amerre csak elér a szavunk, mindenütt hirt kell adnunk ró­la, hogy a Székelyföld magyar szavazatainak a durva, ostromállapotos meghamisítása a ma­gyarság számának és jelentőségének a hazug elszinezése akart lenni. Választási ostoba fogás mil több volt; a kormány tulgyőzte magát, mi­kor a Székelyföldre igy rátenyerelt. Népet sér­tett meg, népleiket bántott meg, s ezt a fájdal­mas megszégyenítést az a nép soha, de sohase fogja elfelejteni. (Tudósítás eleje az 1 ÉVF. 124. SZÁM. első oldalon) Megkerrl^álták a végeredményt Bakarestből olyan magánhirek keringenek, melyek szerint a szavazatok végösszege az or­szágos összeszám látásnál igen hirtelen felemel­kedett volna néhány százezerrel, úgy, hogy kétmilliónyolcszázezernél nagyobb vég- öszeget akarnak kimutatni. Jellemző a közvéleménynek a kormányról a vá­lasztások hatása alatt kialakult lesújtó ítéle­tére, hogy általános hitelre talál ez a hir min­denfelé. Attól a kormánytól, amely ilyen vá­lasztást rendezett a Székelyföldön és még talán másutt is, már minden kitelik. Ha azt mutat­ják ki, hogy kéímilliónyolcszázezret megha­ladja a szavazatok száma, akkor az ellenzéki pártók mandátumainak szá­ma nagyon leesik és a legkisebb pártok nem juthatnak képvise* lethez. Munkatársunk Bukarestben illetékes helyen érdeklődött a végösszeg felől s azt a választ kapta, hogy csak csütörtökön délben hozzák nyilvánosságra. Mindenesetre különös, hogy a megyei eredményeknek a beérkezése és össze- számlálása ennyi időt vesz igénybe. A valószí­nűségi számítások sokféle kombinációja kering. Az a számítás, amit a Keleti Újság tegnapi szá­mában közöltünk, ma is megállja a helyét s azon már csak a végösszeg változtathat. Na­gyon súlyos a Magyar Pártra nézve az, hogy még Biharnak a magyar mandátuma sem lát­szik biztosítottnak. Tokarékoskodjék! Biztosi/- son az erdélyi magyar egyhá­zak biztosi tóintézeténél, a MI­NERVA BIZTOSIT Ó-nál! Kér­jen ajánlatot. Olcsó díjszabás. Kedvező fizetési feltételek! A MINERVA BIZTOSÍTÓ RT. cí­me: Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand (volt Ferenci József ui) 37. szám.Telefon 12-57 MINDENKI otthon KÉSZÍTHETI EGYEDÁRUSITÓ VISZONT­ELADÓK díszére: duda-müvek B.T. TíMISOARA PATRON CSERE. Csak részletekben közli a kormány a választások statisztikai képét 50 vármegye kimutatása szerint a Magyar Párt a szavazatok négy százalékát kapta (Bukarest, junius 3.) A Rador távirati iro­da jelenti: A kormány hivatalosan kiadott kommünikéje szerint a lapkombináeiók az el­lenzéki pártok nagymértékű előtöréséről miad tévesek. A kormány biztos többséggel rendel­kezik, 220 mandátummal, amely a proporcioná­lis választójog következtében 250-re emelked- hetik. Ezenkívül 80 semleges liberális kerül be a parlamentbe. Eddig a 71 vármegyéből 50 vármegye számarányai ismei’etesek. Százalék­ban kifejezve az 50 vármegye választási ered­ménye a következő: Nemzeti parasztpárti 14.55% Uj liberális 6.62% Averescu-párti 5.70% Lupisták 3.12% Cuzisták 4.40% Stere-párti 2% Szoc. dem. 1.90% Magyar Párt 4% Zsidópárt 1.55% Kommunisták 1.47% Vasgárda 0.97% Megsemmisítettek 2:93% A többi a kormányé. Többség hijján — diktatúra A kormánynak a parlamenti helyzete min­denképpen lehetetlen, mert a liberális pártnak a számára nyolcvan mandátumot kell leadnia, azonkívül teljesen visszanyerték a választás be­fejeztével függetlenségüket a németek, akik ti­zenkét képviselői mandátumot kapnak s ukrá­nok és szakérdekeltségek is jutottak mandátu­mokhoz a kormánylistán s ezek sem tartoznak a kormánypárthoz. A parlamenti helyzet kulcsa a liberálisok kezében van. Bukarestben olyan kormányzási módszerről be­szélnek, amely a lényegében diktatúra lesz. A kormány igy is igen nagy hasznát vette a né­met kisebbségi párttal kötött választási kartell- nek, mert különben Erdélyben megbukott vol­na. Többséget csak a szászok és svábok me­gyéiben tudott szerezni s ott, ahol urnalopással segített magán. A román nemzeti párt mellett kétségtelenül megnyilatkozott most is az erdé­lyi román nép többsége. Udvarhelyen megajándékozták a zsidó­pártot is. A legsúlyosabb visszaélések és csalások Ud­varhelymegyében voltak, aztán Háromszékben és Csíkban. Jellemző a számadatok között az, hogy az erdőszentgyörgyi szavazókörletben másfélezer kormánypárti és 67 magyar szava­zatot mutattak ki, holott éppen a fordítottja fe­lel meg a valóságnak. De az eltüntetett magyar szavazatokból adogattak más kisebb pártoknak is, hogy ne legyen a tuléhesség feltűnő. így sokkal több zsidó szavazatot mutatnak ki, mint amennyi a zsidó választók száma, holott az udvarhelymegyei Magyar Pártba hű­séggel beletartozik a zsidók egy része is. Á só­vidéki körzeteknél harminc zsidó szavazatot mutatnak ki ott, ahol tizenhét zsidó él. De igy ajándékoztak szavazatokat más kisebb pártok­nak is. A liberálisok felmondják a barátságot. Bukarestből jelentik: A bukaresti sajtó most vonja le a tanulságokat a lezajlott válasz­tásból. Majdnem általános a vélemény, hogy a kormány általában vereséget szenvedett. Az ország lakossága nagyon közömbösen visel­kedett, alig a fele szavazott le a választóknak. Azok, akik leadták szavazataikat, mind a pár­tok mellett foglaltak állást, amit a legjobban bizonyít az, hogy a kispártok is bejutnak a par­lamentbe. A liberálisok a hirek szerint fenntartják a maguk akció szabadságát annál is inkább, mert több liberális vezető, akik már annak ide­jén is a kormánnyal való kartellkötés ellen nyi­latkoztak, most határozottan kijelentették, hogy a kartell további fenntartása esetén ki­lépnek a pártból. Dúca, a párt elnöke a választások végleges le- zajllása után audienciára megy az uralkodóboa és bejelenti, hogy a liberális párt komoly belső bomlásnak néz elébe, ha a kormánnyal való együttműködés kapcsolatait továbbra is fenn­tartja. Tűiért szükséges SüájcÖa menni, amikor sa­":,£T-r ’«*7­ját orszá­gunkban is van SCHULERAU HAVASI ÜDÜLŐHELY. 1028 m. a tenger felett. Brassótól autóval 20 percnyire. Kérjen prospektust Höhen- heim-től, Brassó, Piaţa Libertăţii No. 16. ftf i, férfi ruhákat igen olcsón fest, tisztit CZINK, Ci yj.

Next

/
Oldalképek
Tartalom