Keleti Ujság, 1931. május (14. évfolyam, 97-120. szám)

1931-05-17 / 110. szám

£ 'Felelte szerkesztő: SZÁSZ ENDRE. © a — Uj vasúti vonal nyílt meg Magyarország és Románia között. Mátészalkáról jelentik: A Magyarország és Románia között létrejött meg­állapodás alapján Borvély és Mátészalka között megindult a vasúti forgalom. Az impériumvál- tozás óta ezen a vonalon a közlekedés szünetelt és az ittlakó határmenti lakosoknak két-három- száz kilométert is kellett utazniok, áruig egy­mással érintkezhettek. — A vasutigazgatóság leszállította a jegy árát, a kolozsvári állomáspénztár azonban nem vesz tudomást róla. Dési tudósítónk jelenti: Pár héttel ezelőtt a vasutigazgatóság a Kolozsvár — Dés vasútvonal harmadosztályú jegyének diját lüő lejről 95 lejre szállította le. Azóta Dósén szigorúan betartják a rendelet intézkedéseit. Nem úgy azonban Kolozsváron, ahol a dési la­kosok panasza szerint még most is 105 lejért bo­csátják ki a szükséges jegyet. — A pápa eneiklikát adott ki a proletariá­tus érdekében. Kölnből jelentik: Egyik kölni na­pilap teljes egészében közli a pápa legújabb en- ciklikaját. A katholikus egyház feje részletesen foglalkozik a szociális problémákkal és kihang­súlyozza, hogy a proletárságot fel kell emelni elviselhetetlen helyzetéből, mivel az teljesen megengedhetetlen, hogy a világ összes javait egy bizonyos kaszt uralja. — Henderson lesz a leszerelési konferencia elnöke. Géniből jelentik: A kisantant mai érte­kezletén elhatározták, hogy Benes csehszlovák külügyminisztert nem jelölik a leszerelési kon­ferencia elnöki tisztségére. Ezek után a jelölt személyét Henderson angol külügyminiszter személyében fogják megtalálni. Pünkösdre fehérneműt, kalapot csak jót vegyen. Keresse fel okvetlen a KALAP­KIRÁLY P. Unirii 24. jubiláns vásárát. Hallatlanul mélyen leszállított árak. — Bornemissza István bárót felmentette a honvédtörvényszék. Budapestről jelentik: Emlé­kezetes, hogy nemrégiben tragikus véletlen folytán a fiatal Bornemissza István báró lelőtte menyasszonyát, Förster bárónőt. Az üggyel ma foglalkozott a honvéd törvényszék, amely Bor­nemisszát felmentette azzal az indokolással, hogy nem volt megállapítható, hogy a vádlott gondatlansága és a bekövetkezett haláleset kö­zött összefüggés volna. Az Ítélet jogerős. —Az elkeseredett munkás felgyújtotta az er­dőt. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A ma- roshévizi fatelep egyik elbocsátott munkása, Breich Gyula elkeseredésében felgyújtotta az erdőt. Mintegy tizenöt hold terület égett le. A munkást letartóztatták. A Színkör világattrakciója: Sylvester Schaeffer az artisták királya, szombat este 9, vasárnap 7 és 9. — Kónyszeregyezséget kért egy dési papir- kereskedö. Dési tudósítónk jelenti: Jónás Ká­roly papirkereskedő az elmúlt, nap folyamán beadvánnyal fordult a törvényszékhez, melyben kényszeregyezséget kér maga ellen. Jónásnak ötvenhat hitelezője van, akiknek hatvan száza­lékos kvótát ajánlott fel. Aktiv vagyona 950.787 lej, mig a passzívák 915.931 lejt tesznek ki. — Konfirmáció. A szokásos konfirmációi ün­nepélyek folyó hó 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesznek a reformátusok templomaiban. A belváros Farkasuccai templomban dr. Mak­kal Sándor püspök veszi be a fogadást a konfir­máló ifjaktól és áldja meg őket. Az ünnepélyek alkalmával befolyó perselypénzeket a kolozs­vári ref. szeretetház fenntartási költségeire for­dítják. — Elütötte a tolatómozdony. Zsibóról jelen­tik: Súlyos szerencsétlenség történt a zsibói vas­útállomáson. Egy negyven év körüli paraszt­asszony kiszállott a Kolozsvár felől jövő vonat­ból, hogy vizet igyék. Nem vette észre, hogy a háta mellett egy tolatómozdony közeledik, amely a szerencsétlen asszonyt elütötte. Az or­vosi vizsgálat megállapította, hogy koponyare­pedést és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Életveszélyes sérüléseivel a zilahi kórházba szállították. XIV- ÉVF. 110. SZÁM. ' (Tudósítás eleje a 7-ik oldalon) Óriási meglepetést kelteit a Kövér-elleni fielet „Elítélése nem könnyű dolog, de ha szük­séges, meg kell változtatni, akár a tör­vényeket is, hogy el lehessen ítélni.“ — Ez Reu kvesztor és azt hiszem nem ő az, akinek feladata megvédeni a románságot, mivel jogcíme nem igen van erre. Veri a mellét és hátba támad egy olyan embert, mint a jelenlegi vádlott. Előadom, hogy mi az oka ennek az el lenségesked esnek. —- Ez év januárjában a Magyar Szó égj cikksorozatot kezdett a nagyváradi feketeszesz panamákkal kapcsolatban, amely leszögezte azt, hogy fíen kvesztor vagy nem akar, vagy vem tud rendes vizsgálatot indítani a feke­teszeszesek ellen. Ebből kifolyólag kezdődött meg azután a kam­pány Kövér Gusztáv.ellen. Kövér Gusztáv lap iában a nyilvánosság előtt felszólította a kvesztort, hogy bocsásson a rendelkezésére meg­felelő karhatalmat és ö huszonnégy óra lefor­gása alatt felfedezi az összes nagyváradi fekete szeszeseket s a kvesztor megtagadói ennek ; kérésnek teljesítését. — Ez a magyarázata az egész üldözésnek. Ami Kövér Gusztáv útlevelét illeti, azt telje­sen törvényes formák között állították ki. Ha egy útlevelet megsemmisítenek, úgy az arról szóló rendeletnek meg kell jelennie a Monito­■—Bánffy Dénes báró előadása. Rendkívül érdekes és tanulságos előadást tartott csütörtö­kön délután Bánffy Dénes báró a katholikus le gényegylet tagjai részére. A mindvégig nagy fi­gyelemmel kisért előadásban legutóbbi európai utazásának impresszióit ismertette. Hosszasab­ban foglalkozott Hágával és ismertette a hágai döntőbíróság' keletkezését, világpolitikai szere­pét, kiemelve azokat a fontos intézkedéseket, me­lyeket a nemzetközi bíróság eddig végzett. A mindvégig lebilincselő, vetített képekkel kisért, nívós előadás nagy hatást tett a hallgatóságra, amely hosszasan ünnepelte Bánffy bárót. — Kommunisták véres közelharca az acél­sisakosokkal. Casselből jelentik: Péntekre virra­dó éjjel ötven kommunista összeütközött húsz Stahlhelm taggal, akik Buch szolgálatonkiviili alezredes vezetése alatt állottak. A kommunis­ták majdnem vezényszóra leütötték az ellenfe­let s azután az éj sötétjében nyomtalanul eltűn­tek. A Stahlhelm tagok közül három holtan ma­radt a helyszínén. Vésse jól a fejébe! Minden hirdetésnél jobban beszélnek a KALAPKIRÁLY olesó jubiláris árai. Sokat takarít meg a KALÁPKÍRALYNAL. P. Unirii 24. __ — A marosvásárhelyi rendőrség letartózta­tott egy artistanőt. Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: A marosvásárhelyi Newyork kávéház tulajdonosa, Lunzern Henrik, feljelentést adott bo a nála működő egyik osztrák artistanő, San- nel Mignon ellen azon a eirnen, hogy a nő egy harmincötezer lej értékű brilliáns gyűrűjét el­lopta. A rendőrség letartóztatta az artistanőt, aki azzal védekezik, hogy a gyűrűt ajándékba kapta Lunzerntől. Az eljárás folyik. * Roman, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások,, (le­velek, tudományos, műszaki, stb. munkák) gép- bediktálás, másolás, sokszorositás Dr. Mamiéi Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, Strada Me­morandului 12. Eschiás»ál egy pohár természetes Perem* JŐssel keserüvíz reggel éhgyomorra véve előmozdítja a gyomor és a belek működé­sét s könnyű székletet biztosit. Orvosi tapasztala­tok dicsérik a FsreSíC* JéZSöfvíz kitűnő ha­tását, amelyet vese-, hólyag-, prostata- és végbé!- bajoknál is kifejt. A Fesr©T5€* JŐ£S0? keserü­víz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben kapható. Kétmillió bálával csökkent a világ gyapot- fogyasztása. Netvyorkból jelentik: A világ gya pót fogyasztása az elmúlt év második felében kétmillió bálával, 11.1(1 millió bálára esett vissza. — Egy magyarországi tiszthelyettes agyon­lőtte feleségét és önmagát. Miskolcról jelentik: Oláh József bánrév! tiszthelyettes szolgálati fegyverével agyonlőtte feleségét, majd önma­gát. rul Oficialban. Ez nem történt meg s igy Kövér Gusztáv jogosan használhatta útlevelét. Az út­levél törvény 8. paragrafusa különben, —. amelyre a vád támaszkodik, — azt mondja, hogy három hónaptól egy évig terjedhető fog­házzal büntetendők azok, akik olyan helyen lé­pik út szökve a határt, ahol nincs rendesen közlekedés és amely hely nem szolgál ilyen cé­lokat. Kövér Gusztáv nemzetközi útvonalon, vasúton utazva hagyta el az országot, ahol mások is voltak vele együtt s igy ez a paragra­fus semmiképpen sem alkalmazható rá. Az pe­dig, hogy önhibáján kívül hiányzott a láttauio- zás útleveléről, még nem olyan bűn, amiért el­lehetne valakit Ítélni, sőt, még törvény elé állí­tani sem lehet senkit hasonló dologért. Kérem felmentését. Az ítélet A hadbíróság feltűnő rövid ideig tanács­kozik, majd kihirdeti Ítéletét, amely szerint négy szavazattal egy ellenében bűnösnek találja’Kövér Gusztávot, az útlevéltör­vény 8 paragrafusa elleni vétségben s ezért 8 hónapi fogházra ítéli el- Kövér Gusztáv megdöbbenéssel fogadta a szigorú ítéletet, amely még a helyzetet legpesz- szimisztikusabban látók előtt is meglepetésként hatott súlyossága miatt. * Május 17-én, vasárnap tartja Ep. Bocea, erdélyi festő, tengerparti részletekben gazdag képkiállitásának megnyitóját. A képkiállitás június 1-ig lesz nyitva. * 20 millió Ford. Április 14-én hagyta el a 20 mil­liós sorszámú Ford a Ford-müvek szerelési szalagját, amit az egész Ford-vállalat megemlékezésre méltó ese­ményként ünnepelt meg. 15 millió „T“ modellü Ford- automobil lett megkonstruálva, mielőtt elegánsabb testvére, az „A“ modell jelent meg. Nem lehet tudni, hogy ezen uj modell milyen sorszámot ér majd el a közeljövőben. . A Színkör világattrakciója: Sylvester Seliaeffsr az artisták királya, szombat este 9, vasárnap este 7 és 9. * Hitelezők! Adósok! Megjelent a teljes (aa uj módosított szakaszokkal kiegészített) kény­szeregyezségi törvény pontos magyar fordí­tása. Ára H)0 lej. Vidékre portóval a pénz elő­zetes beküldése mellett 110 lej. Megrendelhető dr. Mandel Fordító Irodánál Cluj, Memorandu­lui 12. RÁDIÓ Eeletenrópái időszámítás. Vasárnap, május 17. BUDAPEST. 10: Katolikus istentisztelet. 11.10: Uni­tárius istentisztelet. 13: Helyszíni közvetítés Darányi Sándor, szoborleleplezéséröl. 14: Gramofonhangverseny. 15: A Rádió Elet gyermekjátszóórája. 15.30: A földmi- velésügyi minisztérium rádióelöadássorozata. 16: Rádió Szabad Egyetem, utána a Koncert-szalonzenekar hang­versenye. 18.30: Markó Árpád előadása: II. Rákóczi Fe­renc hadserege. 19: Bodán Margit magyar nótadélután­ja. 20: Sporteredmények. 20.20: Heyesi Sándor: A hadi­fogoly c. vigjátéka, utána cigányzenekar. BECS. 10: Or­gonahangverseny. 11: Holzer-zenekar. 13.10: Népdal­énekkar. 15: Wacek-zenekar. 17.15: Kamarazene. 19.25: Norvég dalok. 20.10: Hügel-zenekar. BERLIN. 16: Hang­verseny. 20: Operaközvetítés. 22.30: Tánczene. BUKA­REST. 10.45: Vallási ének. 11: Rádiózenekar. 20.45: Ni- culescu dalestje. 21.15: Rádiózenekar. KATTOWITZ. 16: Közzene. 17.40: Népszerüzene. 20.30: Szórakoztatózene. 22.15: Hangverseny. 23: Könnyűzene. MILANO. 16.45: Éttermi zene. 19.05: Vegyeszene. 19.50: Gramofon. MÜN­CHEN. 15.40: Dalok. 18.20: Hangverseny. 19.35: Rádió­zenekar. 22.45: Tánczene. PRÁGA. 7: Fürdözenekar. 8.30: Egyházi zene. 12.05: Déli zene. 16: Délutáni zene. 10: Fuvószene. 22.25: Jazz-band. RÓMA. 17: Zenekari hangverseny. 19.50: Gramofon. 21.40: Operettközvetités. VARSÓ. 12.15: Oratórium. 14.20: Szórakcztatózene. 15.20. Clasa dalok. 16.30: Gramofon. 19.50: Gramofon. 20.30: Népszerüzene. 22.15: Játék a régi hangszereken. 23: Könnyűzene.

Next

/
Oldalképek
Tartalom