Keleti Ujság, 1931. március (14. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-30 / 73. szám
XIV, ®VF. 71. FJEÄÄ. 14 A nő, a bor és a zene igazi hazája Barangolásaim Spanyolországban — fl barcelonai bor és az aragoniai kő Irta; Báthory Ferenc I. Még élénken éltek bennem a cette-i emlékek, midőn a spanyol határon fekvő kis Portbou-ba érkezett vonatunk. Üdvözlégy, Spanyolhon, vágyaim Mekkája, csakhogy valahára szinről- szinre látlak! Eddig csak azt tudtam rólad, hogy nőid Vénusok, bár egyet se láttam, hogy remek borokat termelsz, de még nem kóstoltam s pokoli benned a hőség, de még nem éreztem. Ez az, amit legtöbben tudnak rólad nálunk, igen sokan pedig kevéssel többet az „őrült spanyol“ szónál. Viruló szőlők közt haladt a vonatunk órákon keresztül s mintha nem is eső, hanem az elesett hősök drága vére áztatta volna a kavicsos földeket, olyan vörösszinü a talaj mindenütt. Alighogy elhagytuk az itt már eltörpült Pireneus-hegység néhány alagutját, kiérünk Catalónia tágas síkságára, ahol már uj világ tárult fel előttünk uj növényzetével. Terebélyes pálmák, porlepte kaktuszok ötlenek szemünkbe mindenütt az utón. Mennyire örültem, mikor itt-ott az országút mentén megpillantottam a mienknél lombosabb szetéiiy akácfát is. Hogyha költő volnék, ezt a fát énekelném meg a legtöbb versemben, éppen úgy, mint a finn költők a Finnországban mindenütt található nyírfát, amelyhez annyi szép dalt és mesét fűztek. Barcelonában. 21 óra 40 perc — vagy honi számítás szerint esti 9 óra 40 perckor érkezett vonatunk a Földközi-tenger partján elterülő szép Barcelonába. A diszes pakktáskák és pocigyászok közül azonnal kihúzom szerény pakktáskámat. Szegény, sokat átélt hűséges barátom! A waterlók és más csatákat megnyert fővezérek mellét aligha di- szité annyi kitüntetés, mint amennyit rádaggattak a vámellenőrök, anélkül, hogy tartalmadat megvizsgálták volna!... Alig tettem le a Grand Hotel CoZon-ban szerény pakktáskámat, felkerestem Barcelona gyönyörű Ramblá-ját. Ezen a kétoldalt lombos pia tánokkal díszített főutcán — amelynek a hossza szinte beláthatatlan — tengernép hullámzik az esti órákban. Az ezer meg ezer villanyfénnyel világított utca* melyen a legtarkább embertömeg hemzseg, az „Ezeregyéj“ meséjét juttatja eszünkbe. Üljünk le egy kissé a szép Rambla egyik vendéglője elé s szemléljük meg közelebb ről ezt a tarka képet: — Ide hamar egy félliter malagái nektárt, melyről azt tartják, hogy a borok királya — szólok derült arccal egyik ,jmucsácso“-hoz — hátha rózsásabbnak látom a világot. A koromfekete hajú s szemű hölgyek, akik legnagyobb részt feketében járnak, szinte elbűvölnek csodaszépségükkel. Hát ezek a Bzende, majdnem ko- molyarcu asszonyok s leányok néznék hidegvérrel az arénák hajmeresztő bikaviadalát? Ezek adóznának tomboló tapsok- és gyönyörű csokrokkal a félistenekként bámult matadorok roppant vakmerőségének? Ilyen gondolatok támadtak agyamban önkéntelenül is... De nem volna teljes ez az összhang, hogyha a borhoz s a nőhöz harmadik társként a zene nem járulna; sőt joggal mondhatjuk, hogy Spanyolhon a nő, a bor és a zene igazi hazája. Triliriam trcmeas. Alig ültéin néháhy percig az asztalom mellett, egy háromtagú zenekar csendült meg élőt tem. Ebből a zenéből áz idegen ember Ugyan keveset ért, hanem azt mondhatom, hogy annál többét ball. Erő és düh volt az a két tulajdonság, melyet égy félszemü ifjú a hegedűjében, egy 12 éves gyermek a klarinétjában s egy élte- sebb asszony a nagybőgőjében érvényre jutta tott. Azt hittem, megreped a két fülem dobjai Még el ső távozott ez a háromtagú ptfiliíi- um tremé'ns“, már elfoglalta a helyét egy 8 éves fiú s primitiv hangszerén nótákat pengetett; majd egy idős asszony állott meg hirtelen az asztalom előtt s ifjúkori izereiméről énekelt nagy hévvel. Párizs boulevárdjain nincs oly zajos élet, mint amilyen itt van a nyári estéken. A nagy társzekerek elé fogott lovak lábdobbanásai, a virág- és gyümölcsártiló leányok öles csengetése, a fel- s aláfutó rikkancsok folytonos ordito- záSai a végül a százával előtted elmenő juhnyá- jak kolompja teljesen elegendő, hogy megBüke- tülj belé ... Éjfél már elmúlt, amikor lakásomra téptem. A nagy hőség miatt egész éjjel nyitva hagyott ablakomon még sokáig hallgattam ezt a pokoli lármát, majd avval a gondolattal feküdtem ágyamba, hogy ahol az ilyen roppant zajon kívül olyan jó bor, annyi szép nő s olyan nagy bőség van, mint Barcelonában, lehet-e csodálkoznunk, ha mégőrül a spanydl... Zaragozában. Reggeli 8 óra. A már készen állé alacsony kupékat, amelyek mindjárt indulnak Zaragoza felé, serényen locsolják kivülről-belülről; a homlokát törlő kalauz pedig már előre tudja, hogy nagy lesz ma a hőség és 45 fokot jósolt előre is. Alighogy elhagyta vonatunk a roppant zajos Barcelonát, egyhangú síkságon, szőlőföldek között vezetett az utunk. A síkságon itt-ott épült városkák és falvak kőházai — mintha sziklákból vésték volna ki valmennyit, élénken emlékeztetnek Észak-Afrikára. Amennyire kemény ennek a főidnek a kavicsos talaja, époly erős akarat van annak lakóiban a nem hiába tartja a közmondás róluk: .Dieen que los Catalanes, de las piedraa se- can panes.“ (Azt mondják, hogy a kataloniaiak a kövekből is kenyeret vágnak.) A folyton egyhangú kavicsos, sik talaj folytonos látása — amelyen 6—7 órán át robogott vonatunk — annyira kifárasztotta végre a szemünket, hogy kimerülve érkeztünk meg Zara• gázába. Nálunk az alföldi kisebb városokat, alacsony kőházak, girbe-görbe uccák s feneketlen nagy sár szokták jellemezni: mig a spanyol sikon épült Zaragózát — amely alig számlál dO ezer lelket — három, sőt négyemeletes paloSzemmelláthatóan nem tetszett, neki ez a férfias hang s mereven Üézett egy határozott pontra az őrnagy jobb füle és bal válla között. — Eddig arra sem voltam képes, — folytatta n férfi, — hogy megmondjam, mennyire szeretem, Shirley. Gyáva voltam... most azonban megjött végre a bátorságom. Annyira imádtam, Slíirley, hogy szívesen lettem volna szőnyeg apró lábai alatt. Maga ezt kihasz nálta. Igenis, kihasználta! Rámlépett, alaposan. Talán ez a módszere, amit mis férfiakkal szemben sikerrel al kalmazhat. Azok tán annál jobban imádják, minél szívtelenebből bánik velük Talán... igaza van! Én azonban jóllaktam Elég volt! Most megyek s elhagyom ezl a házát s a maga életét mindörökre! Ezzel Hugó felállt, feszesen meghajolt s határozott léptekkel megindult az ajtó felé. í III. — De csak nem fog most elmenni, Hugó! — kiáltotta a fiatal leány a a hangja olyan volt, mint valami ijedt sikoltás. — Megyek, Shirley... Az Isten áldja meg! — Jaj nekem, — folytatta fájdalmasan a leány. — .Minden férfi búcsúzik tőlem s mindegyik azt mondja: „Isten áldja meg". Ez a legszömyübb és legreményte lenebb sző, amit csak mondhat s mégis mindenki ezl vágja hozzám. Re menjen el, Hugó Cypress! Gyűlölöm magát. — Ezért megyek el éppen, Shirley! — De nem mehet el! — kiáltott most már kétség beesett indulattal a fiatal leány. — Nem mehet el anélkül, hogy hatodszor és utoljára meg ne kérje a kezemet. Az nem lehet! Hugó már az ajtónál volt és lehyomta a kilineset. Az ajtó feltárult. — Én is azt hittem, hogy nem lehet, — fordult vissza nevetve, — de látja, mégis csak meg tudom tenni. — Nem, nem teszi meg! — makacskodott á leány. — Én egyáltalán csak azzal a kifejezett feltétellel fogadtam, hogy hatodszor és utoljára házassági ajánlatot tm nekem s azután távozik végérvényesen, Hugó! Ezt nem teheti. Ez nem lenne fair dolog, Hugó. — Vigasztalódjék, Shirley! A napnak még nincs vége! Lehet, hogy akad még valaki, aki megkéri a kezét s helyrebillenti az egyensúlyt. Amint látja, éppen olyan cinikusan fogom fel a helyzetet, mint a többi pályázó. _ fim! — mondta most titokzatosan a kis Shirley í napsugara* arcocskájára a gond felhője rajzolódott, — olyan bizonyos benne, Hugó, hogy a hatodik és utolsó leány kérésre ugyanaz lenne a válasz, mint előbb volt? — Egészen bizonyos, Shirley. — Milyen borzasztók maguk, férfiak, —■ tört ki nost már a leány. — Honnan tudja olyan biztosan, hogy ffli lenne az én válaszom? A jövőbe lát? Vagy ti- :okban valami jól felkészült pszichoanalitikus? Az Istenért, mit áll ott az ajtóban, mint a megszemélyesedett léghuzat ? — Bocsásson meg, Shirley. — Hugó előrelépett, hogy áthaladjon a küszöbön s a nyitott ajtót betegye maga mögött. — Hugó, hogy tud ilyen kegyetlen lenni! — sikol tott a leány. A férfi megtorpant a küszöbön. Ez a kétségbeesett kiáltás önkéntelenül megállította: — De, kedves kis Shirley, egyszer csak el kell men nem. !;: 1 — Igen, de tökéletesen biztos abban, hogy tud élni nélkülem? Egészen bizonyos? őszintén válaszoljon, Hugó! — Látja, Shirley, amikor idejöttem, gondolkodtam erről... s amióta itt vagyok, megváltozott a véleményem .. s — Hallátlan! Gondolkodik, mint valami üzleten ... S amióta velem beszélget itt, azóta is hidegen mérlegel! — Itt van, ni! — tört ki most a férfi. — Megint csak a bolondját járatja velem. — De kedvesem, valamit csak... — Mondja, kis Shirley, mondta nekem most ezt a szót, hogy „kedvesem” vagy sem? — Igen, mondtam. Bocsásson meg érte, Hugó! Csak úgy kicsúszott a számon. Hugó Cypress visszatért a szobába s a fiatal leányhoz lépett: — Játszik velem, Shirley? — kérdezte szigorúan. — Talán játszom 1 — hangzott a vidám felelet. — Időtöltésből játszom, kedvesem, hogy könnyebben repüljenek a percek ,.. uzsohnáig, amire meghivotti Shirley elnevette magát. — U-u-u-ugy! — mormolta Cypress őrnagy, — Ne gurgulázzon a nagynéném szalonjában, Hugó — Csak gondolkodom, Shirley. —De ne gondolkodjék! — toppantott indulatosan a leány. — Nos! — A férfi bizonytalanul megindult ismét az ajtó felét IV. — Várjon, kedvesem! — mondotta gyengéden a leány. — Törölje le a homlokát, mert csupa veritek. Egészen át van hevülve, Hugó! Hugó engedelmesen megtörölt« a homlokát. — Hallja csak, Shirley, — mondotta aztán esendőién, — feltéve, ismétlem., feltéve, hogy odáig megyek és még egyszer megkérem a ke ... — Ó, Hugó! — tapsolt apró kezével örömében a fiatal leány, — tegye meg, tegye meg! Hatodszor és utoljára. Csak azért, hogy kerek szám legyen. Hugó arca fehér volt, mint a hószin szegfű a kabátja gomblyukában: — Hatodszor és utoljára kérdem, Shirley, akar a feleségem lenni? A fiatal leány nekitámaszkodott az asztalnak. Két fehér tenyerét a mahagóni lapra szorította, szűke fürtös fejét lehajtotta t agy állt ott csendesen, mint egy pihegő fehér galamb. — Hugó! — suttogta aztán remegő ajakkal — én meg sem érdemiem magát! ... De te olyan jó vagy s annyira szeretlek, hogy nem tehetek máskép . ., A férfi falfehéren és mereven állt még mindig a helyén. Nem. értette meg a feleletet. Csak akkor eszmélt fel, amikor hirtelen két gömbölyű, forró kar kulcsoió- dott a nyaka köré, olyan szorosan, hogy a szeme könny- belábadt tőle. — Istenem, — mondotta az őrnagy és megcsókolta a leányt. — Ne igy, — suttogta egy forró hang. — Ne igy, mintha a testvéred lennék Figyelmeztetelk, hogy nem vagyunk testvérek. Igen, igy ... ez egészen más. Te kedves, kedvesem. Borzasztóan szeretlek, Hugó. — És mégis azt mondtad mindig, Shirléy, hogy nem vagyok férfi! — Nem ismertelek, édesem — hangzott a felelet, — S nem ismertem magamat seri. Csak amikor azt mondtad, hogy elmégy és soha többe nem jössz vissza.,. akkor olyan fájdalom fogott el... * A történet vége már teljesen érdektelen. Hugó és Shirley házassága tökéletesen boldog volt. S ez annál kevésbé érdekes, minél ritkább jelenség az emberek között.
