Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-02 / 25. szám
14 XIV. 6VF. IS. SZÁM. képezze egyik legféltettebb gondját és köteles ségót. Most érkeztem haza a Székelyföldről és ott tanultam meg ezt, amit most szeretnék minden magyarnak külön elmondani, mert úgy érzem, hogy ezek a sorok gyengék ahhoz, ami a Szé hely földön reánk vár. A cikk befejezése után értesültem arról, hogy az unitárius egyház székelykereszturi gimnáziumát gazdasági iskolává alakítja át. így a feladat megoldásához nagy lépéssel ju toţtunk közelebb. Adja az Isten, hogy az iskola mielőbb megkezdhesse áldásos müködésétl IMA Nem erőt kérek, XJram: amíg bírom, úgyis mindent a cél elé dobok, sem dicsőséget, hisz a belső csendünk jobban fizet, mint vig sípok, dobok, sem irgalmad, sem cinkosságod nem kell: szív kell az úthoz, más kötés hurok, csak azt add, Uram, hogy végig s valóban szép legyen az, ahova indulok. Vannak dolgok, melyekben megbotolni semmi: erőnk a bujt leinti: kussf de van, ahol egyetlen félrelépés halálos seb, menthetetlen, tragikus, ilyen ez is: kitárt lelkességünket tüzár kell védje s nem gyöngéd burok, mert mit ér minden, hogyha nem valóban s mindvégig szép, ahova indulóidf Nem a szándékom tisztaságát féltem: az fehérizzón ragyogó titok, de a mi naiv rajongó álmainkon ármány, irigység, jaj, könnyen kifog: kit könnyebb nálunk tévutakra vinni? kit körinyeztet igy köny s vádit gyilok? Ügyelj, Uram, a magad érdekében, hogy szép legyen az, hova indulokl Hisz nem bábukra van, ugye, szükséged, de emberre, ki maga megy, halad, ne segíts hát, de barna, mély szemeddel nézz ránk párszor a szent iram alatt, kiálts, ha látod, orvtámadás készül, hisz dolgunk: dolgod, istenes dolog s a gőgömben a legszebb alázat hull, ha elcsunyul az, hova indulok!... Bárd Oszkár. Két Sure 3a fráter Assisiben Irta: Boros Ferenc Most gyertek kísérjük el ezt a szerencsétlen Boldizsárt. megy Assisibe. A vonat már elfutott a kék perugiai begyek felé. Az állomás előtt autóbusz várja az utasokat, legtöbben fel is ülnek. Nem kell négy bölcsesség hozzá. Boldizsárnak Is eszébe Jut; legalább a koffert jó volna betenni a ruhatárba, Viszont ha könnyelműen elköltöttük a pénzt, most csak cipekedjünk a hegyen fölfelé. A soffőr bizonyára nagy meteorológusa minden emberi nyomorúságnak, kétszer is rátülköl Boldizsárrá, de ez a tülkölés nem azt mondja, hogy gyere, ülj föl, ha nem, hogy ne neked, te bolond piktor! Gúnyosan moso lyog a volán mellöl s a rettentő porfelhőben otthagyja Boldizsárt. Hát por az van, szörnyű meleg is van, de viszont zuhoghatna Is és akkor la csak menni kellene. Nem igaz? Boldizsár is nekicihelödik, veszi a koffert, a vásznakat, festéktartót, állványt s megindul az országúton. Nem kell őt ilyenkor szidni, prédikál ő ennenmagának eleget. Azt mondja: — Lassú tűzön kellene téged megégetni Boldizsár Mert nyilvánvaló, hogy nem elég pingálni, azt tudsz, ó a pénzhez nem értesz, eldobáltál mindent Rómában Folignóban, most csak vidd a pakkot, aludj a mezőn mert az utolsó húsz lírádat — remélem — nem akarod szállóra költeni, igy tovább ez nem mehet, ez a könnye, müség valóságos kihívása a sorsnak... és a többi... No lássátok, mennyi sok szép józanság van ilyenkor ennek a bolondos Boldizsárnak a fejében. Köröskörül sárgálló búzatáblák, sürü, törpe olajfa erdők örvendeznek a harsogó napfényben a messzi, ké- kellö hegyekig elnyúló sikon. A kiugró, magas hegyfo kon óriási kolostor, a templom mellett zömök, csonka campanile. Már látszik a kedves, liliputi város esövert görbezsindelyes, malterozatlan házaival. Legfelül a kopott várrom a zöldgyepe3 hegyorommal olyan, hogy fel tehednéd télen sipkának. — No nincs is olyan nagy baj, — vigasztalja magát Boldizsár — utóvégre a szegények szentjének városába megyünk. Nem is illene, hogy hivalkodva, teli zsebbel jöjjek, mint a gazdagok. Talál ez a Boldizsár mindenre kádenciát. Leül az ut szélére dudorászva, otthonosan. _ Az egyetlen fontos dolog, — magyarázkodik mo KaMtaatti Beszélgetés Bárány Jsíoán olympiai dajnoßjelölttel Irta; Dr. MEZÓ FERENC olimpiai bajnok A mult század végén, 1896-ban, ezerötszáz esztendeig tartó szunnyadás után uj életre kelt a világtörténelem egyik legnagyszerűbb intézménye: az olympia. A világ egyik legklasszikusabb városa, Athén volt a színhelye az első olympiai játéknak. Mindössze egy tucatnyi nemzet jelent meg a stadion porondján, de ez is elég volt, hogy újból megalapozza e nemes intézményt és hogy világszerte elterjessze az olympiai eszmét: a népek testvériesülésének gondolatát. Magyarország éppen akkor ünnepelte fennállásának ezredik fordulóját. Az ünnepségekhez méltóan társult az első olympiai koszom. Egy mindössze 18 éves gyerekember, Hajós Alfréd szerezte meg a büszke trófeát, nem is egyet, mindjárt kettőt, amennyiben a 100 és 1200 méteres úszásban egyaránt ő nyúlt be elsőnek a °"lba. ii.almay Zoltánnak 1904-ben, St. Louisban elért ugyancsak kettős oiyulpiai bajnoksága, Kiss Géza szép helyezései, stafétánk pompás eredményei a világ első uszónemzetei közé emeltek bennünket. A londoni Olympian, 1908- ban Halmay már kénytelen a második hellyel megelégedni, staiétánk is csak a második helyre úszik be. Ettől fogva leáldozott a magyar úszók csillaga s csak 20 év múlva kel fel ismét Amsterdamban. Még nem ragyogott teljes fényében, hiszen Bárány István, meg a vizipoló csapat is csak a második helyre vitte, de mindenki felfigyelt s az úszók társadalma azóta is egyre nagyobb elismeréssel adózik a magyar úszók teljesítményeinek. Közeledik már a losangelesi olympia. Világszerte seregszemlét tartanak s latolgatják az eshetőségeket. A sek bajnokjelölt között, mint egyik legesélyesebbet emlegetik mindenfelé — Amerikában csakúgy, mint Ausztráliában — Bárány Istvánnak, a magyar olympiai remények egyik letéteményesének a nevét. Éppen ezért a müveit világ minden zugában érdeklő^ désre tarthat igényt, hogyan él, hogyan készül, milyen reményekkel néz ő maga — a jövő évi nagy összecsapás elé. Minap együtt voltuflk, néhány kérdést intéztem hozzá, ime itt reájuk a felelet: — Hogy készülsz Amsterdam óta Los-Ange- lesre? — A négy év elsőjében vegyesen kül- és belföldi versenyeken vettem részt, a másodikban inkább a külföldiekre fektettem a súlyt, mig az idén, a harmadik évben nagyobbrészt belföldön versenyeztem. Forszíroztam az erős versenyt, ha nem volt is a táv, vagy a verseny neme nekem megfelelő, hogy a verseny rutinomban csorba ne essen. Az olympia évében még kialakulatlan a pontos program: ez hasonló lesz az 1928-ashoz. — Milyen most a testi és lelki kondíciód? — Testi kondícióm egyetlen hibája a gyengeség. Most hizókurán vagyok és 80 kilót akarok nyomni, a hó közepétől 30 napos erős atlétikai és boxtréninget, szobatornát tartok, hogy erősödjem. Ma 76 és fél kiló vagyok. — Lelki kondícióm, sajnos, nem megfelelő s ez marad mindaddig, mig álláshoz nem jutok. — Mik a reményeid, kilátásaid Los-Angele»- benf — Los-Angeles az oroszlánbarlang és nem jelent semmit az, hogy Johnny visszavonult. Talán a kontinensen előnyben lenuék a fiatal amerikaiakkal szentben, de az óceánon túl, nekik jobbak a sanszaik s igy el kell készülni a legrosszabbra. Egy biztos- becsülettel fogok küzdeni. — Kik lehetnek a szézméteres úszásban ellenfeleid? — 100 méteres ellenfeleim, bárkik legyenek, mind fiatalabbak sokkal nálamnál. Amerikában Kojae és Lauffer 2 évv<4, Európában Taris 3-al fiatalabb s ki tudja, nem jön-e újabb tehetség az idén, vagy éppen az olympián, mint Stockholmban tetie Kalianainokuí — Hogyan képzeled a négyszer ketszázmétesolyogva — hogy a kedvünket el ne veszítsük pajtás. Hangosan beszélget, mintha valaki hallgatná. Pedig nem látni teremtett lelket se. Csak egy forrás locsok, csörgedezik a virágos fák alatt. Boldizsár előveszi a vázlatkönyvét s rajzolgat. Ren geteg napfény, csakúgy zuhog a domboldalra. — Nincs is olyan nagy baj, mint először gondoltam - ismételgeti. Különben is ilyenkor mindig történik v*. led valami okos dolog, csak úgy véletlenül, váratlanul. Hatalmas bizonyíték vagy te Boldizsár, hogy valami nagy bölcsesség igazgatta e kiest földi dolgokat a ha te elrontasz mindent, szánakozó szívvel segít rajtad. Hál csak föl a fejjel... Jó két óra hosszat dolgozgat, a fa tövéhez támasztja s úgy gusztálja hunyorgatva a rajzokat. Odamegy a for ráshoz, gondosan megmosakszik. — No, Boldizsár, — ugratja önmagát — ma Itt alszol, ugylátszik a mezőn. Ez se volt még, de ma minden jel arra mutat hogy hajléktalan maradsz S hogy őszinte legyek, ne botránkozzatok meg rajt» még tetszik is neki a dolog. Gyerekesen fölkapkod av I ágakhoz s olyan otthonosan érzi magát, mintha egész , életében itt üldögélt volna ezek alatt az árnyékos fák alatt. Megint összepakkol, fölszedi a cókmókot, koffert, állványt, vásznakat, kazettát s cipekedik fölfelé. A kanyarodónál márványtábla olasz-angol felírással „Kíméljétek a szegény állatokat!" — Gyönyörű dolog, — csufolódik Boldizsár — biztosan nagyon gazdag, előkelő emberek állíthatták ez* ide a mezöközepére, mert csak nekik Juthat eszükbe lyen szívfacsaró, remek szentencia. S tovább bandukol dudorászva. A város végén hatalmas kapu. Szűk, köves utca, többnyire egy-kétemeletes kisvárosi házak. Három-nég\ hepe-hupás utca az egész Assisi. A Santa Chiara tem plomnál kis tér, hársfákkal. Közepén csörgedező, lo csogó szökőkút, a hársak mögött gyönyörű kilátó. Ballag a municipió felé az utcán s az utcasarkon találkozik egy mosolygóképü pappal. A pap már j< messziről nézegeti, Boldizsár valóban mulatságos figura ■net ezzel a rengeteg holmival. — Pappal találkozni. az úgy emlékszem az álmos könyvből, szerencsét jelent — állapítja meg. — No nézd még kiderül, hogy babonás vagyok... Bemegy a municipió előtt a városba. A Szent Ferenc templom freskóit restaurálják. Gyerekesen kigyönyör ■jdi magát beszédbe elegyedik a m .nkásokkal, festők tol, sose lehet tudni, nem akad-e véletlenül valami Aztán, mint aki a szalmaszálba is kapaszkodik, arra gondol, hogy talán bent a kolostorban kellene érdeklődni. Az udvaron találkozik egy baráttal. — Kérem, tehet most beszélni a rendlönókkcl? —. kérdezi bátortalanul. A barát elmosolyodik. Hogyan Jut eszébe ennek a szerencsétlennek a látogatás ebben a szokatlan órában? — Most zarándokok vannak itt, — mondja szelíden — ma semmiesetre se. — Piktor vagyok, — folytatja zavarodottan Boldizsár — szeretnék érdeklődni, nem akad-e esetleg valami munka itt számomra? Aztán dadogva hozzáteszi: — Szeretnék egyideig itt maradni. Fontos lenne, mert szegény művész vagyok s valahol meghúzódhatnék. — Itt van egy zárán dokotthon — mondja a barát elgondolkodva — de ma ép az utolsó hely is el van oglalva. Az udvaron át novicluaok jönnek szépen, sorba. Mennek lefelé a hepe-hupás utcákon a sárgálló veröfényes-rezeire. * Boldizsár elgondolkozva néz utánuk s még hallja, ihogy énekelve andalognak a búzatáblák kozott. Lám, hogy elszaladt a délelőtt... A kolostor konyhájáról hordják ki a rézüstöket a Boldizsárnak eszébe jut, hogy valamit neki is ennie kellene Komoly ebédről szó se lehet, most már semmi könnyelműség. Boldizsárba Ilyenkor száz uzsorás aggodalma beleszorul, mibe fektessen pénzt. Vajat, kenyeret vesz a boltban, két narancsot s a csomagokkal kivonul a Santa Chiara-templom elé a hársfasorhoz. A kilátónál leül a kőpadra, nyugodtan kiteregeti a rengeteg élelmiszert s elkezdi kenegetni a vajat a kenyérre. Meg kell örülni, hát persze, sót is kellett volna kérni, elfeledte s ez a gyámoltalanság most dühbe hozza Kétségbeejtő ügyefogyottság de most már alig lehet rajta segíteni Az igaz ott van a téren egy vendéglő, az ajtó fölött ott díszeleg a cégtábla. Ristorante Roma. le túlságosan előkelő, viszont nagyon szegényes dolog enne sóért bemenni. Így eszeget a hűvös hársfák aliat, a kőpadon. Mun- ísasszony jön szatyorral, ebédet "vzott az urának. Meiste lomhán, fáradtan ballag az ember. Az asszony leteszi a szatyort a földre s szépen kl- ikja a mázas cserépbögrét s a pléhlábast a padra. Közbe-közbe mind a ketten átnézegetnok Boldizsárra s szeretettel simogatják a tekintetükkel. Aztán ők is elmennek. Most egészen egyedül marad ezzel a csodálatos völggyel, a messzi elnyúló, lusta kék hegyekkel.
