Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-02 / 25. szám
XIV. «VF, *5. SZÁM. T-ün"i;'igHB»S»g3E3ii™ ""-iliasgEgag ts Hnnyady Sándor: Feketeszáru cseresznye — Kél zárójelenet a darab második felvonásából — reá staféta összeállitásátl — A 4X200 magyar stafétának azt hiszem Csak egy olyan tagja ran, akire 2:20-at lehet venni e az én vagyok. A töbiebk közül Wanie II. és Székely vannak előtérben, de nekik nem állandó a formájuk. Az utolsó hely sorsa nyilt. Ha helyre akar jönni a csapat Los-Angelesben, vagy ha Európa-bajnok akar lenni, akkor még a Tourelies (Páris) nehéz vizében is 9:25 körül kell úszni. — Mik a terveid a polgári életben f — Polgári életem terveiről nem szívesen beszélek. Ez valahogy nem tartozik hozzá az uszóbajnokhoz, mint ahogyan az okleveleim sem jönnek számításba a versenyek alkalmával. Egyet le kell szögeznem: mint doctor juris ut- risque, okleveles kereskedő s a német, francia, angol nyelv ismerője akarok elhelyezkedni már annál is inkább, mivel uszóérdekeim legfeljebb 2 évig tartanak, ezzel szemben még legalább negyven évig élni akarok, már pedig sem én, sem mások hál,ára nem számíthatnak; csak munkával lehet és szabad nekünk magyaroknak érvényesülni, nem pedig régi babérokon ülve. „Szabadsím! törvény** a nemzetközi egyezménnyel, a szabadalom megszerzését és értékesítését illető fontos tudnivalókkal. Magyar kiad s. — Ára Sí Iái« eiSre tizeivé. If&SS A. szabadalmi ügyvivő, Cluj-Kolozsvár, Str. Drăgălina 122. — Rendelésnél hivatkozzék e lapra. — Könyvkereskedésben is árusítják. — Hunyady Sándor Feketeszáru cseresznye című tüneményes sikerű darabja a napokban jelent meg az Erdélyi Szópmives Céh kiadásában. Bizonyára olvasóközönségünk tetszésével találkozik, ha e darabnak leghatásosabb két jelenetét, amelyek berekeszíik a második felvonást, bemutatjuk. A darab témája dióhéjban, sőt még inkább mogyorókéiban a következő: Veiiszadjevies Dusán bácskai földbirtokos és a járás magyar főszolgabirája között évek óta intim barátság van. Az impériumváltozás után a bevonuló szerbek a főbírót bosszúból, rosszindulatú feljelentés alapján le akarják tartóztatni. x\. főbírót meg kell menteni — érzi Dusán és felesége, Irina is. Miközben Dusán azon gondolkozik, hogy miként adhatná a főbiró értésére, hogyha vannak kompromittáló okmányok nála, akkor tüntesse el, megfogamzik benne a gyanú, hogy Irina tulajdonképen nem őt szereti, hanem a magyar főbirót. Az alább közölt negyedik jelenet ennek a motívumnak a feldolgozása. Az ötödik jelenet Dusán éles szóváltása nőtestvérével, Miliciával. A harmadik felvonás egyébként azzal végződik, hogy Dusán megnyerhette ugyan a világháborút, de éppen azon a napon, amikor a győzelem ünnepét üli, elveszti a feleséget. , 4. JELENET. Irina, Dusán. Irina: (Remegőn.) Odamegy?! Hozzá?! Dusán: Osudálkozik rajta? Hát mit csinálnék?! Itt üljek nyugodtan?! Gibiceljek a ramslinál? Gusztáljam, Gusztáljam, hogy megáll-e az Esperes véle alsóra, amíg... Irina: Es mit fog csinálni? Dusán: (Energiával.) Tíz perc ide a háza. Átfutok. Figyelmeztetem. Ha valami eldugnivalója van, égesse el! Ha muszáj, szökjön! En nem adok azokra a mafla- Ságokra, amiktől ezek félnek! Irina: (Lelkesen helyesel.) Hát persze. Mit tud csinálni egy ember? Mit árthat az?... Dusán: Es ha meg találná kerdezrf valamelyik patent hazafi, hogy hol jártam!... (összeszoritja az öklét.) A torkára verem a fogát! Irina: (Mohón.) Majd én hazudok valamit. Azt mondom, hogy a foga... Segítsen raji a. Adja oda neki a kocsiját. Vigyen magával pénzt. Lehet, hogy «zftksége lesz pénzre is, ha... Dusán; (Hirtelen a feleségére néz.) Pedig én nem tudom. Valami nyomja a gyomrom. Mi volt az maguk között a reggel? Mit hebegtek? Mit dadogtak? Rőstel- tem beszélni róla, de reggel óta gyűlik bennem a keserűség. Itt ülünk kivilágítva, fülig zászlózva, talpig bokrétában. Az egész háború alatt, négy évig vártam erre a napra. És roost nincs egy jó percem. (Megragadja a felesége karját.) Mondja meg. De igaz lelkére mondja meg, maguk ketten, nem kacagnak ki érte a hátam mögött?! Nem vagyok én kiröhögni való trottll. Hogy vásárra viszem a bőröm ezért az emberért?! Irina: Ha tudná, mennyire tetszik nekem most, nem kérdezne Ilyeneket. (Átöleli Dusánt.) Ha mindig Így .eltalálná, mit kell csinálni. Dusán: (Lefejti magáról az asszony karját.) Szóval most eltaláltam? Irina: (Áradozva.) El. Hát nem érzi, hogy másképen nem tehetett? Büszke vagyok magára. Dusán: Lassabban, lassabban! Még tulsózza! Irina: (Melegen néz Dusánra.) Jó. Hallgatok. (Megint átöleii, hozzásimul.) Dusán: (Fokról-fokra hill.) Tyü, milyen kampósat nézett... Es hogy ölelget. Tíz éve nem ölelt igy meg, a magam kedvéért. (Az asszonyra villan a szeme.) Jobban szeretném, ha valamivel lezserebben yenné ezt a dolgot. Irina: (Elengedi — ijedten.) Miért? Dusán: (Már nyoma sincs benne az előbbi cselekvőkedvnek. — Hidegen.) Mert Így mégis csak arra kell gondolnom, hogy ez az ember nemcsak az én barátom. (Csönd — aztán nyomatékkal.) Több köze van ennek magához, mint hozzám. Irina: (Nem tiszta a lelkiismerete, nem tud Jól fölháborodni.) Micsoda köze? (Kényszeredetten mosolyog.) Csak nem arra gondol, hogy... (nem tudja kimondani — „megcsaltam“.) Dusán: (Kutatva nézi az asszonyt.) Hit perrendszerü bizonyítékom semmire nincs. De ez nagyon nehéz pillanat. Gyanakszom, Irina. Nyilik a szemem. Es ha eszembe jut, hogy ez milyen könnyű... Hiszen, hogy én kezdjem... Hát én is megcsaltam. Pedig én szeretem. Es mégis megcsaltam. Elém akadt egy-egy parasztlány. Üzleti utón valami kasszirnö, nagyon kinálta magát... Irina: (Kétségbeesett türelmetlenséggel.) Hagyja. Ne mondja, elképzelem. Tudom, hogy maguknál férfiaknál az ilyesmi nem számit. Dusán: Ejnye, de pikáns. Sós# tudtam, hogy ennyire Ahogy igy nézelődik elbámészkbdva, egy túraautó áll meg a vendéglő előtt angolokkal. Boldizsár nem tud angolul, csak néhány szót, de ha a beszédjükről nem ismerné meg őket, a cipőjükről, ruhájukról biztosan. — No, Boldizsár — pattan fel a helyéről — ezek a te embereid. Volt ez már akárhányszor igy. Ezek a jó angolok tele vannak pénzzel. Hát persze inni is kellene az ebédre, de hogyan? Bitangul kellemetlen ez az egész ügy. Ott csobog a szökőkút a fér közepén, de úgy igyák, mint egy utcai suhanó? Leül a szökőkút elé, hogy a "hársfák s a templom homlokzata beleessenek a rajzba, aztán gyorsan skiccel, Rohan a keze a rajzlapon, közben be-bekacsint az étterembe, ahol az angolok ülnek s számolgatja, mikorra végeznek az ebéddel? Majd biztosan szétnéznek a téren, mögéje állnak s ha vesznek egy-két rajzot, minden rendben lasz. Pontosan kicirkalmazza magának a dolgot. Csurog róla a verejték, úgy dolgozik s egészen beleéli magát abba a gondolatba, hegy az angolok két-három rajzon alul nem adjál". Hányszor igy volt ez, a múltkor is Rómában a Piazza Spagnán, a Tevere-parton, vagy a Szent Péter-tempiom előtt. Rendben lesz minden Boldizsár, nincs itt semmi baj! A nap vakít, már alig tud ránézni a fényes rajzpapéra. Nagysokára kiszálingóznak az angolok a Risto- rante Roma ajtaján. Szájukban cigaretta, vastag szivar füstölög s nyugodtan, jőllakottan néznek az autóra*. Eszre se veszik Boldizsárt. Az egyik férfi tréfálkozik a társaság fiatal hölgytagjával. Mindnyájan hangosan nevetnek. Sorban fölszállnak az autóra, nevetgélnek, trécsel- nek s már töf-töföl is a szűk, köves utcán a gép. — Tisztára őrült vagy — mondogatja magának. — Menthetetlen bolond. Légvárakat épitesz, mint a gyerek s felhőkön nyargalsz. Rettenetes. Elszontyolodva összerakosgatja a vázlatkönyvet, a szenet, ceruzát. — No, hogy énekelni volna kedved, azt nem lehet mondani, — beszélget magával — gyerünk Boldizsár tovább! Vesz! a koffert a kazettát, állványt s megindul a városban. Olyan kicsi ez az Assisi, hogy néha már ismerős arcokra bukkan. Ahogy igy bandukol a hepehupás utón, lám megint belebotlik a moslygóképü papba. A szentatya úgy Úszik, nem tudja megállni, hogy szó nélkül elmenjen mellette, megáilitja. — Még nem kapott szobát? — Nem, — dadogja Boldizsár kétségbeesetten — de megvallom az igazat, szegény művész vagyok s bármennyire is szeretnék egy-két napig itt maradni, nekem k.ssé drágák a szállodák. Valószinü, tovább keit utaznom. Ugyan kérem! — csap föl a szentatya hangja vidáman. — Tessék csak velem jönni! Belekarol Boldizsárba s már tuszkolja is be maga előtt a sarki szállodába. A szállodapincér nagy hajlongássul fogadja őket. — Kérem, a művész urnák egy jó, de olcsó szobát adjon. De a lehető legolcsóbban számítsa— mondja a szentatya. — Mi nem vagyunk amerikaiak, nem járhattunk tömött erszénnyel, ugye? Boldizsár meghökken. Ennek fele se tréfa. Már alig tizenöt lírá ja van s még Perugiáfca is okvetlenül el kell mennie. Jegy ugyan van a vonatra Firenzéig s ott már jóbarátok is akadnak, a műkereskedőnél ős várja némi pénz, képeket, rajzokat adott át neki vagy féléve. Már biztosan rásózta őket valakire. — No, már nem hiányzott semmi, csakhogy ebbe a* ostoba komédiába belepottyanjak — dühöng Boldizsár. — Micsoda buta nap ez, hogy ma minden szamárságot végigjátszatnak velem? Kell is nekem hotelszoba? Meg vagytok veszve... Fogja magát s szó nélkül nekiront az üveges toló- ajtónak. Még jó szerencse, hogy igy kofferrel, csomagok kai száguldoz, be nem töri az üveget. A mosolygóképü pap s a pincér elhülnek, szegény fiúnak előbb még nem volt semmi baja. Boldizsár csak az utcán lélegzik föl. Még hallja félfüllel, hogy’ a szentatya meg a pincér utánakiabálnak. Biztosan azt hiszik, hogy megbolondult. A bárban alig egy-két vendég. Boldizsár kávét kér s mohón issza a vizet. Közben kikémleli, csak meg ne csipjék. A kerek márványasztal fölé hajolva elgondolkozik. — Ma olyan rettentő szamárságokat csinálsz, Boldizsár, — mondogatja — hogy kétségbe kel! esni rajtad. Először is majd elfelejtem, a kolostorban kérhettél volna. Aztán itt van ez a kedves mosolygós képű szentatya., ha tudja, hogy milyen súlyos helyzetbe vagy Boldizsár, meg is hivott volna a lakására vagy’, kifizette volna a szobát. Ezek az lasz papok földhözragadt, szegény emberek s nem kell nekik magyarázni, mi a nyomorúság. Olyan derék, jószivü embernek látszott. így üldögél ott a márványasztal mellett. Levelet kellene írni, de kinek, hova? Alkonyodik Assisiben. No most szedd össze magad Boldizsár, még a végén elsírod magad, ha sokáig bámulsz az üres municipió-térre. Ahogy tépelődik, ni, csak most látja meg, a téren egy festő dolgozgat. Kétségbeejtő, most jött, vagy hogy is nem vette észre eddig? Hü, Boldizsár, ez aztán iga- ián a te embered! — No most siess, Boldizsár, — mondja — mert másképpen alhalsz künn a mezön ■ éjjel azért jó hideg van ám... Gyorsan fizet s már visz! 1« a cókmőkot. A téren leteszi a koffert a körülnéz, A kolléga serényen dolgozott, mert vagy öt-hat rajz van a fal mellé támogatva. Krétarajzok a Boldizsár rögtön megállapítja, hogy a kolléga orosz piktor. Csak az oroszok dolgoznak ilyen hatalmas, paraszti erővel. A fiú tipikusan orosz, szőke arc, kék szemek. Ez is ilágjáró, mint to vagy Boldizsár. Boldizsár szakértelemmel végigvág a rajzoknak. Megvárja, míg a kolléga felpillant, aztán azt mondja olaszul: — Ide talán kissé több nap kellene s akkor az árnyékok jobban kijönnének. Non e verő? A kolléga elgondolkodik s azt mondja angolul: — I am sony’ but. I do not knov a word Italian. Boldizsár egészen kétségbeesik. Mit kezdjen most ezzel az angolul beszélő szőke kollegával? Hosszan elmondja olaszul, hogy ninos pénze. Firenzébe utazik s ha a kolléga kisegítené, bizonyára vissza tudná neki idni. A kolléga figyelmesén hallgatja. — Sajnálom — mondja angolul, ennyit még Boldizsár is ért. — I’m sorry, but I don’t understand — de nem értein. Boldizsár most nagykeservesen franciául folytatja a mondók úját. A szőke kolléga épugy bámul, mint az olasz mondatokra. Németül magyarázkodik kinlódva, verejtékezve, hogy Firenzében bizonyára mindent elintézne s a kolléga örökre lekötelezné. Minden hiába. Mutogatni kezd, latin, görög, magyar szavakat kever a beszédjébe. A kolléga szeme néha megcsillan, aztán megint sajnálkozva mutatja, hogy’ sajnos, nem érti. Lám. ott volt Rómában egy kedves angol kolléga, meg kellett volna tőle tanulni, de azzal meg mindig olaszul ka- ratyoltak. Egyszerre csak a szőke kolléga nevetni kezd. Egészen belevórösödik. Olyan jót kacag. — Nekem meg Firenzében nem lesz már egy cen- tesimom se — mondja gyerekes huncutsággal a szemében s megöleli Boldizsárt. össszepakkcl s boldogan rakosgatja a holmiját. Boldizsár még mindig magyaráz, hátha a kolléga nem ér-
