Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-15 / 37. szám (36. szám)
LnüJtiEEXES BELFÖLDÖN: ' l fine 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre SOfl Isj, egy hóra 100 lej. _______________Ara 5 lej._______________ Chj’KoIozs vár, 1931 február 15, VăSâtDcip ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP Essrkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér), 4, 1 ' Telefon: 5-08. 6 Ó4. XIV. cvfioByam 37-lk szám ELŐFIZETÉS MAGYAROSSZAÜOS: 1 övre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedév« 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. TAXA POŞTALA PLĂTITĂ m r-TMERAR No. 24258—927. « Hazai A1 Caponék rA kolozsvári bárok, kártyaklubbok és römi- asztaltársaságok világának kidőlt egy oszlopa. Kun, alias Kohn és alias Cándea ur a mai le- szegényedett, áldozati adóval, leépítési zuha- taggal, váltólejáratokbal, adóárverésekkel kikövezett korszak fezőr-karrikaíurája, ez az Ízléstelen himpellér, akinek akkor volt bátorsága húszezer lejeket elpezsgözni és százezreket elkártyázni, amikor másoknak a mindennapi betevő falatja és a házbére is hiányzott, végre odajutott, ahol egy izbea már volt is és ahova való amúgy is: börtönbe. Kun Andor ur személye, kisstílűsége, az egész figura jelentéktelensége aligha számíthatott arra, hogy ezen a vezető helyen szerepelhessen. Kun ur neve azonban mégis idekívánkozik. Nemcsak azért, mert bizalmas dossziéjé- bem megtalálták Teianu újsütetű képviselő és államtitkár ur, valamint Joanitescu ur, a kormánypárt oszlopának baráti hangú leveleit. Ez is érdekes és jellemző a mai felfordult világra, de ez még igy is csak a bűnügyi riporter reszortjába tartozik. Az azonban már közügy, hogy egy dilettáns rendszer törvényalkotási apparátusa olyan helyzetet inaugurálhatott, amely szerepet adhatott a Kun Andoroknak, módot és alkalmat nyújtott legális köpenybe bujtatott zsarolásainak, a balkáni Al Caponenak revolvert nyomott a kezébe és nyugodtan elnézte, hogy egy milliómos allűrjeivel lubickoljon a pezsgőé vedrekben, költekezzék mint egy ál-zsentri, vagy mint egy ujtipusu, felkapaszkodott kon- junkturagazdag és adja az urat, akár egy kormánypárti kortes. Azt olvassuk, hogy külön ezígurancadetektivet is kapott magántitkárként, aki a megzsarolt „kliensek“ bosszújának villámhárítója volt. Mióta születhettek meg az ilyen felszeg típusok és érthetetlen karrierek? Csak azóta, amióta a szesztörvényt „megreformálták“, a szesz- gyártásnak legális formáit lehetetlenné tették és felnyitották az országba külföldről beözönlő fékete, zöld és a szivárvány egyéb színeiben tündöklő szeszfolyamok zsilipjeit, az országban pedig életrehivták a földalatti, az adózást mindenképpen kikerülő szesztermelést. Köztudomású dolog, hogy a szeszgyártásnak ez az úgynevezett „megrendszabályozása“ milliárdokat vont el az államkasszából és ugyanakkor milliárdokat osztott meg a feketeszszesek és az ezek elleni hajszában tevékenykedő, Kun Andorokhoz hasonló denunciáns-banda között. Két esztendő óta folyik ez igy és talán ha a szerencsétlen szeszpolitika ilyen utakra nem téved, nem lett volna szükség áldozati adóra, a tisztviselők hazafiui érzéseire sem kellett volna ap- pellálni. De az igy elfolyt milliárdok hiányoznak az államháztartás artériáiból és ezt a hiányt igyekezett a kormány tisztviselőire és veliijk együtt az egész fogyasztóközönségre áthárítani. Még ha egy esztendő óta folyna ez a balkezes kísérlet, azt mondhatná a kormány, hogy várjuk a végét, majd meglátjuk, neki van igaza. De két esztendő óta kitartani egy fiaskót vallott, a? egész vonalon megbukott törvény mellett, ez már a legmerészebb fantázia határait is átlépi. Itt már tág tere nyílik a kombinációknak és sok plauzibilitást kap az a feltevés, hogy voltak egyes előkelő állásokban levő urak, akiknek a számára az állampénztár megrövidülése üzlet volt. Apropos Teianu! Ennek az urnák a nevét nem először halljuk emlegetni, ő volt a feketeszesz kampány vezérkari főnöke. Úgy látszik, a hadvezér ur buzgó és lelkes katonáját tisztelhette Kun Andorban, mert különben hogyan állhatott volna vele olyan intim levelezési kapcsolatban? Vájjon Teianu ur és az erdélyi feketeszesz razziákról jól ismert alvezér urak nem látták azt, hogy ezek a feketeszesz-botrányok csak cseppek a tengerben és a tenger ezzel a rendszerrel nem az állam, hanem a szeszbanditák zsebébe folyik? Nem lehetett volna ennek a szeszrezsimnek gyors felszámolását javasolni és kipresszionálni? Azt a szerény kérést terjesztjük Dunca vizsgálóbíró úrhoz, aki olyan bátran és elismerésreméltó becsületérzóssel nyúlt bele ebbe a darázsfészekbe, hogy mindezt kérdezze meg az ügyészségi cella friss lakójától is Hátha az ország is profitálhat valamit a Kun Andorok tapasztalataiból? A vasutigazgató elrendelte, hogy a közönséggel a vasutasok csak románul beszélhetnek Aki nem tud románul, vigyen tolmácsot a hivatalokba és a jegyváltáshoz — Ionescu tábornok rendelete betetőzi a vasút szánalmas helyzetét (Kolozsvár, február 13.) A vasút uj vezér- igazgatója most már megtalálta a vasút megmentésének a módját: kiadott egy nyeivrende- letet, amilyenre aligha van példa a világon. Nemcsak megmenti, szanálja a vasutat ez a rendelet, hanem megindítja a gazdasági élet elalvadt vérkeringését és beállítja a fellendített romániai vasúti hálózatot a világforgalom pezsgő közepébe. Bukaresti jelentéseink közük ugyanis a következőket: Mihail Ionescu tábornok rendeletet adott ki, amely megtiltja a CFR alkalmazottainak, hogy a vasúti hivatalokban egymással, vagy a közönséggel a román nyelven kivíi.1 más nyelven beszéljenek. A rendelet ellen vétőket elbocsátják a szolgálatból. A rendelet szerint, aki nem tnd románul és dolga van vasúti hivatalokban, az vigyen magával tolmácsot. Ha valaki azon törné a fejét, hogyan lehet ebbe a gazdasági nyomorúságba a kegyelemdöfés tőreit beleszurni, aligha kitalálhatna ennél a nyelvrendeletnél eredményesebb fogást. Arról már keveset lehet beszélni, hogy megtiltják a nem román anyanyelvű hivatalnokoknak az anyanyelvükön való egymásközti magánbeszélgetést, mert hiszen a nem román anyanyelvű régi, képzett vasutasokat Hz év alatt állandóan gyomlálták, irtották s most alig lehet mutatóban találni közülök. Akik vannak, azok is szerényebbek a szerénységnél és a munkájukat végzik a hivatalban, nem beszélgetnek. De a rájuk vonatkozó rendel-, kezés sem javít a vasút rengeteg nagy bajai között egy hajszálnyit sem sehol. Azonban, hogy a közönséget ne úgy tekintse a vasút, mint üzletfelét, hanem mint megveg- zálbató szerencsétlen páriákat, ez több annál, mint amit meg lehet érteni. A vasút nem azért van, hogy sovén jelszavak dörgedelmességét foganatosítsák vele, hanem, hogy a közlekedést bonyolítsa le. Egy külföldi ember, ha jegyet akar váltani Roynánia Valamelyik vasyitállomásán, vagy áruszállítást akar elintézni s a vasutasok tudnak vele beszélni, akkor is köteles tolmácsot keresni, tolmácsot fogadni, mert különben nem szabad vele szóba állani. Ami azokra az állampolgárokra vonatkozik ebben a rendeletben, akik nem tudnak románul, az nemcsak, hogy a vasút üzleti kilátásait rontja le, de egyenesen a törvényekbe, alkotmányba ütközik, nem is beszélve a gyulafehér- vári programról. s a kormánynak a sokat hirdetett programjáról. Nem lehet mást gondolni ennek a rendeletnek magyarázatáról, mint azt, hogy az üj vezérigazgató nem tud semmi eredményesnek Ígérkező programot felmutatni, a tönkrement vasúti büdzsé, az elkeseredett vasutas személyzet, a leromlott vasúthálózat zűrzavarában nem kap kilátást valami eredményes munkásságra és a sovinizmusból akar tapsot szerezni: kiad egy példátlan nyelvrendeletet. A világ el fog ámulni ezen a különös megoldáson, amely itthon betetőzi az elkeseredéseket s a külföldit elriasztja attól, hogy a romániai vasutat igénybe vegye. A Magyar Párt parlamenti frakciója interpellációt intéz a kormányhoz a rendelet miatt s kiváncsiak vagyunk a kormány válaszára. Itt említjük meg, hogy Bukarestből a kolozsvári vasutas munkások gyűlésére megérkezett a válasz: az áldozati adót mindenkire alkalmazzák s a munkásokkal sem hajlandók kivételt tenni. 1931 |#s- MÁRCIUS 8-15 Prospektusok kaphatók a kiadó- hivatalban.
