Keleti Ujság, 1931. január (14. évfolyam, 1-23. szám)

1931-01-01 / 1. szám

arm »ff. i. sjum. ■Sul' * Reading yolí indiai cIHirály lép lord IRelchelt äröüebe A* elhuuyt iparvezér politikai és gazdaság! elméleti koncepciónak Henry Mond a szószólója (London, december 31.) A Daily Herald je­lentése szerint az elhunyt lord Melehett helyébe az Imperial Chemical Industrie elnökévé lord Keadinget fogják kinevezni. Reading régebben India alkirálya volt és egyben rokona lord Melchettnek. A külföldi lapok hosszasan foglalkoznak Melehett halálával és azt Írják, hogy örökségéhez hozzátartozik végrehajtása azoknak az eszméknek, amelyeket ez az izig-vérig modern ipari vezér hirdetett. Melehett egyrészt a racionalizálásnak, azaz a kémiai vállalkozások tömörítésének volt a szó­szólója, másrészt pedig a munkás és munkaadók közötti uj szolgálati viszony megteremtésén fá­radozott. Melehett olyan formulákat talált a (Nanking. december 81.) Vang külügymi­niszter nyilatkozatot adott ki, amelyben beje­lenti, hogy az 1930. esztendő a különböző Kina érdekét szolgáló nemzetközi szerződések kö­zött á leggazdagabb és legszerencsésebb volt. Kina körülbelül tizenkét szerződést irt alá, amelyek közül egyik-másikban Anglia jelentős területeket bocsátott vissza Kina rendelkezésére Tiencsin- ben a belga koncessziós területeket ad­ták vissza. A kínai külügyminiszter kijelentette, hogy országa most már bevezette az autonom vámtarifát. Ami a területenkívüliség jogainak felfüggesz­tését illeti, Vang pillanatnyilag Angliával, Franciaországgal és Északamerikával folytat tárgyalásokat és reméli, hogy a jövő év tava­szociális kérdés, a munkás és munkaadó közötti együttes termelési feladatok megoldására, ame­lyek a kapitalizmusnak uj irányzatát jelentik és legalább is elméletileg alkalmasak arra, hogy az osztályharcot a minimálisra szállítsák le. A külföldi lapok szerint annak az örökösnek, aki ideleiiett nyomába lép, ezeket a princípiumokat ismét a zöld asztalhoz kell vinnie. Lord Melehett tulajdonképpeni vagyoni örököse Henry Mond, aki nemcsak a lord címet örökli, de máris vezető tagja volt Melehett egyik másik nagy üzemének. Valószínűleg az ifjabb Mond és Reading meg tudják találni a maguk külön munkaterületeiket, annál is inkább, mert Mond, mint Liverpool kerület törvényhozási képviselője, politikai téren fog igyekezni elődje nyomdokaiba lépni. szán megnyugtató eredmények fognak bekö­vetkezni. Vang beszámol a kinai orosz tárgyalások­ról a Keletkinai vasúttal kapcsolatosan és megállapítja, hogy * az orosz tárgyalási módszereknek az volt a célja, hogy ellenségeskedést szít­son a központi kormány és a mandzsu- riai kormány között. De amikor Oroszország látta, hogy Kina egy­séges, elfogadta a kinai kormány föltételeit. Végül megállapítja a külügyminiszter, hogy amióta az egyes < llamr-A respektálják Kina nemzeti törekvéseit,, a kinai kormány is szűk ségesnek látja a külföldiek személy és vagyon biztonságáról gondoskodni. Papp Farkas halála Tegnap röviden megemlékeztünk, hogy ma- roscsögedi Papp Farkas, a marosvásárhelyi Íté­lő tábla utolsó magyar elnöke, Budapesten, 74 éves korában meghalt. Az elhunyt kiváló férfiú erdélyi származású volt és leszámítva azt a nehány évet, amelyet mint kúriai biró Buda* pesten töltött, egész működése Erdélyben Dó­sén, majd Kolozsvárt az ítélő táblánál és végül 1912-től kezdődőleg a marosvásárhelyi tábla élén folyt le. Apja Papp Alajos, semmitöszéki alelnök, édesanyja pedig Kriza János unitárius püspök feleségének testvére, Fűzi Eszter volt. A megboldogult élénk részt vett Kolozsvár tár­sadalmi életében feleségével, néhai Báró Bor­nemissza Annával együtt Huzamos ideig buzgó tagja volt a római Kalholikus Státus Igazgató- tanácsának. Több kitüntetésben is volt része, igy tulajdonosa volt az I. osztályú polgári ér­demrendnek is. A marosvásárhelyi tábla átvé­telekor Kolozsvárra költözött, ahonnan azután Budapestre repatriált és a királyi kúriánál foly­tatta működését, mig ezelőtt két évvel nyuga­lomba vonult. Halálát fia Alajos, ki Kolozsvárt főispáni titkár volt, leánya Liszka, testvér­bátyja dr. Papp Sámuel volt tordai országgyű­lési képviselő és kiterjedt rokonság gyászolja. A kinai külügyminiszter a iegrózsá- sabb színben látja Kina jövőjét A nagyhatalmak békés utón visszaadták a koncessziónál! területek nagy részét és minden remény meg van a területenkívüliség kérdé* sének rendezésére is a kar Ácson YES? Kísérteties történet Irtás CSEHOV AUTAL , L Panykin Iván, a diák, lecsavarta kissé a lámpa lángját és a félhomályban tompa han­gon beszélni kezdett: — Ezernyolcszáznyolcvanháromban tör­tént, szent karácsony éjszakáján, ügy emlék­szem mindenre, mintha ma esett volna meg velem. Egy jóbarátom, — aki azóta meghalt — házában töltöttem a Szentestét és szórakozás­képpen spiritiszta szeánszot rendeztünk. A kí­sérlet késő éjszakáig tartott 8 amikor a kongó és néptelen, szinte áthatolhatatlanul sötét utón hazafelé tartottam, felzaklatott, balsejtelmek­kel teli, nyomott kedélyállapot lett úrrá fö­löttem.'A gyomrom égett az elfogyasztott ita­loktól, az édességek keserűen ülték meg a tor­komat s egész ünnepi örömömet nedves, nehéz köd. ülte meg. A rosszkedvem akkor kezdődött, amikor a spiritiszta szeánsz során roám került a sor és a szellem — a médium dadogó hangján — siri hangon megszólalt: — Iván Panykin! Közeledik életed vége. Szállj magadba és vezekelj bűneidért! Megpróbáltam nevetni, de kényszeredett vigyorgássá torzult a vidámságom. Tovább faggattam a szellemet, sürgettem a jövendő­mondás részleteit, mire a szellem igy folytatta: — Ma éjjel! Még ma éjjel... Itt hirtelen elhallgatott a médium. Ajka görcsösen összezárult, rángatódzni kezdett s nerd sokkal később, hatalmas fejfájással, fel­ébredt transzából. Nem hiszek a spiritizmnsban, babonás sem yagyok, de azon az éjszakán, a néptelen és sö­tét karácsonyesti uccán, soha nem érzett ret­tegés zsibbasztotta el a józanságomat Abban az időben Moszkvában laktam és pedig a ra­gyogó, vidám város egyik sötét és szomorú szegény negyedében. Az uccákon, amerre elha­ladtam, egyetlen lámpa sem égett. Messziről vad hóvihar nyögdécselt. Emlékszem, egyre jobban siettem, végül valósággal szaladtam már és a fél világért sem mertem volna meg­fordulni. Úgy éreztem, hogy valaki követ, va­laki, akit le sem üthetek, ha viaskodásra kerül a sor. Úgy éreztem, a halál jár a nyomomban. A megfoghatatlan és alattomos félelem a hatalmában tartott bilinesesen akkor is, ami­kor a vaksötét szobámba léptem. A vihar tel­jes erővel kitört, üvöltvo trombitált a kályha­kürtőben és kísértetiesen rázta záródó ablako­mat. Összeborzongtam, amikor táncoló kezem­ben fellobbant a gyufa, E pillanatban mindennél hatalmasabb szél­roham rázta meg a házat. A gyufa fénye fel­lobbant a kezemben, vakitó, hatalmas lánggal s nyomban utána elaludt. Én felorditottam a rémülettől, minden érzés és gondolat megfa­gyott bennem, valósággal lenyűgözött az iszo­nyat. A gyufa éles lángjánál, a szobám köze­pén hatalmas, diszes fekete koporsó terpesz­kedett. A fény alig egy pillanatig világította meg a szobát, de ez a pillanat örökkévalóság­nak tűnt előttem, pontosan és tisztán láttam mindent, érzékeim nem csaltak... Kétségte­len, hogy egyszerű diákszobám közepén ko­porsó állt, középnagayságu, selyemmel áthú­zott érckoporsó, ezüst lábakkal és fogókkal. Keskeny és karcsú, drágamiivü koporsó, olyan, amit előkelő fiatal nők részére szoktak készí­teni az összetört szivü hozzátartozók. Éreztem, hogy a hajam égnek mered. Vad rémületemben hátratántorodtam, nekiestem az ajtónak, ami — szerencsémre — kinyílt. Ki­zuhantam a lépcsőházba, pár lépcsőfokot le is buktam, úgy hiszem, aztán valahogy összeszed-» tem magamat és kirohantam a szabadba. Tér­dem reszketett, többször belebotlottam hosszú bundámba. A szivem úgy kalapált, mint va­lami motolla, torkom kiszáradt, ájulás környé­kezett, de én csak futottam, szinte eszeveszet­ten, erőm végső megfeszítésével. t n. Nem tudom, meddig tartott ez a rohanás, egyszerre azonban valami lámpavilágos ucoa- szeglethez értem, ahol lihegve megtorpantam végre és megpróbáltam összeszedni a gondola­taimat. Nem vagyok részeg, nem szoktam hal- lucinálni, — állapítottam meg — amit a két szememmel látok az színtiszta valóság. Bizo­nyos, hogy nem tévedtem... És bizonyos, hogy ilyen rémülettel az sem töltött volna el, ha lángban találom szobámat vagy veszett kutya tör rám a sötétben. Mert az mind emberileg érthető és megmagyarázható dolog lett volna! De a koporsó? Egy főrangú, fiatal hölgy ko­porsója a szobámban... Megpróbáltam józanul okoskodni. Mérle­geltem az eshetőségeket. Gondoltam arra is, hogy talán tévedésből vitték be az én szobám­ba a koporsót. Egy emelettel feljebb, vagy egy emelettel lejjebb kellett volna vinniök... De nem, ez sem lehet! Honnan tudták volna, hogy a szoba kulcsa a lábtörlő gyókényszőnyeg alatt van... És a koporsószállitó munkások nem olyan emberek, akik borravaló nélkül távozni szoktak. Nem, ez egy cseppet sem valószinü. A szélvihar e pillanatban egy marék havat csapott a nyakam közé. Kegyetlenül összebor­zongtam... Nem tölthetem az utcán az éjsza- j kát, okvetlenül fedél alá kell kerülnöm. Haza pedig nem megyek, semmiesetre. Ha mégegy- szer meglátnám azt a koporsót, — nem élném túl. Felmegyek aludni valamelyik barátomhoz. Körülnéztem, hogy hol vagyok s miután tájé­kozódtam, elhatároztam, hogy Upokoin ad-

Next

/
Oldalképek
Tartalom