Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-22 / 286. szám

'?&rgw®3f® XUJ. ÉVF. 286. SZÁM. Â milliós Röntgen-porben elégtételt kapott a két kolozsvári magyar orvos A négy esEtendős vádaskodás táblai tárgyalása tisz­tázta a vádak alaptafasiságát — Három millióért perelték Veress orvosprofesszort és Feszt György dr.-t (Kolozsvár, december 20.) Hosszú, éveken át tartó orvosi pörben mondotta ki a kolozsvári tábla az ítéletet, amely tökéletesen tisztázta azt a vádat, amit két kiváló kolozsvári orvos, Veress Ferenc dr. v. egyetemi professzor és Feszt György dr., az ifjabb magyar orvosi kar egyik legtiszteltebb kitűnősége ellen emeltek. Annakidején, éppen két esztendővel ezelőtt, a törvényszéki tárgyalás és ítélet is megállapí­totta a vádnak teljes alaptalanságát, most a táblai ítélet pedig a bizonyítás kiegészítésével tökéletesen tisztázta, hogy mire alapították a vádaskodást. Adler Jenő, kolozsvári kereskedő nejét, kinek a lábán bőrkiütések voltak, Veress dr. 1924-ben kezelte és Röntgen-kezelést is rendelt, amiben Feszt György dr. részesítette. Az asszony excé- mája elmúlt s a kezelést abbahagyták. Egy idő múltán a kiütések újból jelentkeztek s Adlerné felkereste Veress professzort, aki kenőcsös ke­zelést rendelt. Az asszony ismét Röntgent kórt. Veress professzor azonban megmondotta, hogy a Röntgen-kezelést nem lehet folytatni, mert az veszélyes lehet. Adlerné ennek dacára a bőrgyógyászati klini­kára ment, ahol nem mondotta meg, hogy olyan Röntgen-kezelést kapott, amit folytatni nem lehet és röntgeneztette a lábait. Azután, hogy a klinikai kezelést abba hagyták, nemsokára sulyosodott a betegsége és Mátyás dr. sebész- orvoshoz fordult, aki megállapította a Rönt­gen-égés tüneteit. Bécsbe küldte, ahol hossza­san kezelték és ma sincs meggyógyulva. Az asszony és családja két évvel ezelőtt kártérítési port indított Veress Ferenc és Feszt György orvosok ellen s közel hárommillió lejt követelt, azzal az állítással, hogy az ő kezelésüktől kapta az égést. Mind a ketten tudták azt, hogy mi­lyen kezelésben részesítették Adler Jenőnét és biztosa],: voltak, hogy ettől égést nem kapha­tott. A pör azonban rendkívül gyanús adatok­kal indult s a két korrekt kolozsvári orvost megdöbbentette az a mód, ahogyan a pörirat- ban az asszony — valószínűleg másnak, vagy másoknak a tanácsára — és ügyvédje a beteg­sége történetét előadta. Az asszony ugyanis elhallgatta, hogy másnál is járt kezelésre és hogy másutt is röntgenezték. A két magyar orvos valóságos nyomozást vé­geztetett s a törvényszéki tárgyaláson jogi képviselőjük bebizonyította, hogy a klinikán is kapott Röntgen-kezelést az asszony akkor, amikor Veress professzor azt tőle megtagadta és amikor figyelmeztette, hogy a röntgenezést jóidéig nem lehet folytatni. A kihallgatott or­vosi szakértők pedig, a kolozsvári klinika há­rom professzora, köztük az asszony által fel­kért szakértő orvosprofesszor is, egyhangúlag állapították meg, hogy az a kezelés, amit Veress professzor rendelt s amit Feszt György dr. végzett, nem volt olyan, amitől az égés ke­letkezhetett volna. A törvényszék természete­sen a bebizonyított tényállás alapján a kárté­rítési keresetet elutasította, az asszony ügy­védje pedig a táblához fellebbezett. A tábla tegnapelőtti tárgyalásán tanúként hallgatták ki Tatar Coriolan dr.-t, a bőrgyó­gyászati klinika tanárát és Colhasi volt tanár­segédet. Úgy Tatar tanár, mint Colbasi dr. nyíltan és határozottan megmondották, hogy Adler Jenőné a klinikán Röntgen-kezelésre je­lentkezett, ők az előbbi Röntgen-kezelésnek a lábán a nyomait m > látták, semmiféle égési tünet nem volt. Fehér Dezső dr. ügyvéd, az Ad­ler Jenőné jogi képviselője többé már nem áll­hatott meg amellett, hogy az asszonyt más sen­ki nem részesítette Röntgen-kezelésben, csak akiktől a milliós kártérítést követelik s előbb azt állította, hogy csak egyszer volt röntgene- zésen a klinikán, majd azt állította, hogy csak az egyik lábára kapta a klinikai röntgenezést- Tatar professzor maga állott fel a táblai ta­nács előtt és kijelentette, hogy határozottan emlékszik, az asszonyt többször röntgenezték és pedig mindkét lábán. A táblai tanács e kihallgatások után letár­gyalta a port és természetesen a kártérítési keresetet elutasította, Ezzel véget ért az a hajsza, amit a két kiváló kolozsvári magyar orvos ellen indítottak. Va lószinü, hogy belehajszolták ebbe a pörbe Adlei Jenőnét. Mindenki tudja, hogy úgy Veress ta nái*, mint Feszt György dr. olyan anyagi hely Híziasszonyoli Karácsonyi 1 Erdélyi szakácskönyv, irta egy székely asz- szony. 1 Háztartási könyv 1931-re, 50 drb. papír- szalvéta, 8 méter szekrénycsipke, 5 iv állváy- napir, 1 csomag fehér toaletpapir. ESS Lei. Vidékre utánvéttel, vagy előrefizetve portómentesen küldi. LEPAGE, Glui-Kvár. ,-li zetben vannak, hogy rajtuk a hárommillió fel­hajtható, mindkettőjüknek háza van. Egy ilyen követelésnek perköltségei is nagyok s kétség­telen, hogy mindkettőjüket megrendítette vol­na a pörnek olyan kimenetele, amilyenre nem számítottak De főképpen a kiváló szakorvosoknak orvosi önérze­tét bántotta az ellenük emelt vád, amelyről a tárgyalások bebizonyították, hogy milyen alaptalanul indították és hogy milyen uton-módon akarták a nagy összeget megnyer­ni. A Rönigen-égés súlyos betegség s előfor­dulhat a legnyugatibb klinikán is. Ebben az esetben a legrosszabb indulattal felépített vá­daskodás alapján kapott teljes elégtételt a két magyar orvos, mert az óvatosság hiányának a légkisebb esetleges gyanúját sem hagyta tisz­tázatlanul. A pörnek csak a táblai Ítéletben megállapí­tott hivatalos költségei kevés bijján százezer lejt tesznek, ki, aminek megfizetésére természe­tesen Adler Jenőnét kötelezték. Most a két Ma­gyar orvos indíthatna kártérítési keresetet. A horvát parasz&párt emlékíratban figyelmezteti a washingtoni kormányt, hogy a jugoszláv kormány egy többszörös gyilkost nevezett ki Washingtonba sa j tóattasénak (Róma, december 20.) A Giornale d’Italia newyorki tudósítás alapján közli, hogy a hor- vát parasztok külföldi pártja a washingtoni külügyi államtitkárságnak emlékiratot nyúj­tott át, amelyben tiltakozik az ellen, hogy a jugoszláv kormány Newyorkba sajtóattasénak legújabban egy Borislav Angielinovici nevű egyént nevezett ki. A memorandum szerint Angielinovici as Or juna terrorszervezet tagja volt s a rendőrség s a belgrádi ha­tóságok védelme alatt véres büntettek sorozatát követte el Horvátországban. Többek között Zágrábban a nyílt uceág lelőtt egy Marko Zsofko nevii diákot és a tárgyalá­son kiderült aztán, hogy több gyilkosság is terheli a lelkét. Egy évre ítélték el, kiszabadulása után külföldi útlevelet kapott, amellyel Párizsba utazott s most legutóbb washingtoni sajtóattasénak nevezték ki. Ä francia kamarai ülésszak©! egy zat tölhbség'ggel váratlanul elnapolták (Párizs, december 20.) A kormány tegnap indítványt terjesztett a kamara elé, mezben ja­vasolta, hogy a törvényhozás szünete január 13-áu végződjék. Az elrendelt szavazás közben a jobboldaliak lármás jeleneteket inszcenáltak. Az eredmény meglepő volt. A kormányjavaslat mindössze egy főnyi iöbbséget kapott. Szavazati arány 278:277 volt. Politikai körökben a kamara ülésszakának váratlan berekesztése meglepetést és felzúdulást keltett. Ennek nyomai megmutatkoznak a mai párizsi lapokban is. Általános vélemény szerint a kormány ezzel r.z erőszakos trükkel akarta lekiggadásra birni a kedélyeket, mert más módszerrel ezt elérnie nem sikerült. Karácsonyta díszek olcsón öszeállitva ms Lei 10 drb ezüst lametta, 24 drb. (2 doboz) ezüst jég­csap, 2 doboz hófehér tündérhaj, 5 drb valódi ha­vazott fenyődoboz, 6 drb. ezüstpelyhes nagy csil­lag, 6 drb. fémszálas ezüstdió, 6 drb. ezüst fenyő- fáeska, 1 doboz hó, 2 drb. (3 méter) dús ezüst boa, 1 fehér sielő baba (12 cm. magas), 1 fehér hóember (15 cm. magas), 1 nagy fémcsillag csucsdisz. Még sem kell éhezniök a nyugdíjasoknak karácsonyra Vidékre után­véttel küldi: Lepage, Hülozm (Kolozsvár, december 20). A napokban megirta a Keleti Újság, hogy a nyugdíjasok szomorú serege nap-nap után hiába várakozik arra, hogye hónapi nyugdiját megkapja a pénz­ügyigazgatóságtól Nemcsak Kolozsváron, ha­nem szerte az egész országban igen sok helyen mindeddig kifizetetlenül maradtak a december­ben esedékes nyugdijak és ismeretes, hogy pél­dául Bukovinában a nyugdíjasok valóságos közelharccal kényszeritették ki illetményeik fo­lyósítását. A kolozsvári nyugdíjasok is a leg­sötétebb kilátásokkal néztek a karácsony elé. mig végre ma megérkezett a rendelkezés, hogy a pénziigyigazgatóság mindent tegyen meg a decemberi nyugdijak kifizetésére és egész pénzkészletét bocsássa rendel­kezésre erre a célra. A pénzügyminisztérium erre vonatkozó ren­delkezése a Nemzeti Bank itteni fiókjához szóló tízmillió lejes utalvánnyal egyidejűleg jött meg. Ez a tízmillió ugyancsak a nyugdijak fede­zésére fog szolgálni. Értesülésünk szerint a pénzügyigazgatóságon a miniszteri rendelkezés alapján hétfő reggel megkezdődik a nyugdijak kifizetése. Megérkezel a pénzügyminiszteri rendelet, amely a pénzügy igazga« lóság összes pénzkészletéi kiutalja a nyugdíjasoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom