Keleti Ujság, 1930. december (13. évfolyam, 268-291. szám)

1930-12-13 / 278. szám

2 Xlll. ÉVF. 278. SZÁM. vufitaÉb hogy az idén, még rosszabb körülmények között 660 millió lej szeszadó beinkasszálásában re­ménykedik, ez csupán a kormányzat féktelen optimizmusára mutat re£. Hasonlóképpen az illúzió játékának tekinthetők azok a jövedel­mek, amelyeket a kormányzat bizonyos fel­emelt illetékektől vár, megfeledkezve arról, hogy akinek az élet anyagi feltételei, az adó el­viselhetetlen, úgy az az illetékekkel szemben sem fog megváltozott érzülettel viseltetni. • A pénzügyi kormányzat tervbevette, hogy amennyiben a kiadás és a bevétel tételei nem követnék egymást azzal a megingathatatlan biztonsággal, amint azt a papiros remélni en­gedi, a takarékosság jelszavai, a tisztviselői el­bocsátások és a tisztviselői fizetések redukciója bizonyulnak csalhatatlanoknak. Hárommilliár dón felüli összeg szerepel úgy mellékesen e költségvetésben, hárommilliárd, amelynek te­kintélyes része a már amugyis létminimumon aluli fizetésekből kerülne ki. A tisztviselői fizetések redukcióját aligha­nem követni fogja a magánalkalmazottak és munkások fizetéseinek és béreinek is apasztása, ez pedig nemcsak annyit jelent, hogy a fogyasz­tó piac még jobban megszültül, hogy ez a há­rommilliárd, egyszerűen el fog vonulni a piac­ról, azaz a kereskedők hárommilliárddal keve­sebbet fognak forgalmazni, már ennél az egy­szerűbb tételnél is, az uj pénzügyi esztendőben. Ismételjük, az uj rendelkezés a gyakorlatban többet jelent, jelenti azt, hogy a csökkenő bé­reknek megfelelően az adóterhek kirovásának is csökkennie kell, mert azt csak még sem kép­zeli a kormány remélhetőleg, hogy az a tiszt­viselő, akinek tiz, vagy húsz százalékkal apad a bére, az uj adókivetéseknél ugyanazzal az adó­alappal terheltessék meg, mint a tavalyi év­ben? A költségvetés azonban ezt az eshetőséget egyelőre nem vette kalkulációba. • A költségvetés egyáltalában nem vette kal- Kulációba, hogy az ország gazdasága és pénz­ügye a legszorosabb szervi kapcsolatban álla­nak egymással és hogy a pénzügyi helyzet, a köz helyzete csak akkor javulhat, ha a magá­nosok helyzete is javul. Most nem beszélünk ar­ról a barbár intézkedésről, az útlevelek kiálli tási illetményének fölemelésével kapcsolatosan — ez csak egyik legkirívóbb jele annak a költ­ségvetésnek, amely nem számol az intézkedések összetett voltával, más területeken megnyilat­kozó pusztító ellenhatásaival. Popovici minisz tér például azt mondotta, amikor ezt az útlevél históriát a szemére hányták, hogy nem kell minden embernek, aki beteg, külföldi fürdőhe­lyekre utaznia. — Hát akkor a pénzügyminisz­ter ur miért utazik minden esztendőben Karls- badba? — szegezték mellének a kérdést. A pénz­ügyminiszter hallgatott és hallgatása szimboli­kus beismerése annak, hogy ez a költségvetés nem a szegény emberek érdekében készült, hogy ez a költségvetés éppen a szegény emberek ér­dekeit fogja derékon találni. Igaz, vannak a pénzügyminiszternek is mentségei, hosszú évek rablógazdálkodása juttatta oda az országot, ahol most van és amelynek siralmas vigaszta­lanságát Stere Constantin tette szóvá a parla­mentben. Máról-holnapra nehéz jobb helyzetet teremteni, de éppen ezért meg kell keresni az eszközöket, amelyek a köz- és magánérdekek, az ország pénzügye és polgárok gazdasága közötti összhangot hozzanak létre, mert ennek az össz­hangnak a hiánya miatt züllöttünk le ennyire. A bukaresti egyetem rektorátusa cáfolja, hogy a fővárosi tüntetést egyetemi hallgatók rendezték volna  kommüniké szerint felelőtlen elemek és középiskolai tanulók ragadtatták el magukat mag gondolatiam teltekre (Bukarest, december 11.) A bukaresti diá­kok tüntetést akartak rendezni a Calea Victo- riei-n levő királyi palota előtt, de a karhata­lom a Nemzeti Színháznál útjukat állotta és visszaszorította a diákokat a Tiszti Kaszinóig. Közben kisebb összeütközések is történtek. A Calea Vietoriei-n levő Riegler-cukrászda nagy kirakatát a tülekedés közben beütötték, miköz­ben 4 diák és 3 diákleány az üvegszilánkoktól megsérült. Az éjjeli órákban egy diákcsopon tüntetni kezdett a Strada Vacaresti-n és Str. Sfintilor-on, néhány a tüntetők közé keveredett idegen egyén több zsidó kereskedő kirakatait beütöt­te. A karhatalom hamarosan helyreál­lította a rendet és 40 tüntetőt letartóz­tatott, köztük 7 diákot. Egy csoport a Str. Dionisii-ra vonult, ahol be-( törték Raşcanu főügyésznek, a Beza-per ügyészének ablakait. Éjjel 1 óra után egy ki­sebb csoport a Calea Griviţfei-n tűnt fel, ahol A gép kora Az emberi tevékenység majdnem minden ágá­ban a gép helyettesíti a kézimunkát. A legtöbb szappan gyártása és csomagolása kézzel esz­közöltetik. A Cadum-szappant géppel gyárt­ják, a puszta kéz nem érinti egyáltalában a gyártásának semmilyen fázisában. Ha látná a Cadum-szappangyár berendezését, meggyő­ződne, hogy mennyi gondot fordítanak az egészségre, higiéniára és soha más szappan! nem használna. jé*» néhány cégtáblát megrongáltak. A rendőrség itt is hamarosan helyreállította a rendet. A tüntetésekkel kapcsolatban a bukaresti egyetem rektorátusa kommünikét tett közzé, a tegnap lefolyt rendzavarásokkal kapcsolatban. A kommüniké hangsúlyozza, hogy ezek a rend­zavarások kétségtelenül igen sajnálatosak, azonban nem nyert bebizonyítást, hogy az ex- cesszusok elkövetői egyetemi hallgatók lettek volna. Sokkal valószínűbb, hogy a diákok közé keve­redett, tőlük távol álló egyének és kellő szülői ellenőrzés alatt nem álló középiskolai tanulók ragadtatták el ma­gukat meggondolatlan tettekre. A rektorátus sajnálja a történteket, de a köz­rendészeti hatóságok feladata lett volna a tet­tesek személyazonosságát megállapítani, hogy amennyiben közöttük főiskolai hallgatók lenné­nek, az egyetemi szabályzat teljes szigorával sujthatók legyenek. Az Adeverul a kommünikével kapcsolatban megállapítja, hogy súlyos hiba lenne az elköve­tett rendzavaró cselekményekkel az egész diák­ságot azonosítani, mert kétségtelen, hogy an­nak csak csekély része vett részt a tegnapi de­monstrációban. A rektorátusnak ama megálla­pítása azonban, hogy valószinüleg középisko­lai tanulók a tettesek, különösen hangzik, ami­kor a középiskolákból csak egy lépés az egye­tem és akik, mint középiskolai hallgatók ilyen cselekményekre kaphatók, azok holnap, mint főiskolai tanulók sem lesznek más mentalitá­sunk. GURT I. BUHUR: mmä! VILÁGREKORD! (28) — SpoFfrspng — — Vagy — veled menjek? Hannes még mindig hallgatott. Azután fölemelte a fejét. Fáradtan és közömbösen. — Mikorra lehetsz készen? Szóval megint ketten utaztak tovább. Görögorszá­gon át, végtelen és hihetetlenül rossz dalmát utakon tovább és már megint hideg szelek fújtak velük szem­közt. Reggelre fehér volt a föld. A hegyek közé jutottak. — Davosba megyünk! — döntötte el Hannes egy napon. Dorrit még aznap irt haza, a mama legyen olyan szives és küldje el neki a télisport-holmijait. Azután elhagyták, most először az egész ut alatt, az autót és Landquart-ból a Práttigauer-vonal kis, kedélyes kocsiján utaztak fel Davosba, ahol méteres havat találtak. A szezon megkezdődött. Szán szánra csöngetett el mellettük, amint a szálló felé utaztak. Minden fehér volt. Végtelen ródli-kigyó siklott el mellettük sok integető emberrel, amint letér­tek a főutról. — Ez aztán az üzem! — mondta Dorrit szakérte­lemmel. Hannes szó nélkül bólintott. Egyazon az emeleten vettek ki a szállóban két szobát, Hannes felhozatta a csomagjait, átöltözött — és amikor Dorrit félóra múlva kopogott az ajtaján, hogy megnézze, milyen a szállása, akkorra már Han­nes megint elhagyta a szállót. Kissé csalódva ment végig a helységben. Már az első lépésre ismerősökre talált. Nem is várhatta máskép. Es amikor később a szálló verandáján helyet fog­lalt, hogy megigyék egy kávéi, valaki kövéren és moz­gékonyán evezett feléje: Reiber Ludi volt. Dorritnak akarata ellenére is nevetnie kellett, amikor meglátta Reiber Ludit, .a balsorso3 sportfiut! Kövéren és szakszerűen volt öltözve, téli felszerelés­ben, amelynek az egyes darabjairól szinte le lehetett nivasni az árazást: Berlin, Leipziger Strasse... Minden uj volt rajta, káprázatosán tiszta és elegáns, mint egy divatlap illusztráció. Kezet ráztak. — Dorrit! — mondotta Ludi lelkesen, — régóta van itt? — Pontosan négy órája Ludi, — Jelentette ki a le­ány. — Üljön le, Ludi! Nagyon rekordosnak nézem ma­gát! A fiú le is ült és hallgatott a Dorrit megjegyzé­sére, azonnal elkanyarodott a tárgytól. — Mesés ez itt kint! — ielentette ki széles gesztus­sal. — Por-hó, kétméteres, a barométer emelkedőben! Az ember szive csak úgy ujjong! Hallja az ujjongást, Dorrit? Most jövök épp a Strela-kunyhőtől... — Ludi! — Dorrit halálos komollyá vált. — Maga füllent! A fiú elvörösödött. — Hogy-hogy? Dorrit a skitalpakra mutatott, amelyeket a fiú magával hozott és amelyek — mert az ajtó mellett ültek — alig kartávolságnyira voltak, tőlük. — Ludi — állt már maga ezeken a talpakon? — Hogy kérdezhet effélét? — kérdezte Ludi, kissé megütközve. Dorrit felkacagott: — Ludichen! Ludichen! Csak két méternyit húzta őket maga után a hóban, hogy azután elhenceghessen! Faggyuzatlan skivel jött le a Strela-kunyhótól? Ludi- ka! Hj. skivel akar hencegni, előbb egy kicsit tájéko­zódnia kell a dolgokról! Ludika elszomorodottan nézett a kávéjába. — Úgy se bírom ezeket a gaj-fogpiszkálókat! — mormolta aztán, — dehát mii tegyen az ember! Es az­tán ez az öltözet olyan jól áll nekem! Es egészen gyorsan, hogy elterelje a beszédet, me­sélte: — Egyébként Pahlen is három napja itt van! Dorrit az ajkába harapott. — Itt lakik, ebben a házban? — Nem. Odaát lakik. De mindenütt találkozhatni vele. Most valószinüleg még a Bogelschanze-n van. Megmondjam, hogy maga itt van? — Majd magam is találkozom véle, — mondotta Dorrit kitérően. Reiber Ludi még nagyon sokat jelentett ezután. Tiz perc múlva már az a benyomása volt Dorritnak, hogy egész Berlin találkát adott egymásnak Davosban, de Ludi megnyugtatta, hogy legfeljebb a feléről lehet szó. Természetesen mindenki már a következő hetekre készül, Pahlennek valószinüleg együtt van már a bob­legénysége, — persze most Is a Komet II. -t vezeti, mint rendesen, — holnap egyébként jéghokki van, Davos Riessersee ellen s a következő héten a B. S.-C. a maga nemzetközijeivel direkt Bécsből utazik le ide, hogy a mérkőzéseken jelen legyen. A párizsi kanadaiak, akik a B. S. C.-t két héttel ezelőtt a berlini Sportpalastban egész kis aránnyal győzték le, szintén itt lesznek és azonkívül a belgák is. Szóval, egyszóval: nagy nekilendülés következik. A kis Henie Szónya is itt lesz holnap és holnap, vagy hol­napután a nagy konkurrens, Jaross-Szabó asszony, át fog utazni itt. Szóval nagyon érdekes dolgok vannak itt készülőben. Miután Dorrit. erről meggyőződött, meglehetősen röviden búcsúztatta el Reiber Ludi urat, megint föl­vette a sálját és a sapkáját és másodszor is kiment a közeledő alkonyatba, mert Tilden Hannes miatt aggó­dott, aki még most se tért vissza. A következő sarkon találkozott vele A skijét a vállára vetve vitte s az arca gőzölgött. — Buta kölyök! — mondta Dorrit felháborodva. — Nem tudsz egy szót szólni, amikor elnaéssz? Már az Engadin minden szakadékéban összezúzva láttalak ma­gam előtt. Ekkor egy másik alak tűnt fel Hannes mögött és Dorrit Pahlent ismerte fel benne. A gróf csöndes mo­sollyal nyújtotta a kezét. — Jó napot, Dorrit. Hallottam már, hogy itt van. Helyes. Dorrit kissé feszesen viszonozta az üdvözlést, mert ámbár tudta, hogy Pahlen itt van, mégis váratlanul érte a találkozás. Pahlen, aki felismerte a kissé nehéz helyzetet, néhány közömbös megjegyzést tett az időre és a tájra és közben Dorrit visszanyerte a biztonságát, amelyet olyan ritkán vesztett el. — Mit szól Hanneshez? — mondta Pahlen éppen. A legelső üzletben skit vesz magának a fiú, kimegy a Bolgenschanze-ra és csak úgy vaktából, két órával a vasutazás után, odaáll és negyven métert ugrik: (Folyt, következik.),

Next

/
Oldalképek
Tartalom