Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)
1930-11-14 / 253. szám
—BP Z/7/. ÉFF- 255. SZÁM. SselekfiVj) tiszta és erős. Felvesz 80 eisrőjjaí állomást, ÁRA 9000 lei. Vezérképviselet: lí. •I0^EFN©1Í -BCCtJKEŞTI Smärdan 13. A kolozsvári sportegyesületek csütörtöki közgyűlésükön u ből megválasztják a lemondott district-vezetöséqe t (Kolozsvár, november 12.) A kolozsvári futballsport hierárchiájában beállt válság a kívánatos megoldás felé közeledik. A válság, amely a distric elnökét ért sérelem miatt az egész szervezet lemondásában nyilvánult meg, csütörtökön valószínűleg rendeződni fog. Ekkor ugyanis a kolozsvári egyesületek közgyűlése uj választást fog megejteni vezetősége kijelölése végett s hogy megmutassák, „éppen olyan bizalommal vagyunk a lemondott vezetőséggel szemben, mint amilyen bizalom első Ízben is őket választatta meg velünk", most is ugyanazt a vezetőséget fogják maguk fölé helyezni. így fog elsimulni a káros sportpolitikai mozgalom. Úgy látszik, a distric volt és leendő Vezetői eltekintettek attól, hogy az északi ligától — amely tulajdonképpen okot szolgáltatott lemondásukra — kérjenek elégtételt s megnyugszanak annyival, amennyit a kolozsvári sportegyesületek újból beléjük helyezett bizalma jeleţnt. Ez csütörtökön fog megtörténni s ekkor az újonnan székébe ültetett distric vezetősége meg fogja állapítani a vasárnapi bajnoki programot s egy heti szünet után újból meg fog indulni a kolozsvári bajnokság Aonban, tekintve a hirtelen beállt kedvezőtlen, hideg időjárást, igen kézenfekvőnek látszik az, hogy vasát nap nem lehet bajnoki mérkőzést tartani. Ekkor még ezt a hetet is veszteségnek kell tartani. Hogy az Universitatea, amely sokak szerint igen benne volt abban, hogy az elmúlt vasárnapon ne legyen bajnoki mérkőzés, magára nézve kedvező eseménynek fogja-e tartani azt, hogy őszi bajnoki mérkőzései közül egyetlen egyet sem játszhatott le s hogy az elmaradtakkal együtt kell majd tavasszal a tavasziakat is lebonyolítsa, azt nem tudjuk. Csütörtökön különben az északi liga is gyűlést tart, amelyen több, rendkívül fontos tárgypont fog megbeszélésre kerülni. • Az 1932-ös téli olimpiászt az amerikai Lake Piacibban február 4. és 13-ika között tartják meg. Devey, az amerikai télisportok vezetője részt vesz az 1D31 májusában Eécsben tartandó olimpiai konferencián és azon több, igen érdekes javaslatot fog benyújtani a téli olim- piász lebonyolítására nézve, amelyek közül a legnagyobb vitára mindenesetre az számíthat, amelyben a gyorskorcsolyázók öszes számokban egy tömegben való elindítását indítványozza. Amerikában ugyanis így futják a gyorskorcsolyázó versenyeket, tekintve azonban, hogy Európában nem szokásos ez, nem valószínű, hogy elfogadják előterjesztését. Német túrára mennek a magyar válogatott botolók. Magyarország válogatott ökölvívó csapata csütörtökön német tufára indul, amelynek folyamán először Münchenben a bajor válogatottakkal, majd pedig utána Nümbergben, Nürnberg város reprezentativjaival állanak szembe. A magyar csapat tagjai: Tokay, Lovas, Énekes, Szabó és Fogas. A csapatba kombinálták még Szélest, a Kolozsváron is járt Európa-bajnokot, aki azonban Délamerikába készül kivándorolni, ahol a professzionista boxolólc között fog elhelyezkedni és igy nem vállalta a válogatást. Osztrák—svéd válogatott mérkőzés lesz vasárnap Becsben, amely az őszi európai futballszezon legutolsó, nagy nemzetközi találkozása. Különben Becsnek ezen a héten ez már a második érdekes futballeseménye, mivel szerdán itt játszották le a Rapid—Sparta második Középeurópai Kupa döntőjét is. A bukaresti bajnokság derbijét vasárnap játszot(Bécs, november 12.) Az osztrák köztársaság fennállásának 12 éves évfordulója alkalmából Hildas köztársasági elnök beszédet mondott a bécsi rádióban. A beszédnek nagy politikai jelentőséget tulajdonítanak, amennyiben az elnök abban a demokratizmus és az alkotmányos jogrend mellett foglalt állást. Starliemberg belügyminiszter érdekes nyilatkozatot tett a budapesti Az Est munkatársának az osztrák politikai helyzetről. A belügyminiszter a választások eredményével nagyon meg van elégedve, amennyiben, amint mondotta, nem is számított annyi mandátumra, ameny(Nagyvárad, november 12.) A román okmánybélyeghamisitási kísérlet ügyében a nagyváradi rendőrségen őrizetbe vett egyéneket, Illyés József volt nagyváradi bankbizományost, Friedmann Sándor érmihályfalvai kereskedőt és bünrészességgel gyanúsított társukat a rendőrségről, ahol még szerda hajnalban, is folyt kihallgatásuk, szerda délben átkisérték az ügyészségre, ott letartóztatták őket és megkezdték kihallgatásukat. Az ügyben legfőbb szerepet játszó Holländer Károly szerda délig ugyancsak a nagyváradi rendőrségen volt s megbízható értesüléseink szerint az q szerepe még mindig nem tisztázódott teljesen. Szerda délelőtt egyébként, ták le a Venus és a Juventus s mint ismeretes, a Venus győzött meglepetésszerűen 3:1 (1:0) arányban. Ezek után következő a bukaresti első osztályú bajnokság állása: 1. Venus 5 5 0 0 19:5 10 2. Un-Tric 5 4 0 í 13: 10 8 3. Juventus 4 3 0 í 16 e 6 4. Olimpia 4 2 0 2 8:6 4 5. Macabi 4 1 1 2 6:10 2 6. Pr. Mihai 4 1 0 3 9:13 2 7. Sp. Stud. 3 0 1 2 4: 9 1 8. Turda fi 0 n 5 9-25 C Menzel és Macenauer, a két legjobb csehszlovák tenniszesző január elején délafrikai túrát bonyolít le, amelynek folyamán több versenyen fognak résztvenni. A kát tenniszezö már november 16-án elindul tengerentúli útjára. nyit pártjának elérni sikerült. Az eredményből azt látja, hogy politikai eszméik mély gyökeret vertek a lakosság gondolkozásában. A választásokba minden különösebb választási apparátus nélkül mentek be és igy az eredmény kizárólag eszméi hódi tó erejének tulajdonítható. A Heimwehr a legszorosabban együtt fog működni Vaugoinnal, akiben teljes mértékben megbíznak. Nem tartja kizártnak, hogy az osztrák köztársaság ügyeit egy kisebbségi kormány fogja tovább vezetni. még mielőtt az ügyészségre való átszállítás megtörtént volna, a rendőrség több informativ kihallgatást eszközölt. Délben Seciureanu vezetőügyész kijelentette munkatársunk előtt, hogy a bárom gyanúsított kihallgatását befejezte és az ügyet a letartóztatási indítvánnyal együtt áttette a vizsgálóbíróhoz. Popovici dr„ a második szekció vizsgálóbirája azonnal megkezdte a kihallgatásokat, amelyek kijelentése szerint előreláthatólag a késői éjjeli órákig fognak tartani s csak akkor tesz indítványt a'vádtanácsnak a letartóztatottak sorsára nézve. Nagyváradon nagy érdeklődéssel várják az ügy kimenetelét. MADACH: äz ember tragédiája fűzve 60 lei, kötve 00 lei, bőrkötésben 180 lei. Vidékre után- í 'Ifâţţ vettél küldi: U&páU'Út m. H j üZm’. MSSJiLiN? A TELJES ] (az uj módosított szakaszokkal kiegészített) I kényszeregyezséni törvény ţ precíz magyar fordítása. Ára 100 lei. — Vidékre : portóval a pénz előzetes beküldése mellett UO lej. Megrendelhető Dr. Mandel Fordító Irodában, CÍuj-Kolozs ár, Strada Memorandului No. 12. — C\ all bácsinál Str. N6 Jorga 15. Garantált faj bor. Kihordásra 20 L. I-a Leányka 40 Lei literenként. MEGLEPETÉS: MINDEN XaüY DOGOZ TAR i ALMAZ MINDIG EGY ÜVEGCSE PARFÜMÖT. működő öchi mján kívül elvált 41 éves római katholikus, gyermektelen tanár rokonom házasság céljából megismerkedne hozzá illő vagyonos leánnyal, vagy gyermektel en özveggyel. Leveleket „tanulmány" jelige ala't a kiadóhivatal továbbit. • R3>én zálogházban Wesselényi u. 11, november 24 én reggel 8 órakor nvilvános árverés lesz. Ai verés nap- tán újítani hatóságilag jlltva van. Stasrhember^ belügyminiszter meg van elégedve a lielmweiir győzelmével és teljes erővel Vasagoifs. mogé ăi! ki ügyészségre kísérlek át az okmény- bélyeg-h&misítási biinügy vádlottjait