Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)

1930-11-13 / 252. szám

---------------------------­A Bank aegitl a pezeta HtablllzAclóját. Bázelből je­lentik: A Nemzetközi Jóvátétel! Bank vezérigazgatója a tegnapi Igazgatótanácsi Illés után elutazott Madrid­ba, hogy felvegye az érl-tkezést a spanyol jegybank Igazgatóságával a pezeta stabilizációjának végrehajtása kérdésében, * Berlinben leszállították a kenyér és a sertéshús árát. Berlinből jelentik: A közélelmezési miniszter a pék- és húsipari munkaadókkal lefolytatott tárgyalásai után Berlinben a kenyér árát 8 százalékkal, a sertéshús árát pedig fontonként 5 pfennlnggel leszállította. A mi­niszter az élelmezési ipar többi ágaiban is igyekszik az árredukciót végrehajtani. • Csődbe kerülnek a kínai vasutak. Párizsból jelen­tik: Az Indo-pacificque távirati iroda nankingi jelen­tése szerint a délkinai kormány pénzügyminisztere rendkívül pesszlmisztikus nyilatkozatban számolt be a kínai vasutak helyzetéről, A vasutak kára a polgárhá­ború következtében meghaladja a 130 millió dollárt, adósságainak összege pedig több, mint 1 milliárd dol­lár. A válságos helyzetben a vasút nem tudja a káro­kat helyreállítani és adósságainak még kamatait sem tudja fizetni. A kinai vasutak csődje elkerülhetetlennek látszik. Románia a genfi vámkonferencián. Bukaresti tu­dósítónk Jelenti: Manoilescu ipar- és kereskedelemügyi miniszter pénteken Genfbe utazik, ahol Neculcea kül­ügyminiszteri szakreferenssel együtt Romániát fogja képviselni a nemzetek szövetsége részéről összehívott nemzetközi vámkonferencián. • A varsói agrárkonferencia. Varsóból jelentik: A len ­gyel fővárosban tegnap megkezdődött a bukaresti ag­rárkonferencián megválasztott bizottság tanácskozása. Romániát az értekezleten Lugostanu volt almlniszter és Luchenazl, a szövetkezetek központjának igazgatója képviselik. 10 Manoilescu miniszter tanulmányozza a jelzáloghi­telek kérdését. Bukaresti tudósítónk jelenti: A kor­mány megbízta Manoilescu Ipar- és kereskedelemügyi minisztert, hogy tanulmányozza a jelzáloghitelek és tartozások kérdését és a legközelebbi minisztertanácson tegyen arról jelentést. — Itt emlitjük meg, hogy Ma- ncilescu miniszter tegnap hosszabb megbeszélést foly­tatott Condescu tábornok hadügyminiszterrel a kato­nai iparágakról, kapcsolatban a költségvetés reduk­ciójával. * Keleteurópai időszámítás. Szerda, november 12. Budapest. 1045: Országos Postászenekar hangver­senye. 13.05: Mandits-szalonzenekar. 13: Londoni hindu konferencia. 17: Molnár Jenő vidám karcolatai. 18: A legrégibb színház: Nagy Adorján felolvasása. 18.30: Fo­lyamőrségi zenekar. 20: K. Halász Gyula előadása a rádió parlamentjéről. 20.30: Weiner Leo: Csongor és Tünde c. operájának közvetítése, utána hírek, majd ci­gányzenekar. Becs. Vigoperai énekkar. 12.15: Fil­harmonikus zenekar. 14.05: Hires virtuózok gramofo­non. 16.05: Tánczene. 20: Bittner: A vörös ered cimü operája. 23.30: Werba-zenekar. Berlin. 17.30: Délutáni zene. 21: Karének. 22.10: Szimfonikus hangverseny. 23.15: Tánczene. Bukarest. 13: Gramofonzene. 17: Rá­dió zenekar. 13.30: Szórakoztató zene. 21: Hárfa szóló. 21.45: Cretoiu operaénekesnö dalestje. 22.15: Albu he­gedűművész játéka. Kattowitz. 17.45: Gramofonzene. 18.15: Népszerű zene. 21.30: Szólisták hangversenye. Xlll. ÉVF- 252. SZÁM. 22.10: Esti zene. 23: Gramofonzene. Milano. 18: Gramo­fonzene. 20.30: Könnyű zene. 21.30: Félóra tánczene. 22: Lehár egy operettje, majd vendéglői zene. München. 17.25: Tea-zene. 21: Operett-közvetités, majd szórakoz­tató zene. Prága. 12.15: Gramoíonzene. 22.30: Gramo­fonzene. Róma. 18: Szórakoztató zene. 21.30: Félóra tánczene. 22.05: Mayerber: Az afrikai nő o. operája. Csütörtök, november 18. Budapest. 10.15: Rékay-szalonzenekar. 13.05: Rendőr zenekar. 17: Rádió Szabad Egyetem. 18.10: A földmű­velésügyi minisztérium rádióelőadás sorozata. 18.40: Kamarahangverseny. 20.15: Irodalmi előadás. 20.50: He­vesi Sándor: Görögtüz c. vigjátéka, utána hirek, majd cigányzenekar. Bécs. 12: Paraszt-zene. 13. Cerda-zene- kar. 17.20: Modern tánczene. 20.35: Dostan zenekar. 23: Silving-zenekar. Berlin. 17: Délutáni zene. 20.30: Esti hangverseny. 23: Tánczene. Bukarest. 13: Gramofon­zene. 17: Könnyű és román zene. 17.30: Dinicu-zenekar. 20: Gramofonzene. 21: Szimfonikus hangverseny. 21.45: Solomoneanu O. dalestje. 22.15: EsEti hangverseny. Kat­towitz. 1725: Gramofonzene. 18.45: Könnyű zene. 23.15: Esti hangverseny. Lipcse. 17.30: Szórakoztató zene. 20.30: Operett-dalok. 21,30: Szinjáték-közvetitése. Milano. 17: Gramofonzene, 20.30: Könnyű zene. 21.30: Félóra tánc­zene. 22- Kamara hangverseny. München. 17.25: Dalok. 18 25: Délutáni zene. 21: Gramofonzene. 22; Mozart és Keydn hangverseny. Prága. 12.15: Gramofonzene. 13.30: Déli zene. 20.20: SzinmU-közvetités. 22: Szimfonikus hangverseny. 23.20: Orgonajáték. Róma 18; Délutánt zene. 21.30: Félóra tánczene. 22.05: Serato hegedűmű­vész hangversenye. tornán, angol, francia, né­:: mei, magyar, ©fasz, cseh­;: szlovák, szerb, fcorváí ]| fordítások, nevelek, tudományos, műszaki, stb. & munkák), gépbediktálás, másolás, sokszoro- f sitús HR. M A N 1) !•: I, FORDÍTÓ IRODÁBAN, f Cluj-Kolözsvár, Strada Memorandului No. 12. Szavanként­...........5 L Vastagbetüvel - - - - 1# L Legkisebb apró, 10 szó SO L Állastkeresőkneklszó 4 L Vastag betűvel - - - - 8 L Kizárólagosan csak vasár­napra leladott apróhirdetés 25 százalékkal drágább Díj előrefizetendő APRÓHIRDETÉSÜK CSAK PORTÓBÉLYEGGEL ELLÁTOTT JELIGÉS LEVELEKET T0VÁBBITtXK !7®S!1 7&v Ja sömnek ismerő­csoda­szép 19 éves, képzett szőke leánya van. Férjhez adná őt s ho­zományul másfélmil­lió lei készpénzt és egy hat szobás főúri mintára berendezett házat ad jövendőbeli vejenek. Minthogy a leány kifogástalan nevelésben részesült és a családfő előkelő társadalmi «állású ember, ezért csak olyan biztos existen- ciaju úriember jöhet számításba, ki nem hozományt akar fele­ségül venni. A leány igen jól tud főzni, sütni és zongorázni, tehát házias és az erkölcséért minden­kor tűzbe teszem a kezem érte. Néhány hónappal ezelőtt mér hirdettem, de hirde­téseimre nem volt jelentkező. Nem hi­szem, hogy Románi­ában nem lenne meg­felelő keresztény úri­ember, aki jelentkez­ne, mert hiszen a jö­vendőbelinél nem lesz tekintetbevéve a vagyon. A lényeges a biztos existeneia. Komolyan házasságot kötni óhajtó 32 évnél nem idősebb urak ír­janak „Szőke tündér“ jeligére a kiadóba. Csak teljes cimü le­veleket veszek figye­lembe. Szexen« divatlapok p#nw® Ullstein: Moden Album-------lei 70 Ullstein: Grosse Moden Album lei 90 Beyers: Modelülirer------— — lei 85 Record-----— —-----------------lei 40 Die Wienerin ------------------— lei 40 Die Schöne Wienerin--------lei 40 A pénz előzetes beküldésére portómen­tesen küldi a Minerva könyvkereske­dés, Str. Reg. Maria (Deák F. u.) 1 sz. Beczássy Judit: Terebélyes nagy fa cimü regénye intuitiv női meglátással és meleg asszonyt szívvel rajzolja meg két asszonygeneráció sorsát a régi. erdélyi gentryvilág levendulaillatos világában. A könyv ára szép egészvászonkötésben csak 163 Lei. Kapható a Minervánál, Cluj-Ko­lozsvár, Str. Reg. Maria, Deák Ferenc u. í sz. M egvételre keresek egy modern, mély gyermekkocsit. Cimet a kiadóba kérek. J ókarban levő fehér hálószoba berendezés eladó. Kereszt u. 10, földszint 2, d. e. E ladó uccai árusítás­ra alkalmas féderes, kerekes sátor, 2 drb. 3 méteres 2 rekeszes, 1 drb. 4 méteres, 3 reke­szes, erős fenyőfa raktár- láda (gabona tartónak alkalmas), 2 drb. 3 méte­res keményfa tábla (munka asztal), több kisebb n-.gyobb hordók, ogy 4 méteres, 3 soros, 9 fiókos fenyőfa stelázsi. Megtekinthető d. u. 3-6- ig, Calea Dorobanţilor 73, balra 2-ik ajtó, Lcit- heim Elemérnél. E ladó ebédlőasztal és kredenc, női ruhák és kosztüm, rövid férfi- bunda, lábzsák, perzsa boa és muff, kézi bőrönd, nád-diván, kalap, koffer, 3 ajtós alacsony szek­rény., Kleinné, Király u. 43. Értekezhetni d. e. 11-ig, d. u. 1—5-ig. jg£*ls5rangu házikoszt >*»* kapható kihordásra is, az egyetem közelében. Str. Avram láncú (volt Petőfi u.) 38. Rif iärusitandök a dézsi C. F. U. szövet­kezetében levő áruk és berendezés kiköltözés végett. — Igazgatóság. wn B árra ilyen irodai al­kalmazást keres gyakorlott tisztviselőnő, ki a román-magyar gép­írásban perfekt, esetleg pénztárhoz is elmenne. Szives megkereséseket „2500—2800“ jeligére e lap kiadójába kér. «y? ég»r.s«teít gyermek- gondozónő ajánlko­zik vidékre. Szigetiné, Szondi u. 32. I II Ml M'i III I ' IUI I flUjataás É O rvosi srsai keres esy Kolozsvárén létesítendő vegeta- ríiis gzsnaioríunt- hoz, f.ssz.1 j tlui-Ko- tozsw. r, Sir. Getu 30. Telefon 14—55. jt,#öwsspad u. sí sz. alatt azonnal kiadó 2szoba konyha, veranda, pince. Ugyanott egy szoba konyhás lakás’ is, esetleg az egész együtt. Kjf-tií m gjriadé Cluj-Kolozsvár, w% Calea Dorobanţilor 73 szám alatt két műhely helyiség. — Értekezni ugyanott balra 2-ik ajtó, Leitheimnél. _______ K iadó 3, vagy 4 szo­ba, fürdő, veranda. Tordai ut 38. M odern háromszo­bás lakás azounal- ra kiadó. Értekezhetni Str. Basa-abia (volt Ke­mény Gábor ucca) 10. — Házfelügyelőnél. M odern, két szobás lakás február hó 1-re k-adó. Értekezhetni Str. Universităţii 3. Ház- eliigyelőnél. személyes, csino­1 san bútorozott, külön- bejáratu szoba azonnal kiadó. Str. Fântânele (Vasvári Pál u.) 17. volt 3 szám. T artós ondolálás, ma- nikürözés, művészies paróka készítés a leg- jutányosabbau Lotti sza­lonban Wesselényi u. 3. HÓMÁN—SZEKFÜ: TUagyat történet V. kötete megjelent, amelyet az előfize­tők átvehetnek. Megrendeléseket azegész miire elfogad a Minerva, Cluj-Kolozs­vár■, Str. Reg. Maria (Deák F. u.) 1 sz. I Nyomatott a lapkmdótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. körforgóján Cluj-Kolozsvár Str. Universităţii (hgyetcm-u.J. 3. i eiefom 094. óOtS,

Next

/
Oldalképek
Tartalom