Keleti Ujság, 1930. november (13. évfolyam, 243-267. szám)

1930-11-13 / 252. szám

8 SB XIII. tVF- 252. SZÁM. saw DuamiwzúNüvtfszzT %EZi£ZZ2ű&«EXanxsxanKM*mBmu*saK^mmmKiaBmmaaxme*umeMMs&ssB*inm r „ 7!(Íjon fei, aki ezt a far ja, §ogyfekete Tílifjáíy a kolozsvári Tílagyar SziníjázQoz Három epizód Fekete színigazgató életéből, amelyekből kiderül hogyan rikatla meg a temesvári közönséget, hogyan vezette motorbiciklin a zsombolya katonazenekart, hogyan esett a villamossínek közé és lizesztendei távollet utár, hogyan szerződtették vissza a kolozsvári színpadhoz ? (Kolozsvár, november 11-) Nehány nap óta Kolozsváron tűnt fel Fekete Mihály jellegzetes alakja. Színházi kommünikék hirdetik, hogy csü­törtökön este Cyranot fogja játszani. Tíz eszten­deje, hogy nem láttuk a kolozsvári színpadon. Pe­dig valamikor ünnepelt művésze és kiváló főrende­zője volt a színháznak. Mindenki szerette, becsülte a lobbanékony természetű, heves temperamentumu művészt, akiről valóban el lehet mondani, hogy az utolsó tiz esztendőben nemcsak Kolozsvár művé­szeti, hanem társadalmi életéből is hiányzott. Szemben ül velem a kávéház törzsasztalánál. rAlig változott valamit. Kedélye, temperamentuma a régi- Pedig tiz esztendő alatt többször volt szín­igazgató, ahogy mondani szokták, volt fenn, volt lenn, ült börtönben és ünnepelték a világot jelentő deszkákon. Midőn a magyar színpadi művészet a legválságosabb napjait élte, Fekete Mihály kicsiny truppjával a magyar községeket járta, hirdette a magyar szó dicsőségét, és mint hajdan a régi ma­gyar színészek, a szó igazi értelmében echós sze­kéren, vagy ha arra sem tellett, gyalog barangolta be a Bánátot és Erdélyt, de sohasem engedte, hogy az élet maga alá gyűrje. Komoly interjút nem lehet vele csinálni. Tiz éves szinigazgatói és művészi múltjáról csak egy izgalmasan érdekes regény számolhatna he méltóan. E helyen szinigazgatói múltjából csak három ér­dekes epizódot mondunk el. Három kedves törté­netet, amely jellemzi a romantikus színigazgatót, a soha nem csüggedő művészt és mindenekelőtt az áranykedélyü embert. t Könnyek a temesvári közönség szemében. A határszéli falvakban minden előadás előtt Fekete Mihály az egybegyült közönség előtt beszé­det tartott. A jámbor falusi nép megittasxilt lélek­kel hallgatta a dörgőszavu szinigazgatói, aki a magyarnyelv szépségéről és a magyar kultúráról beszélt- így volt ez Galántán, Végváron, Hátszegen és a többi kis állomáson. Egyszer aztán Temesvárra vonult be kicsiny truppjával. Három évig volt távol és a temesvári előkelő közönség valósággal szomjuhozott arra, hogy Fekete Mihályt és színtár­sulatát láthassa. Fekete Mihály ezúttal is hű maradt önmagához. Az előadás megkezdése előtt kiállt a függöny elé és beszélni kezdett. Ilyenformán: — Három évi távoliét után lelkes közönséget és zsúfolt házat látok magam előtt. Lelkem egész mélyéig megrendülve üdvözlöm a temesvári közön­séget, amely nem felejtett el engem, ismét megtöl­tötte a színházat, mert _és itt hangját magasra emelve valósággal odadörögte a közönségnek, _ akárkinek adják bérbe ezt a színházat, az mégis csak az enyém és az enyém!.-. Az elegáns közönség előbb megdöbbenve, aztán föllelkesülve hallgatta Fekete Mihály menydörgé­sét, aztán hirtelen felugrott mindenki a székéről, a szemekben könnyek jelentek meg. Fekete Mihály egy hirtelen mozdulattal szétrántotta a függönyt és hátra kiáltott a szinpad felé: — Világositól Gyújtsd fel az összes villanycsil­lárokat, hadd láthassam fényárban azt a temesvári közönséget, amely mindég ragaszkodott hozzám!... Motorbiciklivel a zenekar élén... Â másik eset Zsombolyán történt. Temesvár­ról hirtelen el kellett utaznia, mert a színházat el­vették tőle. Más ember kétségbeesik és nem fizeti a tagjait- Fekete Mihály azonban nem ezt tette. Át- rándult Zsombolyára. Délután érkezett meg a kis csapat. Nem volt újság, nem volt plakát. Fekett azonban nem esett kétségbe. Zsombolya főterén éppen egy román katonazenekar játszott. A karnagyhoz ment, hemutatkozott; _ Fekete Mihály színigazgató vagyok. Esti játszani szeretnék, nem volna hajlandó a karmcstei ur a zenekart rendelkezésemre bocsátani? A karnagy tanácstalanul állott ott, de azutái a helyőrség parancsnokához kérdést intézett. Meg kapta az engedélyt- Es mi történt ezután? Fekete Mihály vidéki színigazgató motorbicik­lire ült, a zenekar élére állt cs igy járta be Zsom­bolya uceáit. A reklámnak ez a szokatlan és ötletes módja természetesen felverte az alvó kisvárost és este Fekete Mihály zsúfolt ház előtt hirdette a ma­gyar színpadi múzsa igéit... És fizethette a tagjait... Ez pedig a temesvári színkörben történt... Temesvári szereplése idejéből származik az alábbi kedves epizód is- A gyárvárosi színkörben játszott. Aki ismeri Temesvárt, az tudja, hogy a gyárvárosi színkör, a város központjától gyalog legalább is negyven percre van. Érthető tehát, ha a közönség nem szívesen ment színházba. Fekete színigazgató azonban nem jött zavarba. Plakátokon hirdette, hogy az esteli előadás után mindenki vil­lamoson mehet haza. Egy ideig a villamos társaság Fekete Mihály kérését honorálta is, minden éjszaka három-négy villamoskocsit küldött a színkör elé, amely a közönséget hazaszállította. Egy este azonban baj történt. Az előadás a kelleténél hosszabb ideig tartott- A villamoskalauz ridegen bejelentette, hogy nem hajlandó tovább a közönségre várni. Fekete igazgató kért, könyörgött, de a villamoskalauz hajthatatlan maradt. Fekete odakiáltotla: _ Kalauz ur! Ha elindul, a sínek elé dobom magam!... A villamoskalauz azonban megránditotta a vállát és közönyösen megindította a villamost. Mi1 gondolnak, mit csinált Fekete színigazgató? Pillanatnyi habozás után _ a villamos sin el közé dobta magát. A kalauz természetesen megállí­totta a villamost, Fekete Mihály bravúrja sike­rült­Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a szín kör közönsége pillanatok alatt tudta meg, mi tör tént és Fekete Mihálynak olyan sikere volt, ami lyent még a színpadon is ritkán aratott... Nem maradt senkisem iilvc... Minderről azonban hallgat. Sőt még azt sere mondja el, hogy hétfőn este leszerződi ettél; a Ma gyár Színházhoz. Pedig ez is érdekes dolog. A Bánk Bán nagysikerű előadása után a színház vezetősége, a színészek és nehány újságíró bankettre gyűltek össze. A banketten résztvett Fekete Mihály is Arany kedélyével itt is megfőzött természetesen mindenkit. Valaki felvetette, hogy miért nem ál­landó tagja Fekete Mihály a kolozsvári Magyar Színháznak? Egyöntetű vélemény alakult ki: a kiváló művésznek és rendezőnek Kolozsváron van a helye. Ekkor kedves jelenet történt. A színház egyik igazgatója felállott és csak annyit mondott: _ Álljon fel, aki azt akarja, hogy Fekete Mi­hályt a kolozsvári színházhoz leszerződtessük!... Mondani sem kell, hogy egyetlen ember sem maradt ülve­És Fekete Mihályt nyomban leszerződtették a Magyar Színházhoz... Olajos Domokos. Manapság a siker ritka, Cennem van a siker titka! Ha még nem használja, vagy még nem ismeri az „ALADDIN“ petro­leum csodalámpát,kérjen ismertetőt, portómentesen küldünk. §* A* /?# bucureşti, 1. Strada Regală No. 6. Fekete Mihály: Cyrano de Bergerac Városszerte általános örömet keltett a hir, hogy Fekete Mihály, a kolozsvári színháznak nemrég még egyik legnépszerűbb tagja, csütör­tök este fel fog lépni a Cyrano de Bergeracban. Felejthetetlen emléke a kolozsvári publikum­nak Fekete Mihály Cyranoja s ez az emlék fog .nőst uj színekkel gazdagodva megelevenedni a Cyrano reprizében. liostand gyönyörű alkotása, a Cyrano ro­mantikus, hősi erőtől és költői pátosztól túl­áradó figurája Fekete Mihály ábrázolásában egészen páratlan reliefet kap most. Akik a pró­bákat látták, elragadtatva beszélnek erről az alakításról, amelyet Fekete Mihály egyéni li- rája fiit át különösen, életmeleggé. Mellette a színház egész drámai együttese buzgólkodik, hogy a csütörtöki előadást ünneppé varázsolja. A próbákat Fekete Mihály vezeti. {*) Chiti Sţanciu a kolozsvári román Ope­ra nj prímaballerinája. Amióta Penescu Licia eltávozott Kolozsvárról, az Opera balettegyüt- tose hiányos volt. Annál kellemesebben lepte meg az opera közönségét, hogy az igazgatóság leszerződtette ebben a minőségben Chiti Stan- eint, Stanciu Victor, kolozsvári egyetemi tanár bájos leányát, aki most tért vissza külföldről. Chiti Stanciu amellett, hogy kellemes színpadi jelenség, izig-vérig művész. Táncszámainak in­terpretálásán meglátszik, hegy olyan világhi- rességek, mint a német Laban professzor, Mary Wigmann és Palluca iskoláját járta. A közön­ség meleg ünneplésben részesítette a művész­nőt, aki kivált a „Koldusnő“ és az ,,Ima“ cimü táncszámaival mutatta meg tehetségének orosz­lánkörmeit. HEVESI PIROSKA zongora művésznő hangversenye érdekes zenei eseménynek ígérkezik. A kiváló művésznő ezidei első no­vember 17-ére hirdetett, de technikai okokból szerdán, november í9-érc halasztott hang­versenyére rendkívül érdekes, nívós műsort ál­lított össze. Ez alkalommal itt először mutatja be Brahms hatalmas F-moll szonátáján kívül a modern orosz zeneszerzők, (Miaskowsky, Stra- winsky, stb.) müveit. A program főbb számait még Beethowen, Bartók, Debussy és Liszt mü­vei alkotják. Remelhetőleg Kolozsvár zeneéríő és szerető közönsége felfigyel erre a minden tekintetben iníernacionális értelemben is vett művészi élvezetre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom