Keleti Ujság, 1930. október (13. évfolyam, 216-242. szám)
1930-10-13 / 227. szám
XTTI. CVF. 227. SZÁM. _____________fi@23SS6S' A józsefházi isko Itta: Sulyok István dr. A szász népközödig lapja, a Siebenbürgiseh Deutsches Tageblatt vezércikkben foglalkozik egy felekezeti magyar népiskola hatósági bezárásával. Az eset mindenkápen megérdemli, hogy mi is szóvá tegyük. A szatmármegyei Józsefházán történt, hogy a tanfelügyelőség egyszerűen bezáratta a róirri katholikus népiskolát. Az indokolás: az iskolaszék semmiképen sem volt hajlandó felsőbb rendeletre a német tannyelvet bevezetni a magyar helyett. Az isko’aszék magatartásának oka eléggé egyszerű és világos. A józsefvárosi róm. knth. gyermekek anya- nyelve magyar s magyar volt már szüleiké is. Ezek az egykoron német községek, melyek a Károlyi grófok hívására két századdal ezelőtt települtek erre a vidékre, az idők folyamán nyelvben és érzésben nagyrészt elmagya- rosodtak. Ez egyáltalán nem rendkívüli eset, a társadalmak kialakulásának folyamatában. A románság előhar- cosai nem egyszer büszkélkednek azzal, hogy ugyancsak az utóbbi két évszázad alatt kétszáznál több erdélyi község lett észrevétlenül románná. Pedig ezek őstelepülések voltak s magyar impérinm alatt éltek. A környezet hatása, a körülöttük elszaporodó románság mégis ellenállhatatlan erővé vált a számukra. A szatmármegyei svábok pedig, mint egyszerű telepesek kerültek magyar környezetbe. Olyan területekre, ahonnan kipusztult a magyar lakosság. Szerényen, mint megélhetést kereső kivándorlók, kiket régi hazájukból a nyomorúság űzött el, mindennemű privilégium nélkül egy magánakció folyamányaképen s egészen biztosan azzal a tudattal, hogv uj környezetükben alkalmazkod- niok kell a viszonyokhoz, ha boldogulni akarnak. Csoda-e, ha nem kerülhették el a kivándorlók örök sorsát ? Mindezt nem az ér* állapítjuk meg egymás mellett, mintha ebből jogot akarnánk formálni akár a már elveszett magyarokra, akár azokra a német telepesekre, kik bárhol a régi ország történelmi területén német öntudatukat megtartották. A társadalomtudomány nem ismer hálát, sem érzelmességet. Folyamataiban az egyes ember kicsiny pont, a társadalmi organizmusok egyszerű atomja csupán. Ma adott helyzet előtt állunk. Az öntudatlan folyamatok megakadtak, mert a társadalmi fejlődés nj fázisba lépett. Az öntudatosan épülő nemzeti kultúrák korszakában élünk s ennek a munkának szüksége van mindenkire, aki nyelve, gondolat- és érzésvilága alapján ugyanannak a kultúrának természetes hordozója. De csakis ezekre. Minden zsákmányolás más kultúrák területén ma korszerűtlen, kulturátlan, céltalan törekvés, mert önmagának, a kor alapgondolatának mond ellent. Ha ezen az állásponton állana Erdélyt illetően mindenki, könnyű volna azokat a vitás kérdéseket gyakorlatilag negoldani, melyek az egymás mellett fejlődő nemzeti kultúrák határvillongásaiból születnek meg. Nem volna névelemzés, mely századok alatt megtett utakról akar visszaráncigálni mitsemsejtő gyermekeket s csak boldogtalanságot, legjobb esetben kétes értékű kétlelküséget teremt. S nem volna másfelől a szatmári sváb kérdés sem, ez a fájdalmas ütközőpont két ezerszeresen összefonódott kultúra, két tragikusan egymásra utalt nemzet között. Ennek a tragikus bonyodalomnak kiáltó tünete az, ami Józsefházán történt. Egy falutól erőszakkal elvették azt az iskoláját, hol anyanyelvükön tanulhattak, tehát egyáltalán tanulhattak gyermekei s minden bizonnyal rövidesen más nyelvű iskolát adnak e helyett, olyat tehát, hol az ismeretlen tannyelv a művelődésnek áthághatatlan akadálya lesz. Két imperializmus szövetkezett itt néhány magyar anyanyelvű gyermek természetes művelődési folyamatának megállítására. Az egyik a román, mely két legyet üt egy csapásra: a magyar kulturterü- letet csonkítja, mert engesztelhetetlen ellenséget lát ata- visztikus vaksággal benne s egyúttal kisebbség között szitja az ellentétek tüzét. A másik az újkeletű német kulturimperial izmus, mely a világháború rettentő területi és népesedési veszteségeit a földgolyón szerteszórt német nép határokon felül álló megszervezésével igyekszik pótolni. Ezt a teremtő gondolatot azonban minden jel szerint a doktrína geometrikus rendszerességében, minden teremtő gondolat szegletes koporsójába készül újra eltemetni. Jó volna hinni abban, hogy ezt a veszedelmet, mely az elméltnek elmerevitésével a németséget itt újra fenyegeti, épen az erdélyi szászok érzik meg elsőnek. Annak a szász gondolatnak hordozói, kik nyolc évszázad történetével bizonyíthatják a német gondolathoz való hűségűket, annak minden változatán keresztül, ugyanakkor azonban épen nemzeti egységük biztos tudatában világosan láthatják itt Erdély sajátságos földjén a hatások és ellenhatások játékát a nemzetek közötti életben. A Siebenbürgiseh Deutsches Tageblatt vezércikke ugyanis, melyből kiindultunk, „danaok ajándékáról“ beszél, amikor a józsefházi tragikus esetről beszámol. Igaz, hogy szükségesnek látja bevezetőjében megjegyezni, hogy a szatmármegyei svábokat a magyar uralom utolsó évtizedei alakították át magyarokká. Ez merőben politikai, nem tudományos állitás. Cáfolat reá a bánsági svábság, ahol a magyar iskola mellett is a falukon a románosodásnak sokkal több esete mutatható ki, mint a magyarosodásnak. A környezet döntötte el itt is a kérdést, mint ahogyan a városi németség sem az iskola, hanem a környezet hatása alatt indult el a magyarosodás utjain. A továbbiakban azonban már megszólal a jobb belátás szava, ba egyelőre szintén csak politikai megfontolások sugallatára. „Felette kétséges eredménynek tűnik azonban a szemünkben, — mondja a cikk, — hogy a közoktatási- ügyi minisztérium az iskolaszék szóbanforgó határo zata miatt az iskolát bezárja, valószinülegN azért, hogy azt német iskolaként nyissa meg újra. Kérdeznünk kell, hogy tulajdonképpen honnan meríti a minisztérium a jogot ehhez az eljáráshoz? A törvény értelmében felekezeti iskolákkal csak az az egyház rendelkezik törvényes képviselete utján, mely azt fenntartja. Ha az állam a törvény ellenére is beavatkozik, akkor — bárha ez esetben a németség javára történik is ez, — mégis azt kell kérdeznünk, nem történhetik-e meg, hogy más esetben az állam egyszer német evangélikus iskolákat zár be azért, mert a német tannyelvhez ragaszkodnak? Egyáltalán nem volna nehéz olyan körülményeket elképzelni, melyek mellett az állíam itt ueyanazt a jogot venné magának, mint Józsefházán. Minden tekintet nélkül tehát arra, hogy a minisztérium ilyenféle rendelkezései kinek a javát szolgálják, irányadó csak az lohet: prineipiis obsta.“ • „Ha a román állam a maga törvényes hatáskörében annak az alapelvnek hódolna, hogy mindennemű iskolának a látogató gyermekek anyanyelvén kell tanítania, illetve, hogy a lakősságnak tekintet nélkül a nyelvére, mindenütt iskolákat kell állítani, — menteni Lehetne az iskolafenntartó testület rendelkezési jogának alaki megsértését az állam részéxpl, ha ez azzal volna indokolható, hogy az iskolafenntartó testület a természetes emberi jogok egyik alapélre ellen cselekszik. Mit látunk azonban a román államnál? Miért követi az anyanyelvi oktatás alapelvét csak kivételesen és csokis ott, ahol az nem állami iskolahatóságok ró~ vására történik? A választ erre az adott esetben fáradság nélkül meg lehet találni: a célja itt az, bogy a németek és magyarok között folyó vitában olajat öntsön a tűzre. Igazság érzete csak ott szólal meg, ha arra számíthat, hogy a visszavonás ékét két nem román nemzetiség közzé mélyebbre verheti .. Valóban csak mélyebbre, mert a másik imperiáliz- mus, melyről szólottnnk, — a német, már eléggé mélyre verte azt, — éppen a szatmári kérdésben. A tudomány ellenére, ami németeknél csodálatos és szokatlan. Hogy a politika ellenére is, az sajnos nem meglepő, mert hiszen e téren a fellengző messzeségekbe néző rövidlátás a nagy német nép szörnyű tragédiáinak legfőbb forrása. Ezen keveset változtat az, hogy ennek a német imperiálizmusnak, ez imperiálizmus itteni ügynökeinek nem parancsolnak azok, kik ezt a cikket megirat- ták. Ámbár nyilvánvaló, hogy argumentációjának s Az őszi és Séli divat legszebb any exoluslv választékba*i megér A legújabb szövésű original angol és francia, anyagok kabátokra, kosztümökre és ruhákra az összes divat színekben. Sima és mintás angoi bársonyok kabátokra, ruhákra és pongyolákra Szolid anyagok ! CÍRÜSWA 05 ÉS STMMEIS KŐ! OSVaTKÜÍ.C«Í.ECESSÉÖEK ÁRUHÁZSÍ KOLOZSVÁR FŐTÉR 12. Sződd &:ak 13 A leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb zörejmentes vételt csak a FÜTŐ ÉS ANÖD AKKUMULÁTOROK biztosítják adatainak ők is a hatása alatt vaunak, mert hiszen ebben az érdekes és tanulságos megnyilatkozásban is a német a'nyanvelv jogáról beszélnek ott is, hol már nemzedékek óta nincsen német anyanyelv...! A következményeket, melyekkel «z a rövidlátó messzeuézés járni fog, egyformán viselik majd ők is. És velük együtt mi is. Itt egyetlen megoldás lehetséges. Á múltra vonatkozólag a társadalmi fejlődés tiszteletben tartása. Minden tárgyilagos szellem tudhatja, hogy ez tőlünk legalább annyi lemondást követel, mint a többiektől. A jövőre vonatkozólag pedig * határvonalak becsületes meghozása a becsületesen számbavett tények s nem származási elméletek alapján. Ez annál sürgősebb, mert ez a szatmári sváb kérdés minden jel szerint nj frázisba lépett. A szatmári püspökség, a vitás iskolák legfőbb ellenőrzője és fenntartója fejet kapott az uj püspök: Fiedler István temesvári kanonok személyében. Aki ismeri a szatmári püspökség tízéves bizonytalan helyzetét, tudja, hogy most kell eldőlnie: meglehet-e találni a becsületes kiegyezés níját, avagy most kezdődik csak a tulajdonképpeni harc. Ártatlan gyermekek talán egyetlen kincséért, amit édes anyjuktól kaptak: az anyanyelvért. /WWW ^»VVVV>AyWVVVVWWWWSA/^ Nő az árnyékom Eddig még csak meg se néztem, Vagy azt hittem, átalléptem, Vagy elűzte döngő léptem, Vagy tán nem is volt árnyékom. S most már mindig meg kell látnom. Uccán, otthon, leun az ágyon, Hid alatt, zöld Duna-háton, Mindig kisér, már nem tagit. Kisér oldalt, jő loholván, Egy-egy ucoa fordulóján Elém fekszik: no, tiporj rám. Majd mögöttem jár eettengve. Néha éjjel, gázláng alatt Körülkerít, alámszalad, Most bekapja a sarkamat, Mint szótlanul kullogó eb. Ej, mit féljek? Szótlau és hű, Csnhás bátrát, szerény étkü, Velem éppen testvér léptű, Ministrál bolt csengőjével. Alázatos, szótlan barát, Végig es asztad utunk porát, Mért tűröd, hogy ón tiprok rád, Mért, hogy soha meg se feddtél? Vagy te tiporsz föl rám balul, Csak nőssz, csak nőssz hangtalanul, S felnyúlsz egyszer a föld alul S hüs csuklyáddal leteritesz... Bodor Aladár. iCGfmojUfm KITŰNŐ f URDÖPÓTLirV^ % INtiALÂCiŐK-RA ALKALMAS 3^ eLSÖae ndű Levesd feftTŐTLeMlTÓ ' OZONŢ ffJL-ESZT VIZŰÉN OICHAI&.
