Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)
1930-09-29 / 215. szám
Áépviseiőhá*, ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre S00 lej, egy hóra 100 lej. 20 oldalas szám ára 6 lej ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6-94. XIII. évfolyam 215-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYAEOESZÁOON; 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévi« 15 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. GYerj-Koíczsvár. 1930 szeptember 29 Hétfő BUDAPP*" Y. I TAXA POŞTALA PLĂTITĂ IN NUMERAR No. 24256—927. SzaM-e magyarul beszélni ? Irta : Paál Árpád Pámapi idó'különbség választ el attól a ténytől, hogy szinte egyidőben a magyar nyelvhasználat joga körül vita folyt a kolozsvári városházán is, meg az erdélyi tartományfőnökség melletti felülvizsgáló bizottság előtt is. A városházán egy nagy város belső kérdéseként jelent meg a magyar nyelv ügye, a felülvizsgáló bizottság előtt pedig Felvinc község, s vele a falu népe kérdezte, hogy szabad-e helyi közdol- gaikban magyar szóval, élni. A városnak is, a falunak is azt válaszolták, hogy nem szabad. Igaz, hogy ezzel a „nem szabad’’-dal még nem egészen az illetékesek válaszoltak, s a kérdés még végleg eldöntve nincsen. Azonban olyan hozzákeverések vegyültek mindkét helyen a kérdés tárgyalásába, melyek igen alkalmasak a nyelvhasználathoz fűződő nagy érdek elhomályositására. Könnyen olyan látszatot kelthetnek, hogy csak heccelődés egy kisebbségi nép nyelvének a saját lakóterületein való használata, s hogy aki a kisebbségek közül a hivatalos nyelvet akármilyen kis mértékben is tudja, annak a részéről tüntetés, ha mégse a hivatalos nyelvet beszéli. Pár nap eltelt, mióta ezek felől szenvedélyesen folyt a vita. Azóta a szenvedélyességek elülhettek, s igy talán mégse lesz „tüntetés”, ha a kérdést ismét előhozzuk. Mert nagyon jogfosztás irányába fordult a nyelvhasználati jog felfogása, mikor olyan belekeveréseket vett magába, hogy a más nyelven tudók a maguk neylvét még a saját városuk és falujuk ügyeiben se használhatják. Tehát különösen e felfogás megbirá- lására szükséges a kérdés nyugodt és higgadt tisztázása. Először is végeznünk kell azzal a kicsinyes állítással, hogy a nyelvhasználat jogát még törvény nem rendezte. Ezzel a többségi nemzet csak maga ellen állít vádat, hogy a kisebbségi népek legfontosabb életkérdését, a nyelvkérdést rendezni nem akarja. Amellett a törvény hiányára hivatkozókat is olyan szinben tünteti föl, mint akik ürügykereséssel egy természetes emberi jogot akadályozni akarnak. Ez se az országnak, se az illető többségi jogászoknak és politikusoknak jó- hirét nem keltheti. Különben pedig igazuk sincsen. Mert a kisebbségek közigazgatási nyelvhasználatára — legalább is Erdélyben és a többi volt magyar részeken — jogfolytonosság áll fenn, mely az egykori 1868. évi 44. törvénycikkből eredett. Ezt a törvényt az erdélyi kormányzótanács kifejezetten fenntartotta, sőt annak még pontosabb alkalmazását rendelte el; az alkotmány pedig szintén kifejezetten kimondja, hogy minden csatolt országrész szokásjoga az egységes rendezésig fennmarad. Amig tehát a kisebbségi nyelvkérdést egységes törvény nem rendezi, addig itt Erdélyben és a Bánságban s a Királyhágón tuli részeken a népkisebbségek közigazgatási nyelvhasználati szabadsága élő jog, amit az alkotmány is elismert. Súlyos jogászi tévedés volt tehát éppen az erdélyi tartományfőnökség melletti felülvizsgáló bizottságtól, hogy alkotmányellenesnek és törvényellenesnek akarta minősíteni a kisebbségi nyelvhasználatot pont azon a területen, ahol jog szerint is, alkotmány szerint is e nyelvhasználat szabadsága legkifejezettebben megvan. Ami most már a román nyelven is tudó kisebbségiek nyelvhasználati jogát illeti, erre nézve csak természetes lehet az az állításunk, hogy anyanyelvűk használatában nem lehet kevesebb a joguk más, hasonló anyanyelvüeknél. Legkönnyebben, legjobban, leg- átgondoltabban, tehát legcélszerűbben mégis csak azon a nyelven fejezhetik ki magukat, amelyen állandóan gondolkoznak. Ha ezt valaki tüntetésnek, vagy kihívásnak veszi, az csak azt árulja el, hogy tele van gyanakvással, hiúsággal és utálattal más együttélő nép nyelve iránt. Ez megint nem bizonyság afelől, hogy itt az együttélő népek más nyelve iránt humánus felfogás volna. Nem bizonyság tehát afelől se, hogy itt a más- nyelvü népek iránt békeérzés és megbecsülő barátság akarna kifejlődni. Ha pedig ezek ellenkezőjéről van bizonyság, akkor ez aggasztó kilátásokat nyit meg olyanok észlelésére, hogy a román többség nem birja (Bukarest, szeptember 27.) Politikai kö rökben most nem foglalkoznak kormány vál- ság-hirekkel s azokat a köröket, amelyek a válság hírekhez reménységeket fűznek, alaposan lehütötte Jorgának az a nyilatkozata, amiben a királyi audienciájának végső benyomásait szögezte le: Maniu marad. És a komoly politikai köröket a külpolitikai kérdések foglalkoztatják, ezek között a balkáni konferencia, ami nem úgy kezdődik, ahogyan tervezték, mert Bulgária nem vonult he a tervbe vett balkáni együttesbe. A király igy akarja. Jorgának a nyilatkozatát az összes bukaresti lapok úgy veszik tudomásul, mint :i király akaratának is a publikálását. Eszerint az uralkodónak nincsen szándékában felbori tani a mai rezsimet. Az Adevérül szerint Mn niu maradása azt jelenti, hogy ő vállalta azt a feladatot, bármilyen - ^ormánynak a i'őftl adata: a költségvetés véres munkája-és a külföldi kölcsön megszerzése. A költségvetéssel nagyon nagy feladatot vállal a kormány, de még nagyobbat a külföldi kölcsönnel, mert a mai viszonyok között, a németországi és auşztriai politikai fordulatok hatása alatt a gazdaságilag rendezettebb országok sem tudták kölcscnterveiket kivinni. Az athéni balkáni konferenciára tudvalevőleg Bulgária nem akar elmenni. Az Ade- verul szerint Bulgária távolléte lehetetlenné teszi azt a balkáni konszolidációt, amit tervbe vettek. Bulgáriának Jugoszláviával szemben békétlen a magatartása, Görögországgal szemben hidegen udvarias, a Románia és Bulgária közötti viszonyt pedig a dobrudzsai kérdés zavarja. Mindezek mellett a román kormány igyekszik mindent elkövetni, hogy. a balkáni békés kiegyenlítő munka létrehozható legyen s úgy a bukaresti, mint az athéni és belgrádi kormányok mindent elkövetnek, hogy í-> bolgár kormányt más magatartásra bírják. Az Ade vérül fantasztikus feltevése. Az Adeverul az orosz szovjetnek az európai gabonaárak letörésére irányuló akcióját összeköttetésbe igyekszik hozni azokkal a hi- r-kkci. Tiid vei szerint az oroszok Magyarországra fát szállítanak, az olaszok viszont a petróleumot vásárolják Oroszországtól, Németország pedig többféle kereskedelmi megegyezést kötött a szovjettel. Az Adeverul feltűnőnek találja, hogy ilyen körülmények között az oroszok tudtak egyes európai államokkal kereskedelmi összeköttetéseket táIáim, »VVVV,-yVV\ftA<ViiWVW\ el a népkisebbségeket, s hogy csak súlyos belső békétlenségek következhetnek mindezekből. Ezt akarják azok az urak, akik mindenáron tüntetést és kihívást keresnek a magyar nyevhasználatban ? Ha ezen az utón tovább haladnak, később már azt is kihívásnak vehetik, hogy mi az uccán, az üzletekben, a mezőn, a házunkban, az iskolánkban, a templomunkban, az összegyülekezéseinkben magyarul beszélünk. Ott is belénk köthetnek, hogy X. Y. tanult románul, tehát tud románul, tehát csak románul beszéljen. Ha a mindenben kihívást látó epéskedés lehet a biró és az Ítélkező a nyelvhasználati jog felett, úgy végtére senkinek és sehol nem lesz szabad a népkisebbségi lakosok közül a maga anyanyelvét használnia. Éppen azért teljesen helytelen a nyelvhasználati jog kérdését, abba az irányba terelni, hogy a románul is tudók a közigazgatásban anyanyelvűket nem használhatják. Mikor a magyar tanácstagok a városokban és falvakban saját anyanyelvűket használják, akkor saját népük irányában igen fontos kötelességet teljesítenek. Tudniillik a gyakorlatban is fenntartják népük jogát a saját nyelven való éléshez. Ha ezt nem teszik, akkor olyan feltevéshez nyújtanak tápanyagot, hogy itt a kisebbségi népek nyelvi életét a hivataloknak, a közigazgatásnak, az államnak nem kell száni- bavemiie, mert az nem fontos. Elismerhetnek- e ilyesmit a magyar tanácstagok, ha akármilyen jól tudják is a hivatalos nyelvet? Hiszen ők nem magukat, hanem népüket képviselik. A közéleti fórumokról is népük nevében és népük részére beszélnek. Megtehetik-e, hogy az általuk képviselt nép nyelvét még a helyi használatból is kivonni és kiküszöbölni engedjék? Hiszen akkor népük életérdekeinek az árulói lennének! Mert igeu világos dolog, hogy amikor egy népnyelvet még a saját lakóterületükön is eljelentéktelenite- ni engedünk, akkor az illető népet is aláfokozások lejtőjére hagyjuk taszittatni. Se megbecsülést, se vagyoni biztonságot, se munkakeresésben való arányos részesedést, se jogot, se meglevő élethelyzetének a fenntartását és .tanulását nem biztosítjuk számára. Ennek a rossz alá omlásnak mind az az útja, hogy nem védjük meg és nem tartjuk meg az ő nyelvének, az ő éictíorgalma legtermészetesebb megnyilatkozásának a jogát. A magyar tanácstagoknak — akármilyen nyelvtudásnak is — szent kötelességük, hogy ezt az életjogót védjék- Anyám elven való megszólalásuk e jogvédelemnek a szimbóluma és gyakorlata, s nem kicsinyes tüntetés és kihívás. Ilyen értelemben gyakorolták anyanyelvűket a magyar időkben a román vezetők is, pedig bizonyára többen voltak közülök, akik magyarul igen jói tudtak. Többen voltak, mint ma az. olyan magyarok, akik románul is jól tudnak. De ők is jogfenntartásként, szimbólumként és népükkel való' összefüggésük állandó szolgálata érdekében anyanyelvűket használták a közigazgatási tanácsokban. Pedig akkor még nem volt nemzetközileg elismert népkisebbségi jogrendszer. Ma ilyen népkisebbségi jogrendszer is van. Ehhez képesti tehát borzasztó elmaradott álláspontként hat, ba n ii épkisebbségek nyelvhasználati jogának a gyakorlását kihívásnak és tüntetésnek tudja venni valaki. És ha mégis annak veszi, ez a kicsinyesség nem lobot ok arra. hogy a nyelvhasználati jog gyakorlását kétségessé lehessen tenni bárkire, nézve is. Akár tudja valaki a hivatalos nyelvet, akár nem, a jogegyenlőség elvéből folyó!ag is egyforma joga van ahhoz, hogy a saját anyanvelvet használhassa. Ez jo», amit bizonyos emberek nemtetszése miatt feladni ér bizonytalanitani nem lehet. Hp. csak mások tetszésétől függene a jog gyakorlása, akkor jog se volna.' Már pedig államunk jogállam al^ar lenni. Ha ped^c’ io°*állam akar lenni, akkor a benne elő nepek életjoaát se teheti függővé egyesek szeszélyes tetszésétől Nem teheti függővé olyan ürügykeresásektől, melvek az ország különböző nyelvű népeinek az életjoga gyakorlásában csak tüntetést, vagy kihívást akarnak látni. Nem tüntetés és kihívás az, hanem maga az élet. És a népnek ehhez az élethez való ragaszkodása. Mai számunk 20 oldal