Keleti Ujság, 1930. augusztus (13. évfolyam, 166-191. szám)
1930-08-27 / 187. szám
; xm. $VF. m. szám. JttcmBjaafe Albrecht főherceg százezer holdas birtohot vásárolt Brazíliában és hivándorol ■ - I—BB—■■ I' ■■ ■■■■■——• a A főherceg a napokban meg is nősült és elvette a tíz nappal ezelőtt elvált Lelbach Irént (Budapest, aug. 25.) A fővárosi és a külföldi sajtó már hetek óta rebesgeti, hogy Albrecht királyi herceg megházasodik és égj polgári származású leányt vesz feleségül. Budapesti értesülés szerint a legenda, amely hónapok óta érdekli és izgatja a közvéleményt, valóra vált, illetve, ha nem vált volna még valóra, valóra válik. Már napok óta a leghatározottabb formában rebesgetik Budapest legelőkelőbb köreiben, a Nemzeti Kaszinó és Park Klub fölött álló régiókban is, hogy Albrecht királyi herceg házasságot kötött volna Rudnay Alajos magyar követségi tanácsos feleségével, a bácskai születésű, dúsgazdag Lel- bach-család Irén nevű tagjával. A hirt a Magyar. Távirati Iroda megerősíti. A főherceg Rudnaynéval, mintegy másfél évvel ezelőtt ismerkedett meg Hollandiában, ahol egy gyermeknya-. raltatási akció kapcsán találkoztak. Az ismeretségből mély vonzalom fakadt, amely végül odáig érlelődött a fiatal hercegben, hogy elhatározta, miszerint megkéri a fiatal diplomataasszony kezét. A főherceg természetesen tudatában volt annak, hogy a családi tradíciók, a Ház törvényei és különösen szülei, ellene lesznek a házasságnak. A fiatal főherceg azonban ekkor már elvetette a kockát: szivében megingathatatlan elhatározással lépett szülei elé és közölte tervét velük. Ezt megelőzően azonban a legszigorúbb inkognitóban már kint járt Stendker- zeeleben Zita királyné udvartartásában, amelynek küszöbét tudvalevőleg — a Habsburg-ház tagjaira nézve kötelező hűségnyilatkozat megtétele céljából — eddig egyedül ö nem lépte át s megtéve most már ezt a lépést is, eloszlatva egyúttal a személye körül támadt összes politikai találgatásokat is, kérte Zita, illetve Ottó beleegyezését tervezett házasságához. Ottó királyfi e látogatás alkalmával beleegyezését nem tagadta meg, de kiskorúságára való hivatkozással nem is adhatta meg. Kilátásba helyezte azonban, hogy amint neki erre a Ház törvényei módot nyújtanak, hozzá fog járulni Albrecht főherceg tervezett házasságához. Albrecht főherceg szülei most arra kérték, hogy mielőtt megmásithatatlannak jelzett szándékát végrehajtaná, induljon hosszabb s mentői távolabb külföldi útra s ha szándékát megérkezése után se másítaná meg, tudomásul fogják venni és belenyugosznak a meg- másithatatlanbá. Ilyen előzmények után terjedt el tegnap Budapesten a leghatározottabb formában az a hir, hogy Albrecht főherceg az elmúlt napokban Londonban már el is vette volna Rudnayné Lelbach Hamburg-New-M Southampton. Cherbourg Queenstown-on ét Amerikai kormányhajók személyszállító szolgálata, a világ 5 legszebb hajója. A legteljesebb komfort — Figyelmes kiszolgálás — Kitűnő konyha. Expressz-Fuvarforgalom Hamburg—New-York INDULÁS HAMBURGBÓL: .Georghe Washington" —------ 1930 augusztus 31. «America“ — — _— — _ _ _ 1930 szeptember 8. ..PresidentHarding“— — — — — 1930 szeptember 17. «Republic* — — ~ —------— 1930 szeptember 20. .President Roosevelt" — — — — 1930 szeptember 24. SOUTHAMPTONBÓL : .Leviathan“ — — — — — — — 1930 szeptember 14. U NITED STATES LINE' AMERICAN MERCHANTLINES Felvilésosilésok és jegyeladás • United States Lines. Temesvár, Józsefváros. Herrengasse 4. Banco Efrím Germani, Bukarest, Calea Victoriei No. 88. Irént és erről a magyar külügyminisztériumhoz hivatalos értesítés is érkezett volna. E hirekre mértékadó helyről cáfolat nem érkezett. A főherceg baráti körében azt mondják, hogyha Albrecht főherceg nem is vette volna még el Rudnayné Lelbach Irént, ez föltétlenül szándéka s az esemény publikálása pár napon belül várható. A főherceg legutóbbi braziliai tartózkodása alatt mintegy százezer holdra terjedő óriási birtokot vásárolt, ide szándékozik fiatal feleségével kivándorolni (Budapest, augusztus 25.) Ma vette kezdetét Nürn- bergben a Klebelsberg.kupáért folytatott vizipóló mérkőzés, amelyen hat nemzet, Anglia, Belgium, Francia- ország, Németország, Magyarország és Svédország csapatai vesznek részt. A mérkőzést rendkívül nagy érdeklődés előzte meg és hatalmas közönség vonult fel. Az első nap eredményéből a magyar csapatnak Franciaország felett aratott győzelme a legjelentékenyebb és a jelek szerint a csapat meg fogja őrizni el(Kolozsvár, augusztus 25. Saját tud.) A kolozsvári Dibela kötőszövő gyárban a munkásság bérmozgalmat kezdeményezett, a megindult békéltető tárgyalások sikertelenek maradtak és a gyár munkásai sztrájkba léptek. A Dibela-gyár a Kolozsváron közismert Bergner család tulajdona és a család férfi tagjainak vezetése és irányítása mellett működik. A sztrájkkal kapcsolatosan a Patria legutóbbi számában éleshangu támadás jelent meg a gyár, annak vezetői és a Bergner család ellen, azzal vádolva meg az egész Bergner családot, hogy kommunisták, akik a munkássággal szemben támasztott tejesithetetlen követelésükkel provokálták ki, hogy a munkásság beszüntesse a munkát, mert kommunista világnézetük érdekében állott, hogy a romániai ipari termelésben zavarokat idézzenek elő. A Patria cikkének hangja és állításai nagy feltűnést keltettek nemcsak a munkásság körében, hanem az úgynevezett polgári társadalomban is, ahol a Bergner családot és annak tagjait, mint a polgári világnézet híveit, a rend és a munka embereit ismerik és tisztelik. A Bergner családnak, mint a kommunista világnézet rcprezentálóinak a beállítására felfigyeltek a kü- lömböző hatóságok is és ilyen körülmények között szükségesnek tartottuk, hogy a Dibela gyárnál kitört sztrájk okairól, valamint a Patria cikkének állításairól kérdést intézzünk Bergner Zoltánhoz, a Dibela egyik tulajdonosához és vezetőjéhez, aki munkatársunknak a következőket mondotta: — A munkásságunkkal kötött kollektiv szerződést a munkásság részéről mondották fel. Az uj kollektív szerződés tárgyalásait az Inspectoratul Muncii közvetítette és miután mi a méltányosság alapjára helyezkedve cs tekintettel arra, hogy az általános megélhetési index Kolozsváron a legutóbbi szerződéskötés óta 8%- al esett, átlag 6V2%-os bérredukciót igényeltünk, amit a munkásság képviselői mereven visszautasítottak, Ter- naveanu munkaügyi inspektor mindkét felnek szabadkezet nyújtott. Mi még ennek bekövetkezte után is kísérletet tettünk a békés megegyezésre, amennyiben a munkásság képviselőinek közvetlenül ajánlatot tettünk arra, hogy fogadják cl az általunk felajánlott hetibéreket, viszont mi hajlandók vagyunk az akkordbérckct velük közösen revízió alá Venni. A munkásság képviselői ezt sem fogadták cl és ekkor a munkásság egy része sztrájkba lépett. — A cikkíró inszinuációját a legélesebben visszautasítjuk és a legerélycsebbcti tiltakozunk az ellen a 3 s legszűkebb környezetéből követnék őt Braziliába adjutánsán, továbbá titkárán s legszűkebb szolgaszemélyzetén kívül a főhercegi család magyaróvári birtokáról azok a földmivesesaládok is, akiket Albrecht főherceg jószágkormányzója a braziliai birtokra való telepítés céljaira alkalmasoknak talál és kiválogat. Ezeknek száma összesen mintegy négyszázra tehető. „Egy kis darab magyar paradicsomot akarok odakint megvalósítani“ — mondotta Albrecht főherceg bizalmas baráti körében! Albrecht főherceg menyasszonya, vagy a verziók szerint már felesége is, mintegy tiz nappal ezelőtt érkezett vissza a Lelbach-család topolyai birtokáról, Jugoszláviából, ahol Albrecht főherceg egész délamerikai se- jourja alatt tartózkodott. Miután közben válását kimondták, a szerb hatóságok nem akarták magyar útlevelének érvényességét elismerni s igy Lelbach Irén kénytelen volt svájci útlevelet szerezni, csak igy tudott Magyarországra jönni. Az evangélikus vallásu Lelbach Irén közvetlen elutazása előtt az evangélikus vallásról áttért a római katolikus hitre. Ezt annakidején, amikor Rudnay Alajoshoz ment férjhez, noha Rudnay is római katolikus vallásu, nem tette meg. sőségét a mérkőzés további folyamán is. A mérkőzés hétfő délután négy órakor vette kezdetét. Elsőnek Belgium és Anglia csapata mérkőzött. Eredmény 5:2 (3:1)* Belgium javára. Magyarország és Franciaország csapatai következtek ezután. Izgalmas játék után az eredmény Magyarország javára 12:1 (8:0). Az utolsó mérkőzés Németország és Svédország között zajlott le 7:0 (5:0) eredménnyel. beállítás ellen, hogy a sztrájkot felforgató célból kiprovokáltuk volna, valamint az ellen, hogy ezt a bérkonfliktust, amely tisztára a gyár munkássága és a gyárigazgatóság ügye, a cikkíró tendenciózusan és politikailag használhassa ki, annál is inkább, mert hiszen a gyár a legteljesebb mértékben alá van rendelve a gazdasági kényszerűségeknek és nincsen módjában azokon változtatni. A gyárban folyó bérkonfliktus Ugyanúgy folyik, mint minden más ilyen konfliktus, amilyen sok van az országban és amikor a közelmúltban nyomdászsztrájk volt Erdélyben, amely a cikket közlő lapot is közelről érintette, senkinek sem jutott eszébe, hogy amögött mást keressen, mint ami az volt. Egyébként bárki, aki a gazdasági helyzetet csak kissé is ismeri, nagyon jól tudja, hogy minden vállalatnál bérleépités van, amelyet, sajnos, a nagyon rossz gazdasági viszo. nyok kényszerítik ki, sőt, sok helyen ezenfelül még kényszerű munkáselbocsátások is folynak. — Fölösleges kihangsúlyoznunk, hogy a cég örülne a legjobban annak, ha a viszonyok rövidesen auy- nyira változnának, hogy a vállalat ismét, mint az a múltban is volt, a bérek magassága szempontjából a helyi vállalatok élén állana. A — sajnos, — már elmúlt jobb konjunkturális viszonyok idején ugyanis éppen a mi vállalatunk volt az, amelyik a szakmabeli vállalatok közül legelőször kötött munkásságával kollektiv szerződést és a helyi piacon és általában a szakmában a legjobb béreket fizette. Köztudomású azonban, hogy a jelenlegi általános gazdasági krízis a mi szakmánkat különösen élesen érinti, amely körülmény természetesen bennünket is arra kényszerit, hogy minden irányban költségcsökkentéseket, eszközöljünk és ez elől, bármennyire is nem szívesen tesszük, a munkabérek terén sem tudunk kitérni. — Tény, hogy Bergner Imre, családunk egyik tagja, mint intellektucl elméletileg sokat foglalkozik az uj társadalmi és politikai irányokkal, tagja a Munkássegély Egyletnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Dibela vállalat tulajdonosai és a Bergner család kommunisták volnának. A Dibela-gyár tulajdonosaitól és vezeitőitől, valamint a Bergner család tagjaitól mi sem áll távolabb, mint a bolsevizmus, mert hisz vállalataink a kapitalista termelési rendszeren épültek fel és ennek a rendszernek az irányelvei szerint dolgoznak. Legalább is lekiisrneretlenség volt tehát a Pátriától as egész Dibela gyárat és a Bergner családot, mint vöriw bolsevistákat feltüntetni. ^A/WWWWWWVWWWWWWWVWWVWS/WVWWV/veXVWSAAO/WWW/VWM fl nürnbergi vizipóló mérkőzés első napján a magyar vizipóló csapat 12:2 eredménnyel győzött Franciaország csapatával szemben Miért léptek sztrájkba a Dibela-gyár munkásai?