Keleti Ujság, 1930. július (13. évfolyam, 147-165. szám)
1930-07-28 / 163. szám
14 Jás m «VF. IC9. SZÁM. Timi elmúlt Zúg gz éji hpgár* csápjait kitárja; H& a Flitukatona felkészülve várjál Ha á gyermek minden védelem nélkül "alszik, könnyű zsákmánya a veszélye# betegségek csíráit hordozó szúnyogoknak. leginkább éjjel hatolnak ba lakásunkba- Permetezzünk Plitei» mielőtt lefekszünk. Fiit megöli a Legyeket, szúnyogokat, bolhákat tefcveket, molyokat, hangyákat, svábokat; poloskákat... és elpusztítja petéiket is. Veszélytelen. Nem hagy foltot Fiit nem tévesztendő össze más rcrra?irt&- kali Sárga kanna -»- fekete aáfntH ^Gyorsabbanm Kizárólagos v^zérképviselő Románia részére : DROGUERÎA STANDARD, BUCUREŞTI H a jól és olcsón akar főzni vegye meg az én „Szakácskönyvemet“ irta Dr. Szentpétery Lajosné 800 kipróbált recepttel és igen sok illusztrációval minden háztartásban nélkülözhetetlen. — Fiatal háziasszonyok, gazdaasszonyok és szakácsnők helyes útmutatója ez a könyv a konyhaművészet minden ágában. Tartalmazza a levesek, sültek, főzelékek, tészták, krémek, fagylaltok és minden ételnemüek gazdaságos, kitűnő és könnyű elkészítési módját. Zöldségfélék, befőttek eltartási és befőzési módját is. — Kapható minden könyvkereskedésben és Tordán a kiadónál : Füssy József könyvkereskedésé ben, fűzve 100 Lei, diszkötéa- ben 130 Lei. B al- és külföldi szabadalmat kieszközöl és értékesít. Vállalja szabadalmazott áruk forgalomba hozatalát. Vass A. szabadalmi ügyvivő, Cluj Strada Drágalína 120. T anulóleónykának Budapesten kellemes otthont nyújtana Erdélyben nyaraló uricsalád. Ajánlatokat kiadóhivatalba kér „Doktorné“. Személyes megbeszélés.. ■Tartósan ondoláltasa sa haját Böszörményinél. Hajfestés minden színárnyalatban. Arcápolás. Cluj, Mátyás király ucca. fi Tlmlşlana Bank R. T. szárhegyi fűrésztelepéből származó gőzgépet, dynamot, gatíereket, körfűrész- asztalokat, vasesztergapadot, vasgyalugépet, lakatos és kovácsszerszámokat, síneket és egyébb felszereléseket megvásároltuk és ezeket darabonként is kedvező feltételek mellett áruba bocsátjuk. Székely & Margittal, Lázá- rea. Jud. Ciuc. — QomaQiby Elemér QaíáíáQoz — Irta; Móricz Pál Őszinte meghatódottsággal olvastam domahidai Domahidy Elemér volt debreceni és hajdúsági főispán elhunytat e családnak ezeresztendős szállásán, Doma- hidán... ők. ezek a büszke, mégis oly szeretreméltó kálvinista magyar urak, ugyszinte a hétszilvafásoknak, a papi, tanitói házaknak másfelé, — debreceni kollégium, pesti egyetem stb. — elszármazott diákfiai a sok vizektől öntözött, mosolygó, piros almaligetektöl lombos, a kiszáradt lápföldön aranybuzát termő ősi Szat- már vármegyét megkülönböztetésül, ragaszkodó szere- tetük édes szavával „pátriádnak elnevezték. Ez a „pátria“ adta nekünk a Kölcseyek nagy rokonságával együtt a Balogh-Semjén-nemzetségböl eredő Doma- hidyakat. Ennek a „pátriá"-nak volt az ezeresztendös magyar úri fajta sok kedvességével, egyedül csak náluk található és fellelhető nemeş tulajdonságaival megáldott egy-egy föszolgabirói járás, főispánként, vicis- pánként egész vármegyék kormányzására, országos képviselőségre, református egyházmegyék, egyházkerü- leió'k irányítására rászületett fia a most elhunyt Domahidy Elemér is. Ezek a tiszaháti, „pátria“-beli Domabidyak a maguk kálvinista nyakasságában, egytemplompadot ülő, egyhitü, népükkel, papjaikkal, tanítóikkal — onnét a „pátriá“-ból — a szabadságharcok kuruc brigadérosai, honvéd főtisztjei. Öreg Tisza Kálmánt követve, sodródtak közelebb Bécshez, lágyultak el némileg labancko- dóvá az 1867-es alapon. Az Izsákok, Lubyak, Urayak — micsoda drága magyar nemes ur volt Hetéről a ml ha- rangszavu, nagyhumoru Uray Imre követ, egyházmegyei gondnok bátyánk, — Szabolcsból az Ifjan oly okos, sulyosszayu Mezössy Béla és még sokan mások Bereg, Ung, Ugocsa, Szatmári Szabolcs, Bihar megye kálvinista nemes urai közül nem mindnyájan váltottak át szélsőjobbra a Tiszákkal. Az öreg agarász és pattogós- kedvű Domahidy Pista bátyánk nyomdokán fiai: Elemér és Viktor azonban az idősebb Tisza és ifjabb Tisza oldalán, mellett — bár Becs kegyéért nem törték magukat! — hiv fegyvertáraknak és a Tisza-ház barátainak megmaradtak a politikai fordulatok minden vál- tozandóságai között. Domahidy Elemér igen szép barna, nyájas, jókedé- lyü, jólelkü magyar nemes uv volt. Még debreceni kollégiumi diákkorából fennmaradt felőle — a sörényes- fejü Ferenczy Gyulától, egykori nevelőjétől, a későbbi egyetemi professzortól hallottam a boldogult életrevalóságát jellemzőleg — hogy egyszer pénzmag hiányában osztálytársai körében garasos tétekkel az utolsó ezüst húszasát kisorsolta Elemér urfi. Az ezüst huszas akkor még csábítóan nagy érték volt, ámde legalább egy ezüst forintot fogott vele a debreceni kollégiumi bagolydiák Domahidy Elemér. Jogászkodott is Debrecenben. Hét vármegyére híresek, fényesek voltak ekkor az Aranybika dísztermében rendezeti jogászbálok. Talán éppen ekkor jogászkodott az az egyik Wesselényi báró, aki, bilincseket már nem törhetvén, fogadásból Drqppa-cukrásznál együltében bekanalazatt vagy húsz nagy adag fagylaltot. Majdnem ráment az élete. Veszedelmes tüdőgyulladást kapott a fiatal yasgyuró Wesselényi. Domahidy Elemér, Viktor testvére, a szintén „pátriabeli“ híres Károlyi Pista gróf és más urak társaságában a „népfelkelés’ megszervezésekor tűnik fel még Debrecenben... Hogy a „törvény“ vérré és valósággá váljon, egyik-egyik honvéd-állomásos városban népfelkelő tiszti tanfolyamokat tartottak. Domahidy Elemérek a népfelkelői lovastisztségre pályáztak. A javakor- beli délceg magyar urak piros huszársipkával, piros hu- számadrágban, a piroszsinoros honvédhuszár zubbonyban, pengő sarkantyus huszárcsizmákban, a marokra kapott nehéz huszárkarddal remekül festettek és néhány hétig kedves jelenségei voltak a civis-városnak. Abból az időből érdekes fényképcsoporton láttam együtt a csillagtal'an honvédhuszár Domahidyakat és Károlyi Pistát. Ami, ha a múltak históriás könyvében visszafelé lapozunk, már azért nagyon érdekes: mert, mint Kölcsey Dezső Írja: a Domahidyak és a Károlyiak 1352-től századokon át valóságos háborút folytattak elés visszafoglalt birtokaikért. • Ä debreceni öreg kollégiumnak a belső udvarra, a makhinista-diákok egykori tűzöl tószertár színjére néző i dísztermében, a gyönyörű magyar református egyházkerületi közgyűléseken én még láttam Kiss Áron püspök oldalán a májtisi 48-as földesur, Vályi János fökurátort elnökölni. Láttam: esperesek, falusi papok, tanítók, kisbirtokos falusi presbiterek körében ezüst- fehér-szakállas fejével a lehiggadt, hatalmas volt miniszter öreg Tisza Kálmánt és éles felszólalásaival ezt az ellenzéki, magyarlelkü traktusi többséget oly sűrűn felizgató Tisza Pistát. Az egyházmegyei kurátorok közül a két Domahidy István (az apa) és Elemér (a fiú), Szabolcsból Ujfaluşşy, Biharból Fráter (talán Barna bátyánk?), Nadányi urak környezték őket a bihari, szabolcsi, szatmári papgág egy kisebb részével. Az Urayak, Izsákok, Mezössyek, Lubyak, Szunyoghok, Tóth Jánosok, Illyés Bálint, Kiss Albert, Thaly Kálmán és a többiek tarkasszemet néztek velők. Ezek az agytörzsből eredő, vesztünkre oly sokszor széthúzó drága magyar testvérek Áron bácsi feheraşztalăişâl, a szokásos püspöki ebédeken egyszer-egyszer némileg mégis megértőbben kocintptták össze diószegi bakatortól illatozó talpas poharaikat, hogy az édesszájú Thaly Kálmán történctkéin — midőn az ősi dicsőséget megcsillogtatta! yiduljanak... (j, én még láttam ezeken a kollégiumi atyafiságos gyűléseken, kissé már meggörnyedt aggként, a szegedi bétyárirtó, félelmetes Ráday Gedeon grófot is... Süket volt már akkor, ha a heves- kedö, élesszavu Tisza Pista felszólalt, a higgadt, meggyőzően okos ifjú Mezössy Béla válaszolt. Ráday gróf odatipegett melléjük, tenyeréből tölcsért kerekített füléhez és úgy leste a felszólalók szavait... Mi pedig, a hallgatóság, ha jobbra, ha balra néztünk, büszkeségtől, gyönyörűségtől, boldogságtól dagadt meg a szivünk, hogy ezek és ilyenek, mindnyájan szinmagyarok, a mi magunk meggyőződése és akarásunk szerint kiválasztott vezéreink... (j, Istenem!... Azt a kemény, büszke, mi hűséges magyar kálvinista hadinépünket sem szakasztottá és nem tépte szét még akkor három véres testre a — Trianon! Majd, mint újságszerkesztő, vármegyei bizottsági tag, magaül is közelebbről megismertem Domahidy Elemért, sőt a poV-ricai harcokban szembe kerültem vele... Én és velem együtt Debrecen város két, Hajdú vármegye négy képviselöválasztókerüietének polgársága 48-ra esküdtünk. A Kossuth é3 a Justh Gyula programmjával hat értékes függetlenségi képviselőt küldtünk fel az országházba. „Savanyu Jóskának“ elkeresztelt „vaspálcás“ Degenfeld-Schomburg József gr. főispánunk vagy húsz esztendőn át bosszantott, ingerelt minket, méltánytalankodott velünk még az igazságos ügyeinkben is ... Az elégületlenségpket csillapítani, a túlzó vad kuruckodást szelídíteni küldte Debrecenbe és Hajdú vármegyébe főispánnak helyes kiválasztással Domahidy Elemért Tisza István. Az ellenzéki vármegyét ugyan átgyurni ez a kedves, rokonszenves, tapintatos, okos ember sem tudta. Az ellenzéki hat követünk továbbra megmaradt. Ám Domahidy annyira megszerettette magát, olyan igazságos volt mindenkivel szemben, hogy a vad kitörések orgonája elnémult. A kormány, Ţisza Pista és az átkos Bécs ellen kitörő bizalmatlanságainkat ritkábban és hangfogóval muzsikáltuk- Az Aranybikában egy-egy föispáni ebéden bal- éa jobbpártiak összeültünk — békésen ... A szent öreg kálpmista püspök Kiss Áron bápsinak a bűbájos pápista püspök-plébános Wolafka Nándor húzta el a nótáját gz öreg Magyari Imre primás kezéből kivett prim- hegedüvel. Á vén Tisza-mameluk, de nagyszerű barát Domahidy Pista bátyánk (a főispán apja), az öreg bogdi Papp Elek (a kábái hajdúk 48-as kun követe), a rettenetes nagybajuszu és összevissza tizenöt szál hosz- szu hajával egész kopasz tarkóját fortélyosan beborító Rázsó Gyula yicispán-bátyánk édesen, öregmagyarosan dalolták: A Duna, a Tisza, de zavaros, A molnár, a molnár, de haragos, Haragszik a — lisztes molnár, A malom, a garad üresen jár!.., Miközben a drága öregek igy danolásztak— végeztével még össze is ölelkezvén a két püspök! — az akkori igen betyár, de nagyon kedves fiatal föispáni titkár, Rázsó Pista (jelenleg Hajdú vármegyének népszerű, komoly, érdemes alispánja), közibünk, a balpárti fiatalsághoz települt: — No, kurucok... Hát a nimet nóta hová marad?! — Imre, te! — Magyari Imre primás az Aranybika diszteraalhan nem is először, de nem is utoljára máris húzta, rá»#ntotta a „Jaj, de huncut a német“-et, ami Pegeafeld József urunk hosszas főispánsága idején már azért lehetetlen lett volna, mert mi balpártiak még hí- yásra sem mentünk volna el egy-egy ilyen föispáni diszebédre... Kedvesek, népszerűek voltak Domahidy Elemérnek az ősi Domahiflán gyakran agarászattal ösz- szekapcsolt halfőzetes lakomái... Olyan kecsegék sültek itt nyárson, mint a karom... Az immáron elnyugodott Domahidy Elemérre], utólszor iit*i»y év elfttt a pesti Káiyin-téren, a református templom tájékán találkoztam. Annyira megöregedett, fehér volt már ez a nemes magyar ur, hogy mi dőn tulmentünk egymás mellett, csak akkor ismertem fel... Valamilyen református nagygyűlésre jött fel Peştpe... Nehogy mindketten sírva fakadjunk az utcán, inkább nem is. szólítottam meg... Most keli, igy keli tehát elbúcsúznom tőled, drág» jó magyar Domahidy Elemér!
