Keleti Ujság, 1930. május (13. évfolyam, 97-120. szám)
1930-05-05 / 100. szám
14 Iftamteb xm. ÉVF. 18*. SZÁM. önálló társulatok összeszedjék az erdélyi közönség pénzét s amikor szegény Gáspár jön az éhes embereivel, altkor a kutya se menjen színházba —: azt nem!,.. Hozzájárul még ehhez a meggondoláshoz, hogy a vendégszereplő, önálló társulatok rendszerint csak egyetlen valamirevaló erővel indulnak el, a nagy cégérrel, aki mellett a többiek még ripacsnak is legtöbbször harmadrangúnk. Ez lebecsülése az erdélyi magyarságnak és az államnak is. Ez csak botrányokra vezet, a Feld Mátyás-esetek ismétlődéseire, amelyekre sem az államnak, sem a magyarságnak semmi szüksége sincs... Ebben egyébként teljesen egy véleményen vannak velem az erdélyi magyar színészek is. Jávor Béla Egy kazg a ke z5 őségből: Elég volt a iuidicsérő kritikából A színészet leromlásának legfőbb oka a mai sajtókritika. A sajtó helytelenül nem alkalmazza az egyes darabokra se az előzetes kritikát, sem az utólagos kritikát. Az előadások előtt mindenik darabot szinte kivétel nélkül úgy tálalja fel, mint világszenzációt, mit meg nem nézni, magyar — bűn, vagy társadalmi bűn volna és az előadások után rendesen ezt a véleményét fenntartja, megpótolva nagyon sokszor érdemtelen színésznőkhöz irt bókjaival. A közönség csalódik az előadás után, mivel az előzetes kritika szerinti elképzeléssel és hangulattal indult színházba, azután csalódik az újság kritikája után is. A szinházbajáró mást látott és a kritikus felfogása homlokegyenest ellenkező. Nem csodálom, hogy a közönség már nem mer színházba menni, mert elvesztette hitét a színházi elő- és utókritikában, már pedig a mai leszegényedett magyar közép- osztály nem próbálkozhatik. Az ilyen kritika nem csak a színháznak árt, de visszafejleszti a közönség Ízlését kisebb-nagyobb mértékben, vagy helyesebben többét-kevesebbét, mert a közönségre észrevétlenül is hat a sajtó kritikája, ha mindjárt olyan kritikus is irta, akinek nincsen kritikai érzéke és kellő meglátása, alapképzettsége. Sajnos, színházi kritikánkat rendszerint a gyengébb erőkre bízzák. Erdély színészetéért legtöbbet a kritika tehetne. Becsületesen meg kellene mondani, mit láthat és várhat a közönség úgy a darabtól, mint a színészektől és megfelelő utókritikában kellene részesíteni a darabot és a színészeket. Ez képezi az alapot. Azután talán önmagától kifejlődik a „presztízs“, „a nemzetnevelés“ és megkönnyíti a harcot az államsegélyhez, a magyar színházi alap megteremtéséhez. Kiváló tisztelettel: D. D, volt bérlő. önkéntes adózás Temesvárról dr. Schlosser Bili szól hozzá a kisebbségi színház ügyéhez. Fájdalom, a helyszűke nem engedi, hogy hozzászólását teljes terjedelmében ismertessük s ezért csak a következő részletet kapjuk ki: Ha a színház csak szórakozás lenne, le tudnánk mondani róla, mint ahogy kénytelenek vagyunk any- nyi mindenről lemondani. A művészet azonban több. Szükségünk van színpadra, szükségünk van művészekre, akik itt élnek, ezt a levegőt szívják, akik ebből a talajból nőnek ki és akik meg tudják érteni a mi útjainkat. Éppen, mert a művészet több, mint kikapcsolódás a mindennapiból, következik, hogy a kisebbségnek létkérdése az önálló kultúra és az önálló színpad. Párisból jövők és a francia Fleorant Agricola, a francia parasztpárt elnöke jelentette ki nekem, hogy amit a kisebbség elsősorban kikövetel magának, az a kulturális autonómia. A színpad után drámaíróink lesznek, akik társadalmi és gazdasági életünket fogják földolgozni. Praktikusam, talán bélyeget lehetne kibocsátani, mint Franciaország a tii- dövész elleni küzdelemben. Ezeket á bélyegeket köny- nyén lehetne terjeszteni és terjeszthetnék a művészek, esetleg mecénások portréival. Azt hiszem, nem lenne egy olyan ember sem Erdélyben, aki enélkül a bélyeg nélkül küldené el a levelét. Dr. Schlosser Bűi levelével kapcsolatosan megjegyezzük, hogy az önkéntes adózás ötletét vetette fel Payédy György is, az ismert nagyváradi hirlapiró és nehány magyar vezető intézmények leglelkesebb mozgatója, ö azt indítványozta, hogy ha minden ember havonta csak egy lejjel járul a magyar színházi alaphoz, úgy e kérdés lényegesen haladna előre. Összegezzük a legújabb hozzászólásokat Összegezve a most befutott hozzászólásokat, örömmel állapítjuk meg, hogy a színházi probléma megoldása jelentős lépéssel halad előre. Kellő tisztelettel kell adóznunk a kiváló Rcbréánunak, akinek a nyilatkozata bizonyára igen meggondolkoztatja a rai közönségünket. Rebreanut ismerjük, tudjuk, hogy megjegyzései hátsó gondolatnélküliek. Természetesen az erdélyi magyar szinházválsággal kapcsolatosan, amely csak bizonyos mértékig a mi hibánk eredménye, a román kormányzatot is felelőssé kell tenni. Elsősorban azért, mert a jegyadó kérdésében a leglehetetlcnebb ellentmondó intézkedéseket viteti keresztül; hogj^ a magyar színésze gyes illetnek a szin- pártoló egyesületbe való bevonulásával ennek az egyesületnek aktivitását a minimálisra csökkentette le, hogy féltékeny aggodalommal kiséri egy-egy nem román állampolgár színész leszerződtetéset, akkor, amikor a magyarság még nincsen abban a helyzetben, hogy minden szerepkörre megfelelő utánpótlással gondoskodhassék. Viszont Rebreanunak azt a kívánságát, hogy a kisebbségi újságírók egyesülete, valamint az irodalmi társaságok és más tényezők, hozzá juttassák el kívánságaikat, olyan íöl- szólitásnak tat intjük, amelynek haladéktalanul kell eleget tenni. Az összehívandó magyar társadalmi ankétra vonatkozólag legközelebb visszatérünk. Ami D. D. volt bérlő észrevételét illeti, teljes mértékben igazat kell adnunk neki. Ma, amikor Íróinkat, hova tovább képzőművészeinket is a legmagasabb mértékkel mérjük, szakítanunk kell a tiz esztendős „kiméleti idő” gyöngédségével a színházi kritika terén és akár elhallgattatása árán annak az aggodalomnak, hogy egyik-másik éhbérért dolgozó színésznek elég baja az, hogy színjátszásból kell megélnie, ne tetézzük még kellemetlen kritikával is. Ha majd sikerül nj korszakot nyitnunk az erdélyi magyar színjátszás történetébe és megteremteni „reprezentatív” színtársulatunkat, úgy nyilvánvalóan a kritika sem fogja — tisztelet a kivételnek — oly túlzó bőkezűséggel osztogatni legszebb jelzőit. Dr. Schlosser Lili ötlete különösen megfontolandó. Meg vagyunk győződve mi is, hogy ha például egy Ssemtgyörgyi István portréjával ellátott bélyeget hozna forgalomba a magyar színjátszás megteremtésére hivatott szerv, úgy egy-két év alatt olyan gyönyörű alapot tudnánk megteremteni, amely egy arra érdemes színigazgató támogatásával lehetővé teszi a komoly színjátszás gyökéreresztését kisebbségi életünkben. Mondanunk sem kell, hogy a Keleti Újság színházi ankétjét továbbra is folytatja, mindaddig, amig egészségesebb áramlatokat nem tud felkelteni a színházi probléma kérdésének megítélése körül. KUTSUK AGA Irta: Dózsa Endre Kutsuk aga kiváló vitéz volt. A népnek, amely felett uralommal birt, az a hire volt, nogy békében munkás, háborúban fegyelmezett, igényekben szerény, természeti javakban bőven megáldott, nagy feladatok vállalására kész, azoknak kivitelére, ha kellett, évszázadokon át fanatizmussal várni tudó, semmit el nem hirtelenkedő lassú, de folytonos előre törekvésben példát adó, fiatal energiájú, de öreg megfontoltsággal biró nép. Ezzel az így elhirelt néppel lehettek is, de voltak is nagyratörő álmai Kutsuk agának. A hatalmasabb nagyszakállu basák szemében azonban egy kis ország kis népének vezéreként mégis ■ csak aga volt. Mikor ezek a nagyhatalmú basák összemérték szakállukat a Kutsuk agáéval, közöttük mégis alig lehetett tekintélye. Erőteljes, tömött, egyszínűén barna szakállát, akár az éjjeli nyugalom idején a paplan alatt, akár a paplan felett tartotta, nem okozott gondot neki. Ha akkor összekuszálódott, egy pár simítás, akár a jobb, akár a bal kezével és a szakáll azonnal rendben volt. Nagyratörő álmait nem zavarta a kétség, hogy a paplan alatt, vagy a paplan felett összekuszál ódik .férfiasságának eme dísze. Az a pár ezüst szál, amely a tömött, barna szakádban mégis benne volt, sem az egyszint, sem a könnyű gondozás lehetőségét nem zavarta. De hát mégis népe jóhiréből és saját kiválóságából folyólag szívós munkával, erős akarattal a basák sorába emelkedést ambicionálta. Amit lázas álmaiban, annyiszor megálmodott, egy vérzivataros éjszaka után váratlanul beteljesült. Egész pompás megjelenésű külsejében gyönyörű szakálla nőtt. Most már. a basák közé emelkedett. Szava volt világsorsok intézésében. Ám a gyönyörű nagy szakádban az alap barna színén kivül más szinvegyülékek is tömegesen jelentkeztek. A szép, ezüstösen csillogó nagy szakállt már nem lehetett egyszerű kézsimitással rendbehozni. A paplan alatt tartva összekuszálődtak a szálak, a paplan fölé helyezve Össze-vissza ziláltságon felül apró színfoltok mutatták nyomait annak az ideges rángatásnak, amit erőszakos kézzel a szakádnak a régebb módon rendbehozatalára megkísérelt. Kemény küzdelme volt, hogy a barna szálak tömegével elnyomja a másszinü szálakat. Megkísérelte egyenként kitépni,, de e műtét fájdalmas volt és a kitépés után a gyökér még erőteljesebben tolta újra felszínre az elütő színeket. Megkísérelte átfesteni az egészet, ám az elütő szilieket semmi festek sem fogta meg. Megkísérelte külön ápolni a barna szint, mind hiába. Ezt a folyamatot rendszeresíteni nem lehetett, basa társai nemcsak a kitépett, szálakat, nemcsak az átfestés kísérletezését látták meg, de meglátták azokat1 a színfoltokat is, amelyeket az erőszakos kéz idegessége itt is, ott is reányomott. Figyelmeztették is, hogy az a nagy hatalomkor, amelyet váratlanul megnyerni sikerült és a basák sorába emél- kedés nem egyéni tulajdon, nem egy szerencsés alakulat kiaknázására adódott alkalom, hanem magasabb rendelésből folyó küldetés. Ez a küldetés csak ugy váltható be, ha nem a durva kéz elsimitási törekvésével, hanem minden szálnak egyenletes ápolásával akadályozza meg az összegubancolódott és fejletlen, mindenekfelett pedig megnagyobbodott közhatalomnak nem mint saját egyéni hatalmának, de mint az uralma alá jutott valamennyi nép közhatalmán a hűséges sáfárjaiként jelentkezik. A kis Romániának elég volt egy pár hol erősebb, hol enyhébb kézsimitás. A megnagyobbodott Románia kormányzatához azonban teljesen nyugati kormányzati vezérelvek pontos betartását követeli meg az a küldetés, amelyet, ugy a magasabb gondviselés, mint a népek szövetségének akarata kötelezőleg elébe szabott. Keresztül mentünk a tömeges kiutasítások apró molesztálásokból folyó önkéntes expatriá- lások sorozatán, a kitépett szálak voltak ezek, ám a gyökér megmaradt és a szinkülönbözet nem változott. Keresztül éltük és még nem mult ef teljesen az Anghelescú-féle átfestési kísérletezés re- gáti tanítókkal székely községekben, iskolabezárásokkal, kulturális intézményeink legyengitésé- vel keresztül éltük és még nem mult el a néptöbbség tagjainak anyagilag és szellemileg is előtérbe helyezése. Keresztül éltük és még át nem haladtuk a magyar birtokos és hivatalnok közép- osztály anyagi letörését. Azok a bizonyos színfoltok is meg voltak panamázásokban, hatósági közegek brutálizálásában. A jobb jövő reménye még sem hagyott el. Vártuk és várjuk egy uj román középosztály kifejlődését, amely megérteni tudja az uj román állam hivatását. Vártuk és várjuk a, román vezető politikusoknak azt a belátását, hogy a népkisebbségeknek éppen ugy szülőföldje Románia, mint a néptöbbségnek. A szülőföldnek izzadtsággal és ha kell vérrel öntözésére való készségünk fejében azt a viszonzást várjuk, hogy ne legyünk mostoha gyermekei a hazának. Olyan Kutsuk agákat várunk, akik átérzik, ami fáj nekünk és a hatalmasak testvér- szere tété vei igazi hazánkká emelik szülőföldünket. Talán nem várjuk hiában! Ne mulassza el tavaszi arcápolását, melyhez használjon. Szépít, üdít, fiatalít. Kapha tó minden gyógylárban, drogériá- M ban. Főraktár: Emite drogéria, CLuj yţ Sxăf’six unţaţşhâil készüli tantora rzkmt a nagy készletre való tekintettel mélyen 5*» szâilîtetS árban áruljuk. Fischer Albert byloráruhsz Cluj, Calea Regele Fer inand 61. Fióklerakat: Strada Regina Maria 10. HENDLÖDÖN gépgyár Arad Precíziós fogaskerekek, autóalkatrészek! Oarage I
